Ágoston András blogja

jogász, újságíró, a Vajdasági Magyar Demokrata Párt alapítója, a Magyar Köztársaság Éremkeresztének és a Tőkés Lászó -díjnak tulajdonosa.

Ágoston András újabb jegyzetei (2025. március-április)

Bajban az árulók

Rájár a rúd az árulókra. Eddig viszonylag könnyű volt a dolguk. A vége felé, miközben már érezhették, hogy nagy a baj, szinte nyilvánosan űzték az ipart: a nagyotmondó, nem ritkán hazug megmondó ember szerepében kezdtek mutatkozni.

Az embernek az volt az érzése, hogy ezek vesztüket érzik. Magyarországon elég csak az egybehangzó balliberális felmérésekre mutatni, melyek szemtelenül sorra a Brüsszel Péter nagy vagy nagyobb népszerűségét mutatták ki.

S akkor Trump képében jött a sokk. A nevével fémjelzett amerikai hadjárat a balliberális hazugságokat dollárkötegekkel alátámasztó, mindent átható propaganda felszámolásának vészes folyamata.

Így most a büszke balliberális politikusok és véleményvezérek európai serege a kerge bárányok farmjára emlékeztető karámjában az érdeklődőnek a tülekedő rémült sokaság képét mutatják. S ez így nem is baj.

Nálunk, jó hogy éppen nálunk, egy új jelenséggel találkozhatunk. A karámból elkeseredetten menekülő vezetők kénytelenek kézbe venni pártjuk belső biztoságát is.

Emlékszem, a történelmi VMDK-ban, amikor már túl sok oldalról érkeztek a támadások, Vékás János javaslatára nyakunkba vettük a „terepet”, s a helyi találkozókból merítettünk erőt a továbblépésre. A derűs nyugalom, ma már látom, azok esélye, akik terjedni látják az eszmét, amelyet meggyőződéssel hirdetnek.

Nem lehet véletlen Magyar Péter egyre nagyobb zavarodottsága, amikor bukni látja a politikai víziót, amelyet pénzért vállalt, s az most a tények formájában vele szembe jön.

Árulók alkonya a Trump amerikai kampánya következményeként? Talán igen. Ez lenne nemzetünk érdeke is.

Március 11.

Álmodik a nyomor

Méghogy nem működik a globális mélyállam! Dehogyis nem.

Bizonyította ezt a „tettre készek koalíciójának” párizsi tanácskozása is. A volt gyarmattartók unokái a régi dicsőség ma is tartó bódulatából ébredezve az ukrán elnököt fegyvercsörgető határozatokkal biztatták kitartásra. Zelenszkij, maga is mámoros magabiztossággal a tennivalók rendszerezésével, mintegy részt kért a nemigen reményteli jövő alakításából.

Korunk egyik utolsó lézengő rittere a háború végén még egyszer rivaldafényben akarta előadni a nagymonológot. Amivel – a saját véleménye ez –, sikeres hadvezér szerepében eddig valahogy játékban maradt. Az utolsó ukránig? Álmodik a nyomor.

Mi jön ezután? A háborúzó fél számára a fegyverek elhallgatását követően a vesztesek további szenvedésének újabb sorozata. Miközben a kezdeményezők újabb beavatkozásokat terveznek.

Mi más?

(Március 26.)

Messze még a cél

A nyugatiak, angol és francia vezetéssel, Ukrajna területi épségének megőrzéséért folytatnák a háborút. Az oroszok Putin irányításával céljukhoz közelítenek. A „Luhanszki Népköztársaságnak” a 99, a „Donyecki Népköztársaságnak”, Herszon és Zaporizzsja megyének pedig a 70 százaléka már „felszabadult”. A végső cél pedig, Oroszország és a régió biztonsága. Ami még odébb van.

Ezt az ukrajnai választások nélkül nehéz lesz megközelíteni.

Putin kiinduló pontja, hogy Donald Trump amerikai elnök őszintén véget akar vetni az ukrán konfliktusnak. Meg, hogy „együtt fog működni minden olyan partnerrel, aki erre törekszik”.

Közöttük azonban nincs ott a kardcsörtető az angol-francia „tettre készek koalíciója”. Orosz vélemény szerint, az bizony Zelenszkij kottájából játszik.

Kin van a lépés sora? Ez a nagy kérdés. Nagyösszegű politikai játszmáról van szó.

Putyin ideiglenes igazgatás alá helyezné Ukrajnát. Azt már nem – így Zelenszkij – tudni való, kivel kell tárgyalni.

Folytatódik a háború, közben arat a halál.

Trump úgy látszik kétközben van. Végül is neki kell kivágnia magát.

(Március 29.)

Közelítenek a lényghez

Két jele is van annak, hogy az amerikai-orosz tárgyalások során a kisebbségek kérdése is terítékre kerül.

Az egyik kruciális hír, hogy a németországi amerikai bázisról irányították a az olyan ukrajnai sikereket, mint amilyen az orosz cirkáló elsűllyesztése volt. Ezzel kiderült, amit már korábban is tudtunk, hogy lényegében orosz-amerikai összecsapásról van szó. Amelyben ma az oroszoknak áll a zászló. Ennek ellenére kettőjükön áll az ukrajnai rendezés felelőssége.

A másik fontos hír magától Lavrov, orosz külügyminisztertő származik: “Emlékeztetett rá, hogy Zelenszkij egy – a Le Figarónak adott – interjújában azt mondta, hogy elsősorban az oroszok iránti gyűlölet hajtja”. „Amikor megkérdezték tőle, hogy személyesen (Vlagyimir) Putyin orosz elnöknek (szól-e a gyűlölete), azt mondta: Nem, minden orosznak. ‘Mindannyijukat gyűlölöm.’ Tehát akár csak elméletileg is felmerülhet-e, hogy egy ilyen embernek odaadjuk ezeket az embereket? Semmiképp és sohasem!”

„És ennek a megértése a Trump-kormányzatban is megvan, amely nyilvánosan többször is kijelentette, hogy Zelenszkijnek meg kell békélnie a területi kérdéssel” – hangoztatta az orosz diplomácia vezetője”.

Nem kétséges, a két nagyhatalom képviselői – ahogy ez várható is volt – kezükbe vették az ukrán háboró befejezésének kérdését.

Csak sikerüljön nekik. Akár Zelenszi nélkül is.

(Április 12.)

Az új világrend keretei régiónkban

Egyelőre a feszültség növekedése jellemzi a legfontosabb nemzetközi politikai folyamatokat.

Ugyanakkor mind több a jele annak, hogy az USA és az oroszok, érvényesítve érdekeieket, a régióban területileg is új helyzetet teremtsenek, ismertessenek el. Annál is inkább, mivel az orosz kisebbség helyzete Lavrov által vázolt rendezése az USA vezetői számára is elfogadhatónak látszik. Miért? Mert figyelemmel vannak az orosz „különleges katonai műveletet” kiváltó tényleges okokra is.

Mindazonáltal, Ukrajna és a régió problémái egyikük számára sem bír prioritással.

A területi kérdésekkel és a bányakincsekkel együtt azonban előkerül a többi nemzeti kisebbség nyílt és megoldatlan kérdése is.

A két nagyhatalom közötti most alakuló, újraszabott viszonyrendszer vélhetően tartósnak ígérkezik. Így ebbe nem egészen mellékesen belekerülhet a kisebbségi jogok rendezése is.

Mit jelent mindez? Azt, hogy Ukrajnában megkezdődik az új világrend kiakulása.

Ami rendjén is van.

(Április 14,)

Ágoston András újabb jegyzetei (február 16-március 10.)

Aki késik, kimarad…

Akár úgy is mondhatnánk, Európa egy részének történetéből. Ennek a megállapításnak legalább két oldala van. Azok, akik sietnek, például Románia, szeletet akarnak maguknak az elbukott Ukrajna korábban uralt részeiből. Mások, a nyugat-európai nagyok sértődötten, mert mellőzve érzik magukat, vízió hiányában csak izgatottan toporognak. Egyelőre Franciaország vezetésével saját kiindulópontot szeretnének maguknak eszkábálni.

Tudjuk, a sértődés nem hasznos politikai eszköz. A tárgyalásokban székhez jutni lehet, de ehhez jól meg kellene emelni a honvédelmi kiadásokat. Nem szólva a három csapásirányról: No migration! No gender! No war! E nélkül nem megy.

Különben – ahogy Trump különmegbízottja mondta – Európa nem lesz részese az orosz-ukrán béketárgyalásoknak, így pedig a legújabb kori világtörténelemnek sem.

Ez az új irányegyüttes. Tetszik ez valakinek vagy sem.

Ebbe a keretbe kellene elhelyezkedni Zelenszkijnek, aki Putinról Münchenben kijelentette: „Ő egy gyilkos, és soha nem fog megváltozni. És ezért ez egy terroristával folytatott párbeszéd lenne. Egyedül nincs elég erőm, hogy kiszorítsam őt Ukrajnából, ezért kell beszélnem róla, hogy a szövetségeseim erőt adjanak ehhez.” Mi tagadás, ebbe a politikai keretbe ő nem tud helyet találni.

Volt már ilyen eset a világtörténelemben.

Február 16.

Mit bizonyít a magállamok párizsi konzultációja?

Legalább két dolgot.

Először is, hogy egyelőre ténylegesen kibékíthetetlen az ellentét Európa és az USA Orosz Föderáció Ukrajnával összefüggő nézetei között.

Meg azt is, hogy indokolt a nagyhatalmak igyekezete, hogy maguk rendezzék a háború hagyatékát.

A globális, végletesen megosztó ellentétnek, ha figyelünk a történelemre, nemigen van megegyezéses kimenetele. Valamelyik félnek győznie kell. Vagy az erő, vagy ha erejük és a háborúshozáshoz való kedvük közelíti őket egymáshoz. Ahogy nagyritkán, a konszenzusos megoldáshoz is.

A győztes keretezi a problémát: mindent becsomagol, mindent megmagyaráz. A következő összeütközésig.

Mindeközben mitől félnek a kisemberek, ha Ukrajna kerül szóba?

Például attól, hogy a valószínű háborús vereség után Ukrajna már a béke első napjaitól fogva acsarkodó, erős, zabolátlan rablóállammá válik. Veszélyeztetve ezzel saját békés helyreállításának folyamatait, nem kevésbé a szomszédos kisállamok nyugalmát, biztonságát.

Remélhető, hogy a békefolyamat kivitelezői a többi között ügyelnek majd Ukrajna legalább viszonylag békés civilizációs visszatérésére.

Remélhetőleg.

Február 17.-

Hova? Tovább!

„Recseg-ropog a második világháború utáni nemzetközi rendszer, alapjaiban változhat meg Amerika és Európa viszonya” sopánkodik az egyik eddig kivételezett, függetlenobjektív portál kommentátora. A kérdés jó, felelet nincs.

Legfeljebb találgatások. Íme, egy ilyen.

Tétel mondatokban: A két nagyhatalom egymással tárgyal. Részben mert csak ők akarnak békét, a többi szereplő meg nem. Másrészt a geopolitikai témáikat nem is vitathatják meg másként.

Az Európai Unió (EU) vezetői, az Ukrajnában bekövetkező béke esetén, félnek a már meglevő sávok mentén bekövetkező összeomlástól. Innen a nagy irreális ígéreteik a támogatások megtartására.

A mag-Európa még a drága energia és a nyersanyagok ellenére is az USA védőernyője alatt a túlélésben reménykedik.

Miben reménykedhetünk mi? A békében nyíló további lehetőségekben: elsősorban, hogy nem lesz újabb Jalta. Hisszük, a konnektivitás, az összekapcsolhatóság eszméjének térnyerésével párhuzamosan az érdekelt kelet-európai kisállamok is beilleszkedhetnek a két nagyhatalom közös geopolitikai terveibe.

Úgy legyen.

Március 4.

Komoly gesztus – amerikai katonák Magyarországon

Körvonalazódik, hogy az USA és az Orosz Föderáció közeledése, valamint a „csendestársként” befogadott Kína világpolitikai háromszög lesz a jegecesedési pont, ami körül végül kialakul az új, összekapcsolhatóságra épülő geopolitikai szerkezet, melyben a nemzeti érdekek egyeztetése háború nélküli együttműködéssel zajló folyamatokban nyilvánul meg és válik dominánssá. E folyamatokban a befolyásolási övezetek diszperziója, ezen belül Ukrajna felosztása, valamint az energia és általában a természeti erőforrások globális felosztása folyton változó, nagyjából a gazdasági versennyel meghatározott keretek között zajlik.

Íme, az új világ, melynek bekövetkeztét, részben a múlt béklyóival a lábukon, a nagyok és a volt nagyok képlékenynek érzékelt helyzetben egészen másképp képzelik el.

Zelenszkij látványos bukása a Fehér Ház Ovális Irodájában történt megjelenésekor, hirtelen felpörgette a térségünket érintő események részvevőit, kicsiket, nagyokat.

Maga Zelenszkij amerikai látogatása a lehető legnagyobb nyilvánosság előtt zajlott, még sincs egyetértés a megfigyelők között, legalább két tekintetben. Megrendezett politikai esemény játszódott le a szemünk előtt, vagy sem? Ki győzött? A látogatást követő londoni találkozóra is figyelemmel további kérdések merültek fel. A legfontosabb: Anglia tüsténkedése mellett vagy annak köszönhetően kiharcolhatja-e a helyet az EU vagy annak nagyjai a tárgyalóasztalnál? Részesei lesznek-e a nagyok egyezkedésének, vagy csak közvetlen szemlélői?

Ez utóbbi kérdés közben tisztázódni látszik. Orbán vétója után az EU vezetői csak a huszonhatok kezdeményezésével léphetnek fel. Feltételezve, hogy gyorsan összeadják, vagy legalább hihetővé teszik a nagy pénzösszeg előteremtését. Különben a szemlélői státus is elúszhat.

Látnunk kell azt is, hogy ha a fegyvercsörgető európaiak ne adj isten sikerrel járnának, az is csak a háború folytatásának ígérete lenne.

Szurkolhatunk. Tekintettel arra, hogy ez is csupán csenevész ígéret lehet, van remény.

Voltaképpen mellékág, de számunkra létfontosságú: az Európából visszavont amerikai katonák kellő nagyságrendben itt maradnak-e Magyarországon? A továbbra is veszélyes ukrán szomszédság miatt az elrettentő erőre szükségünk lenne. Trump és a magyar miniszterelnök kialakult kapcsolatainak köszönhetően remélhetjük az ország számára megnyugtató megoldást.

S ez így lenne rendjén.

Március 10.

Ágoston András

A XII. évfolyam

A KIFO Hírlevél 12. évfolyamába léptünk.

Most elkezdem, a kérdés az, meddig még. A felelet egyszerű ameddig bírom, illetve amíg lesz miről írni. Ez utóbbi felől nincs semmi kétségem: téma mindig van, akár érdekes is.

A hír:

„Akcióba lendült Matteo Salvini pártja: az Északi Liga a La Repubblica nyomtatásban megjelent cikke alapján azon dolgozik, hogy az Európai Parlament szavazzon egy Magyarország védelmét szolgáló dokumentumról.

A tanulság: nem az a legény, aki üt, hanem aki állja. Úgy is mondhatnám, aki ésszel és szívvel küzd, s emellett kitartó.

Az sem érdektelen, hogy a Salvini pártja Ursula von der Leyent, az Európai Bizottság (EB) elnökét támadja, nem is rossz oldalról. Az EB-elnök felé így pont a jogállamiság, s ami még kellemetlenebb, az anyagiak felől fúj a jeges szél.

Mintha olasz barátunk tudná: a várhatóan széles politikai platformról jól jönne a Magyarországon lezajlott nemzeti konzultációnak ad támogatást. Nemzetközi politikai érvénnyel. Jó időben jó helyen. Napokkal a megválasztott amerikai elnök beiktatása előtt. Tudatva Trump elnökkel, miben rejlik az ingó-bingó Európai Ház alapvető gyengesége.

Az év elején már látszik: lesz mivel foglalkozni a nemzeti oldalon hadakozó újságíróknak.

Erre mondaná néhai atyai jóbarátom, Csorba István, a Magyar Szó hőskorában szerkesztőm, „nem elég, ha valakinek a tarsolyában a téma, ha nem tudja, vagy éppen nem meri közreadni”.

Mit lehet ehhez hozzátenni?

Vágjunk hát bele. Az új évben is.

2025. január 3.

A felemelkedés éve

A folytatás következhet

Mindenki láthatja: a magyar miniszterelnöknek igaza lesz. Előbb utóbb.

Az ok egyszerű, Orbán Viktor és nagy értékű csapata vezetésével kialakult az ország politikai filozófiája. Az anya nő, az apa férfi, csak legális úton lehet az ország területére lépni, s a háborút se így, se úgy nem támogatjuk.

A magyar kormány évek óta, erős választási győzelmekkel a háta mögött, a viharos nemzetközi ellenállás közepette viszi a magyar állami politikát. S ami nem mellékes, egyre magasabb politikai szférákban. Az Európai Unióban nagy változásra van szükség.

Mindennek eredményeként mi magyarok felemelkedő szakaszban vagyunk. Országszerte, a Kárpát-medencében és úgy általában a nemzetközi politikában egyaránt.

Nem mások ellenében, de a magunk jól felfogott nemzeti érdekei mentén a következő években is.

Mert Magyarország meg tudja csinálni.

Január 4.

Tülekedés

Nagy a tülekedés európa „nagyjai” között. Nem csoda, szinte kivétel nélkül arra kell vállalkozniuk, hogy egyik napról a másikra tábort változtassanak. Sokan járnak a damaszkuszi úton.

Óriási az ideológiai és mondjuk ki az erkölcsi ellentét közöttük, meg a „vakációzó” Orbán Viktor között.

A politikában két útja van annak, ha valaki eredményesen akar kitűnni. Az egyik a rátermettség, az ész meg a sok munka. A másik meg a várakozás és a tolakodás a politikai vásáron. Ez utóbbi nem csak nagy rámenősséget követel, s nem is mindig jár tartós eredménnyel.

Mi magyarok örülhetünk: miniszterelnökünk, ahogy maga mondja egészséges s január 17-én szeretne munkába állni. Vár rá szokásos miniszterelnöki interjú a Kossuth Rádióban. Meg a többi nagy feladat.

Nincs szüksége felmenni a damaszkuszi útra.

Jó, az sem baj, ha a nemzetközi helyzet is alkalmas a helyes választásra. Hogy a kiválóság s a maradandó értékek tisztelete könnyebben megmutatkozhasson.

Január 7.

Az új idők jelei

Egyre általánosabb a vélemény, vagy a megérzés, hogy Trump belépésével nagy változásoknak nézünk elébe. Akár a mindennapi életünkben is. Akkor is, ha a változásokat egyelőre csak Amerikában láthatjuk. Azaz nem egészen. A zavarodottság jelei, a tanácstalanság megjelennek az európai csúcsokon is.

Meg Ukrajnában. Zelenszkij miután harmadszori intervenció után sem sikerült bejutnia a Trump beiktatásával járó izgalmas, új összetételű kiválasztottak körébe, beláthatja, saját sorsát illetően elkövetkezett az utolsónak látszó felvonás. Szembe kell néznie az általa elkövetett hibákkal, megfogalmazhatja a felismerést, hogy számára nincs egérút.

Az ukrán vezető elmúlt napokban indított kezdeményezéseinek sikertelensége s a foszló remények további, elkerülhetetlen folyamata ráébresztheti, zavarodottsága bizony indokolt. Úgy látszik, a nagyok mégis nélküle kívánnak dönteni a háború kimeneteléről.

Az EU vezetése megbolygatott méhkasra emlékeztet. Ahogy az európai nagyhatalmi csúcsokon tapasztalható fejetlenség is. Még a mindenhatónak tartott összejövetel, a davosi bölcsek csúcsa sem tudott mást tenni, minthogy megváltoztatta a napirendjét. Nyilvánossá téve ezzel a felhőkben járók általános tanácstalanságát is.

A Trump elnök által foganatosított intézkedések okozta bénultság közben eluralja mind a nemzetközi, mind az európai politika színtereit.

A pár napos, Trump által kiváltott csend azonban csak látszólagos. Az Amerikában zajló belső építkezés a háttérben folyó nagy küzdelem kimenetelét Európában kémlelő, erőltetett nyugalom nem más, mint tétova kapkodás. Csak a lázas kiútkeresőket leplezi. Több-kevesebb sikerrel.

A bennünket is foglalkoztató igazi nagy dilemma a következő: ki dönt Ukrajna ügyében? Pontosabban, a kérdés csupán az, vajon a döntéshozók Zelenszkij nélkül, vagy vele ülnek asztalhoz. Nem úgy néz ki, mintha vele számolna bárki is a nagyok közül. Mi több, ez idő szerint valószínűsíthető, az EU fejesei sem rúgnak labdába. Örülhetnek, ha az „aktorok” konzultálnak velük.

Maradnak az oroszok. Ők kötik az ebet a karóhoz. Meggyőződésük, hogy az amerikaiak szorításában fogtak a „különleges hadműveletbe”. S a hadszíntéri helyzet alakulása folytán most nem kívánják megengedni, hogy ezúttal bárki is kisemmizze őket. Elmúltak azok az idők, amikor a részeges Jelcin elnököt könnyen lépre lehetett csalni.

Két vélekedés látszik fontosnak, ha azt latolgatjuk, mi következik.

Remélhető, Trump elnök sem becsüli alá a törekvést, hogy a jó béke az, amely tartósnak bizonyul. Kell hozzá bölcsesség, de nem lehetetlen célt érni.

Második oknak itt van az idő-faktor. Jó lenne, ha a kétségtelenül nagy gubancot nem hagynák savanyodni. Úgy fél év alatt legalább a megegyezés szakaszáig el kellene jutni a tárgyalóknak. Azoknak, akik ténylegesen részesei a döntéshozatalnak.

Egyszerű? Bizony nem az. Bízzunk benne, hogy a nekirugaszkodás mégis sikerül.

Január 24.

Soros bajban

Nem, nem a vagyona van veszélyben, ő sem vesztett el nagy pénzügyi csörtéket. A baj nagyobb.

Szinte érthetetlen, de igaz. Soros szervezetei pókhálóként terjeszkedtek ki Európa meg Eurázsia minden belső és egymás közötti konfliktusokkal terhelt régióira. Ennek ellenére ma szinte mindenütt visszaszorulóban vannak. A szavazók előre törnek.

Talán az egy kivétel Brüsszel, ahol Sorosék tartják magukat. Az ottani vezetők görcsös védekezése azonban egyre erőtlenebb.

A lényeget érintő ellenállás előbb csak Magyarországon, a magyar kormány részéről nyilvánult meg. Ma már a helyzet.

Soros Szlovákiában az eredményes nyílt ellenállás folytán is vesztésre áll. A Fico kijelentéseit követően a két ország Szlovákia és Csehország között hirtelen keletkezett, nagy feszültséget a cseh oldalon szító vezetők vesztésre állnak. A legmagasabb körökben lezajlott pengeváltások után Fico győzelme bontakozik ki.

A balliberális erők oldalán vitézkedő Soros-lovagok Trump győzelme után Szerbiában is utóvédharcokba kezdetek: Vicicot nem tuják megbuktatni, s az esélyeik nem nőnek, inkább csökkennek.

Sorosék a nem kevésbé fontos gender - és migránsügyben is érzékeny veszteségeket szenvednek el. Amerikában, de a legfontosabb európai nagyhatalmak határain belül is. Ha a hónap végén Németországban összefog az AfD meg a CDU, tektonikus változásokra, a szuverenisták térhódítására kerülhet sor más európai feszültséggubancok esetében is.

Például Ukrajnában. Ahol a külső intervenció egy ország népét kergette a megsemmisülés szélére, a feltétel nélküli megadás közelébe.

Megvilágosodnak a háború részvevői, a nagy nyugati balliberális ihletők és segítők is. Látniuk kell, a különleges katonai művelet elején az oroszokkal kialakult kompromisszumot csak részben az angol nyomásra kellett felrúgni. Ma a megmaradt egyetlen vétkesre, Zelenszkijre vár a fekete leves. Ki fog tűnni, nagyrészt az ő mérhetetlen becsvágya és rossz helyzetfelmérése vezetett a mai helyzethez.

Következik a felelősséggel való konkrét szembenézés Zerenszkij és az övéi számára. A nagy átalakulás. Soros és az amerikai globalisták nélkül.

Február 2.

Van kiút!

Miközben a világ- és az európai közvélemény a németek és a franciák Ukrajnára, a nagyok telefonbeszélgetéseire figyelnek, migránsügyben az erőszakos cselekményekre felelve sopánkodnak, a nemzetközi sajtó elsiklik egy különösen fontos fejlemény mellett. A nagy nyugati államokban egyre inkább erejükre ébrednek, s mintha egyre szervezettebben lépnének fel a jogalap nélkül államellenesen meghúzódó migránsok tömegei. Az új honfoglalók?

Ezzel párhuzamosan a helybeliek a közbiztonságot romboló idegenek dühödt grasszálásával szemben, a fásultság határán, legfeljebb erőtlen tüntetéseken adnak hangot elégedetlenségüknek.

Hozzá kell tenni, hogy ez „őslakosok” a másfél évtizedes globalista médianyomástól kábultan, reális helyzetfelmérés hiányában nem látják, vagy alig érzékelik a kiutat, nos, ők tömegükben még mindig irányíthatónak bizonyulnak.

Miután Amerikában a globalisták megbuktak, Trump megválasztása kedvezhet a lázadóknak. Bármilyen gyengék voltak eddig, most ők jelenthetik a fényt az alagút végén.

Az Orbán-kormány, a Patrióták Európáért képviselőcsoport az Európai Parlamentben, valamint Trump földindulásszerű győzelme az Egyesült Államokban, meg néhány más politikai párt mozgolódása, elindította a változásokat. Most már csak ütni kell a vasat. Kitartóan.

Küzdelmük nem lesz sétagalopp, de az eddigi eredmények nagy reményekre jogosítanak. Aki nem akar jogalap nélküli bevándorlást, aki ellenáll a gender-propagandának, s nem akar háborút, reménykedhet.

Köszönet a bátraknak. Február 14.

Ágoston András

Már kezdődik

Trump máris megkezdte ígéreteinek betartását. Elsőnek az ukrajnai háborút veszi célba. Emellett érvényesíteni kívánja az elgondolását, hogy az amerikai kormány ismét csak két nemet, a férfiakat és a nőket ismerje el.

Kell-e jobb, hatékonyabb kezdet? Nem.

S ha hozzátesszük, hogy Putyin orosz elnök jelezte, hajlandó Trump társaságában keresni az ukrajnai konfliktus rendezését, no meg az előrejelzést, hogy gyorsan elapadhatnak a pénzcsapok, akár azt is remélhetjük, hogy nem sokára vége szakadhat az értelmetlen vérontásnak Ukrajnában.

Hogy az új amerikai elnök diadalmenete akadályokba is ütközhet, nos, ezt sem zárhatjuk ki. Csak, ha figyeljük a pénz útját, meg a mérhetetlenül nagy és általános politikai sokkot a másik oldalon, mégis reménykedhetünk.

Ahogy abban is, hogy az eddigi tevékenysége a magyar kormányt is kedvező helyzetbe hozta: lehet szerény, mert ennek meg van az alapja.

Ha mindezt figyelembe vesszük, s meghallottuk a magyar miniszterelnök uniós csúcsot követő záróbeszédét már a jövő év első felében nagy változásoknak lehetünk szemtanúi. A nemzeti oldal, a szuverenisták, meg minden jó érzésű Európát féltő polgár.

Igaz, Brüsszelnek, most már nyíltan Orbán a fő ellenfele, de Ukrajna gondjának átvétele olyan pénzügyi terheket jelent, hogy ez eleve vesztésre ítéli a központosított Európa vízióját.

Küzdelem következik, tehát, de a nemzeti oldal nyerésre áll.

(November 9.)

Lázongások

Ha odafigyelünk a Nyugat-Európában zajló immár nem mindig visszaszorítható, általában az ellenőrzés nélkül beérkezett, erejüket felismerő migránshadak vezette zsidóellenes, palesztin-párti esetenként véres megmozdulásokra, látnunk kell: a kalifátust követelő megnyilvánulásokat immár ugyanazon erők késztetik keményebb fellépésre. Mert tehetik, s mert ez belső társadalmi mozgásaikból ez logikusan következik.

Netán az iszlám előretörése domináns folyamattá válik Európában? Ezek már lázongások?

Jó jel, hogy itt-ott hangot kapnak az ellenző, a zsidó-keresztény eszmeiségű egyelőre csak elméleti síkon mozgó érvek is.

Újabban az amerikai konzervatív erők mozgatta, első látásra tektonikus társadalmi mozgások nagy változásokkal kecsegtetnek. Ez is jó.

Kevésbé jó viszont, hogy nyomaszt bennünket a történelemben nem ismeretlen zűrzavar fenyegetése, a vészterhes idők lehetséges eljövetele is.

Mit lehet itt tenni?

Folytatni az ellenállást. Nekünk, magyaroknak ez nem jelenthet különösebb felismeréseket. Jó, hogy ép ésszel csak támogathatjuk a magyar politikai vezetés immár több évtizedes helyesnek bizonyuló ívét. Amit sokan úgy összegeznek, hogy a magyar miniszterelnöknek nem igaza van, hanem igaza lesz.

Reméljük, ez a politikai támpont tartósnak bizonyul a jövőben is.

(November 17.)

Magyarok és a romániai választások

Frissek még a választási eredmények, de ha magyar szempontból vizsgáljuk az első kör eredményeit, két tendenciát Románia esetében sem lehet nem észrevenni.

Az egyik, hogy kihasználva a számukra kedvező választási körülményeket a magyarellenes erők felemelték a fejüket. Sikerüket a szavazatok száma is mutatja.

Ez az előre törés nem vezethető vissza csak egy okra, de a lehetségesek között ott a tapasztalati tény, hogy zavaros időkben az utódállamokban harciasabbak a magyarellenesek. Ez Romániában akkor is így van, ha Budapestnek jelenleg jó kapcsolatai vannak mind Belgráddal mind Pozsonnyal. Mindkét államban vannak fontos közös érdekeink.

A másik tendencia, hogy egyelőre mi magyarok is fogyunk. Aminek következményei vannak. Ilyenek is.

Ha visszagondolok, annak idején a délszláv háborúk kellős közepén nem volt rossz, hogy a történelmi VMDK-ban előjöttünk az autonómia ötletével. Egy jó kis nem területi autonómia megteszi akkor is, ha a magyar párt útján nem sikerült a legjobb eredményt elérni.

Pedig akkor sem volt rá több esélyünk, mint székely testvéreinknek. A legitim követelés hat akkor is, mi is csak a nem-területi magyar autonómia modelljéig jutottunk el. Mert politikai keretbe foglaltuk, s ez máig nem évült el. Szárazon tartjuk a puskaport. Ha netán…

November 25.

Ukrajna

Válság ez a javából. A vége felé járunk, de mi lesz a vége?

Nem vitás, az oroszok az agresszorok. A nyugati vélemény szerint. Az oroszok alapvetően más nézőponton vannak. Röviden: nehezményezik, hogy a nyugat nem vette figyelembe Oroszország biztonsági aggályait, stratégiai érdekeit, sem pedig a kisebbségben élő oroszok indokolt panaszait. Ezért került sor a „különleges katonai műveletre”.

Van-e igazságos megoldás?

Nehéz megmondani. Tagadhatatlan, a háborún kívül csak a tárgyalások jöhetnek számításba. Úgy, hogy mindkét oldal érveit megvitatják.

Nos, a nehézség pont itt van. A másik oldal érveit a szembenálló felek egyelőre nem hajlandók megvitatni. Az oroszok erőfölényük tudatában. A nyugatiak befolyásuk eddigi mértékében bízva, igyekeznek előnyhöz jutni. A magyar erőfeszítések ez ellentét feloldását célozzák. Miközben a katonák, meg az ukrajnai civilek mérhetetlen szenvedéseknek vannak kitéve. Nem csak saját hibájukból. Igazán nem.

Ezt a gubancot kell valahogy feloldani. Az új amerikai elnök ezt feladatot vállalta. Január huszadika után.

Közvetlen cél, hogy ne teljen el több karácsony a fegyverek árnyékában. A béke esélye az új amerikai adminisztráció politikai irányvonalát tekintve reális tűzszünet kell, s ez kerete lehet a béketárgyalásoknak. Hiszen magyar jelenléttel, új biztonsági rendszer van kialakulóban.

December 13.

A nagy dobbantás

Három nappal a temesvári népfelkelést követően néhányan úgy döntöttünk, hogy bejelentjük a Vajdasági Magyarok Demokratikus Közössége (VMDK) megalakítását. A meglehetősen zavaros jugoszláviai belső folyamatokra figyelemmel a tizenegy alapító nevében, csatolva az elképzelés eszmei-politikai indoklását is, 1989. december 18-án, a TANJUG állami hírügynökség újvidéki szerkesztőségében átadtam Kezdeményezésünket.

A Kezdeményezés, mint dokumentum, nemkülönben, mint politikai nagybelépő, zajos dobbantásnak bizonyult.

Növelve a többiek megrökönyödését, a Delo c. szlovén napilap elsőként reagált. Az általa közölt rövid, politikaileg teljes értékű információ nagyot csobbant a zavaros jugoszláviai médianyilvánosság szinte minden szegmensében.

Nem tudtuk, jó-e ez nekünk, kisebbségi magyaroknak, de a kockát elvetettük. Gondoltuk, jó úton járunk. A ránk zúduló viharos támadások sűrűjében, ma is azt látom, hogy a magyar oldalon kirobbanó elégedettség, meg Vékás János kezdeményező társamnak köszönhetően a rögtöni, jól megcélzott pontos védekezés, egy pillanatra sem lankadó, meggyőződésen alapuló szilárd magatartás jó kezdetet volt, amelyet jó folytatás követett.

Erről többet csak a korszak kutatói mondhatnak. Majd, ha eljön az ideje.

Nézzük, mi az, ami biztos.

Bizton állathatjuk, hogy a ma már történelminek mondható VMDK volt az első politikai szervezet, amely, külső támogatás nélkül, sikerrel lépett fel mind a vajdasági, a jugoszláviai mind, pedig a nemzetközi politikai színtéren. Nem mellékes, hogy képviselői a legtöbbször személyesen is kijuthattak a nemzetközi politikai színtérre.

Mi a magyarázat?

Szerintem a Kezdeményezés lényegbevágóan helyes ideológiai megalapozottsága volt a döntő. Mindkét oldalon. Tény, hogy az első pillanattól kezdve a kisebbségi közösség vertikális szerveződésének elvére alapozva léptünk fel. Megfelelő politikai módszerekkel és jól meghatározott politikai céllal. A nemzeti alapokra épülő önálló érdekszervezet létrehozatala ütközött minden addigi kommunista és akármilyen más beidegződéssel.

A szervezetünk elleni politikai cunami végül is sikertelennek bizonyult. Mert a csúcsán ahelyett, hogy megtörtünk volna, tovább léptünk. Előálltunk az autonómia-követeléssel. Különösen az abban az időben sejtelmes személyi elvű kisebbségi önkormányzatra vonatkozó elképzelésünk keltett nemritkán őszinte érdeklődést.

Bízzuk ezt is az utánunk érkező kutatók értékelésére.

Ejtsünk szót a történelmi VMDK politikai és eszmei örököse, a Vajdasági Magyar Demokrata Párt (VMDP) küzdelmeiről is.

Ha a Kárpát-medencében élő magyarság határmódosítás nélküli politikai integrációjának eszméjére épülő vertikális szerveződés, meg az ezt kiegészítő kettős állampolgárságra vonatkozó igény megfogalmazása és politikai képviselete, vagy a magyar, perszonális autonómia máig egyedüli modellje jut az eszembe, máris a lényegnél tartok: a történelmi VMDK egyetlen politikai és eszmei örökösének a VMDP bizonyult.

Az általa megfogalmazott autonómiamodell, s a változó társadalmi változásoknak megfelelő törekvés a kettős állampolgárság megvalósítására, lényegében keretbe foglalta a vajdasági magyarság küzdelmeinek egy fontos, máig értelmezhető kezdeti szakaszát.

Ezen a téren is van tehát tere és feladata a vállalkozó szellemű fiatal magyar kutatóknak.

Az igazi eredmény: a vajdasági magyarság a rendszerváltás hullámzásai közepette megalkotta a közösség teljes értékű eszmei és politikai modelljét. A legfontosabb intézményeit mindenképpen. Erre másutt nincs példa. Ahogy a kitartó a jövőt fürkésző politikai és eszmei útkeresésre sem.

December 18.

Ágoston András

Egymásnak feszülnek

Igen, s ez mutatja, hova jutottak az USA meg az Orosz Föderáció, miután az amerikaiak és az angolok (2022 áprilisában) megakadályozták az orosz-ukrán megállapodás aláírását. Így nem kerülhetett sor a 2022. február 24-én kezdődött katonai hadművelet orosz részről történő egyezményes lezárására.

Semmi sincs előzmények, de következmények nélkül sem.

Az egymásnak feszülő nagyhatalmak – a hidegháborút kiterjesztve – eljutottak a csaknem egy millió halottig. Miközben atomháború réme is feldereng, az amerikaiak a minap megengedték az elszabadult hajóágyúként idegesen ide-oda guruló ukrán elnök Zelenszkinek, hogy amerikai rakétákkal mélyen belőjön Oroszországba. Jóllehet ez ebben a pillanatban ilyesmire még nem került sor, de viszonzásul Putyin elnök közölte: a döntés azt jelenti, hogy a NATO-országok, az Egyesült Államok és az európai országok Oroszország ellen harcolnak.”

A Krím elleni ukrán támadással Zelenszki meghúzta az oroszlán bajuszát. Nehogy egy kisebb atombomba legyen a felelet.

Itt tartunk most.

Egyre bizonyosabb, akár maguk kárára is, sem az amerikaiak, sem az oroszok nem látnak okot a háború befejezésére. Még fegyverszünetre sem.

Nem várhatjuk, hogy ez majd megszűnteti a feszültséget, de a német kancellár, ha csupán belső zavarok miatt, csatlakozni látszik a magyar békekezdeményezéshez.

Lehet, hogy a magyar miniszterelnök üdvözlete, hogy üdv a klubban, Németországban napokon belül nem hoz nagy változást, mégis mintha valami megmozdult volna. Kívülről nézve a német intézkedéseknek nagyobb a füstje, mint a lángja, de – a társadalmi belső mozgások, a felismerés, hogy a németeknek sem kell szó nélkül tűrniük megalázó önsorsrontó helyzetüket – előbb utóbb változásokat hoz. Akár még az Európai Unió (EU) korrupt, sorosista vezetői körében is. Németországnak mégiscsak van szava az EU-ban. Különösen, ha kísérteteket látva nem hőköl vissza, amikor lépnie kellene.

A reményt csak erősíti Orbán Viktor kijelentése, hogy a békefronton van a tarsolyában néhány kezdeményezés.

Neki nincs oka arra, hogy a levegőbe beszéljen. Ahogy nekünk is van okunk reménykedni. 09.14.

Amit a magyarok…

André Berghegge a Német Városok és Községek Szövetsége ügyvezetője jelezte: szükségük volna a kitoloncolások felgyorsításához egy szövetségi szintű operatív törzsre, hogy a Németországban maradni nem jogosult migránsokat haza lehessen paterolni.

Mint a magyarok? Gyakorlatilag, ha csak az adminisztratív lépéseket nézzük, igen.

Ahogy ezt a magyar miniszterelnök az egyik minapi bejegyzésében Scholznak írta: Üdv a klubban.

André Berghegge javaslatához csatlakozott Andreas Roßkopf rendőrszakszervezeti elnök is.

Ahelyett, hogy eljárásuk lezárulta előtt beengednék őket az országba, Friedrich Merz CDU-elnökhöz csatlakozva, síkraszállnak az illegális jövevények határon történő visszafordításáért.

Ezzel elértünk a kályhához. Igaz ugyan, a két tisztségviselő nem követeli a kerítést, de javaslatuk megvalósulása esetén, az EU-nak engedni kellene. Meg kell védeni az EU határait.

Igazságot kell szolgáltatni Magyarországnak. Nem horribilis büntetésekkel, hanem a határőrizet költségeinek megtérítésével.

Elismerni és méltányolni, hogy a magyarok – Sorosékkal ellentétben – kezdettől fogva az EU határok tényleges védelmét követelik.

Eljött az igazság pillanata? Ha ez még nem is, de közel van.

Emlékezetes, hogy ezen a helyen már 2015-ben követeltük: Európa ne a migránsok nyakló nélküli befogadásában, inkább az EU határainak tényleges védelmében vitézkedjen.

Előbb utóbb másoknak is észhez kellene térniük. Hogy különbséget tegyünk a vendégmunkások és a betolakodó migránsok között.

09. 17

Terjed a kór

Az EU tízegynéhány államában terjed egy kór. A Nyugat egy része reális veszélyként érzékeli az engedély nélküli bevándorlók lehangolóan, kikerülhetetlenül növekvő nyomását. Nem ok nélkül. Hallgattak volna a magyar miniszterelnökre már 2015-ben.

Ez a múlt és a szomorú jelen. Európában akár harmadíziglen is ellenségesen itt vannak a migránsok tömegei, és súlyos koloncként nyakán az ukrajnai háború.

A belső nyomás nő, a háború terhe alatt pedig küszöbön a gazdasági romlás. Nem véletlenül, most már Ausztriában, a második leggazdagabb európai országban is.

Kell-e csodálkozni azon, hogy az egyetlen, immár igazoltan józan magyar hang nyomán Európában egyre-másra izmosodik a szuverenista jobboldal. Mind jobb választási eredményekkel.

A magyar miniszterelnök kezdeményezésére és aktív részvételével az Európai Parlamentben létrejött a Patrióták Európáért képviselőcsoport. Lassan már szerencsétlen kapálózásnak tűnik az Ursula von der Leyen vezette Európai Bizottság mesterkedése, mellyel Magyarország megnövekedett befolyását szeretné csökkenteni.

Ráadásként, elérkezett a nap, amelyre Magyarország régóta várt: tizenöt tagállam állította nehéz választás elé az Európai Bizottságot. Többségbe kerültek a tagországok, amelyeknek elegük van az illegális migrációból. Azt követelik az Európai Bizottságtól, hogy a kierőltetett migránspaktum helyett keressen új megoldásokat. Az ilyesmi még néhány évvel ezelőtt is szentségtörésnek számított volna.

Elérkezett végre a „béke barátainak” reálisnak mondható, a béketárgyalások megkezdését célzó világra szóló megmozdulása. Úgy hírlik, a magyar miniszterelnök Kínával és Brazíliával közösen dolgozik egy olyan találkozón, ahova leültetnék Ukrajnát és Oroszországot is. Nem lehet véletlen a kínai külügyminiszter Magyarország érdemeit elismerő megnyilatkozása.

Mi lesz most?

Miközben zajlanak a béketárgyalások előkészületei, minden szem az USA tevékenységét figyeli. Változik-e Ukrajna nyakló nélküli támogatása, hoz-e változást a november 5-én esedékes amerikai elnökválasztás?

Látnunk kell, a zakatoló világszintű rendszerváltás közepette mindez csak átmeneti közjáték, megoldásra váró nehézségek jele. Magyarország számára napi feladat a gazdasági semlegességet célzó erőfeszítéseinek érvényesítése. Annál is inkább, mivel itt a jó eredmény szinte kódolva van.

Csak neki kell vágni. 10.01.

„A Romlás virágai”

Ilyesmit fiatal újságíróként tapasztaltam először. Az addig hithű vezető sajtószemélyiségek, majd a szerkesztőségek is, pöntyögni kezdtek: hiányolták az elgyegülés kanyaraiban egyre tehetetlenebbül vergődő tagköztársasági vezetők bugdácsolását. Úgy, hogy a kritika lessan már végét járó partizánvezér Tito tekintélyét is megnyirbálta. Újságírókollégák, esti sétáinkon azt latolgattuk, meddig mehet ez így tovább. Nem mehetett sokáig. A szövetségi állam iránti elégedetlenség, a délszláv népek történelmi vitái véres polgárháborúba torkolltak.

A Jugoszláv Szövetségi Szocialista Köztársaság (JSZSZK) szétesésével bekövetkezett a vég. Ami ma már történelem.

A lázongó német újságírók egyre élesebb megnyilvánulásai nem sok jóval kecsegtetik a német vezető politikusokat, a közlekedésilámpa-koalíció egészét. A keményedő kritikák mutatják az irányt mind az EU, mind Németország számára. Hacsak nem jelenik meg valami mentő körülmény, vagy egy nagyratörő, sikeres politikus, aki „otthon” is magához tudja ragadni vezetést.

A Ulf Poschardt, a Die Welt újságírója szerint Ursula von der Leyenre a jelenlegi nyomorúság építészeként lehet hivatkozni.

Charles Baudelaire a nagy francia szimbolista költő már 1857-ben ráérzett a nagy történelmi változások mibenlétére.

Valami manapság is kezdődik. Ami nem illatos. 10.15.

Ágoston András

Megerősítve

Miközben az elmúlt két napban mintegy ötvenezer menekült érkezett Ukrajnából (részben Románián keresztül) Magyarországra egyre másra jelennek meg a bizonyítékok, nemcsak Magyarország álláspontjának megerősítésére, hanem a helyi-, illetve a magánérdek jelentőségének növekedésére is, ha éppen az Európai Unió (EU) magországait kezdi veszélyeztetni az eurobürokraták lelketlen politikája.

Íme, két példa:

Nem a legfőbb eurobürokrata Ursula von der Leyen, hanem a belga állam brüsszeli központja részéről érkezett kifogás a magyar oldalról bejelentetett menekültvonatok ügyében.

Nagy a riadalom: Gulyás Gergely a Kormányinfón kijelentette, ha nincs megállapodás, a migránsok egyirányú jeggyel mehetnek Brüsszelbe.

Ez Magyarország egyik megoldási javaslata, ha az EU köti az ebet a karóhoz, s végre akarja hajtani a Soros-párti Európai Bíróság migránsügyben hazánkra kirótt embertelenül nagy, elfogadhatatlan büntetését.

Mi a lényeg?

Az EU bürokraták számára kényelmetlen az elfogadhatatlan bírósági ítélet védelmezése, hiszen kisebb-nagyobb mértékben másoknak, a befolyásosabb EU-tagállamoknak sem tetszik a Soros-bíróság drasztikus ítélete. Elképzelik, mi történhet, ha egyszer rajtuk csattan az ostor.

A probléma megoldása egyelőre a „meglátjuk” kategóriába sorolható. Ez az oka annak, hogy az EU-okosok maguk előtt tolják, ki mást, mint a szövetségnek otthont adó Soros-barát Belgium vezetőit. Mintha olvasták volna a skorpióról szóló tanmesét: az adják, ami a lényegük. Reméljük, ennek is vége lesz egyszer.

Mi, ezen az oldalon azt várjuk, újra a „rebellis” Magyarországnak illetve kormányának lesz igaza.

A másik jelenség belpolitikai, de van Soros-vonatkozása is.

Magyar részről jól ismerjük Anonymus napjainkban vitt szerepét a honi baloldal üzelmeinek leleplezésében.

Az álarcos alak olyan, mint a magyar miniszterelnök: minden megszólalásában igaza lett. Egy részükben már folyik a nyomozás, sőt eljutottak az előzetes letartóztatásokhoz is.

A zűrzavar azonban, amelyet a titokzatos ismeretlen okozott, döngeti az eddig bevehetetlennek tűnő baloldali várak kapuit.

Van itt egy józan paraszti logikán alapuló kérdés: annyira veszélytelennek érzik a múltból itt ragadt, vagy a fiatal soros-párti titánok a hátországukat, hogy szinte nyakló nélkül keverednek bele a zűrös ügyekbe?

S van még egy kérdés, amit a remény diktál: lehetetlen, hogy az elkövetkező két évben lassan mégis elkezd őrölni az igazságszolgáltatás malma?

A feleletet tudjuk: nem, hiszen „A Jóisten mindannyiunk fölött, Magyarország mindenek előtt!”

Bizakodjunk. 08.25.

A végletek

Magyarország, jó akarattal, a háború borzalmai közepette elsőként nyit meg a háború elől menekülő ukrán gyermekek számára egy kétnyelvű iskolát. Magyar költségvetési forrásból, Budapesten.

Eszerint a magyar kormány elvszerű és következetes: a háborús menekültek esetében lehetőségeihez mérten segít. Annak ellenére, hogy az ukrán részről elvárható korrekt viszonyulásra sem a kisebbségi jogok, sem az energiabiztonság tekintetében nem számíthatunk.

Másfelől mindent felülír a Soros-féle mélyállami érdek, miszerint az „orosz agresszor” meggyengítése érdekében ki kell tartani az utolsó ukránig. Amerika nagyobb dicsősségére.

Ez a nagyhatalmi, gyarmati szellemiség határozza meg a vazallus (vagy már az sem) jogait. Így, s ez a másik véglet, az ukrán vezetők nyugodtan kuncsoroghatnak Brüsszelben: szabad kezet akarnak a nyugati fegyvereket illetően. Hogy nyugodt lelkiismerettel lőhessék akár Moszkvát is. Mit sem törődve azzal, hogy az engedély egyből orosz ellenségként jelölné meg a kissé naiv európai támogatókat. Akiknek nemzeti érdeke lenne, hogy vonakodjanak Ukrajna „igazának” lelkes támogatásától.

A nagypolitikában az érdekelt szavazó polgárok érdeke, hogy kimaradjanak a háborúból, a magyarokat kivéve egyszerűen a háttérbe szorul. Meddig?

08.29.

„ha nem akar Európa még több migránst, akkor engedelmeskedni kell Zelenszkijnek”

Marc Champion vélekedése ez, aki a Soros-féle nemzetközi pénzhatalom, a Bloomberg szolgálatában veri a csalánt. Természetesen az ukránok micsodájával.

A fenyegetés lényege, hogy a megroggyant Ukrajnából a tél elől további milliók menekülnek elsősorban Németországba.

Mi tagadás, a harangok félreverése nem nélkülözi a politikai realitást. Különösen, ha addigra bekövetkezik az orosz erők fellépésének várható következménye a minden eddigit meghaladó ukrán menekültáradat.

Ha most szándékosan figyelmen kívül hagyjuk a lángoló Ukrajna közvetlen szomszédait, nos, ez esetben is számolni kell a már előre tragikusnak látszó fejleményekkel.

Lehet a súlyos társadalmi mozgások nagyságát és akár az irányát is tervezni, legalább különféle vészforgatókönyvek szintjén. Aligha. A baj az, hogy a mondhatnánk tervezett veszéllyel való szembenézést az alapvetően ilyen, vagy olyan okból az érdekeltek egyszerűen nem kerülhetik el.

Mindeközben csak egy biztos dolog van, amire számíthatunk: Sorosék dolgoznak tervük végrehajtásán.

Ki kell találnunk valamit. Legalább a magyarok alapérdekeinek védelmében. Jók az esélyeink? Nem, de azért vannak.

Ahogy a többi érdekelt is gondolkodhat. Ha menekülni akar.

08.30.

A migránsgubanc

Ami tíz évvel ezelőtt csak Magyarországon vált napi témává, most megérkezett a magországokba is. A kérdések kérdése Németországban sem más: mi legyen a migránsokkal? Most amikor az „oroszok már a spájzban vannak”? Ezt a gubancot sem a németek, sem a többiek nem képesek se lenyelni, de kiköpni sem. A Soros-bérenc politikusoknak, ím, már lépni kell. A béka előállt: most kell lenyelni. S ez így rendjén is van.

A kellő tapasztalatot nemigen lehet máshogy megszerezni.

Jó látni, hogy nincs minden vesztve. Az Európai Parlamentbe még nem került be a nemzeti érzelmű képviselők trendfordító tömege. Csakhogy miután az eurobürokrata vezetők mindent félredobva kisemmizik a most már frakcióba tömörült nemzetieket, a migráns-ügy, negatív értelemben ugyan, mégis napirendre került.

A nyilvánosság előtt kibomlott vitában, sajnos elsikkad a lényeg. Nem mindenkinek esett még le, hogy a bevándorlókról a balliberális Soros-bérencek úgy gondolják, előbb-utóbb az ő szavazóikká válnak.

Ha a Soros-barát európai vezetők erre gondolva mégis le akarják nyomni a tömegek torkán a nyár elején nagy üggyel-bajjal elfogadott migránspaktum tényleges változtatásait, nos, akkor baj lesz.

A forró nyári hónapokban a szavazópolgárok valóban szavazó polgárokká váltak. Akik úgy látszik újabb választások nélkül is látják a veszélyt. S el kívánják kerülni azt.

Az európai politikai osztály egésze, ha jót akar magának, irányt kell változtasson.

A magyar kormány pedig, élén a miniszterelnökkel, teheti a dolgát tovább. Miközben az akadékoskodók kénytelen-kelletlen színre lépnek s ott megzavarodva bukdácsolnak, mi magyarok tesszük a dolgunkat. Tíz éve meg utat is mutatunk.

Tetszik ez a Soros tábornak vagy sem.

0t9.05.

Szerb elemzők és a kurszki kaland

A szerb elemzők két-három nappal az ukrán benyomulás után megmondták: az oroszok tudtak az ukrán készülődésről, de rájuk hagyták. Részben mert Oroszország területileg elég nagy, hogy ezt megengedhesse magának. Másrészt, az oroszok nem folyamodtak sorozáshoz, s a kelet-ukrajnai offenzíva mégis szépen halad előre. Harmadszor: bekerítik, lekötik, illetve felmorzsolják az ukránok legjobb állapotban levő katonai egységeit.

Negyedszer, mivel nem került sor mozgósításra, ahogy hadüzenetre sem, az orosz erők a megfelelő időben nyugodtan nyomulhatnak előre, akár Kijevig.

S így Ukrajna – az átmeneti sikerért – a maga kárára feláldozza saját erőit. Erre mondta Vlagyimir Putyin a Keleti Gazdasági Fórumon mondott csütörtöki beszédében, hogy „kudarcot vallott Ukrajna kurszki offenzívája, amellyel az ukrán hadsereg csak saját magát gyengítette meg”.

09.06

Ágoston András csokra

A táborok

Azok akik, kevesen, az EP választások nyomán a két érdek, a globalisták és a szuverenisták teljes, nyílt szembenállására számítottak, nos, ők betaláltak.

Miután a választások előtt kiderült, Ursula von der Leyen újraválasztása az Európai Bizottság (EB) elnökének tisztségére bizonytalanná vált, a globalista belső vezetés döntött: lévén, hogy a béke ügye az igazi vízválasztó a szembenálló politikai felek között, elő kell venni az utolsó fegyvert. A háború támogatóiról illetve a békepártiakról van szó, akik konkrétan a Patrióták Európáért (PE) színeiben mutatkoztak meg.

A megfelelő előkészítés után az Európai Parlamentben (EP) felállt a háború és béke tábora. Győztek a háborúpártiak.

Nyilvánvalóvá lett: szerintük így működik a Soros bérencek érdekszövetsége;

- közöttük a magyarországi Soros-brigád tagjai;

- valamint a haragos zöldek és a többi nemzetközi briganti, pártszínek szerinti különbségeik ellenére egyet választottak. Ő Ursula von der Leyen, ezzel a sikerrel az amerikai nagytőke európai főmegbízottjává lett.

Szavazói pedig – ideiglenesen – mentsvárra leltek. Ahol védelmet találnak régi, főleg korrupciós bűneik elfedésében. Egyelőre úgy tűnik, az EB új-régi elnökének árnyékában, fog ez menni. Csakhogy ez nem lesz egy könnyű menet.

Mert a globalista-szuverenista világméretű összecsapás nincs a megbékélés közelében. A küzdelem tovább folytatódik.

A nagy változások még csak most jönnek. Akár már a következő évben.

A változások közepette a zászló nem a háborúzóknak áll.

(07.21.)

1/3

Ukrajna bosszúból sodorta veszélybe Magyarország és Szlovákia energiabiztonságát. Kijev abból sem csinál titkot, hogy politikai okokból akadályozza Magyarország és Szlovákia kőolaj-ellátását. Szemmel láthatólag meggondolatlan döntésről lehet szó. A baj nagy: a tranzit egyharmada került ukrán korlátozás alá.

Pozitívnak mondható, hogy a háborúzó szomszéd szándékát nem rejti véka alá, s így tiszta víz kerül a pohárba. Így a düh és a gyűlölet e megnyilvánulása, „közkinccsé válik”. A belpolitikában nem kell külön magyarázni, mi az, amivel Magyarország szembekerült.

A racionálisnak koránt sem mondható ukrán lépés, éppen most, nemigen értelmezhető. Vagy ha igen, az mindkét oldalnak káros. Nem inkább a szükségtelen támadás elmaradása lenne mindkét fél érdeke?

A halvány remény: talán mégiscsak ideges, értelmetlen hatalmi megnyilvánulásról magyarán ijesztgetésről van szó.

Igen, Ukrajna reális helyzetének indulatos semmibevételéről lehet szó. Napokon belül eldől, szándékos zavarkeltésről van-e szó. Reméljük, igen.

(07.23.)

Megtorpanás

Ha más előnye nem is származott a gender-ellenes erőknek a világon, az olimpia záróünnepségén bekövetkezett szervezői visszakozás egészében a normalitás erőinek hozott tartós eredményt. Küzdelmük végső győzelmét tekintve megerősítette a reményt, hogy vállalásuk nem kilátástalan.

A sajtóvisszhangot figyelve, a megtorpanást látva, adódik a megállapítás: szélesedik az ellenállás frontja, akár ott is, ahol már veszni látszik a győzelem reménye.

Az amerikai Oregon államban a kárvallott szülők beperelték a tankerületet: a gender-semleges mosdóban – tanítási időben – a lányukat szexuálisan bántalmazta és megerőszakolta egy osztálytársa. Akit az iskola felelősei „felügyelet nélkül hagytak a folyosókon bolyongani”. A botrány kivizsgálása, nagy dérdúrral megkezdődött. Hogy az eset kivizsgálásának folyamatát csak részben igazoló nagy csend meddig tarthat, nos, ezt majd meglátjuk.

Kétségtelen azonban, hogy az eddig hasztalan védekezés, az érintettek részéről lassan ellentámadásba fordul.

Van remény.

(08.13.)

Ez a baj, a zsarolás

Az Európai Bizottság elutasította Magyarország és Szlovákia kérését. Brüsszel nem látja jelét annak, hogy az ukrán szankciók veszélybe sodornák az európai energiabiztonságot.

Hogyan jön a brüsszeli bürokrácia csúcsszerve ahhoz, hogy elutasítsa az EU két tagállamának a kérését? Szerintük ugyanis az energiabiztonságuk közvetlen veszélyben van. Lehet ugyan, hogy az egész Európa érdeke van veszélyben, de most nem is ez a kérdés. Az EB a „szerződések őre” nem végzi a feladatát. Fel kellene lépnie akkor is, ha történetesen csak két tagállamról van szó.

Az EU nem tesz eleget a kötelezettségének.

A tényállás az, hogy az ukrán kormány – jól kivehetően brüsszeli sugalmazásra – mellőzve az érvényes uniós jogot – nem akarja számukra területén átengedni a rendesen kifizetett orosz kőolajat.

Ukrajna mintegy önbíráskodást gyakorolva, elismeri, hogy nyomást kíván gyakorolni az érintett két tagállamra. S mert azok nem állnak be a többi külső érdekek előtt meghajolva katonai támogatást nyújtó önsorsrontók gyülekezetébe – nemes egyszerűséggel megzsarolja.

Hagyjuk most miért vállalja a nyugati magállamok többsége a szolgai alázatot – hiszen csak elvekről, és nem közvetlen érdekükről van szó – és nézzük inkább a nem tegnaptól bábként mozgatott Európai Bizottságot. Mert az, amit az Ursula von der Leyen által mozgatott Bizottság, félretéve a jogot, sima erőszakkal megtett, nos, arra nincs mentség. A EB döntése szándékosan okoz, eddig pontosan nem is tudjuk mekkora kárt Magyarországnak és Szlovákiának. Kinek dolgozik ez a testület?

Ez az igazi baj. A kérdés ugyanis nem költői. Abban, ami történt egyenesen a politikai diktatúra megnyilvánulását látjuk. Sajnos, nem az először.

Meddig?

08.24.

Ágoston András csokra

Szegények

Az, amit Orbán Viktor háború ügyben mintegy tíz nap alatt végbe vitt, párját ritkítja nemcsak Európa de a szélesebb régióban is. A magyar kormányfő olyan információkra tett szert, amelyekkel rajta kívül nem rendelkezik senki sem az EU vezetéséből, de Amerikából sem. Ha figyelembe vesszük a hosszú ideje sikeres magyar államfő évek során felhalmozott tapasztalatait is, akkor sok mindent lehet mondani rá, de el kell ismerni: azokon a posztokon, amelyekre demokratikus választások útján érkezett meg, csak hasznára válhatna a józanul gondolkodó kollégáknak.

Mégsem ezt látjuk.

Mintha óvodában lennénk, a vezető kollégák irigységüket leplezve eljárási felhatalmazása mondvacsinált hiányára hivatkoznak. Háborúpártiak lévén egy emberként kígyót békát kiabálnak rá, s fejét követelik. Szerencsére csak képletesen.

Létezik az, hogy csak azért, mert a vezetők acsarkodó csoportja a másik oldalon háborút sürget, a kiváló alkalmat, mert Orbán békét kívánva tesz is érte, e lehetőséget egyszerűen eldobja magától.

Szegények. Tudják ők, miről van szó, de szemükre tett kézzel – belelépnek.

Ha van szerencsénk, kivárjuk a novembert. Amennyiben Trump győz, nekünk áll a zászló. Ha valamiért mégsem, hát várunk, amennyit szükséges.

Mert, jó tudni, igazunk van, s az idő nekünk dolgozik.

(Július 12.)

Békemozgalom

Ez már nem békemisszió, ez már békemozgalom.

A magyar miniszterelnök békekezdeményező látogatásai Kijevben, Moszkvában, Pekingben, majd Washingtonban megmutatták: kilátástalanságukban vergődve a felelős globalista politikusok fanyalognak, s végül is ellenzik, elítélik a magyar kezdeményezést.

Nem mellékes, hogy létrehozták s egyre terebélyesedik a Patrióták Európáért szuverenista kezdeményezés. Célja a béke. Jelentős politikusok, egyelőre nem nagy számban (Macron, Meloni, Fico), ismert, befolyásos üzletemberek (Musk), valamint ismert véleményvezérek elismerik, hogy Ukrajnában a békének nincs másik reális alternatívája. Támogatják hát a békére irányuló törekvéseket. Orbán Viktor szavai, tettei, az emberek mind szélesebb rétegeinek lelkes támogatásával találkoznak.

A szemünk előtt kibomló bátor békemisszió támogatottsága viharos gyorsasággal egy határozott, akár szervezett békemozgalommá nőhet, akár már a szemünk előtt.

Így legyen.

(Július 14.)

A táborok

Azok akik, kevesen, az EP választások nyomán a két érdek, a globalisták és a szuverenisták teljes, nyílt szembenállására számítottak, nos, ők betaláltak.

Miután a választások előtt kiderült, Ursula von der Leyen újraválasztása az Európai Bizottság (EB) elnökének tisztségére bizonytalanná vált, a globalista belső vezetés döntött: lévén, hogy a béke ügye az igazi vízválasztó a szembenálló politikai felek között, elő kell venni az utolsó fegyvert. A háború támogatóiról illetve a békepártiakról van szó, akik konkrétan a Patrióták Európáért (PE) színeiben mutatkoztak meg.

A megfelelő előkészítés után az Európai Parlamentben (EP) felállt a háború és béke tábora. Győztek a háborúpártiak.

Nyilvánvalóvá lett: szerintük így működik a Soros bérencek érdekszövetsége;

- közöttük a magyarországi Soros-brigád tagjai;

- valamint a haragos zöldek és a többi nemzetközi briganti, pártszínek szerinti különbségeik ellenére egyet választottak. Ő Ursula von der Leyen, ezzel a sikerrel az amerikai nagytőke európai főmegbízottjává lett.

Szavazói pedig – ideiglenesen – mentsvárra leltek. Ahol védelmet találnak régi, főleg korrupciós bűneik elfedésében. Egyelőre úgy tűnik, az EB új-régi elnökének árnyékában, fog ez menni. Csakhogy ez nem lesz egy könnyű menet.

Mert a globalista-szuverenista világméretű összecsapás nincs a megbékélés közelében. A küzdelem tovább folytatódik.

A nagy változások még csak most jönnek. Akár a következő évben.

A változások közepette a zászló nem a háborúzóknak áll.

(07.21.)

1/3

Ukrajna bosszúból sodorta veszélybe Magyarország és Szlovákia energiabiztonságát. Kijev abból sem csinál titkot, hogy politikai okokból akadályozza Magyarország és Szlovákia kőolaj-ellátását. Szemmel láthatólag meggondolatlan döntésről lehet szó. A baj nagy: a tranzit egyharmada került ukrán korlátozás alá.

Pozitívnak mondható, hogy a háborúzó szomszéd szándékát nem rejti véka alá, s így tiszta víz kerül a pohárba. Így a düh és a gyűlölet e megnyilvánulása, „közkinccsé válik”. A belpolitikában nem kell külön magyarázni, mi az, amivel Magyarország szembekerült.

A racionálisnak koránt sem mondható ukrán lépés, éppen most, nemigen értelmezhető. Vagy ha igen, az mindkét oldalnak káros. Nem inkább a szükségtelen támadás elmaradása lenne mindkét fél érdeke?

A halvány remény: talán mégiscsak ideges, értelmetlen hatalmi megnyilvánulásról magyarán ijesztgetésről van szó.

Igen, Ukrajna reális helyzetének indulatos semmibevételéről lehet szó. Napokon belül eldől, szándékos zavarkeltésről van-e szó. Reméljük, igen.

(07.23.)

Megtorpanás

Ha más előnye nem is származott a gender-ellenes erőknek a világon, az olimpia záróünnepségén bekövetkezett szervezői visszakozás egészében a normalitás erőinek hozott tartós eredményt. Küzdelmük végső győzelmét tekintve megerősítette a reményt, hogy vállalásuk nem kilátástalan.

A sajtóvisszhangot figyelve, a megtorpanást látva, adódik a megállapítás: szélesedik az ellenállás frontja, akár ott is, ahol már veszni látszik a győzelem reménye.

Az amerikai Oregon államban a kárvallott szülők beperelték a tankerületet: a gender-semleges mosdóban – tanítási időben – a lányukat szexuálisan bántalmazta és megerőszakolta egy osztálytársa. Akit az iskola felelősei „felügyelet nélkül hagytak a folyosókon bolyongani”. A botrány kivizsgálása, nagy dérdúrral megkezdődött. Hogy az eset kivizsgálásának folyamatát csak részben igazoló nagy csend meddig tarthat, nos, ezt majd meglátjuk.

Kétségtelen azonban, hogy az eddig hasztalan védekezés, az érintettek részéről lassan ellentámadásba fordul.

Van remény. (08.13.)

Ágoston András

Aki nem lép egyszerre…

Nem vitás, a magyar-amerikai kapcsolatok olyanok amilyenek: jó lenne, ha mindkét oldalról javíthatnának az együttműködésen.

A katonai és a gazdasági kapcsolatok mégiscsak jók. Ez lehet a kiindulópont. Maradjon el az utasítgató stílus. Hogy Pressman mondja meg „mit kellene Magyarországnak tenni”. Mert azt nemigen szeretjük.

Egyelőre stílusváltásról szó sincs.

„Más szövetséges országokkal együttműködünk, együtt dolgozunk – még akkor is, ha vannak nézeteltéréseink. Magyarországon ez nem működik – amíg csak nem cselekszünk” – jelentette ki a napokban az Egyesült Államok budapesti nagykövete. Mert jelenleg „egy régi barát és szövetséges olyan dolgokat mond és tesz, amelyek aláássák a bizalmat és a barátságot.”

Mi az, hogy Magyarország nem veszi figyelembe a pápai légibázison szolgáló fiatal amerikai katonák autóinak rendszámtáblájára vonatkozó, immár három éve bejelentett igényt.

Kívülről nézve nem tudom megítélni, indokolt-e a nagykövet észrevétele. Azt viszont tudom, minket legalább olyan súlyosan érint a kettős adóztatás megakadályozását célzó egyezmény amerikai részről történt egyoldalú felmondása.

Pressmannak végül is igaza van: javítani kellene a helyzeten. Közös igyekezettel. Diktátumokkal, követelésekkel, nem megyünk sokra. Eljött az egymás megbecsülésére épülő egyeztetések ideje.

Aki nem lép egyszerre, nem kap rétest estére? Nos, ez az út nem visz a megoldás felé.

(Március 27.)

Most már biztos

Zelenszkij zsarolni szeretné az Egyesült Államokat.

A minap bejelentette, amennyiben nem kap pénzt és fegyvereket, bekövetkezhet az összeomlás. Feltételezhetően, hogy maga is biztos legyen a dolgába, tegnap aláírta a mozgósíthatósági korhatár csökkentésére, valamint egy sereg más megszorításra vonatkozó törvényt. Amiből Amerikában is következtethetnek, a választásokig már nem bírja ki az ukrán rezsim a rá nehezedő elsősorban katonai nyomást.

A vérfagyasztó videó, melyből kiderül, hogy legalább is egy helyen a lövészárokba bevonuló váltás csak halott bajtársakat talált, csak megerősítette az adományozó barátokat abban, amit már úgy is tudtak. Hogy elérkezett az utolsó felvonás.

Mit tesz most az USA vezetése?

Elsősorban tesz még egy komoly ígéretet. Például, hogy az Egyesült Államokból a NATO fennhatósága alá helyeznék át az Ukrajnát segítő csoportot. Azzal a feladattal, hogy biztosítsa Ukrajna pénzzel és fegyverrel való tartós ellátását. Hogy mikor? Valamikor a nyártól.

Addig is csurran cseppen valami (ami máris folyamatban van)

Mit lehet erre mondani? Ha mást nem, hát hogy a helyzet úgy látszik keleten Ukrajnában is változatlan.

Majd csak kibírják valahogy. Vagy mégsem. (Április 4.)

Na, végre!

Ha ez eddig egyáltalán vitatható is volt, most kiderült: Magyar Péter látványos bemutatkozásait nem saját zsebből fizeti. Új barátnője tett meggondolatlan kijelentést. Eszerint a szombati budapesti demonstráció megszervezésében „segített egy szuper grafikus csapat, akik félig magyarok egyébként és félig külföldiek”.

Hogy Magyar Péter kicenzúráztatta illetve töröltette a bájos Vogel Evelin nyilatkozatát, olaj volt a tűzre. Bizonyíték lett belőle.

Tény, hogy új helyzet állt elő. Magyar Péter belépett a baloldali politikai celebek közé. Neki ugyan kellemetlen ez a státus, a Fidesz-KDNP Pártszövetség előtt eddig nem tapasztalt kampánylehetőség állt elő.

Nem kell többé bizonygatnia, a dollárbaloldal elnevezést: mindenki belefér, s benne is van, aki ellenzéki oldalon pástra kíván lépni.

Leginkább maguk a választók örülhetnek: júniusban, a kampányban a nemzeti jobboldalra, vagy a nemzetárulókra adhatják le szavazatukat. Választhatnak.

S ez számukra nem is rossz lehetőség.

Riadalom

Josep Borrell a minap úgy fogalmazott, egy Európára is kiterjedő háború már nem „a képzelet szüleménye”. Az EU vezető diplomatája előremenekül: keltsünk csak egy kis riadalmat az Ukrajnába való NATO bevonulást illetően. Netán az sül ki belőle, hogy az Európai Parlamentben (EP) jelenleg meglevő 80 százalékos globalista többség meg is megmaradhat. Legalább részben.

Kit érdekel, hogy a Macron-gerjesztette egyre nagyobb politikai felfordulásnak nincs reális alapja.

A brüsszeli politikai elit mindinkább hasonlít a kirándulók eltévedt csoportjára, amely éjszaka valamelyik sötét bajor erdőben zajt csapva igyekszik elűzni az esetleg közelben ólálkodó farkast. Mert az oroszok megjelenésére legfeljebb annyiban számíthatunk, mint az ólálkodó éjszakai rémre.

Az oroszok tehát nincsenek a spájzban, de a lehetőséggel lehet kampányolni.

Ha már jobb érve a brüsszeli bürokratáknak úgy sincs.

(Április 10.)

A kivétel mint jogi intézmény

Egyre több a jele annak, hogy az EU alapokmányai kiegészítésre szorulnak. Egy szempontból mindenképpen. Ez a döntéshozatali mechanizmus. Helyet kellene szorítani a kivétel intézményének.

Két dologhoz nem fér kétség. Az egyik a megegyezésen alapuló döntéshozatal, a másik a vétó. Mindkettőre szükség van. Jelenleg ez a két intézmény akadályozza meg a mind erősebb központosítási törekvéseket. S váltja ki a legádázabb indulatokat.

Lehetne ezt enyhíteni? Talán.

Ha cél a viszonylag gyors, nagyobb konfliktusoktól mentes döntési eljárás, meg a kis tagországok alapérdekeinek érvényesítése, érdemes lenne megfontolni bevezetését. Jó, hogy Magyarország ebben a kérdésben úttörő szerepet visz.

Látni kell, senkinél sincs varázsvessző. Látjuk, hogy a nyomásgyakorlás, esetenként a nagyok részéről alkalmazott kíméletlen zsarolás tartósan bizalmatlanságot, burkolt, vagy nyílt ellenállást kelt. Ahogy a vétó alkalmazása is.

A kivétel intézménye a döntéshozatal egyik világosan szabályozott, legitim formája lehetne. Amelyet az érintett tagállam nyújthat be, ha úgy látja, e nélkül egzisztenciális érdeke kerülhet veszélybe.

Jó példa erre, hogy Magyarország kitartó kemény küzdelemben elérte az orosz kőolajszállítások további folyamatos biztosítását. Ez tartós megoldás lehetne, ha nem a kilépésre ösztönzés, de az egyenlőségre támaszkodó megértő szolidaritás valóban közös európai értékké válna.

Ha… (Április 13.)

Választási félelem

A tételmondat: a háborús francia német, stb. propaganda jórészt arra a félelemre alapul, hogy a közelgő választások során a progresszív oldal háttérbe szorul.

Lehet ebben igazság?

Persze, hogy lehet. Legalább annyi, hogy az atomháború lobogójával hadakozó nyugatiak akárcsak a mesékben, a nagy zajongással igyekeznek elijeszteni magát a rémet. Melyhez csupán a tudat köti őket, hogy ha élétre kel, úgysem tudnának neki ellenállni.

Mert az orosz medve, már közölte, nem kíván világra szóló felfordulást, ha erre a másik oldal nem kényszeríti.

Ki kell csak várni a választásokat, s a kedélyek majd megnyugsznak. Vagy azért, mert a globalisták nem szenvednek érzékeny veszteségeket, vagy, mert a szuverenitás hadai a földbe döngölik őket.

Mégis, mi táplálja a szavazók félelmeit, s azokét is, akik üres puskával hadonásznak?

A felelet viszonylag egyszerű. A nemzedékeken keresztül átöröklött emlékezés: ezzel a veszéllyel elődjeinknek egyszer már szembe kellett nézniük.

Megnyugodhatunk? Semmiképpen. Ezért csak a béke, csak a Fidesz.

Ágoston András

A dilemma

Két érdekes kérdést tesz fel tegnapi számában az Erdélyi Krónika c. napilap Dilemmák ezek a javából. Már ha egyáltalán relevánsnak bizonyulnak.

Magyar–román együttműködés Iohannisért? Vajon megtörténhet, hogy Klaus Iohannis a NATO főtitkára lesz, ráadásul magyar támogatással?

Jóllehet e kérdések még nem is időszerűek, s a román államfő nem olyan jelölt, akit esélyesként emlegetnek, a helyzet magyar-román viszonylatban mégis érdekesnek látszik.

Tegyük félre az emlegetett jelöltek közül Mark Rutte, Manfred Weber, valamint a nemzetközi politikai porondon lézengő ritterek közül az önjelölt Ursula von der Leyen-t, s rögtön felmerül a legfontosabb kérdés: melyik kóbor lovag az, aki nekünk a legkevesebbet árthat? Persze, a román köztársasági elnök, a túlbuzgó neofita, a Klaus. (Annak ellenére az, hogy a Tőkés Lászlóval szembeni viselkedését soha nem bocsáthatjuk meg.) De miért is?

Tudjuk, a szolgalelkű nemzetköziek alig várják, hogy… szolgálhassanak. Az USA mindenkori vezetőinek. Csakhogy.

Jelenleg ugyanis az a legfőbb kérdés, összeomlik-e előbb ukrán vezetés, vagy átvészeli a soron következő, nagy jelentőségű választásokat. Hogy az év végén az akkor időszerű csúcsvezetők hozzanak majd döntést ügyében. Nos, ezt nem tudhatjuk.

Azt azonban igen, hogy az USA legszűkebb vezetői köre a NATO jelenlegi főtitkáránál jobbat keresve sem találna. Utána viszont Klaus Iohannis a legalkalmasabb csúcsjelölt, nemzetközileg súlytalan kezesbárány. Ő megértené az Odesszához legközelebbi, a román oldalon gyors ütemben fejlesztett NATO bázisok környezetében élők nyelvét. Ha netán helyi egyeztetésekre lenne szükség.

Mi lenne ebből nekünk, magyaroknak a hasznunk? Például az, hogy Klaus tudna bennünket köszönteni: jó napot.

Ez lenne a dilemma legjobb feloldása? Lehet, hogy nem. Ám a legrosszabb sem.

Mert, a legfontosabb, hogy ez esetben Románia aligha élhetne a kiugrás adta lehetőségekkel. Végleg odaragadna a transzatlantiakhoz.

(Március 19.)
* * *

Ágoston András

Soros ellenében

Nincs akkora híre, de tény, hogy Szerbiában bizony nem tudott győzni a Soros-féle politikai maffia. A decemberi választásokon csakúgy, mint Magyarországon, a nemzeti oldal Aleksander Vučić vezetésével magabiztos győzelmet aratott a Soros-féle balliberális és szélsőjobb ellenzék felett.

A választás tétje, ahogy ez már a balkáni országokban lenni szokott, Szerbiában is a szuverenitás megőrzése, ezzel az önálló fejlődés lehetőségének megőrzése volt.

Bebizonyosodott, hogy a szavazók továbbra is a szabadságot a nemzeti önállóságot tartják a legfőbb értéknek, s azt demokratikus úton képesek megvédeni.

Szerbia esetében hozzá kell tenni, az önállóság igényén túlmenően a választási győzelem szorosan összefügg az elért gazdasági sikerekkel. A politikai és a gazdasági siker feltételezi egymást.

A vajdasági magyarságnak nincs oka az elégedetlenségre. Fontos, hogy a vajdasági magyarok hattagúra növekedett saját frakcióval lehetnek jelen a szerb parlamentben. Ha tartható lesz az eddigi politika, a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) ahogy eddig is, tevékeny eleme marad a magyar-szerb államközi kapcsolatrendszernek. A vajdasági magyarság pedig önálló politikai szubjektumként lehet részese a magyar nemzet határmódosítás nélküli nemzeti integrációjának.

Következésképp hozzájárulhat az egész nemzet felemelkedéséhez. S ez nem kis szó, ha tudjuk, ma is jelentős politikai erők igyekeznek megtörni a régió kisnemzeteinek szuverenitását, önálló politikai fellépését.

Rajtunk is áll, hogy a globalisták ne járjanak sikerrel.

(Február 8.)

Mi erősödtünk

Két szempontból is hamis Ungár Péter érvelése.

Elismeri ugyan, hogy Novák Katalin helyes döntést hozott, de felteszi a kérdést milyen indokok alapján? Ezek hiányában állítja, „hatalmas sebet kapott az önbizalom”. Adódik a kérdés, milyen indok alapján mondja ezt Ungár Péter?

Nézzük meg ez érveket közelebbről. Formális jogi oldalról nézve a döntést, nincs benne hiba. Ahogy a zajos csámcsogásra lehetőséget adó indoklás sem kötelező.

Az ügy morális oldalról szemlélve valóban ügy. A köztársasági elnök a tisztével járó felelősséget vállalva a morális dilemmát úgy oldotta fel, hogy lemondott.

Egy az ő nemzedékéből való telefonáló a mi oldalunkról elmondta: kétszer hallgatta meg a lemondás szövegét, s kétszer szöktek könnyek a szemébe. Majd megnyugodott, mert ügy érezte, maga is erősebb lett a tegnapi nap eseményei után. Talán tudja azt is, hogy a Fidesz becsületes viszonyulásuk esetén senkit sem hagy ott az út szélén.

Valóban így van. Mit tehetne még a köztiszteletben álló családanya, tisztségviselő, ha vállalva a felelősséget, lemondott? Eleget tett morális kötelességének, s Varga Judittal együtt, így is segítette a nemzeti oldalt.

Marad tehát az erkölcsi talapzat, melyre építkezve a Fidesz-KDNP már négyszer kapott kétharmadot a választásokon. Mert a mi oldalunkon, ha valaki hibázott, nos, annak van következménye.

Végezetül: igaza lehet a svájci Neue Zürcher Zeitungnak. A Fidesz Novák Katalin és Varga Judit lemondásával „két sztárt” veszít el. Igaz viszont az is, hogy a magyar kormánypárt, szilárd elvi alapokon állva, számos új fiatal tehetségnek nyithat utat. Ahogy tette ezt a két fiatal sztár esetében is.

Különben ki tudja, lehet, hogy ezek a napok, vagy hetek járulnak hozzá a kormánypártok következő kétharmadához?

Ja, hogy az ellenzék? Neki egyszerűen nincs több dolga. Legfeljebb az, hogy megszavazza az alkotmánytörvény soron következő módosítását.

Végül, mindenkinek marad a maga baja. S ez így van rendjén.

(Február 12.)

Párhuzam

Az Európai Parlament (EP) mandátuma végén, futószalagon gyártja tovább az elítélő határozatokat. Csakúgy, mint Magyarország esetében, a szerbiai dollárbaloldal kérésére most Szerbiát állította pellengérre.

Ezúttal a decemberben lebonyolított szerbiai választások értékelésében. Elvi álláspontjukat megerősítve a Fidesz képviselői nem szavazták meg a ledorongoló határozatot.

Deli Andor, a Fidesz vajdasági képviselője erről a következőket nyilatkozta: Azt gondolom, az Európai Parlament nagyon rossz üzenetet küld Szerbia felé azzal, hogy nem bízik az ország hatósági szerveinek szakértelmében és határozatával nemzetközi vizsgálatot követel a decemberi választások kapcsán felmerülő esetleges szabálytalanságok kivizsgálására. A választások egy szuverén állam belügyét képezik, Szerbia polgárai pedig nagy többséggel a nemzeti-konzervatív oldalnak szavaztak bizalmat, és ezt az Európai Parlament balliberális többségének is tiszteletben kellene tartania”.

A történtekhez néhány megjegyzés kínálkozik.

Az EP Szerbia esetében is a helyi dollárbaloldal megrendelésére cselekedett.

Nem lehet véletlen, hogy az EP határozat megalkotásában a Soros-különítményhez bekötött képviselők vitték a prímet. Bizonyítottnak vehetjük, hogy globalisták célpontja a szerb szuverenitás védelmezői voltak.

Ezen az elvi alapon nagyon is érthető, Ana Brnabic, szerb kormányfő reagálása, miszerint „A határozatok jönnek és mennek, nem ez az első, és nem is az utolsó”.

Mi sem természetesebb, minthogy Szerbiában is megjegyzik: vannak olyan szerb politikusok, akik maguk kérték „országuk szuverenitásának felszámolását”.

Úgy látszik, az EP – annak ellenére, hogy Szerbia nem tagja az Uniónak – a két országot párba állítja. A cél világos: szorítani kell a szuverenitásuk védelmére kelt országokat amennyire lehet.

Párhuzam? Az bizony.

(Február 14.)

Mi lesz itt?

Viharfelhők gyülekeznek elsősorban Európa egén.

Energiagondok, gázárak stb.

Genderveszély, megbomlik a társadalom belső kohéziója.

Migránsvonulás, migránsgettók, háttérbe szoruló nemzeti érdek.

Háború Ukrajnában, támadás Izraelre, öldöklés Gázában.

A „mélyállam” előretörése. A Soros-birodalom nyílt támadása.

Soroljam tovább? Nincs rá szükség, hiszen ezek a gondok beárnyékolják a nemzeti szuverenitást, és a nemzeti érdek olyan veszélyben van, hogy lassan kilátástalanná válik a normalitást igénylő európai emberek, közöttük a magyarok nem holnapi, de már a mai nyugalma is.

S akkor még az Európai Unió (EU) felől, a hatalom összpontosítására irányuló állandó jelleggel ránk nehezedő nyomásról nem beszéltem. Ahogy belföldi hazaáruló csatlósokról sem.

A fent említett veszélyforrásokból áradó rossz, ahelyett, hogy kioltaná egyik a másikat, összeadódik. Van ok a pesszimizmusra.

Meg az ellenállásra való készség megnövekedésére is. A magyarok esetében ez utóbbi különösen szembeötlő. Munkál bennünk a szabadságvágy, s az ezzel járó érzékenység.

A dávidi elhivatottság, sőt mondjuk ki, a magabiztosság, a tettrekészség is, hiszen ez a siker egyik fontos előfeltétele.

Hogy mondta Orbán Viktor az 2014-ben elhangzott évértékelőjében? „Fújjátok meg a kürtöket, és nyergeljetek, mert holnap indulunk!”

Az idén sem lesz ez másképp.

(Február 16.)