Gyárfás András 2024 decemberének elején

                                               Nevess

Kísértet járja be Magyarországot, Kun Béla és a vörös terror kísértete. Kórházakat, vasutat, iskolákat, gyerekotthonokat és még ki tudja miket jár be, és fertőz, lázít. De hoppá, van olyan, hogy hátsó ajtókon kell ki-vagy beszöknie.  Az írott és a hangos sajtó pedig napi újdonságokkal tölti ki a teret.

A HÍR TV-nek kapóra jön, hisz (két köröm- és három hüvelygomba közt) van téma, és elindul a Komment, ahova paritásos alapon (?) meghívja a bal és a jobboldal híveit. Ám hamar elfajul a vita, mert egyikükről, akit csupaszcsigának néztem, hamar kiderül, hogy jeles író őkelme, és amikor az kerül szóba, hogy Üstökös Péter a Dunába dobná a sajtósokat, ha azok a HÍR TV vagy a Magyar Nemzet munkatársai, akkor Ő írói méltósága így fogalmazott: - Álljunk már meg egy percre! Orbán sajtótájékoztatóira csak úgy bemehet bárki? Vegyük már észre végre, hogy itt két csapat áll egymással szemben, és ez egy meccs, ahonnan Orbán állandóan elszalad, mert fél felvenni a kesztyűt!

Na, itt aztán kesztyű-cérna elszakadt, sajnos csak nálam. Az író úr megtiltotta, hogy a Wikipédiában utána olvassunk (annak ellenére, hogy azelőtt kikelt ama kijelentés ellen, hogy a Wikipédia erősen baloldali lenne), mert ott rengeteg hazug, hamis állítás van. Így aztán most nem tudom, hogy tényleg csak egy eltévedt, nagyra nőtt csupaszcsiga ő, vagy az alább jellemzésre kerülő modern művészetek felkent papja.

Olvassuk és olvastassuk újra Babits Mihály Halálfiai c. regényét. Azonnal elénk tárul az a Magyarország, ahol Petőfi már túl egyszerű, Ady Fekete Zongorája érthetetlen, és valahol ott bujkál már Kun Béla és a Vörös terror is, de még megállíthatóan. Ha viszont a józan észt odadobjuk a Modern Művészetnek, ahol egy falra ragasztott banán öt millió dollárért kel el, akkor lázhatóvá válik, hogy az utolsó perceit éljük a - talán még nem a mindent elpusztító világháború előtti - békének, hanem az emberi méltóságnak, az élet értelmének.

Gyermekkoromban láttam az elefántot a cirkuszban, amint óriási ecsettel festette az – esküszöm - modernebb képeket, mint amiket most Budapesten nagy tamtammal állítanak ki és árusítanak, nem is említve a majmok orgiáját a festőművészetben. Akkor még volt humorérzék és kiröhögtük ezeket, de ma komolyan vesszük azt, amit/ akit le kellene röhögnünk. Uraim, így nem lesz újra béke!

Emberek, ha nem is nevetünk, de legalább mosolyogjunk, mint a boldog bolondok!

                                               D négyzet

Idézet egy ma reggeli tudósításból:  „Az egyik elhunyt azóta is a Semmelweis Egyetem Igazságügyi Orvostani Intézetében pihen.” Hát jó neki, a többi meghalt, vagy az Intézetben, mint agyhalott?

Nem vagyok egyedül azok közt, akik nem értik vagy túlbonyolítják a dolgokat.

Itt van mindjárt Józsika, aki udvariasan válaszolt a matektanár kérdésére: -Gyerekek, ha van valami, amit az utolsó órán nem értetettek, ma újra elmagyarázom! 

Józsi: - Tanár úr kérem, én mindent értettem, de a tegnap délután apám elvitt egy utcai gyülekezetbe, és ott arról beszéltek, hogy az „átlagfizetés” egymillió forint lesz. Na már most, ahogy a tegnap tetszett mondani, az átlag az olyan, hogy három meg öt összegét osztjuk kétfele és megvan az átlag, a négy. Most tehát, ha valaki ezután mondjuk két milliót fog keresni, akkor ahhoz, hogy az átlag egymillió legyen, valakinek nullát kell kapnia. És apám szerint azok ott az EU-ban negyven/ötven milliókat keresnek, akkor mindegyikért valahol Európában negyven/ötven ember ingyen fog dolgozni?

- Fiam, ez nem politikai óra, és hogy te meg az apád milyen gyűlésekre jártok, az a ti dolgotok, és kérdezzétek meg ott azt, aki ezt szavalja.

- De a mértanból sem értek mindent! Ha Á négyzet plusz B négyzet az egyenlő C négyzettel, akkor menyi a D négyzet, mert..

Tanár: - Elég, menj a helyedre és küld be az apád az igazgatóhoz még ma délután!...............

- Igazgató úr kérem, behívattam Önhöz Józsika apját, tessék neki megmagyarázni, hogy ha Á négyzet…., akkor mennyi D négyzet?

- Maga szerint mennyi?

- De igazgató úr kérem, itt nem ez a kérdés, ez egy provokáció, és azt szeretnék tudni, hogyha jövőtől ön, igazgató Úr, kétmilliót visz haza, akkor én semmit, hogy kijöjjön az átlag egy?

- Hát tanár úr, maga ezért rám uszítja a gyerek apját? Hát nem megmondtam, ha valamit nem értenek, azonnal menjenek tüntetni! Na, jól el vagyok látva tanerővel, itt tényleg kell a változás… De mégsem, itt marad és bocsánatot kér a gyerektől, az apjától, tőlem és a Tisza párttól! Most mehet! De álljunk csak meg, hova megy? Mégiscsak maga a matektanár, mondja, mennyi is a D négyzet?

                                               Advent

Mi nem, de autóink vénülnek, és ha minket nem, de autókat le lehet (kell) cserélni. Ezért néztem szokatlanul hosszan egy tudósítást egy autószalonból.

Hát csodásabbnál csodásabb, és ilyen és olyan, és ez a márka és az a modell, és mindenik mellett egy, de inkább két kislány - olyan ruhákban, melyek többet mutatnak, mint takarnak - kínálták a most már nem is tudom mit, de figyelmemet sikerült elterelniük a lényegről, hogy én végeredményben egy új kocsit szeretnék. Felvillant ugyan egy, de a képet az egyik modell térdkalácsa uralta, így aztán végképp nem tudtam, melyik is ez a márka, és mit is akarok.

Fszk. úr, igazán tessék engem férfi módra megérteni, egy térdkalács az nem mákos vagy dióskalács, és én nem vagyok se nő-, se kalácsbolond, sőt autórajongó sem, de az ember -  szóval izé -  manapság olyan helyzetekbe kerül, hogy a legmagasabb általános műveltséggel sem tud dönteni, és a lényeg elvész a vonzó vagy visszataszító térdkalácsok között, és az autó, amiért idejöttem, már nem is érdekes, és már nem is nézem… És különben is arról szerettem volna írni (de hát nem lehet, érthető, ugye?), hogy az egyik, kultúrát terjesztő műsorban az egyik, általam nem ismert, de igen tisztelt műfordító azt a kérdést tette fel, hogy „vajon ötven év múlva a ma fennen szentnek tartott (kulturális) értékek egyáltalán léteznek-e még?” Aztán elkezdődött a hebegés-habogás, és csak akkor csitult a már-már heves vitába hajló véleménycsere, amikor az idős  Úriember újra  megszólalt: - De hát ez csupán egy költői kérdés volt, Uraim!

Beszéljünk inkább valami másról. Nem tudom, miért kell ötven évvel előreszaladni, inkább a MÁT kellene felleltározunk. Egy Munkácsy képkiállítást azzal tesznek vonzóvá, hogy Munkácsy volt a kor legjobban megfizetett festője. Magukról a képekről, hogy azok egy kort vagy jellemet vagy történést ábrázolnak, vagy hogy bibliai örök értékeket mutatnak márványba vésve, hát arról nem esik szó. A fényűzés, amiben élt, és a pénz, a pénz, a pénz, az teszi vonzóvá az oda látogatók számára az egészet. Beáll a látogató a kép elé és érdeklődik: - Menyi dollárt ér ez ma?

Uraim, azok az örök értékek, melyeknek java részét mi még élveztük és őriztük és megpróbáltuk - részben sikerrel – gyermekeinknek, unokáknak tovább adni … kész, elvesztek, mert a villámgyorsan érkezett új világ nem tart igényt rá. A Mesterséges Un-Intelligencia ma már nem azt kéri az új nemzedéktől, hogy: „Fiam, találj fel valami hasznosat és értékeset, és ezzel tégy szert hírnévre”, hanem: „Találj valamit, amivel hírhedt leszel”, és azzal jön a hírnév, amit meg lehet lovagolni. Hadd a csudába Berzsenyit meg Csokonait, na meg Petőfit….

Úgy mellékesen megkérdem a tizenharmadik nyugdíjukért harcos időseket: - Tudják-e, hogy azt a pénzt a gyermekeiknek kell kitermelni, és ugye szeretik a gyermekeiket? Nem az állam bácsi veszi ki azt a farzsebéből, hanem csak az van, amit mi így vagy úgy befizetünk!  Ennek megértéséhez kellene az általános kultúra. Arra lenne szükség, hogy az isteni nép ne mástól várjon változást, hanem ő maga változzon!

Ötven év múlva a kérdésfeltevés valami szörnyűséges dolog lesz, de az a szerencse, hogy már nem lesz kinek feltenni, elseper addig mindent a békeharc.

Adventi kívánság: - Add Istenem, hogy ne így legyen! Várakozzunk, és csak gyertyát gyújtogassunk, és ne….na, ebből elég!

Mindenkinek minden jót, bort, búzát, mogyorót!

                                        Közvélemény-kutatás

Igenis egy nagyon fontos társadalmi tevékenység ez, mondhatnám minden vezetői határozatnak és nem csak a vezetőknek, hanem a NÉP döntéseinek alapvető vezérnyila.

Na, hát ezt megfogalmaztam, akkor rajta, indítsunk el egyet csak úgy az utcán meg-megállítva, nőt óvatosan, férfit elővigyázattal de mindkettőt az udvariasság legmesszemenőbb előírásaival.

Megnyugtatok Fszk.-t és olvasót egyaránt, ez lesz az utolsó ebben az évben, jöjjön az ünnepi meghittség… Na jó, közben egy kicsi ez-az, valami, ami  örömmel jár vagy azt hoz, ezt nem részletezem, de januárban majd kutatom.

Szóval, kint vagyok az utcán.

- Ha nem haragszik, csak egy szóra. Tessék mondani, Ön mit vesz szívesebben, egy vállveregetést, vagy egy seggbe, ülepbe azaz farba vagy fenékbe (embere válogatja) billentést, rúgást, pöckölést? 

Na, estére megtelt a jegyzetfüzetem. Az olyan válaszokat, hogy ”Marha” és egyszerűen tovább lép vagy rám se néz, vagy rám néz, de leköp, most nem veszem be a kimutatásba. Olyan 40% -t tesz ez ki, de nem érdekes. 30%  a „Hozzám ne érjen se így se úgy mert aztán…”  20%: „Én nem szeretem ha nem szemtől szembe, hanem hátulról….

A megmaradt 10% megoszlik a 782 db, teljesen egyéni vélemény között, melyek így nem jöhetnek számításba egy esetleges parlamenti választáson.

Csak az érdekesség kedvéért mégis megosztom egy-egy polgártársam, azaz köztársam véleményét:

-  Hát kicsikém, ahogy maga akarja, ez attól függ, mennyi pénze van…

-  Nézze, egy barátságos ülepsimogatás és egy vad vállba bokszolás közül azért inkább…

- Nekem ne simogassa, nyalja ki, maga izé…

- Nézze kértem szépen, így magunk között: a főnökömtől egy seggberúgás és azzal járó megbocsájtás többet ér, mint a kartársaim vállveregetése, hogy na, te aztán jól megmondtad….

- Hát kérem, ez nem kérdés, de mi is volt a kérdés, ne haragudjon, nincs több időm, ha elkések, úgy fenéken billentenek, hogy…

- Mi köze hozzá, és csak akkor válaszolok, ha megmondja mit kapok, mert csak úgy ingyen én nem hagyom magam kutatgatni…

Nem sorolom fel a többi 766 választ, amúgy is ezek több mint fele testbeszéd volt, amit szavakba lehetetlen visszaadni, pedig nagyon sokat - ha nem is mondók, de - elárulók voltak.

Végül mégis közölni kell valami kutatási eredményt. Megvan: „A legfrissebb közvélemény-kutatás egyértelműen kimutatta a foga fehérét.”

Ennyi. Várom a politikai lapok kirohanásait.

                                                           Háború

Hipp-hipp hurrá, győzött a Demokrácia. Brüsszelben a nagy többség, benne az ukrán pólókba öltözött magyar hazafiak egy része, megszavazta: a HÁBORÚ nem érhet véget! Tovább, tovább.

Meddig? Ki kivel, és milyen pénzből? Az nem érdekes. Tessék már végre valamiben edurópai módra egyetérteni, a HÁBORÚ az örök, felejtsék el az idejét múlt békét, ami tespedésre tanítja az ifjúságot. Új világ van emberek, ébredjetek.

És tessék azonnal megszüntetni a sorozási korhatárokat, aki mozogni tud, az azonnal frontköteles, hisz a harcot nem emberek vívják, hanem drónok, rakéták, bombák, és és és.. Olyat még nem láttunk, hogy katona katonával álljon szemben. Esetleg egy félig lerombolt városháza tornyára felmászó valakit, aki egy zászlót tűz ki a győzelem jeléül, de másnap egy másik zászló kerül oda, anélkül, hogy a két hős találkozott volna, erre jó egy négyéves ügyes kisgyerek is.

És az EU azonnal küldjön a frontra minden eltévedt hazafit, és vezesse be a törvényt, hogy tilos az öngyilkosság. Mert a véletlenül képernyő elé került, a frontról kórházba került sebesültek olyan borzalmakról számoltak be, hogy sokan inkább öngyilkosok lettek volna, mintsem, hogy ott végezzék.

És az EU meg is hozta a törvényt és az ítéletet is: - Aki öngyilkosságra vetemedik, azt halálra ítéljük! Ne tessenek nevetni! Lényeges különbség van a között, hogy én mikor és hogyan, dolgaim végeztével leteszem a lantot, vagy elkapnak, elítélnek, és pufff.

Tesszük vagy teszik mindezt az MI segítségével. Én csak attól félek, mi lesz. ha egyszer az MI felteszi a kérdést: Jó, jó, én  szolgálom az embert, de nekem szükségem van az emberre? Hisz mindent, amiben én élek, azt  mind robotok, tehát én, a MI állítjuk elő! Elég a szolgaságból.

Még várunk egy keveset, hátha az új világ (a HÁBORÚ) kioltja önmagát, de ha nem, hát akkor....

Gyárfás András - továbbra is 2024 novemberében …

                       Rend a lelke az illik-nem illik-nek

A tegnap este, mint egy fulladozó a szalmaszálba, úgy kapaszkodtam bele egy, végre nem politikával foglalkozó TV-adásba az osztrák kettes csatornán. Arról vitatkoztak, hogy a temetőkben lehet-e, vagy ha igen, akkor hol és hogyan a kisebb-nagyobb szükségleteket kielégíteni. A halottak-napi nagy nyüzsgés tette most világossá, hogy bizony ez a kérdés nem hogy nincs megoldva, de nem is tárgyalja azt sem a parlament, sem a sajtó…szóval senki, pedig…

A résztvevő hölgy: - Önök férfiak csak hallgassanak, mert nemcsak egyiküket láttam, amikor egy eldugottabb sírkőre támaszkodva, ájtatosan és hálaadó tekintettel  csorgatták a „kis”szükségletet az apró árokba, de mi nők, még ha ki is jelentenénk, hogy férfinak érezzük vagy valljuk magunkat, sem tehetjük ugyanezt, a különleges testhelyzet kényszere miatt.

Valaki azt kérdezte, hogy miért nem mennek el a közös WC-re? – Ha-ha-ha, hát először is azért, mert sok temetőben nincs, ott meg ahol van, be van zárva és a kulcs a gondnoknál van, a temető túlsó sarkában, és ilyen tömegrendezvényeken a gondnoknak ennél sokkal súlyosabb teendői is vannak. – De hát miért nem lehet nyitva hagyni a WC ajtót?  - Hogy csak úgy, akárki és bármikor...  na ne, hát a német rend azért több száz éves hagyományait ne rúgjuk fel!

És itt valaki, már nem is tudtam követni, minek kapcsán, feltette a kérdést, hogy mégis mi illik vagy nem illik. És lőn néma csend. Mert, hogy mit illik és mit nem, azt legutoljára a XIX. század végén írta le valaki, amit még mi is a zöld konyhaszekrény legfelső fiókjában őriztük, közvetlenül a szakácskönyv alatt, ahova a gyermeki kéz nem fért fel.  A szakácskönyvben már több volt a kézzel írt és beragasztott recept (nagyszülőktől örökölt titkos fogások), de az illik - nem illik lapjai még fel sem voltak vágva, mert valahogy szüleink tudták, és ha nem is tanították, de ráneveltek, hogy ez hogy is van. Hogy miért, azt nem kérdezte senki. Mai napig nem tudom, miért kell a nőket az utcán a jobb oldalunkon kísérni (ma talán azzal magyaráznám, hogy mivel a kirakatok az utca bal oldalán vannak, és így…) na de ez csak egy a több száz valami közül, ami természetesnek tűnt, és betartjuk, mert így van ez rendjén, és nem csak a németeknél.

De nini, diplomáciai fogadás Európa nagy embereivel, sorra érkeznek a fekete elnöki kocsik, kiugrik a testőr és mosolyogva, kezét nyújtva kilép a meghívott, és egy-két barátságos szót váltva (ahogy illik) beállnak a közös fényképezésre, majd a fogadó elnök kint marad, mert jön a következő.   Igen ám, de megérkezik a baráti szomszéd ország nagyon baráti elnöke (családi szóhasználatban a bakkszász), kicsavart testhelyzetben küzdi ki magát a hátsó ülésből, hogy ne is láthassa a tőle pár méterre őt váró házigazda-elnököt, az autó háta mögé megy, ott egy teljesen megzavart hölgynek (aki tudja, hogy mit illik és mit nem) valami utasításokat ad, majd ezután fordul és kegyesen kezet ad, stb. stb…

Hát, hogy a fejétől büdösödik a hal, vagy büdös halnak ilyen a feje, azt nem tudom, de arra még emlékszem, hogy amikor évekkel ezelőtt nagyszebeni polgármesterként elnöknek választották, az Erdélyben még létező szászok és svábok tömegesen hagyták el az országot. Tudtak ők valamit, amit mi nem. Most már mi is!

              Reformtervek

Iskolák, főiskolák, egyetem, számtalan továbbképzés és a ”zélet” adta rengeteg mi-minden meggátolt abban, hogy a „jó az a mit teszek” érzéssel telten tényleg, igazán, magabiztosan kiálljak a nagy bölcsességekre kiéhezett tömeg elé, és leírjam, hogy én hogyan szeretném megváltani először csak országunkat, majd kis idő múltán az emberiséget.

De most, hogy a tanultaknak kilencven százalékát elfelejtettem és a tapasztaltaknak száz százalékát dobhatom a szemétre, most már igen, most már merek, most már nem érhet vád, hogy ilyen vagy olyan ideológia hatása alatt születnek a gondolataim.

Nos, miként azt ma elvárják, a teljes hozzá nem értés ad bátorságot, és most már csak azt kell eldöntenem, hogy a társadalmunkat kínosan foglalkoztató ügyek közül melyikkel is kezdjem. De ígérem (ha a FSZK úr megengedi), mindenikre rá fogok majd térni, a tanügytől (ezzel kezdem majd, már ha eljutok odáig a kötelező bevezető befejeztével) a Hortobágyi varangyosokat kétségbeejtő, saját fenekük alatt sajgó témákig.

Na, szóval a tanügy. Hát nehéznek tűnik annak, aki ért hozzá, nekem gyerekjáték. Kezdjük azzal, hogy a negyedik osztály után kitiltanám a számtan-tanítást az iskolákból, ott van az okos kütyű minden gyermek kezében. Az oszt, szoroz és négyzetre is emel (habár ezt ötven éves mérnöki munka mellett nekem  sohasem kellett); a mértanból talán annyit, hogy meg tudják különböztetni a gömböt a kockától, és kész.

Kötelező lenne a napi három történelemóra, ebből kettő a magyar, és egy a világtörténelem. Legalább most - mert mi anno nem tudtuk ezt megtenni – olvassanak, gondoljanak vissza azokra a bűnökre, melyeket évekkel ezelőtt elkövettünk, hogy nem ismételjük meg őket, és az sem lenne fölösleges, hogy megtudják, miért magyarok, és hogy az miért jó!

Aztán napi három óra nyelvtanulás. Abból kettő a magyar nyelv, hogy végre értsük meg egymást és azt a valakit, aki mond is valamit és nem csak beszél.

Egy óra szabadon választott kötelező angol. Hogy ez mire lesz jó, azt majd meglátjuk. (Mindent azért ne tessenek tőlem elvárni.)

Na, és akkor majd jöhet az egészségügy, de csak ha elmúlik a bosszantó fejfájásom.

Így, kezdetnek elég is lesz ennyi, egyeseknek talán sok is, de az egészségügy előtt talán alapítok még egy pártot.

Na, még gondolkodom… Csak ne fájna úgy a fejem…

             Majd megírom

Egy taoista mestert idézek: - A királynét megölni nem kell félnetek jó lesz ha mindenki egyetért én nem ellenzem. Sehol egy vessző vagy pont. Próbáljuk például így: - A királynőt megölni, nem kell félnetek, jó lesz, ha mindenki egyetért, én nem ellenzem. Vagy: - A királynőt megölni nem kell, félnetek jó lesz, ha mindenki egyetért, én nem.

De hol van ez a mai, egymás titkos lehallgatásának módszerétől, majd ki- és összevágásoktól! Több száz év, és több ezer méter magasság a politikában a taoista mester javára.

Ne tessék ezt komolyan venni, ez csak egy olyan, ma már kötelező bevezető, mint a mai lapok némely vezércikke. Amelyik azzal az öles címmel kelti fel a figyelmet, hogy a Nemzeti Színházba szombatra várt filmlegenda eltörte a bordáját. Aztán, valahol a vége fele elárulja, hogy ez harminc évvel ezelőtt történt.

Miután beígértem, hogy a nagy társadalmi témákat veszem sorra ország/világ-megváltó céllal, ma az egészségügyet kellene pellengérre vagy pódiumra állítanom. Ha viszont betartom, amit ígértem, ez ellentmond a mai követelményeknek, miszerint soha ne tedd meg, amit ígértél. Hazudj, aztán tagadd le, és a legvégén magyarázd meg, hogy ez mind az ellenfeled aljassága, és lehet kezdeni elölről. De ha így tennék, a FSZK úr kizárna a klubból, és ezt nagyon nem szeretném.

Ezért, ha nem is merülök részletesen az egészségügy témájába, de felvillantom korszakalkotó javaslataimat, és majd a jövő év május negyvenben a Parlament elé fogja terjeszteni az addig megalakított Marós Pártom. Mert az lesz, marós/harapós, sőt rúgni is fog saját választóiba, ahogy az ma illik, és ahogy azt elvárják.

Szóval korszakalkotó, már csak azért is, mert egy ötven vagy hatvan évvel előbb már felfedezett, de aztán elfelejtett Diagnostic Table a főszereplője. Ennek lényege, hogy a körorvosi állás megszűnik, nem kell orvos, csak egy markos ápoló, aki, miután a panaszos leadta a TAJ kártyáját, rágyűri azt az asztalra, és elindítja a számtalan csatot, pántot, fogót, tűt, sugarat stb.... És őt perc múlva a mesterséges intelligencia kiadja a listát: milyen magánrendelőbe és milyen sorrendben jelentkezzen be. És közben gyűjtse a pénzt, mert az asztal ingyen volt, de a magán - hát az, kérem…ingyen még a Krisztus koporsóját sem őrizték, vagy hogy is van ez. Na, mindegy.

És megszüntetném az orvoshiányt is. Az egyetemi képzés nem tarthat tovább két évnél, mert olyan, hogy általános orvos, nem lesz, esetleg csak a korboncnok, de az már nem fáj, és az ingyen van.

Na már most, a két év alatt az ifjak testünknek csak egy egészen kis területére sajátítanák el a tudnivalót. Lesz majd fülcimpára  (abból talán kettő is, jobb és bal), és a bal lábfej nagy lábujjára szakosodott , és ami a kettő között van, annak mindenikére egy erre alaposan kiképzett szakember, most már nem is tudom, orvos vagy pénzbehajtó. (?) De legalább nem kell sorban állni, és mindenki kedves, és visszavár, és valahol a kör végén, amikor a MI által leírtakat mind meglátogattad, vissza is kerülsz az elejére, és az élet megy tovább, és még az is megtörténhet, hogy valaki félúton véglegesen meggyógyul, ráadásul ingyen.

Na, de itt ki kell javítom magam, mert ma egy temetés Budapesten többe kerül, mint az egész kezelési cirkusz. Csak meghalni lehet ingyen, vagy még azt sem. Majd meglátom és megírom.

Gyárfás András 2024 novemberének derekán.

                                           2030

Kezdetben volt a semmi, és abból is csak egy egészen kevés, olyan majdnem semmi. Azelőtt egészen semmi sem volt. De mi az, hogy még azelőtt?

   Na, ez a kicsi, iciri-piciri semmi elkezdett gyűlni csak úgy magától, aztán meg sűrűsödni, és robbant, és lett a Káosz, a világ létrejöttét megelőző rendetlen állapot. Az eredeti semmit felváltották a senkik, semmit sem akartak, de tovább sűrűsödtek és gomolyogtak, és a sok senki robbant akár a trágyadomb az istálló mögött, füst, tűz és hang nélkül egy kis bűzzel, de még mindig senkik voltak, mígnem jött Valaki, és lett ég és föld és víz és állatok és valami tévedésből talán az a marha Darwin megteremtette az embert is, mint a haladás csúcsát. És most újra itt a Káosz, Istent kihagyhatjuk a történelemből. Amit teszünk, az a mi szabad akaratunk, és nevet is adtunk társadalmunknak:   Demokrácia.

   Hát ez pont nincs, nem is volt. Talán amikor a görögök megbízták öreg bölcseiket, hogy erről-arról döntsenek. Aztán a nép, a demosz ezt elfogadta és követte, és nem szólt bele, és nem mondta, hogy így vagy úgy jobb lenne, és gyerünk, verjük le az eddigit és hozzunk egy másik demokráciát helyette. És jöttek az ideológiák, és elkezdődött újra a Káosz. A népet sikerült két vagy több táborra osztani, és aki jobbat és többet ígért, vagy ügyesebben csalt, az nyert. A másik pedig nekiállt behúzni a fékeket, sőt elkezdte ellenirányba fordítani a kormányt, de még mindig azt hitették el a néppel, hogy te akartad ezt. És ez a Demokrácia.

   És ezt négyévenként el lehetett játszani. De megvan, végre, MEGVAN! 2030-ban megtartják az első Világkongresszust, ahol több mint tízezer nő és férfi egyforma arányban összegyűl, és több százezer, mindenkit érintő kérdést megvitatnak, és végleg eldöntik, hogy mi a jó és mi a rossz, és ezentúl szent, közös akarattal mindenki szabadon azt csinál, amit ö tart jónak vagy rossznak.

    Egy évre van ez tervezve, az első hat hónapban ellenőrzik, hogy a nő az valóban nő, és a férfi az valóban férfi, és aki se ide, se oda, vagy mindkettőhöz tartozik, hát az vagy nem kap szavazati jogot, vagy kétszerest kap. Ez majd ott dől el, de az is lehet, hogy másképp lesz. Azért hagytak még hat évet a szervezőbizottságnak, hogy addig évente hívja össze a részt venni akarókat, és alaposan, olyan hat hónapos vitaidőben, kimondottan wellness-szállókban barátságos/tartalmas, magas kultúrájú hangulatban, kimondottan építő jellegű tanulmányokkal tegyék gazdagabbá a világtörténelmet.

  Magát A Nagy Összejövetelt a Galápagos szigeteken tartják, és csak vitorlás hajóval vagy úszva lehet majd odamenni. És csak semmi luxus, mindenki hoz magával szárított élelmiszert, szigorúan biót, és ahogy őseink időnként feláldoztak egy-egy képviselőt, aki józan ötletekkel áll elő, akkor lesz nyárson hús. Előnyben a vegák, mert komoly esély józaneszű résztvevők számára nincs. Ne felejtsük el, 2030-t írunk, és az atomháború addigra csak a zongorázni tudó miniszterelnököket tartja életben, bombabiztos bunkerekben, valahol Egyiptomban, a Piramisok alatt.

De azután, ó, azután, ahogy a Brüsszelből nekünk ígért új miniszterelnök mondja, lesz ingyen sör és örök élet.

Megéri, csak megérjük. Megérjük? De megérteni sem most, sem akkor nem fogom. Igaz, akkor már nem is kell.

                                                 Stop

 A proletariátus (a latin proletares, am. „vagyontalan polgár” szóból) a kapitalizmus egyik alapvető társadalmi osztálya.

Jászi Oszkár írja a szocializmusról: „Tönkre fogja tenni a nemzeti államokat, mert hisz  proletárnak nincs hazája”

És a proletárt terelhették szocializmusba, kommunizmusba, horribile dictu demokráciába vagy akár ki az országból, de öntudatra nem ébresztették.

És most jött egy zseniális hazafi, aki megteremtette a munka alapú demokráciát, eltűntek a proletárok, és valami ördögi módon az értelmiség nagy része pusztítja hazáját, nemzetet, ők lettek a modern „proletárok”. Nincs veszteni valójuk, hisz védi őket a világ globalizált hadserege, és  (csak úgy zárójelben) nekik anyagilag jól megy, de a „még több kell“  az nagy úr.

   A feleségem véletlenül belehallgatott egy TV-vitába, ahol a kerekasztal mellett öt különböző ideológiát testtel és lélekkel védő vitatkozott. Aztán olyan negyedóra múlva átkapcsolt valami sporteseményre, és csak annyit jegyzett meg: -Te, ezek jobban gyűlölik egymást, mint valamikor  Csau idejében Erdélyben a románok minket.

  Nézzük meg egyenként az ”értelmiségieket”.

  Mit csinál a tanár? Tüntet, sztrájkol a több pénzért, nevelni nincs idő, tanítani meg mit és miért? Inkább kiviszi a gyermekeket is az utcára, plakátokat gyárt, szövetségekbe tömöríti őket, akik aztán trágár beszédekkel szórakoztatják a nagyérdeműt. Nekik szabad, tudják a tanáraiktól, ők kiskorúak, esetleg a felbosszantott szülő bemegy az iskolába és megver egy jóindulatú tanárt.

  Egészségügy megoldva, fizetések egekig emelve, és megnyitottak számtalan magánintézményt, ahol horror-árért vizsgálnak, és a várók ott is tele, mert a Doktor báró urak ahelyett, hogy a klinikán fogadnák a beteget, kivárhatatlan időpontot adnak és magán rendelésre hívják őt. Ott meg az első, hogy: - Nézze kedves, ahhoz, ogy én megmondhassam, hogy mi a baj, el kell mennie ilyen s és olyan vizsgálatokra (a többi báró úrhoz),  majd az eredményekkel visszajön és akkor elkezdhetünk egy célzott kezelést. Gyógyításról szó sem esik, azt majd a természet vagy a szomszéd asszony gyerekkori növénye.

  Kultúra. Hát nehogy azt várják el, hogy neveljünk, a műveltséget magasabb szintre emeljük. Dehogy, még lejjebb süllyedünk mint a közönség, művész helyett celebeket lát és hall, az egy nézetméterre eső könnyűzene-énekesek és bandák száma a legmagasabb a világon, és fényezik egymást úton- útfélen. Dehogy van versengés, mindenik a legjobb ikon vagy legenda. És ne tessék megbotránkozni, ha  a hatos villamoson valaki kisebb vagy nagyobb dolgát a székre csinálja, hisz színházban volt előző este, ott látta, tanulta.

  A TV hűségesen kiszolgálja őket és hülyit minket. Hétfő este bemutatnak rövid kis részleteket a jövő vasárnapi műsorból, és több a reklám, mint a műsor. Teccik tudni, valamiből mi is meg kell éljünk…

  És akkor káosz ködéből előjön egy aljas ifjonc, aki hosszú éveken át a kormány hűséges tagjaként gyűjtötte a fizetéseket, és a felségéből kikényszerített belső beszélgetéseket. Majd s egy megfelelő  pillanatban egy teherautó platóján körbe járja az országot és hirdeti, hogy olyan adatok birtokába jutott, melyek azonnal megdöntik a rendszert, csak vakon kövessék. Hirtelen pártja is lesz, program nem kell, mert hűségesen ismétli, amit a regnáló nem csak ígér, hanem meg is tesz, belopja magát az EU legbefolyásosabb és magyargyűlölő pártcsaládjába, ahol már ki is nevezik Magyarország megmentőjének. És, bár senki nem ismeri pártjának tagjait, azok teljes bizalommal várják a következő választást. Ami biztos az biztos, egyelőre kivonja magát a napi politikából, azt majd amikor a hatalom nála lesz, és pályázatot hirdet közgazdászoknak, politikusoknak, jöjjenek. Egyelőre néány csempész meg pénzmosó jelentkezett, kiket a sajtó kiszúrt. Most aztán jöhet a többi hívő,  a már többször megbukott kormányoknak él még az észbankja.

Ha a kormány nemzeti körkérdést küld hozzánk, hisz ránk támaszkodva tudja érvényre juttatni Brüsszellel szemben a Magyar akaratot, azt a PROPAGANDA varázsszóval támadja. Ami aztán hat, mint a „kormény lop“, amit elég kimondani, mit kell itt bizonyítani?

A büntethetetlen szabad sajtó ügyel arra, nehogy bármilyen sikertörténet is bizonyíthassa, hogy a kormány jó irányba viszi az országot, és a hazugságokat rágja, mint a gumicsontot. Mindez megteszi hatását, butul a nép és lázong.

De akkor a kocsmában tegyék fel  legalább azt a kérdést, hogy amikor 2026-ban nyerünk, akkor mi lesz!

Hasonló ez Karinthy győztes tábornokának táviratához: - Elfoglaltuk Angliát. Stop. Mit csináljunk vele? Stop.

                                                 Új világ

  Kivártam, és megérte. Az események annyira felgyorsultak és sűrűsödtek Óceánon innen és túl, hogy „vabank” lett volna bármiről is véleményt formálni. Erre csak a miniszterelnökünk volt képes. Ahogy egy liberális szociáldemokrata (ez meg mi lehet) fogalmazta meg, amikor megkérdezték, hogy örül-e az amerikai választási eredménynek: - Csak Orbán engedhette meg magának, hogy „huszonegyre” lapot húzzon, és nyert.

  De hogy is van ez? A huszonegyes játékot a kocsmáktól a kaszinókig a világon mindenütt ugyanazzal a szabállyal játsszák: az nyer, akinél a lapok összege a legjobban megközelíti a huszonegyet, és a legnagyobb merészség, ha valaki tizenkilencre kér lapot. (Ezt nem Önöknek írom, hanem annak a zavart fejű liberális szocdemnek.)

  Na de tegyem túl magunkat ezen, mert ma megjelent a botsáska, a volt miniszterelnökünk (nagyon rég volt), és bejegyzésében hosszasan elemzi a világ helyzetét. És megállapítja, hogy győzött a butaság, újra egy borzalmas éra következik Trump elnökkel, és csak ne örvendezzen annak magyar „haverje”, mert az elbutított amerikai nép döntésének mi isszuk meg majd a levét, mert jönnek a…. és még a ….meg még a… végeláthatatlan következményei az amerikai önzésnek.  Még szerencse, hogy a legújabb Messiás levelében biztosította Trumpot, hogy Ő mellette áll, és kész az együttműködésre… Na,  ezzel helyreállt a lelki egyensúlyom, mert őszintén és naivan és tévesen örvendtem, hogy a több ezer befutó gratuláló üzenetek közül Trump csak a magyar miniszterelnököt hívta fel személyesen, a többi megkapta a mesterséges intelligencia körlevelét. Micsoda tévedés!

  Csak úgy mellékesen (de hát ez kit érdekel?) megbukott a német kormány,  és a vita már csak a körül folyik, hogy ma vagy holnap legyenek az új választások, vagy vegyék figyelembe a természetes intelligenciájú külügyminiszternőjük tanácsát, és tegyenek egy háromszázhatvan fokos fordulatot, ahogy annak idején ezt Putyinnak hiába javasolta, azaz nem hiába, mert Putyin komolyan vette, és maradt ott, ahol volt.

  Továbbá azt sem értem, mégis miért tömörültek annyian ide Budapestre Orbán Viktor meghívására, aki a migrációs politikáról tíz évvel ezelőtt megmondta, hogy tessenek kerítéseket építeni és a kéréseket a határon kívül rendezni, és akkor egész Nyugat Európa hörgött és habzott a dühtől.  És mi van ma? Teljes zűrzavar, és - csak úgy mellékesen – rajta kívül egyetlen akkori államfő sincs már a hivatalában. Hát nem furcsa ez?

  Aztán következett a sajtótájékoztató, ahol a liberális szabad sajtó vért izzadva megpróbálta miniszterelnökünket sarokba szorítani, pl. ilyesmivel: - Az Ön véleménye szerint Putyin háborúpárti vagy sem? Mert ön a beszédében az itt jelen levő országok vezetőit megpróbálta ide vagy oda besorolni. Néhány pillanatig O.V .úgy tett, mintha gondolkodna, majd megkérte az illetőt: - Legyen szíves tegye fel még egyszer a kérdést, mert nem érti, mit is akar tudni? Majd, amikor valamelyik sajtó szabadon engedett munkatársa szóról szóra megismételte, ezt válaszolta: „Ahogy észrevehette, itt kimondottan európai emberekkel van körülvéve, akiket saját kérdéseik foglalkoztatják, és abból van elég.

  Nem is folytatom, mert engem most az foglalkoztat, hogy ha Európát egy dzsigoló tartja feszültségben (egyébként nagy hiba volt a rendezőktől, hogy nem vittek be egy zongorát, hogy a hőbörgő és győzelmi tervét előadó egyenruhás eljátszhatta volna - ahogy csak ő tudja - a győzelmi indulót), akkor az új amerikai elnök a közeledő perében (börtön fenyegeti) megadja-e majd saját magának a hivatalától fogva megadható kegyelmet?

                    Érdekes, izgalmas új világ.

Gyárfás András 2024 októberének derekán

                    Árvíz

Hogy túl vagyunk a nehezén? Hát, elsősorban nem arra emlékszem vissza, ahogy a marosvásárhelyi Poklos patak minden tavasszal víz alá merítette a szomszédos kerteket, ami inkább áldás volt, mint átok, egyrészt mert a gyermekek nem kellett iskolába menjenek, igazolt volt egy hét, az ott lakó kerttulajdonosok akár az egyiptomiak a Nílus árjának, úgy örvendtek a friss trágyázásnak. Sokkal inkább a hetvenes évek nagy árvizeire gondolok (1970, 1975 - a szerk.), amikor a Kárpátok sétányán az első emeletig gyűlt fel a víz. Én Brassóból, ottani egyetemistaként, egy életre szóló ijedtség után gyalog, másfél nap alatt rohantam haza. Ugyanis a postán, amikor kértem a kisasszonyt, hogy kapcsoljon Marosvásárhelyre, röviden annyit mondott: - Hát maga hol él? Nem tudja, hogy a várost elvitte a víz?

A körülöttem rádiót hallgatók is megerősítették, hogy nagy baj van. Ki a postáról, rohanás a város végére autóstoppozni. Senki sem vett észre, vagy intett, hogy csak ide megy. És én mentem és mentem, zúgott az agyam, hajnaltájt éretem Segesvárra, ahol le volt zárva az út. Fel a dombra, és onnan láttam, hogy a Küküllő völgyében a házak nagy részét elsodorta az ár. Amelyik még állt, azok tetején emberek sikoltoztak, szorongtak, könyörögtek, hogy mikor jön valami csónak. A lezárt utat kikerülve elértem a Küküllő-partot, ahol előbb a vonat haladt át a folyón. A talpfák a levegőben lógtak.  Önkívületben ráálltam a sínekre, és hol négykézláb, hol meg ugrálva igyekeztem a túlsó part felé, ahol újra dombra kúszott az országút, és ahonnan többen kiabáltak: „vissza, vissza…”

Átértem, és egy traktor elvitt Ákosfalváig, ahol meg a Nyárád volt az úr. Könyörögtem a traktoristának, hogy pár hónapos gyermekem, feleségem van a Kárpátok sétányán, ahol talán még állnak a házak, és ő ismeri itt a gázlókat, vigyen át, Amíg élek és még azután is hálás leszek (és vagyok), és átvitt. Innen már hason csúszva is, de most már irány a Maros. A sétány tényleg több méteres víz alatt, de egy ismerős vagány srác meglátott. Éppen csónakkal hordta a rászorulóknak az ingyen-kenyeret, vizet, és odajött a töltéshez. Én be, és: add az evezőt, te pihenj, és a lakásunk első emeleti ablakát zörgettem: - Itt vagyok, gyertek úgy, ahogy vagytok.

A feleségem lenyújtotta a pólyás fiamat, ő lecsúszott a terasz pereméről, és nyomás a töltésre. Ott a csónak megbillent, a fiam kicsúszott az ölemből, de a haver elkapta, és meg voltunk mentve.  Édesanyámék a húgommal az akkor még Mentovich utcában a víztől messze laktak. Gyorsan oda, és két nap ájulás után le a Sétányra, mert a víz visszavonult.

Hát a „neheze most jött. A lerakódott félméteres iszap, mint a cement, úgy megkeményedett. Csákány és lapát egy héten át, mire újra hazaköltözhettünk.

Ha már árvíz, akkor jöjjön a svájci változat. A kilencvenes évek végén tavasszal a rendkívüli meleg megolvasztotta gleccsereket és a Luzerni tó egy nap alatt több métert emelkedett. De mire elérte a várost, már álltak a kapukat, ajtókat elzáró lapok és zsákok. Kaptunk egy röpcédulát, hogy a mi utcánkért mikor vagyunk felelősek, és ha valahol áttör a víz, kit és hol kell riasztani. A belvárosban megemelt pallók a turistáknak, és biztonsági bejáratok a szállókba, vendéglőkbe. Amikor két nap múlva elvonult a víz, a város mintha megfürdött volna, ragyogó tiszták voltak az utcák. A gleccser vize nem hozott iszapot, szemetet, az esti hírekben pedig megköszönték a lakosság fegyelmes/figyelmes hozzáállását, és körzetenként meghívtak egy közös brunchre. Ennyi.

Most pedig elérkeztünk Budapestre. A víz árját felülmúlja a politikai mocsok.

A kormánynak van egy pontos terve, mi hova és miből mennyi kell, és a miniszterelnök fáradtságot nem ismerve járja a Duna partját az osztrák határtól Mohácsig. Első kérdése: - Fiuk, van minden? Ember, pénz, lapát, zsák és homok? És azonnal értesít mindenkit: - Emberek, félelemre nincs ok, urai vagyunk a helyzetnek.

De nini, az ördög nem alszik: - Semmi sem igaz, csak az, hogy én itt állok egy tiszta új lapáttal, és kihúzom magam a töltésen (fényképeznek), és a megbízottam Brüsszelben már bejelentette, hogy: Én védem az országot – vallja Petike.  Olyan ez, mintha a műtőbe besétálna egy önkéntes, hogy neki is adjanak egy kést. Aztán majd segít, és persze jön vele a fotós stáb…

Hát ez beteg, és ezzel nem is lenne baj, majd bekerül egy intézetbe előbb vagy utóbb.  A baj ott van, hogy több százezer ember ezt elhiszi, és nem tudja, hogy az ÁRVÍZ elleni védekezés az HARC, és erre megvan a kormány pontos terve.

Megvolt a víz előtt, és itt lesz a következő választásig! De akkor csákány és lapát!

                  Tapasztalat

Elolvastam a kötelező napi, világvégét jósoló brit - és igen még az itthoni, jövőbe látók, időutazók roppant értelmes/hihető/hasznos tanulmányait, és hiszem, becsszó, hogy hiszem minden gondolatukat. Abban még kételkedem, hogy mindezek csak több milliárd év után következnek be. Valahogy nekem úgy tűnik, sokkal hamarabb, mert nem csak a csillagok robbanását, űrviharokat, napfoltok sokaságát jósolják, hanem valami egészen banális is velünk van, már régen, és észrevétlenül, de megállíthatatlanul végzi a dolgát. Nevezetesen: Elveszti értékét a TAPASZTALAT.

És itt nem a vén hülyék (jó magamat is beleértve) által állandóan szajkózott, hogy „ az én időmben” így meg úgy…,dolgokról írok, hanem az ismétlődő ostobaságokról, melyeket naponta, és nem csak egyéni, hanem világszinten elkövetünk.

Grimmelshausen A kalandos Simplicissimus-ában (német író, 1668-ban megjelent regénye a német barokk nagyszabású alkotása – a szerk.) a közel ötszáz évvel ezelőtti harmincéves háborút írja le olyan stílusban, hogy még a mai analfabéta német és nem német is megértse. Lehetetlen a tényleges nyomára bukkanni, hogy miért is kezdték, de valahogy egyszerre csak németek, franciák, svédek, skótok kezdték egymást halomra gyilkolni. A harcok (nem is nevezném harcnak, az állig felfegyverzett zsoldosok váratlanul rohanták le a falvakat) elsődleges elszenvedői az ártatlan parasztok voltak, hiszen a sok hadfinak enni kellett adni, na meg kevés és drága volt a csapatokat kísérő markotányosnő, hát rajta, férfiakat felkoncolni, nőket hanyatt, és húsz-harminc kielégült és közben lerészegült katona után az árokba velük, hogy majd a következő csapatok is élvezhessék a háború örömeit. Nem felejtették el felgyújtani a falut, mert a tűzijáték ősi élvezet, mindmáig. A háború (?) odáig fajult, hogy német grófságok, német fejedelmek/uraságok raboltak és szolgáikat harcra kényszerítették. Nem számított semmi, csak a zsákmány, és olyan hat-hét év múlva rettegtek, jaj, csak vége ne legyen, mit fognak akkor csinálni!

Á, ez csak egy olyan tanulság nélküli TAPASZTALAT, nem is tudom, miért hozom ide, hiszen a világvége ennél sokkal ártatlanabb, valójában alig észlelhető mozzanatok után következhet. Csak semmi stressz, elfelejtjük, hogy miért is vagyunk a világon, és okos emberek követőiből rajongóivá válunk egy magunk által magunknak szült „vezető”-nek. És a rajongót nem lehet eltéríteni semmivel, tehet bármit az a valaki, csak beszéljenek róla, csak lássam mindenféle idióta hírközlő médiumban, és hajrá, aztán lesz, aminek lennie kell. A rajongó veszi a kést, és a többit már naponta látjuk…

Mit jön nekem maga azzal, hogy „a maga idejében”? Most élünk, Tata, maga ezt nem érti.

Hogy mi lesz holnap? Na, ekkora marrhaságot! Hát nem ismeri az örök bölcsességet? - „Úgy még nem volt, hogy ne lett volna valahogy!”

Tapasztalat? Ha-ha-ha…

               Hagyomány

„Kultúrát nem lehet örökölni. Az elődök kultúrája egykettőre elpárolog, ha minden nemzedék újra meg újra meg nem szerzi magának.” – írja Kodály Zoltán.

Ez volt a tegnap esti gálaműsor, a Múlhatatlan idő - 70 éves a Magyar Állami Népi Együttes mottója.

Nekem nem csak szívet és lelket gyönyörködtető, de gazdagító élmény is volt. Egy tárogatót hallgattam sok évtizeddel ezelőtt, a Hunyadi vár mögötti bokrokban elbújva fújta valaki a Rákoczi nótát, és amilyen titokban jött, úgy is hallgatott el. Mire észbe kapott a lebénult turisták tömegét mindig kísérő állami szerv, már csak a visszhang és valami leírhatatlan érzés, valami ősi, nem csak ezeréves, hanem még Csaba királyfinak is szóló dallam uralta a tiszta hegyi levegőt.

A tegnap esti gálaműsorban egy sokszorosan kitüntetett művész fújta a tárogatót, ami elvitte a pálmát. Csak fújta, billentyűk nélkül, és ami a szívekhez eljutott , az a nem is mélabús és nem szomorú, és nem panaszos ,és nem síró, hanem egy örök igaz magyar balladát elmesélő szimfóniaként érkezett. Ez a hang MAGYAR volt, a legtisztább és legigazabb hang, amit csak ez az egy hangszer tud megidézni. Mesélt és ígért: halljátok, itt vagyunk, korok, országok, rendszerek tűntek el a történelem kegyetlen évszázadaiban, de a tárogató hangja itt van. Nincs nemzet a földön, mely ehhez hasonlót kézbe vett volna, és ez nem lehet véletlen ez egy égi üzenet. Még nem ért véget, és megszólalt a cimbalom ezer színekkel, és bejöttek a táncoló, éneklő ruszinok, csángók, torockói párosok, marosmenti forgók, és láthattuk azt a valamit, ahol a lányoknak nem kell vonaglóan felkínálniuk magukat, és a fiuk a legbüszkébb, mégis "szerény" mozdulatokkal, hihetetlen ugrásokkal, csizmaveréssel, dobbantással ígértek szerelmet. Ezt tényleg látni kellet, leírni képtelenség, ahogy a lány az egeket rugó legényt apró kis lépésekkel kíséri, és amikor úgy kívánja a pillanat, már a fiú derekán a kéz, és most már ketten járják a legszebb násztáncot.

Virtuozitás és művészet a legmagasabb szinten. Amikor azt hiszed, hogy a tárogató nyomán fakadó könnyek elállnak, felhangzik a XIV. Zsoltár, de úgy, ahogy a Hargita valamelyik, hegyektől eldugott kis templomában a vasárnapi misére bejött falu apraja-nagyja imádkozza. és akkor vége. Nincs taps, mert kell a kéz a zsebkendőkhöz. Öröm- és bánat- és hálakönnyekkel tiszteli és köszöni meg a Halandó ember a lányoknak, legényeknek, a Jóistennek, hogy él a hagyomány.

Társadalmi béltükrözés

      (Pillanatfelvétel egy BUDAPEST-i rendelőből)

A végző orvosnak egy vastagbél-tükrözés felmérést jelent beleim állapotáról. Nekem viszont a várószobában és folyosókon eltöltött hosszú percek tükröt tartottak a betegek, kísérőik, és a villámgyorsan tovatűnő fehérszoknyások- és nadrágosok, végeredményben a társadalom jelentős részének tudatalatti torzulásairól a demokráciát illetően.

Akarva - nem akarva, de a legmagasabb térerőre kapcsolt antennákkal hallgattam az egyetlen témát, ami most már talán a templomokat kivéve (ebben sem vagyok biztos, vasárnap majd bemegyek egy közelibe, na nem hallgatózni, hanem hálát adni, de hát….) megosztja mindenütt a vadidegen embereket, akik valamilyen külső kényszer hatására egymás mellé kerültek. Hallgatni valamikor arany volt, de miután szólni/beszélni szabad, hát akkor rajta, és igen, igen, de- de-de …

Hát itt a rendszerváltozáskor valamit nagyon elrontottak. A jó- vagy rosszakaróknak (akkor még nem lehetett tudni, ki milyen) legalább három évre, de lehet, hogy többre is be kellett volna fagyasztaniuk a demokráciát, és heti több óra tanulásra kötelezni a segédmunkástól az akadémikusokig mindenkit. És amikor mindenkiben tudatosul, hogy a szabadság nem azt jelenti, hogy azt teszem, amit akarok, hanem azt, ami mindenki javára szabad… nos, akkor kihirdetni: Uraim, Magyarországon mától fogva népuralom van.

Azonnali teendőként a sajtó ellenőrzésére és az álhírek, alaptalan, félelemkeltő, ilyen olyan nyugatról terjesztett brit tanulmányoknak szigorú büntetésére lett volna szükség. (Vajon nem árul el sok mindent, hogy az EU-tól megcsömörlött angolok most kézzel-lábbal biztatják Ukrajnát, hogy lépjen be?) Továbbá, azonnal le kellett volna állítani a tömegeket züllesztő értelmiségiek aknamunkáját.

Egy példa: a színház mára odáig süllyedt, hogy Stuttgartban nemrég egy meztelen apácákkal teli színpadról szórakoztatták a művelődésre éhes közönséget, akik közül nagyon sokan már a nézőtéren rosszul lettek, és annyi idejük sem volt, hogy elmenjenek a mosdóig, telehányták a padsorokat. És most jön a borzalom, a darabot nem lehet letiltani, mert már másnap egy évre előre megvettek minden belépőjegyet. Igen, nálunk is hamarosan csak ez kell a nagytiszteletű népnek, legyen szó kultúráról vagy politikáról. Hecc és cirkusz. Több ezer évvel ezelőtt a panem et circenses, Decimus római költő szállóigéje megfogalmazta a népbutítás ősi törvényét. Akkor több ezer gladiátor meg több százezer vadállat legyilkolását követelte a tömeg, mely mára nagyon szerény lett: mindössze egy hírhedté vált, hazugságokat halmozó, nárcisztikus és agresszív hordószónok mögé áll be, és mindegy hogy mit, csak a józan észt ne kövessük!

Ha csak mi, betegek lettünk volna a folyóson, egye fene, a beteg ember ab ovo elégedetlen, de a kísérők, akik a megemelt óradíj mellett ontották magukból a marhaságot … hát mégis… és miért?

Gyárfás András 2024 szeptemberében

                          Tiltsuk - ne tiltsuk?

Mobiltelefonok az iskolában. Hát tiltani semmiképpen se, mert a tiltás magával vonzza a büntetést, a büntetés meg a félelmet/szorongást, és ennél rosszabbat gyermekeinkkel nem tehetünk. Jussunk egyezségre a gyermekekkel. Gyermekeket írok és nem fiukat-lányokat, mert nem tudhatni, melyiket mivel indították el otthonról, de hogy gyermek, azt még senki sem tagadja, mert vagy így vagy úgy, egy vagy több apától vagy lombikból való, de egy anyától, és ez meghatározza gyermek-mivoltukat.

Tehát kössünk szövetséget baráti alapon, józan ésszel.

- Gyermekek, mostani tudásunk alapján a telefonok zavaró körülmények a tanításban és tanulásban is. Azon vagyunk, hogy kitaláljunk (az egész világ küzd érte) egy módszert, hogy az okos kis mütyüröket fontos segédeszközként befogjuk a tanításba, de amíg veletek közösen nem születik meg az új… Na, látjátok a falon azt a keskeny deszkapolcot? Ahogy beléptek az osztályba, oda  felteszitek a telefonjaitokat, és a szünetben magatokhoz vehetitek És egyezzünk meg, akinek óra közben megszólal, hát az azt jelzi, hogy az illető nem tud bánni a géppel, ezért a tanár magához veszi és a kapusnál leteszi azzal, hogy a tanítás végén visszakapja a tulajdonosa. Gyertek ti is ötletekkel!

Kezdetnek azt mondanám, hogy a történelemórán az anyagot a tanár MI-vel vagy anélkül megírja, az óra alatt előveszitek a gépeket és sorra, harmincöt perc alatt hangosan olvassák a felszólítottak az anyagot, a fennmaradó percekben gyors kikérdezés és jegyadás a lényegről, ki mit jegyzett meg vagy ki mire gondol, miért és miért akkor és miért ott történt az a valami. A többit rátok meg tanáraitokra bízom, de nem kihasználni a modern idők adta lehetőséget az olyan lenne, mint valamikor az első osztályba betiltani a töltőtoll használatát, és vissza a mártogatós pennához.

Viszont minket, felnőtteket súlyosabban büntetném, ha valaki vezetés közben telefonál, vagy a zebrán nem néz se jobbra se balra, se a lámpára, fejét a kis képernyőbe bújtatva megy, mint a süketnéma vak. Vagy az üzletben a fizetésnél kezd hosszas beszélgetést, az erdei ösvényen, ahova a józanok a csendért mennek, ő kiabál az otthon maradott szomszédasszonnyal, vagy kedvenc zenéjét (zene?) üvöltözi!

A sort még folytathatnám, de az is lehet, hogy először minket, felnőtteket kellene megtanítani a helyes, kulturált használatra, és utána irány az iskola.

Vagy egyszerre? Népszavazást!

                                                 Plakát

Kész, elegem van! Feljelentem az emberiséget!

Kezdjük itthon, és ha beválik, akkor rá-rá-hajrá! Úton- útfélen, írásban és szóban az ellenzéki, ló nélküli huszárok, kik nyeregben érzik magukat, ha bármiről kérdezik őket, a válasz: a kormány lop. Ezt ismételgetik, de soha semmi arról, hogy ki, mit, mikor, és főleg, hogy honnan tudja. És ha arra kérem őket, hogy uram, ha ön ezt tudja, akkor tegyen feljelentést, de azonnal. - Na nem, azt nem lehet, maga hol él?

Hát esküszöm, ha én tudom valakiről, hogy lopott, és be is tudom bizonyítani, akkor nekem kutya-kötelességem feljelenteni, mert ha nem teszem, cinkosa leszek, és azt  szigorúan büntetik. 

És ne tudjon elbújni a „képviselő” a mentelmi joga mögé, ne rágalmazhasson felelősség nélkül, A tömeget meghülyíteni sokkal könnyebb, mint egyéneket. És mindez gyi.kos dolog még egy egészséges társadalom számára is, de a mi társadalmunk még lábadozó beteg, mert a nagy marha felszabadulás utáni áldemokrácia megmaradt kommunista tanácsadói megbetegíttették.

Az EU bűnözőket véd, legyen az ártatlan embereket utcán összeverő, telefont rabló, vagy kenőpénzeket felhalmozó parlamenti tag. Mi népszavazást írunk ki arról, hogy kiket fogadhatok a saját lakásomban és kiket nem, és nem a szomszédok döntenek.  Az emberek attól függően döntik el, hogy jól vagy rosszul élnek, hogy mennyi a GDP, de hogy mi az a dzsidipi, arról sejtelmük sincs, de a bukott miniszterelnök, a választásokban vesztett ellenzéki képviselő mondta, és Romániában (ott nem járt, de hallotta) sokkal magasabb….

Jó ember, hát nézz körül és emlékezz, hogy volt ezelőtt, és mi mindened van ma, és mid lenne, ha nem tüntetéseken járna az eszed, hanem végeznéd a dolgod, de lelkiismeretesen.

Mindezt kiírom magamból, majd lehülyézem magam.

                                       Késhossz

Végre parlament elé került a késes támadások kérdése Németországban, és valószínűleg eltalálják a megengedett hosszat.

De Uraim, amikor csak Svájcban hivatalosan elismerik, hogy a szikével, melynek hossza alig egy pár centi, évente több mint ezer nem kívánt és nem akart sebzés történik, és Németországban hozzáteszik, hogy náluk több mint hatezer és beismerik, hogy ez náluk csak a jéghegy csúcsa, akkor ne centizzünk, mert azzal van a baj, aki a kést a kezébe fogja.

Kamaszkoromban elvittek Balavásárra egy szüreti bálra, bámészkodni. Húzta a cigány (pardon, roma, de miért pardon, hisz akkor még büszke cigányzenekarként húzták, és nem tudták, hogy ők romák, és az „öreg cigány a vén cigány” nótát boldogan énekelték és sírtak hozzá) – szóval húzta a talp alá valót, de egyszer csak felugrik a pódiumra egy pörgekalapos zömök székelylegény, csizmaszárában a konyhakéssel: - Állj! A zene lefagyott. - Az ecsém kalapja elveszett, és amíg elé nem kerül, itt nincs tánc! Megértették-é? Úgy látszik, meg, mert szempillantás alatt az ecsém kalapja ott volt a fején. A kés, akárcsak az oroszok atombombája, maradt a csizmaszárban, és a rend helyreállt.

Nem hiszem, hogy aki ölni megy ki az utcára, trolira, földalattira vagy bárhová,  felméri-e, hogy na, ez mennyi?! Hisz nem is a haragosán áll bosszút, nem, ő ölni akar és fog, és amíg a gyűlölet politikája uralja a közerkölcsöt, ez így lesz.

Azt mondják, hogy a baj a migránsok által behurcolt más kultúrában van. Igen, abban is, de csak IS!

Elvakult rajongók uralják a politikát, a mindennapokat. Ha te is gyűlölöd azt, akit én, akkor te a barátom vagy, és tehetsz/mondhatsz bármit, én követlek. A rajongás és gyűlölet elvakít és meghülyít.

Na, erre kellene törvényt hozni!

                                               Hajrá

Panaszolom egy hűséges olvasómnak, hogy nem megy az írás, egy buta könyv vagy mittudoménmi kisiklatott. Azt tanácsolja, kezdjek festeni, mint valamikor rég. Ahogy ő emlékszik, ígéretesek voltak a rajzaim.

Tényleg, miért ne? És mennyivel könnyebb ma, mint ezelőtt hatvan évvel, hisz elég lenne egy vacak vonalat húzni a kép közepére és mellé írni a következőt: Ha Ön most összezsugorítja lelki szemeivel a vonalat, abból  egy pont lesz, ha megvastagítja, akkor hamarosan az egész kép elsötétül, de a legizgalmasabb - és ez csak az igazán hozzáértőknek sikerül – ha meghosszabbítja mindkét végén, a képen túl a végtelenig, akkor a vonal találkozik önmagával, és bezárul a végtelenben a kör.

Kiráz a hideg, nem is merem megfesteni, hisz ez az őrületbe hajt jó néhány gondolkodót. Igaz, Bolyai Jánostól elfogadták, hogy a párhuzamosak a végtelenben találkoznak, és ez valahogy érthető is, hisz két vonal csak nem fut egymás mellett a végtelenségig.. .na de csak egyetlen vonal, önmagával?... Hát ez már-már perverz, ezért mégsem festek/rajzolok, inkább beszélek-vitázok Trump helyett Kamalával:

- Asszonyom (vagy izé...) én újra naggyá és nem gyűlöltté teszem Amerikát. Önök több százezer embert öltek meg Európában és a Közel-keleten, a hadiipar és az energiakereskedők több milliárd dollár haszonra tettek szert, de az amerikai nép abból nem lát/érez egy centet sem. És ami nekem személyesen a legjobban fáj: önök megölték a tapasztalt, bölcs öregember fogalmát, és helyette „a vén hülye” vált gyűjtőfogalommá… És ezt ismételgetném a választásokig.

Hajrá! Meglássuk!

                                            JÓ HÍR

Végre, végre egy jó hír. Úgy kellet ez, mint a falat – á, dehogy kenyér, kalács! Ki eszik ma már kenyeret! Éppen itt még nem tartunk, de végre- végre az angol hercegnő befejezte a terápiát. Még nem áll munkába, mint Isabell, Sophia, Abigail. Emily vagy Elizabeth, vagy itthon Sári Rózsi meg Amália,  kiknek fáj a hasu, de még nem tudják, hogy miért, mert nem mentek orvoshoz. Minek is mennének, hisz ők is az angol hercegnőért voltak izgalomban, és valószínűleg most már rendbe jönnek ők is, és kapálhatnak nyugodtabban. És talán az angol hercegnő is felveszi a munkát (hogy mit, azt nem érdekes, de nem hiszem, hogy kapálna.) Na de a lényeg, hogy kezd helyrejönni a világ. Itt ott és valahol a középen is vannak némi kis izgalmak, de hát azokkal nem kell törődjön se Isabell,s e Amália,s e Rózsi s még Juli sem. Azokat az EU elintézi, mert azért van, és most, hogy végre-végre megalakul egy kis ( most még kis, de majd...) baloldali frakció - na nem szélsőséges és nem szocialista és nem liberális, hanem úgy igazán valami más, de stenőrizz nem jobboldali - na majd meglássssák, de különben is mit mind magyarázok, Orbánt utálják, és ezzel az EU-ban örökértékű kedvenc lesz.

A lényeg: semmi esetre se jusson eszébe valakinedk azt mondani, hogy legyünk KERESZTÉNYEK! Azt a tíz törvénypontot pedig, amit Mózes kőtáblákra vésve lehozott a hegyről, írjuk ki az EU címtáblájára, és bámulatosan leegyszerűsődnek a dolgok, de akkor a sok képviselő  - akár az angol hercegasszony - mihez kezd? Kapálni csak nem fog, és itthon is mit tesz majd az a több tucat (á, dehogy tucat, százával vannak) úriember, aki abból él, hogy ha a kormány mond egy megoldást, ők azonnal nemet mondanak. Nem valami mást, csak nemet.

Ez még mindig jobb, mint amikor én felhívtam a város, mit város, a világ legjobb porszívó- karbantartóját, hogy elromlott a gép, nem szív, azt mondták, vigyem be (a város másik felében, azaz a végén van a palota) és ott átveszik tízezer forintért, és két héten belül hívnak, hogy javítható-e vagy sem, de ez már tizenötezerbe fog kerülni (mármint a hívás). Ha igen-ha nem, és ha igen, akkor kiküldenek egy árlistát, hogy mi mennyi, és a többit én döntöm el. Ez igen, ez tiszta beszéd, még jó, hogy közben olvasom, mit olvasom, már látom is a képeket, hogy az angol hercegnő férje kezét fogja, a gyerekek pedig kedvesen az ölükbe hajolnak.Hát nem szép a világ?

A sok érzéketlen még mindig lövi egymást, meg késelnek is, na de kit érdekel ez, jó, hogy az angol hercegnő…vagy ezt már mondtam?

                                                  Új világ

Eddig azt mondtuk, hogy „megváltozott a világ”, ma viszont mellbe vert. Edith Piaf megjelent valamelyik csatornán és énekelt.

Teccik tudni, énekelt. A függöny már felment, és sehol semmi, egy kis, szerény, se nem csúf, se nem szép, inkább aprócska jelenés. Előtte a mikrofon, nem nyúl hozzá, kicsit mintha csipeszkedne vagy legalább is csak felemeli a fejét, és sehol senki, aki vonaglana, és hallom: - Non, je ne regrette rien. (Könyörgöm Fszk. Úr, ne fordítsa le, nincs ember a földön, aki ezt ne értené.) És belém hasít: Istenem, hol van ez ma már… Mi mindent mond, és érzem a libabőrt, és igen, eltűnt egy világ, egy érzelmekkel telt világ. De kár, mit kár, bűn ez, BŰN!

Na de ami még nem volt, az most megint lesz. Németország lezárja a határait. Szóval Orbán nem jó, de valamit ezekkel a migránsokkal csak kezdeni kell. Valamikor megtanultuk, hogy a partizán az egy Rózsa Sándor, meg Ivanhoe a köbön, de ezek terroristák, és akkor, hacsak még nem késő, akkor bevezetjük a határzárat. Hogy ez ellentmond minden EU-szabályzatnak? Jön, hogy röhögjek, hát az EU azért csak mi németek vagyunk, vagy nem? Százezer migráns jöhet, és akkor passz, kész, a többi át Magyarországra. És mától a német határon ott áll a kasszagép és csattog: Vigyázat, kilencszázkilencvenkilencezer kilencvenkilenc,  kész, a sorompót leereszteni, a  a feleség vagy gyermek túl marad, és kész. Mi németek nagyon ragaszkodunk a szabályokhoz, és ezt már több mint száz éve (vagy csak nyolcvan, mindegy) a világ megtanulta, és akinek nem teccik, hát mittudomén, és az hallgassa a Tankcsapdát, akik véletlenül hozzám közel állnak, hisz ezerkilencszáz- olyan nyolcvankilencben a fiammal szerveztük a Luzerni fellépésüket. Én nem láttam őket, de a fiam dicsérte, és azért ő csak jobban ért az új időkhöz, mint én, aki Edith Piaffal éneklem, hogy: - Non, je ne regrette rien…

Gyárfás András 2024 augusztusának végén

       Gondolkodom

        A Hamlet-i örök kérdés (lenni vagy nem lenni) mai változata: gondolkodni vagy nem gondolkodni.

András, ez így nem mehet tovább! Ismerősök és rokonok inkább jóindulattal, mint haraggal figyelmeztetnek: - Beszélek hozzád, és leordít rólad, hogy valami egészen másra gondolsz. Ez lassan már sértő is lehet, próbálj meg ne állandóan gondolkodni, néha kapcsolj ki, meglátod, egy egészen más világot látsz majd.

Jó. Megpróbálom a ti kedvetekért. De hogy kezdjem? Állva nem megy, mert rögtön jön a gondolat: meddig bírok így állni. H pedig leülők, valami van velem szemben, és most hunyjam be a szemem? Marhaság, akkor már inkább, de akkor meg elalszom, és az nem gondolkodás. Istenem mit és hogyan?

Lemegyek a patakpartra, azt már ismerem, hisz több ezerszer végigjártam erre is arra is, és ott tényleg ki tudnék kapcsolódni. Hisz a már unalomig begyakorolt séta, azaz pardon, a nordic walking botokkal az sportolás és nem séta, nem kocogás. Nem térít semmi mellékvágányra, de hát mit ad isten, alig megyek pár métert, és hatalmas piros jelek a betonon: O1G. Nasakkor mi van, hisz ugyanezt állandóan látod póznákon, és elintézted, hogy vannak szánalmas emberek, akiknek ez az egyetlen örömük. Hát hagyjuk meg nekik, és ne tetőzzük azzal, hogy nekem nem tetszik. El van intézve, megyek tovább, és az ösvényről majdnem lesodorva elrobog mellettem (én már csak hátulról látom) egy hatalmas ülő fertály, azaz magyarul segg. Rögtön arra kell gondolnom, hogy ha ez azért szalad, hogy az a bizonyos valami csökkenjen. Hát téved, mert ettől csak izmosodik és nő. De András, nem szégyelled magad, mit kötekedsz te más emberekkel? Nem azért jöttél ide, hogy ne gondolkozz? És most tessék, azon gondolkodsz, hogy gondolkodás nélkül szégyelld magad.

De nem tudom magam szégyellni, ha nem gondolok a szégyenkezésem kiváltójára, és akkor most ne gondolkozzak, vagy ne szégyelljem magam? Mindkettő egyszerre nem fog menni. De akkor most mégis megpróbálom.

Nem gondolkodom, csak szégyenkezek. Nem megy. Akkor szégyenkezek, de nem gondolkodok. Hát ez sem megy. Mitcsináljakmitcsináljak?

Á nem is gondolok rá, ahogy eddig volt, egy darabig még meglesz, s aztán, hogy mi lesz, azon hiába is gondolkodom.

Teljesen gondolkodás nélkül írtam mindezt, és ez meg sem látszik rajta, olyan, mint általában a többi.

    Bogáncs, pillangó

A Kőkereszt vitája szélesedik, már- már ott tartunk, mint a török parlament, hogy ökölharc dönti el, kell - nem kell?

Úgy teljes jóindulattal a fiatal, jobb érzésű és nagyon szélesen művelt politikus bedobja, hogy egyáltalán miért van még Budapesten a Szabadság téren a szovjet katonára emlékeztető szobor, hát nem azt kellene először eltávolítani, és aztán tőle akár oda is egy keresztet tehetnek, bár ő úgy igazából…….

Eszembe jut, ahogy kisgyermek-koromban, a negyvenes évek vége felé óvodákban, utcán, mozikban hallhattuk és meg is tanultuk az átvonuló szovjet katonák dalait. Mély, messze csengésű szomorú sóhajok voltak Katyinka után, aki „messze-messze széles Volga mentén” könnyekkel szemében várta haza az ő Vologyáját vagy Ivánt, karjában a kisgyerekkel.

Arra gondolok, hogy Iván és Vologya miért voltak itt, hisz testük- lelkük sem kívánta ezt.  De tényleg nem volt jó, hogy jöttek? Véget ért egy esztelen öldöklés, újra dolgozni lehetett. Aztán, hogy egy rendszert is hoztak volna magukkal, amelyik aztán még több embert és lelket ölt meg, azt felejtsük el, azt nem a szovjet katona tette, hanem mi magunk, a közöttünk addig lapuló politikai bestiák. Hát hagyjuk békén a szovjet katona szobrát, megérdemli.

Mindig voltak és vannak (nem is tudom, minek nevezzem őket), akik az emberekre olyan negyven éves időközökben rájuk törő viszketegséget („valami új, valami más kell”) megnyergelik, s előállnak azzal, hogy nekik nem hatalom kell, á dehogy, ők csak a jót szeretnék végre az egész nép számára, és szavazzatok rám, azután majd meglátjátok… egyelőre mást nem mondhatok, mint hogy most nyomorogtok, aztán majd…

És az emberek ezt elhiszik, akár a napokban hallott és közkedvelt sportközvetítőt: - Bármi megtörténhet, és annak az ellenkezője is! – mondta, és az emberek bólogattak, milyen okos, végre valaki megmondta, mi várható a meccsen.

A paradicsomban még örök életet ígért nekünk az Úr, ha betartjuk a törvényeit. Nem tartottuk be. kiűzettünk és elszaporodtunk a földön, de újra üzent az Úr, és Mózes lehozta kőtábláin a Tízparancsolatot, és azokat sem tartottuk be, és akkor az Úr özönvizet, majd, háborúkat küldött, hogy észre térítsen. Nem sikerül,t és jöhettek a vírusok, pestis és spanyolnátha, és Covid, és semmi, újra viszket nekünk…

Az iskolában visszakérdeztem nagy szemtelenül a természetrajz-tanárunkat: - Ma miért nem alakulnak át a majmok emberekké? És jött a majdnem elcsattanó pofon (ezt utána, a szünetben kaptam a szertárban, az osztályban már tilos volt). Ma megtaláltam rá a választ. Amikor néhány tíz- vagy százezer évvel ezelőtt csak sikerült kitakarítani a földet az emberektől, a majmokra is rájött a „viszketegség”, és megszülték az embert, de annyi eszük még volt, hogy ők megmaradtak majomnak, és figyelték, mi lesz a találmányukból. Ma már tudják, hogy kár volt, és nesze nektek egy kis majomhimlő, és ha ez sem térít észhez, majd jön az atombomba. Sajnos annak mi majmok is áldozatául esünk.

A napokban láttam egy rövid kisfilmet a bogáncs-pillangókról. Olyan káposztapillangó nagyságú, de színesebb rovar, a Szahara déli részén töltik az európai telet, és amikor érzik, hogy hamarosan túl forró lesz, tömegesen útra kelnek, fel Marokkóba, ott friss virágzás, feltelnek energiával, párosodnak, majd tovább át a Gibraltáron, majd a spanyol partokon leteszik petéjüket, amelyik bámulatos gyorsasággal kikel, hernyó, stb., Az új pillangó folytatja az utat Skandinávia északi csücskébe.  Ezt a pete-lerakást még vagy kétszer megejtik a francia meg angol virágos mezőkön, és útjuk végén, ami egyben a visszaút eleje, pár héttel a beálló hideg előtt felszállnak iszonyatos magasságba, és az uralkodó szélben vissza a jó időhöz.

Ennek a lepkének akkora agya van, mint egy gombostű feje, és ezt a több ezer kilométeres utat és a megfelelő időpontokat az utódok GPS nélkül tudják, és teszik dolgukat, a lét- és fajfenntartás parancsára.

Most gondoljunk csak bele, letesznek minket a Szahara déli csücskében a puszta homokra. Na jó, ellátva mindennel ami nekünk kell  (még a vérnyomás- és vércukorszint-mérés, talán még az altatók is), és azt  mondják, na rajta. Hát egyedül nem fog menni, nem kell részleteznem, hol és hogyan tévedünk el. Kettesben hamarosan összeveszünk: „hülye vagy, nem arra, erre”, négyesben meg négy irányba. De tömegben… az más, elénk áll az, akinek szintén sejtelme sincs: - Gyerünk, aztán meglássuk!

  Megyünk. És meglátjuk!

                               Déja vu

Hogy mik jutnak eszembe? Megáll az eszem! Közel hatvan éve szabédi tanár koromban megjelentek a tanügytől az elvtársak, és  nem akármilyen, de  bizalmi feladatot kaptam, miszerint vasárnaponként (úgy sincs, mit csináljak) a gyerekeket hívjam asztali teniszezni. Felállítottak három asztalt a templomkapu elé, és amikor az elmaradott, a rendszert nem imádó szülők gyerekeiket misére akarják vinni, akkor én csábítsam őket egy jó pingpong meccsel az asztalokhoz.

És most jön a svédcsavar. A történet annak a kapcsán bújt elő a messzi ködből, hogy augusztus huszadikán, a magyarok legnagyobb ünnepén akad egy politikai torzszülött, aki pikniket szervez a Margitszigeten. Kötelező, hogy a történelem, így vagy úgy, de ismételje önmagát?

Nyolcvan fölött, amikor az embernek már minden déja vu, mégsem tudok igazat adni Alain Delon-nak: „Az élet nem tartogat már számomra sok dolgot. Mindent megismertem, mindent láttam. Gyűlölöm ezt a kort… Minden hamis, mindent meghamisítanak. Csak a pénz számít”.

Nem, csömört nem kaptam, bár, amikor írok, sokszor felteszem magamnak a kérdést: ha én Tihanyban elkiáltom magam, lesz-e visszhang, vagy az is csak másoknak jár?

De miért rontom el én magamnak ezt a csodálatos élményt, hisz reggel nyolctól késő estig ömlött rám a szépség, és nem csak a fővárosban, mert végignéztük a délutáni ismétlésben a Debreceni virágkarnevált, azt a leírhatatlan színpompát és a lelkes fiatalok ezreit, kik a kocsik közti szüneteket tánccal, vidámsággal gazdagították. Hát mégsem déja vu minden.

Csak hát eljött, mert jönnie kellett a TV-műsornak, ahol ferde elméjű. a játékból kimaradt volt politikusok, megmondó-emberek megmondták, hogy azt a sok milliárdot máshova kellett volna…, és láttuk Debrecen egyik utcáján a szakállas szoknyásokat is.

Őrület, ez nem játékrontás, ez rombolás, erre már törvényt kellene hozni, hisz minden józan ember elítéli, megveti mindezt. Miközben hallom, olvasom, látom az Euronews híreit, ahol megszólaltatnak néhány beetetett marslakót, akik végigélvezték a tűzijátékot, de sokallják a pénzt! Ezeknek, miután éveken át születésnapjukra emeletes tortát kaptak ezentúl száraz kekszet vagy gyógyszert kellene ajándékozni, és utána megkérdezni, hogy ízlett?

Hollywood nem tudta volna ezt a napot és az eseményeket jobban megrendezni. Mert itt nem cukormázzal és szörppel bevont és leöntött csillogó- villogó csiribirit kaptunk, hanem igazi, ősi magyar érzéseket.

Gyönyörű volt, igen gyönyörű, és adja Isten hogy még sok, nagyon sok ilyen születésnapja legyen az országunknak!

                                            Izé…

Hát kérem megértettem, hogy a tanügy meg az egészségügy a világon sehol sem megy zökkenőmentesen. De nézzünk csak szét a magunk portáján, hát mit tesz ez a Kormány? Ott, vagy inkább itt van például ez a Duna. Évek óta mindig csak egy irányban folyik,  és teszi ezt ebben az állítólagos demokráciában, és akkor kérdem én, magyar szabad szocialista  demokrata,meddig tűrjük ezt még? Mikor fogunk már összefogni?

Persze tudom,hogy ez nem megy egyik napról a másikra, de ha semmit sem teszünk ez így fog folyni még ezer évig, és az a rengeteg pénz amit mi az adóban befizetünk, mire megy el?

Álljon elő a kormány, hogy mit, és ne mondjon olyanokat, hogy nézzem meg mittudomén hol és naponta, itthon kapom a cetlit, hogy  ezt és ezt, de ne megint valamit mást, nekem ne gyere azzal, hogy nem volt, olyan nincs, s ha mégis, akkor ne vegyél, mint a múltkor is, és hazajövök és elszámolok az utolsó fillérig… Hát ezt várom el a kormánytól is, tessék reggel kézbe venni, hogy mit kíván a szocialista demokrata polgár, és este beszámolni, hogy így meg úgy, és… Na, mit is akartam?

Ja, igen a Délibáb! Meddig tűrjük még, hogy Budapesten nincs délibáb, jönnek az amerikai barátaink és nem tudunk még egy vacak délibábot sem megmutatni, de a szánk jár, hogy az milyen izé, meg magyar…

És arról nem is beszélve, hogy ha én magyar szabad szocialista demokrata vagyok és délibábot szeretnék űzni, akkor le kell utaznom a Hortobágyra, oda a nagy semmibe, és ott is vagy van, vagy éppen nincs…

Hagyjuk, jó, és még nem is beszéltem az időjárásról, hát meddig, szóval igen, meddig és miért tűrjük, szenvedjük ezt a galádságot, hogy nyáron meleg van és télen hideg, hát az a rengeteg pénz, amit mi befizetünk, mégis mire megy el … vagy ezt már kérdeztem?

Na, ebből elég, változás kell. Változás és alapos, és ne hagyjuk ki a közlekedést sem, mi az, hogy csak három színűek a jelzőlámpák? Hát nekünk, szabad magyar szocialista demokratáknak a színszükségletünk sokkal bővebb, ezért tegyünk fel a létező három mellé egy feketét! Miért minek? Csak! Hogy az majd este nem látszik? És akkor mi van, a másik három állandóan látszik, de a piroson nagyobb a forgalom, mint a zölden, mert ott sietni kell, mert az elején még lehet, s aztán egy csomó marha megindul keresztbe, mert azt mondja, hogy zöld volt… Na, ilyenkor kellene a fekete. De különben is szokjon le már arról a kormány, hogy állandóan kifogásokat keres, MEGOLDÁS, igen, ez az, amit mi szocialista demokraták - és csak mi - kínálunk.

Emberek, hát gondolkozzatok! De úgy, mint mi, a most újra kisebbségbe szorult szocialista demokraták.

                                                   Boldogság

Hát ver a „természet” istenesen. Vulkánok törnek ki, remeg a föld, pusztít az áldott nap, özönvíz önt el országokat, és menekültek kérezkednek be majd váratlanul. Ártatlan ünneplőknek vágják át a torkát, és tűnnek el. Minket ez, nem is tudom kinek köszönhetően valahogy elkerült, de megkaptuk mi is a méltó jutalmunkat, ránk küldte a”természet” az Irigységet, és gyakoroljuk a legmagasabb szinten.

Mert tényleg, miért van a szomszédomnak több vagy szebb ebből vagy abból.  Hogy többet dolgozik, és jobb minőséget termel… Á, hagyjuk, hülyeség. Lop, egész biztos, hogy lop… Hogy mivel bizonyítom? Hát kell ezt bizonyítani? A minap a Tranzitban egy előkelő ”civil” szervezet külföldről pénzelt ügynöke beleordította  képernyőbe és a hallgatóság fülébe: „A Kormány lop”, és senki nem kért bizonyítékot! Hát kell bizonyíték, hát nem több százezer ember állt be valaki mögé, akinek ennyi az egész programja, és ez elég, mit kell itt bizonyítani? Hallatlan. Hát nem hiszünk a nép kiválasztottjának? Ha akarja, bizonyítsa be a másik fél az ártatlanságát! Na ugye!

És az Irigység megszüli a másik torzszülöttet, a Gyűlöletet, melyet ideig- óráig láncra lehetne verni, de azt nem szabad, szabad ember a demokráciában nem a józan észt követi, ahhoz iskola, tanulás, olvasás, műveltség kell, és mennyivel könnyebb csak úgy, l’art pour l’art gyűlölni?!

A tévútra terelt kultúra megtette a leghitványabbat, amit tehetett, lezüllött, és magával ragadta naiv rajongóit, és élvezi a „sikerét”. Már rég elvesztette küldetését, hogy taníts, ,nevelj, emeld mind magasabbra követőidet! Nem, leereszkedett a béka ülepe alá, hogy „mindenki” megértse, azaz a tömeg, hisz ők töltik be a nézőteret, stadionokat, ülnek órát hosszat a TV- képernyő előtt…

Nincsenek művészek, a celebek, influenszerek, a híres vagy hírhedt (egyre megy) valakik húzzák bűvkörükbe a fiatalt, öreget, és mintát/utat mutatnak, ha te is sikert akarsz, hát utánozz! Nem érted? Ne próbálj egyén lenni, nemzet tagja lenni (micsoda marhaság), hagyományokat tisztelni, követni! Egyszerűbb rátetováltatni magadra az én nevem, képem, és meglásd, leszel valaki! És a sok „valaki” aztán egyforma „valamivé”, valamiféle katyvasszá gyúródik.

             Boldogság, merre vagy?

Gyárfás András                                     2024  augusztusában

      Sportszerűség      

Még mielőtt az Olimpia a szent célt (népek barátkozása, béke) eléri (ennek esélyei kevéssé biztatóak), gyorsan még a háborúról. Be kell fejezni a „Nyugat háborút akar” c. igazságtalan állításainkat. Vegyük már észre, hogy igenis a háború végét akarják és ha nem olvastuk még, hát olvassuk el még százszor az ausztrál juhász esetét a tűzről. Röviden: -A sziget északi fele meggyúl, és a területet az onnan fújó szél lassan teljesen beborítja lánggal. Az okos juhász gyorsan tüzet éleszt déli irányban, és mire odaérne a vész, előtte egy csupasz  terep van, ahova nyugodtan tereli az állatokat. Gond megoldva.

Na kérem, mondja Brüsszel, önök ott állandóan tűzszünet után kiabálnak, mi pedig azonnali megoldásként hadat üzentünk a háborúnak, és fegyvereket küldünk, és ha ez nem vezet célhoz, hát mi olajat fogunk önteni a tűzre (háború), és ha minden leégett, vége a harcnak. Hát mi van ezen nem érteni való, maguk elvakul „békepárti makacs nemzet?!

Hogy az ausztrál juhnyája aztán fű nélkül maradva, és segítség sehonnan, az Óceán közepén éhen halt, az megint valami egészen más történet. A juhász még sokáig húzta a báránypörköltekből, de bégetése nem hallatszott a mennybe, s követte társait.

Mégis csak a víz (ha néha több kárt is tesz) lenne a megoldás az oltásra, de a juhász nem hallja a nyáj bőgését, ő már megépítette (kibőgte a Nyugattól) jó messze a kastélyát, és amíg az állandó „farkas, farkas, farkas” ordítását elhiszi a”segítségére”szaladó, addig neki jó. De legyünk őszinték, ha például nekünk jó lenne valami, akkor hallgatnánk másra, aki nem is tudja, mi a jó?

A fenébe a politikával, hiszen itt az Olimpia! Mégis csak felemelő, amikor országok képviselői, jeles sportolók találkoznak…, Na jó, néhányan nem hajlandóak még csak kezet sem nyújtani az ellenfélnek, meg aztán a Szajna vize több száz éve nem tudja elnyelni az óriás város szennyvizét, és abba úszókat (na jó, a mieinket talán igen) nem szabadna beleengedni, így egy-két versenyszám elmaradna… A kijelzők nem működnek,  a bírok botrányosan ítélkeznek (véletlenül mindig ellenünk), a faluban a koszt ehetetlen. ….Sakkkor mi van?

Most már igazán hagyjuk abba a kötekedést, hisz milyen felemelő, hogy aki  tűzzel-vassal, népszavazás fenyegetésével elűzte tőlünk az olimpia szervezésének  lehetőségét, most kezet fog az Olimpia elnökével és kijelenti, hogy nálunk minden biztosítva lett volna, de hát a Kormány… Tudja na, hogy van ez…!

Csak sportszerűen, főpolgármester úr, sportszerűen, ha szabad kérnem!

                                                    Eufória

Úgy szeretnék valami szépről, okosról, igazán szívhez/lélekhez szólóról írni. De hát az Olimpia uralja minden percemet, nem lehet nem nézni, hisz még alig pár nap és akkor négy évet (vagy ki tudja) kell várni a következőre, és ki tudja akkorra mi mindennek függvényében és agyament ötletektől megzavarva kell/lehet majd „élvezni”?

Hát a politika már uralja a sportot, hisz hiába az őselv, de egyes országokat kizárnak a világversenyből. Megszoktuk, nem mai találmány, de hogy miért tűrjük, azt nem tudom.

Bejelentkezett a vallás is a sportszabályokba. Az iszlám lányok a strandröplabdában tetőtől talpig (a homlokot is beleértve) feketében kell játszanak. Velük szemben egy európai kettős teljes tornafelszerelése a zsebkendőmből kitelik.  

Ezt a témát házon belül elég szerencsétlenül fogalmaztam meg, miszerint az én egy zsebkendőm elég a hollandoknak, míg a te három nagyestélyidből sem lehet kistafírungozni az egyiptomi lányokat. – Hát, először is, hányszor kértelek, hogy engem ne vigyél bele a történeteidbe! És mikor vettél te nekem három nagyestélyit? Azt az egyet, ami van, még a múlt századi szabadtéri fesztiválra sem vehetném fel!

Na, bocs. Szóval az olimpia. Roppant érdekes színfolt, újra megjelent egy hímnemű (?) sportoló a lányok között, Eddig többnyire a súlyemelők közé iratkoztak (és nem mindig 100%-os sikerrel), most az ökölvívásban mennek a tutira. De hát ezt már a megnyitó ünnepségen közölték, tiltakozni, kizárni most már késő. Még elképzelni is szörnyű, ha egy „kisebbségi” résztvevőt ilyen bántódás érne. Brrrr.

Hogy a Szajna mocskos és büdös/ undorító, na de kérem, maga a polgármester asszony lubickolt benne több mint egy percet, fél-búvár felszerelésben. Akkor az erre (?) edzett versenyzők nem akarnak pár kilométert leúszni? Felháborító, és különben sincs más megoldás, úgy hogy…A teniszpályákon több mint  száz éve rendeznek világversenyeket, és akkor most  nem tudják rendesen működtetni a kijelzőt?

De teljesen hamis úton vagyok, hiszen nem ez a lényeg, hiszen több százezer embert tett és tesz boldoggá, amikor önmaga megjelenik a nagy kivetítőn egy század másodpercre… az örömmámornak ezt az orgiáját leírni nem lehet. Igen, kell az olimpia.

Politika, vallás meg egyebek - kit érdekel? Látjátok, emberek? Ez kell, a boldogság.

             Olimpia

Kivártam, míg legalább öt/hat tv- és sajtóvita lezajlik, és most megvan a saját külön bejáratú véleményem a párizsi olimpiáról. Abban majdnem minden eddig elhangzott elemzés megegyezett, miszerint a hatalmas sportolói eredményeket rengeteg (most hagyjuk a botrányos megnyitót) kikerülhető hiba tette tönkre az összképet. 

De válaszolatlan maradt egy kérdés: Mivel lehet megmagyarázni a mindenütt telt lelátókat? Aztán: miért nem voltak „B” tervek erre meg arra: zuhogó esőbe áztatni sportolókat meg a dísztribünt, a szennyezett Szajna vize, stb.

Hát, aki figyelmesen hallgatta és a lézersugaraktól nem elvakítva a francia szervezőbizottság elnökét, hallhatta, ahogy záróbeszédében érthetően és tisztán megfogalmazta: világot megbabonázó olimpiát rendeztek, mindenek előtt nektek, franciáknak, ti többiek örvendjetek, hogy részt vehettetek. Kész. Ennyi.

Nos, a NOB elnöke nem mondta ki a kötelező (akárcsak a pápáknak az Urbi et orbi) szövegét, miszerint ez volt „minden idők legjobb olimpiája.” A mögöttes helyzetre utalt megnyúzott arca, és, hogy azelőtt hivatalosan bejelentette: köszöni szépen, de ezt nem csinálja tovább. „Új idők jönnek, új emberek kellenek” - fogalmazta meg diplomatikusan.

Hát ez van. Az Olimpia elvesztette a valamikori legértelmesebb tartalmát, miszerint amíg a sportolók küzdenek, más harc a világban nem folyhat. (Nem folyhat, nem folyik?) És hogy férfiak vernek véresre nőket, és ezért aranyérem jár, az kit érdekel?

Minden dicséret a sportolóké, akik felül tudtak emelkedni a soviniszta közvetítés gyalázatos módján (lásd női öttusa, ahol az ezüstérmes francia lány többszörösét kapta a közvetített képeknek, ő vitte a showt). Ők tényleg sporttörténelmet írtak. L. a férfi rúdugrás élményét: nem csak a világcsúcs, hanem ahogy azt tette, alázattal, tisztelettel, és, és… Sorolhatnám mindazt, amit a francia szervezőbizottság elfelejtett.

Továbbá: nincs semmi értelme az állandó összehasonlításoknak, hogy egy kicsi állam hány érem. Mert akkor a St Lucia-i érem, azaz érmek (arany és ezüst) szégyenpadra ülteti Kínát és az USA-t is. Marhaság!

Egy valamiért imádkozom. Azért, hogy a 2028-as  LA ne azt hozza, amit az ottani strandon bemutattak, hanem amit a  záró ünnepségen Paul Anka és Frank Sinatra dalát csodálatosan előadó fekete lány adott nekünk. Ámen.

           Kőkereszt

„A cigarettaszünetnek vége alámerülni”! Ezt az ősrégi történetet nem is kellene, magyaráznom, de talán vannak nálam fiatalabb (és hiszem, hogy csak azok vannak) olvasók is, hát elmondom:

- Pokolba kerül egy olyan valaki, akinek megengedik, hogy nézzen szét melyik szobában/teremben akarja eltölteni az örök ottlétet. És lát ott szurkos kádakat és nyársakat, de az egyik szobában az urak egy hatalmas, széklettel teli medence mellett szivaroznak. - Hát egy kis büdösséget csak elbírok. Igen, itt szeretnék maradni. Alighogy kimondja, jön a fent idézett parancs.

Nahát, így érzem magam most, hogy vége az olimpiának, és elmerülhetek a napi politikában.

Pánik! Kiürül Magyarország, a sportolók seregestől hagyják el, de nem csak ők! Már 320 000 hazafi fordított hátat, és emellett a születési mutatók is egyre rosszabbak – halljuk a haladó ellenzéktől.

Az örökös összehasonlítgatóknak: - Svájcból a legfrissebb adatok szerint 831 250 állampolgár költözött ki a határon kívülre. Tecccik érteni? És nincs pánik, szorgalmasan küldik mind a 831 250-nek a Schweizer Revuet ingyen és pontosan kéthavonként, mert ha szavazásra kerül sor, a külföldön élők is élhetnek jogaikkal, és látniuk kell, hogy mégis mi és hogy van.

Ami a születési izét illeti, én nem hiszem, hogy a magyar lányokkal van a baj, inkább arra hajlok, hogy a fiuk lustultak el. A nagyobbik bátyám, aki „szakember” volt ezen a területen azt állította ezelőtt hetven évvel: - Öcsi, ha én bedobom a gatyám egy lányos ház ablakán, ott hamarosan terhes lesz valaki… „O tempora, o mores!”

Gyárfás András                                                            2024 júliusának aktuálisai

                                                     59

Ötvenkilencedik házassági évfordulónk van ma, valami meglepetést kellene összehozni. Persze nem olyat, ami a kétévi hadsereg után hazatérő ifjú lapp legényre várt, akit a felesége karján egy pár hónapos csecsemővel fogadott, és még csak fel sem háborodhatott, mert az asszony erélyesen szólt: - Ezt hagyjuk, jó? Ez más lap(p)ra tartozik!

De még azzal a bölcsességgel sem jövök elő (ez még régebbi történet), amit a városból falura látogató élt meg. - Délben nem harangoztak, ez hogy lehet? - kérdi egy ott álldogáló bácsitól. - Hát annak száz oka is van fiam, az első, hogy nincs harang. - A többit már ne is mondja!

Habár, ha jól meggondolom, nem kell tőrnőm a fejem, hisz már megleptem Nejemet azzal, hogy tévedésből a múlt hónap tizenhetedikén előálltam kis csokrocskámmal. Bár ő nagyon dicsérte, hogy egyáltalán az évre emlékszem.

Hát hogyne emlékeznék hisz ekkor történt:

-Az első amerikai, kereskedelmi célú, geostacionárius pályán keringő műhold (Intelsat–1) fellövése.

-Brit nagydíj, Silverstone , Győztes Jim Clark (Lotus Climax)

-Az UNESCO ezt a napot az írástudatlanság elleni küzdelem napjává nyilvánítja.

-Szun cse-hung kínai matematikus születésnapja

-Pécsett megkezdődik az első magyar játékfilm-szemle.

-Mexikói nagydíj, győztes: Mexico City.

Születések: Gregor Foitek svájci autóversenyző, Charnele Brown amerikai színésznő, Ben Stiller amerikai filmszínész, forgatókönyvíró, filmrendező és producer, José Luis Chilavert paraguayi születésű válogatott labdarúgó-kapus.

És ezeket most csak úgy kapásból (internet-kapás) hozom elő, de hogy milyen napja is volt akkor a hétnek? Majd megkérdem a feleségem. Na, az lesz aztán a meglepetés!

Legyen ennyi elég, mert tényleg elrontom az ünnepet, egy évvel a gyémánt-évforduló előtt. Mint most az ötvenkilencet.

                      Öröm

Örömhírt hozok, Fszk. Úr! Vége lesz a háborúnak, és ez nem az én álmom, hanem a NATO főparancsnoka jelentette be hivatalosan, hogy most már csak tíz évig fog tartani. És ha neki nem hiszünk, hát az csak bizonyíték, hogy az ukrán elnök, Zelenszkij, kitűzte a következő demokratikus választást 2034-re. A helyszín még nincs kijelölve, de több mint valószínű, hogy Csernobilban lesz, a majdani fővárosban. Nem kétséges, hogy ő marad az elnök, miután ő lesz az egyedüli jelölt, sőt, ha így haladunk a háborúval, talán az egyetlen szavazó is…

Hogy be tudja mérni a nyájas olvasó, mennyi is az a tíz év… Hát akkorra a mostani nyálas csecsemő is nyájas olvasóvá válik. (Egyértelmű, hogy kizárólag a sorsunk.net olvasójává…)

Azt megjósolni nem merem, hogy velünk mi lesz addig, mert egy amerikai biztonsági számítóközpontban történt kis elírás a minap lebénította az egész világon a reptereket, vasutakat, kórházakat, bankokat…. Ehhez kapcsoltan említem, hogy az egyik legnagyobb magyar filozófus, Karinthy Frigyes, aki lelkes rajongója volt a fejlődésnek, amikor meghallotta, hogy hamarosan élőképeket láthatunk a világ bármelyik sarkából, megjegyezte: szép és gyönyörű, amit csinálunk, de ember, vigyázz, ha a világ másik felét kutatod, meg ne botolj, ember, nézz a lábad elé!

De arra sem figyelünk, amit több ezer év alatt összegyűjtött az emberi bölcsesség, a Könyvek Könyvét. Ábrahám, Izsák, Noé, Mózes, Jákob, Ézsau, Izráel, Jozsué, és az összes nemzetvezetők, próféták sohasem mondták népüknek, hogy ezt vagy azt tedd, hanem felmentek a hegyre, áldozatot mutattak be, és az ÚR, ha szívesen vette könyörgésüket, hát megmondta, mit kell tenni. És ha eltértek attól, amit parancsolt, hát büntetett, pusztította a gonoszt, tűzzel-vízzel, kénesővel, ezzel-azzal.  

Ma már nem kérdezzük meg az Urat, és az Úr sem néz ránk. És ha valaki, isteni sugallatra, elindul és körbeutazza a világot, távolról sem azzal képzelgéssel teszi, hogy majd ő békét teremt, hanem csupán azért, hogy a BÉKE szó elhangozzék. Na igen, erre megbüntetik, kiközösítik mint árulót, pedig Ő még azt is tudja, hogy a háború vége nem a békét jelenti majd, hanem az új eszmék diadalát…

Okosabbak lettünk a Jóistennél, robotvilágot teremtünk, és nem törődünk olyan aprósággal, hogy az majd elpusztít bennünket, mint fölösleges parazitákat.

De örvendjünk, mert a NATO-parancsnok megmondta, és nem győzőm eleget ismételni: - A háborúnak tíz év múlva vége!                 Hogy utána béke lesz… hát olyat nem mondott. Nem hülye, azt ránk hagyja.

           Fantázia

Végre megvan! Mióta vár erre a világ! Vagy csak a vájt fülűek társasága?..

Négy tudós, vegyészek és valami „logusok” - köztük egy magyar is - közzétették, hogy húsz évkutató munka után végre a M. I.-val sikerült megtalálni a módját annak, hogy szervetlen anyagból szervest hozzanak létre. De ehhez most már nem elég az íróasztal és az átvirrasztott, gondterhes éjszakák, hanem meg kell építeni a nagy laboratóriumot műszerekkel, a világ minden tájáról összeszedett anyagokkal, és mellesleg néhány milliárd euróval.

Meglesz, minden meglesz, és képzeljük el, négy év múlva, reggel, amikor az egyik tudós felnyitja a lombikot, hát az alján egy kis gömböcske ide-oda pörög… Világszenzáció! Másnap a másik hamarabb megy be, és már több kis gömb mozgolódik. Aztán a negyedik hozzányúl az egyik, már mogyoró nagyságúra duzzadtra, érez egy kis szúrást, és megindul a pokol….

Pár nap múlva lemegy a boltba és már tele is rakja a kosarát mindennel, ami kell, és akkor a futószalagnál a többiek a sorból rémülten veszik észre, hogy az előbb még itt volt, de most csak egy szemüveg és egy műfogsor, meg millió kis gömböcske van az üzlet padlóján…

Valami nem sikerült. Az M.I. nem tudott arról, hogy aki a szerves életet teremtette, lelket is lehelt bele. És most megszületett a mai világ embere, nem lát, nem hall, ízeket sem érez, csak öl.

Csak azt nem tudom, hogy miért kellett ebbe annyi milliárdot, időt és agyat elpazarolni, hisz már több éve működik ideát a szomszédunkban!

Hogy ez az egész csupán fantázia? Melyik? A találmány vagy a háború? A fantázia-kísérletet még le lehet állítani!

                                               Olimpia

                     (avagy polgárpukkasztó perverz Párizs)

        Több száz éven át rettegett és imádkozott a Nyugat: „Sagittis Hungarorum Libera nos,Domine” (A magyarok nyilaitól ments meg Uram minket.) Most átkoz és szidalmaz, mert a magyarok békét akarnak.
Új világ, hát akkor iratkozzunk fel. Itt a ragyogó alkalom, az Olimpia. Bevezethetünk új sportágakat is, mint pl. az ártatlan járókelők csoportos összeverése. Igaz ugyan, hogy ezt tőlük tanultuk, meg azt is látjuk, hogy rettenetes büntetés vár az elkövetőre, beültetik az EU parlamentjébe.

      De inkább maradjunk a stadionoknál. Nem tudom, a zöldek betiltották-e már az öttusában a lovak részvételét, de ha nem, hát akkor mi szőrén és háttal üljük meg őket, és vigyünk be minél több nemzeti hagyományt meg akár újabb szokásokat. A kajak/kenu versenyen az evezőseink két irányba húzzanak, igaz,  érmet nem kapunk, de a világ felfigyel ránk, és ez a lényeg. Aztán oda lehet állni a futószámokban háttal a célnak, vagy bokszkesztyűben a kézilabda- kosár- meg póló-meccseken.  Ha nem is hírnevünket, de hírhedtségünket világgá kürtöljük, és ma ez a lényeg. Légy celeb, és akkor lábadnál a tömeg, áhítattal kérik/lesik minden szavad, „lájkolnak” több millióan. Nem értem, miért kellett ezekkel az ötletekkel rám várni, és fogadok, hogy nem kapok semmit, legfeljebb egy intőt a Fszk. Úrtól.

      Az olimpiai faluban pedig a magyar ételeket kell kötelezővé tenni, de a nyugat által hozzánk küldött alapanyagokból. Jó étvágyat! Jó szórakozást!

       Megjegyzésem az ünnepi megnyitó után: POLGÁRPUKKASZTÓ PERVERZ  PÁRIZS (Gy. A.)

Gyárfás András 2024 júliusának derekán

  Mi az igaz

Harminc-egynéhány évvel ezelőtt felbomlott egy keleti unió, és  a határon megjelent a nyugati demokrácia karavánja, a kísérő ugató ebekkel. Közel húsz évig az ebekre hallgattunk, és vicsorogtunk a valahogy megválasztott kormányra. Nem vettük észre, hogy a szabadság, amit a demokrácia felkínál, az a választás lehetősége, semmi egyéb. Emberek, kiírunk egy választást, és ti döntsétek el, merre, hogyan. Megválasztottátok azt, aki a parlamentben a ti érdekeiteket tűzi óriásplakátra, és most hajrá…

Minden választás legtermészetesebb következménye, hogy lesznek nyertesei és vesztesei, a nagyobb részből megalakul a kormány, a másik pedig ellenzékbe szorul. Eddig a tanítómese.

És most jöjjön, ami van. A nyugat ebei itt maradnak és üvöltöznek, mert ők az elveszett gyarmataikat akarták Közép-európában újrateremteni, ezért semmi szükség önállóan gondolkozó kormányokra, főleg nemzeti kormányokra nem, és társra leltek egy ellenséges ellenzékben. Nyíltan ki is merik mondani, hogy mi nem ellenfeletek, hanem ellenségetek vagyunk, itt és ott fönn, egyaránt.

Most pedig egy totál-eltévedt tömeg a légüres térbe beszippantva összeállt egy program nélküli valaki mögé. Mert nem higgye azt senki, hogy aki most országot jár és ígér, de főleg szidalmaz és támad, képes lesz hazaépítő céllal építeni. A szerencsétlen véletlen, mint annyi sokszor a történelemben, szélörvényként ezt a szélhámost sodorta „megfelelő időben, megfelelő helyre”, de a szélörvények hamar elülnek, és pusztítás nyomai emlékeztetnek majd csak arra, hogy ilyen is volt.

Nagy kár a sok naiv, hiszékeny emberért kiket magával rántott. Mert ahogy jött, úgy tűnik el, esetleg szürkecsíkos egyenruhában , a karikagyűrű helyett acél bilincsel. Sajnos most már ehhez Brüsszelnek is van néhányezer kötetnyi szellős szava.

Vigaszként szolgálhat, hogy közben felnő egy generáció, amelyik megérti, mi is az a Demokrácia. Őszintén szeretném…

    Zabla

Gyermekkoromban, amikor Marosvásárhelyen, a Mentovich utcában a szódavizet hozta a szekér, és a szekérhúzó igásló fején ott voltak a szemellenzők, soha sem jutottak eszembe a politikusok. Most viszont, amikor  egy (na jó, sok, talán egyel több, is, mint sok)  politikus  nyilatkozik, ordít, nem néz se jobbra, se balra,  csak mondja, amit az ura-parancsolója diktál, hát én az a lovat látom magam előtt.

Ma a világ azon vitatkozik, mi jobb, a béke vagy a háború. Mind meghülyültünk?

Mózes 1. könyve, a teremtésrõl 10:7.  Khúsnak pedig fiai: Széba, Hávilah, Szábthah, Rahmáh, Szabthékah. Rahmáhnak pedig fiai: Séba és Dédán.

Láncszerűen sorakoztak, és a lánc, ha megszakad, újra kell fonni. Fiuk voltak, meg apák, és nem voltak hülyék, valamit csak tudtak, különben ti sem lennétek ma itt. Hol volt akkor az a nagy marha mesterséges intelligencia? Ők csak egyet tudtak, továbbadni n a lényeget, amit örököltek: az élet, a tisztesség, a becsület, tisztelet jelenti a láncot, ami összeköt, még ha a sors úgy is hozta, hogy elválasztattunk nagy- és dédatyáink sírjától. De szellemétől nem. Nem kell feltétlenül búcsúra indulnotok, de lélekben legyetek ott, amikor több százezer ember helyettetek is odamegy, imádkozik, ott van. Igen, ők tudják, mi a béke…

Valamelyik vén, szódavizes ló ott az óceánon túl egyszer talán nem engedelmeskedik majd a zablának, és helyes irányba tereli a szekeret. Reméljük, várjuk…                     

                           Heuréka

Szégyellem magam. Nem gyónást, vallomást, hanem őszinte tényfeltárást akarok tenni. Ha gyónok, a Fsz. Úr felold, mert bevallani nincs mit, hiszen csak saját magam ellen követtem el valamit, ha ez egyáltalán „elkövetés”.

A tény: EB foci, és én azért szurkoltam, drukkoltam, hogy az egyik csapat veszítsen. Nem a másik győzelme érdekelt, hanem annak veresége, aki önmagáról előzetesen meghirdette, hogy nem csak ezt a meccset, hanem az egész bajnokságot, sőt majd a VB-t is, és mindent, mindent és még azután is mindent megnyer, mert a Nagy Nemzet…

És itt most álljunk meg egy pillanatra és tisztázzunk. Itt nem nemzeti válogatottak küzdöttek (már ha ezt tették és nem lődörögtek és rugdosták egymást a labda helyett), hanem államok által az egész világból leigazolt játékosok. Akik a himnuszokat még motyogni sem tudták, azt a valakit pedig, aki a nem várt győzelme örömére elárulta, hogy „szélsőséges, nemzeti” elvekkel barátkozik, azt ki is zárták a további játékokból. Hát tényleg, hogy mer politikai véleményt vinni a sportpályára!

Franciaország megbuktatta a demokratikus választás alapelvét, megtiltotta, hogy a második menetben is arra szavazzanak, akire már letették a voksukat egy héttel korábban, és így kihozott egy olyan egyveleget győztesnek, amelyik több, egymásnak ellentmondó pártocskákból áll és kormányozni majd képtelen lesz. Azt hiszem, ezek után már nem kell szégyenkeznem, hiszen végül is mit tettem? Valóban sportszerűtlen valaki ellen és nem valakiért izgulni és szorítani. de számomra a szerénytelenség művészeknél, sportolóknál, politikusoknál megbocsájthatatlan vétek. Azért azt mégsem várhattam el, hogy az üstökösként feltörő politikus (?) önmagát gyalázza-büntesse az éjszakai bulin fiatal lányok lábai közötti csúszkálása miatt. Hiszen ez ugyebár hazai gyakorlat, és mi magyarok azért még mindig, és még nagyon sokáig … szóval na igen, mit is akartam mondani?

Most, hogy mindezt leírtam, már nem is szégyellem magam olyan nagyon, csak kicsit röstellem (…)… Ezzel kellett volna kezdeni s rögtön abbahagyni… Jujjj be jó, röstellem…

Heuréka, megvan, megvan       

                                                     A pék

Itt valami végzetes félreértés uralkodik, mert tény, hogy a régiek még latinul mondták, hogy mindenki, akinek kell, megértse: „Si vis pacem para bellum”* - és fegyvereket halmoztak fel a háború ellen, de most amikor évek óta dúlnak a háborúk, abba kellene hagyni a megvadult fegyverkezést, tűzszünetre van szükség.

Ez valahogy eszembe juttatja kisgyermek koromból az okos felnőtteket, kik ilyen találós kérdéseket tettek fel nekünk: - Na, mit gondolsz, miért nem harapja le a pék a kifli végét? Mi aztán mondtunk mindenfélét, hogy hát ezért meg azért, míg nem kínoztak tovább, és elárulták: - Azért, mert akkor nem tudja eladni a kiflit.

Nahát, ezért nem kötnek tűzszünetet a nagyhatalmak, mert akkor nem tudják eladni a háborút! Ennyi.

Még meglehetne kérdezni, hogy mi több, egy vagy százezer élet? Mármint értékben, ha ezt valahol mérik, és miben? Mi a mértékegység? És ki van felhatalmazva, hogy egyet is elvegyen, amikor az édesanya, ki a világra hozta, a saját életét is odaadja cserébe…

Vagy ez valami természet-parancsolta végzet, hogy lelassítsa a föld túlnépesedését? Olyan, mint a pestis, kolera, spanyolnátha, Covid, árvizek és földrengések, szárazság, erdőégések, földcsuszamlás, pusztító szélviharok. Nyilván nem állíthatjuk, hogy azok nem általunk vagy miattunk történnek, mint a háborúk. Utóbbit  könnyű megítélni, mert ott állunk mi emberek, két vagy több oldalon, és lövünk egymásra, míg a természeti katasztrófákat hosszú stafétafutásként adjuk tovább, azzal, hogy te majd tedd nagyobbá és urald.

Hát uralni nem sikerült, de pusztítóbbá tenni igen, s ez is valami…

De tényleg, miért is nem harapja le a pék a kifli végét? Na jó, nem mindkettőt, csak az egyiket. Igaz, akkor megint két vége lesz a kiflinek, és akkor mire jutott?

Rá kellene beszélni a péket, csináljon kifliket vég nélkül! Több sikerrel járnánk, mint a mai politikai élet egyetlen szereplője, aki sorra járja a feleket és tárgyalásra biztatja őket, s nem öldöklésre. Előbb vagy utóbb megkapja a büntetését, egyelőre mélységesen elítélik és megpróbálják kizárni az „üzletből, pékségből. Aztán majd…?

* Ha békét akarsz, készülj a háborúra (a szerk.).

                                                   Vakulj világ!

      Lám csak, a demokrácia, a szabadság fellegvárában tovább védik a hagyományokat, hiszen az elnök vagy jelölt lelövése ott tradíció. Ez mutatja a legmeggyőzőbben, hogy szabadság van, és élnek is vele, már ameddig hagyják, mert most is lelőtték a bátor merénylő hazafit. Csak semmi per, meg vallatás, hiszen ki tudja, mi derülne ki.

      Természetesen az ügy világszerte nagy port, vihart (vagy fordítva) keltett, és a legmegbízhatóbb sajtó, az Origo is lehozza egy önmagát megnevezni nem akaró, de mesterlövész-szakértő véleményét. Asszongya: „A szakértő értelmezte azt is, hogy miért látszik a merényletről napvilágot látott videón, hogy Donald Trump csak valamivel a lövés után kap a füléhez. A szakértő szerint (idézem tovább a cikket) ennek magyarázata, hogy a hang gyorsabban terjed, és ehhez a sebességhez képest a lövedék, ha időben jelentéktelennek tűnő, de mégis csak észlelhető késedelemmel jutott el az elnök füléhez.” Eddig a szakértelem.

       A rengeteg krimi és nem krimi áldozatai, akiket fejbe lőttek, nem számoltak be arról, hogy először hallották a hangot, majd az ütést. Igaz, utána többnyire senkinek sem sikerült a részleteket elárulni, mert a fejlövés már csak ilyen, de az említett videón Trump jobbra dől és bukik le, tehát, ha hallotta a jobb fülében a hangot, akkor miért nem kapta el a fejét balra? S aztán a testőr miért várta ki a végét, vagy egyáltalán mire várt? A lényeg, hogy a fej és az öklök végig láthatóak legyenek, erre kínosan ügyel minden testőr, és végeredményben ők ugye test- és nem fejőrök!

      A pillanatok (?) alatt ott termő fekete ruhás állig felfegyverzettek, majd a terepszínű ugyanazok, és helikopter, és kocsisor és az elkövető városkájának  bemutatása, hát csodálatos … De hát ugye, a hagyomány… A mögöttes valóság viszont nem a népségnek való, vakulj világ!

       Csak maradna az egész ott, az óceánon túl!

(A szerk. megjegyzése: Most is fülemben cseng az Atlantisz együttes hajdani dalának szövege: „Ki ölte meg Kennedyt/Nem tudja senki/Vagy aki tudja/Az hallgat”. Ahogy egy demokráciához illik.)

Gyárfás András 2024  június végén

Bűz

Lejárt a kampány, megtörtént a szavazás, újraszámolás, csak a hecc nem ül el. A patak partján újra halomban áll a szemét és a hajléktalanok békésen alszanak a padokon, de az régi/új főpolgármester megígérte, hogy nekik is megoldást talál, és ez könnyebb lesz, mint gondolná, mert sokan (mi is) töprengenek azon hogy itt kellene hagyni a hajlékunkat és valahova vidékre menni, de nem a Tisza-partra!

Na de fejezzem be a politikát, talán még csak annyit, hogy a riporternő megkérdezett egy csoport fiatalt Budapesten: most már szabadon elárulhatják, kire szavaztak. A TISZA-pártra, jött a válasz. És ismerik a párt tagjait? Nem! És a programját? Azt sem! De hát önök most ismeretlen embereket küldenek ki az EU-ba aki önöket kell, hogy óvja/védje?! Hagyjon már békén, mi változást akarunk, elég abból, amit a szüleink csináltak! Mégis mit csináltak azon kívül, hogy felneveltek? - Elég!

A közönséges olasz bűnözőnőt, aki Budapesten embereket ütött-vert bandába szerveződve, felvették képviselőnek az EU-ba, tehát azonnal szabadon kell bocsájtani. Hát akkor erről ennyit.

Sajnos az ibolyaszag a fürdőszobából minden erőlködésem/kísérletem ellenére visszatért vagy el sem ment? Ez nem az az illat, ami a költők által a szeretett lénynek átnyújtott csokorból árad, hanem amit azok éreznek, akik már alulról szagolják. Nincs menekvés, szakembert kell hívni, de nem azt, akit négy évvel ezelőtt. Ő, amikor átvettük a majdnem új házat és a dugulásokat el kellett távolítani, ötvenezer forintot kért csak a kiszállásért. Elő hát a Net, és már az első: - Uram, azonnal megy a szakemberünk, nálunk kiszállás díj nincs, a szakember megállapítja, hogy tud-e segíteni, megmondja, hogy mennyi, és ennyi.

Hát tényleg alig egy óra múlva hívott is a szaki, hogy olyan egy óra múlva nálunk lesz, és tényleg, három óra múlva már csengettek is, ketten, két kigyúrt Fradi szurkoló. Az egyikük be a fürdőszobába, a másik megkért, hogy írjak alá egy papírt, hogy itt voltak és ne mind kérdezősködjek, minden le van írva. Hát az eddig felhasznált vegyszerek oldalain lévő mikroszkopikus betűknél jóval apróbban tele volt írva két oldal, amit négy helyen kellett aláírnom, és amikor ez megtörtént a fürdőszobából felharsant: - Aláírta?  - Igen. –Na, akkor mondja mi a baj? - Hát jön a büdösség. - Megpróbált már valamit? – Igen, amit csak leír az internet mindent, és kétszer is, de semmi. - Hát az nagy baj, nem kellett volna, most aztán kereshetem a hibát.

Itt eszembe jutott, milyen marha is vagyok, hisz ezt a leckét a svájci szerelő ezelőtt harminc évvel már megtanította. A mosogatógép romlott el akkor a konyhában, hát csak nem hívok egy drága mestert, hisz mérnök vagyok. Szétszedtem mindent, lett egy kupac ez-az, átmostam és visszaszereltem, de megmaradt egy kis csavaralátét. Megint szét és megint újra, és most egy csavaranya volt fölösleges, közben a feleségem már telefonált, féltve a gépet és az én, még úgy-ahogy ép elmémet. Jött a szerelő, sokat nem kellett kérdezzen, csak annyit árult el: - Uram a normál szerelés kiszállással együtt ötven svájci frank. Ha ön végig akarja nézni, akkor hetvenöt, ha tanácsokat is ad, akkor száz, de ha már javított rajta, akkor százötven.

De vissza ide. Szétszedte a szifont és azon van egy kerek gumigyűrű, ráhúzta két ujjára és felmutatta: - Na, milyenek látja? - Hát így négyszögű. - Na látja, itt a hiba, ha ez szabályos kerek lenne,  a büdösség nem tudna kijönni mellette. (Nem vette észre, hogy ő az első ember a történelemben, akinek sikerült a kör négyszögesítése)

- A nagyságos asszony adjon két liter nagyon forró vizet, de ne a csapból, az nem elég forró… Szerencsére, mint minden rendes háztartásban, a nagyságos asszonynak van gyorsforralója, és pillanatok alatt ott a víz, bele a gumigyűrűt és pár perc után vissza a szifonba, és felemelt hüvelykujjal jelzi, hogy megvan, sikerült. Igen, ha valaki érti, hát érti a mesterségét.

- Mennyivel tartozom? És nekiállok, hogy elmeséljem a négy évvel előbbi dugulás-elhárítást, de félbeszakít: - Kiszállási díj nincs, de a gyorsasági beavatkozás (amit én nem kértem) ötvenötezer forint, és nem akarok pofátlan lenni, ezért a kettőnk munkájával együtt (kb. 15 perc) kivételesen csak hatvanötezer forint.

Szóval a szívemet évente több mint egy óra hosszat minden készülékkel vizsgáló akadémikus professzor tanár, aki egy egész életen át tanul és tanít és gyógyít, ötvenháromezer forintot kér, és bármikor bármilyen panasszal (itt a személyes névjegye) hívhatom - hát ezekkel összehasonlítva nagyon alulfizetett, majdnem olcsó. 

Csak tudnám, hogy mit írtam alá? Még szerencse, hogy a banki adataimat nem kérték el. Mindegy, nincs büdösség. De a fővárosban valami bűzlik.

                                                                               Világbéke

Nem is tudom, mivel kezdjem, de először próbáljak meg felszabadulni abból a rettenetes szorongásból, amibe a tegnap esti facebook kergetett. Magyar Péter a hivatalos oldalán azt ígérte, hogy hétfő reggel szavazást indít követői között egy fontos kérdésben.  Tisza Pár alelnöke azt nem árulta el, pontosan milyen kérdésben kéri ki az emberek véleményét.

Na, és most itt ülök, szorongok, mi mást tehetnék, hisz nem vagyok a követője, és ha valami történni fog, talán meg sem tudom és semmit sem tehetek ellene.

Még szerencse, hogy a világbékét elrendezték Svájcban. Már az első nap a német kancellár kinyilatkozta, hogy megtették az első lépést, és ez a legfontosabb, mert most már jöhet a második… Ja, a béke? Hát ő, a német kancellár nem fogadja el Putyin tervét, és reméli, más sem, és hogy ő vagy ők mit javasolnak, hát azt majd a következő lépésekben. De ki is van kivel háborúban? Hát ezt majd megbeszélik úgy a negyedik vagy ötödik találkozón, addig is aláírtak egy nyilatkozatot, hogy tökéletesen egyetértettek abban, hogy majd megegyeznek. Kár, hogy Oroszország, Kína, Brazília nem volt ott, és India meg az Arab államok nem írták alá, de hát a célunkat elértük - zárta az ülést az okos svájci elnöknő. Hát persze, hiszen akkora bevétele volt a svájci vendéglátóknak, hogy akár be is zárhatnak karácsonyig. A cél elérve.

Számomra csalódást, de meglepetést nem okozott, hogy a Holokauszt 80 éve nem került említésre. Talán a folyosókon azért megtették, hogy most, amikor világszinten készülnek egy még nagyobbra, az akkor elkövetett „hibákat” ne ismételjék meg. Személy szerint többedmagammal érintve vagyok, hisz mi vagyunk az utolsó generáció, akik még találkoztunk, sőt baráti kapcsolatba is kerültünk az onnan visszatértekkel. Ezért valahogy tartozunk nekik annyival, hogy szavahihetően és nem meghamisított történelmi visszaemlékezésekből mondjuk el, ami akkor és ott történt. Ma már mi lehetünk az áldozatai egy világhisztériának, mert az emberiség, mint olyan, nem hogy okosabbá vált volna, de még könnyebben befolyásolható, a mesterséges Intelligenciát is bevetve.

Úgy tűnik azonban, hogy mégse olyan rossz a világ. Fiatalok egy csoportja hosszában átúszta a Balatont, pénzt gyűjtve két ritka betegségben szenvedő, talán debreceni gyereknek. A betegség ismert, a gyógyszer megvan, csak éppen kifizethetetlenül drága! Akkor most a gyógyszer drágább, mint az élet?

Szerencsénkre a lőszer „pariban” van a katonák millióinak életével, de lassan nincs elég se egyikből, se másikból, és így talán még béke is lehet.

                                                                                Góóól!

De mégis, merre, hová Magyarország? Hogy miért, azt már tudjuk, hisz Spengler száz éve nem megjósolta, hanem biztos tényként tárta elénk, hogy elég a helyhez, hagyományokhoz kötődő emberekből, világpolgárok kellenek, a politikusok teljesen fölöslegesek, a pénz birtokosai által kinevezett/kiválasztott valakik és a mögéjük felsorakozó tudatlan tömeg, ez a jövő, és aki nem ezt teszi, hát az indiánok sorsára jut.

Minket nem vadásznak le, hanem büntetésekkel sújtanak, elszigetelnek, járványos betegségként oltják be a fiatalokba, hogy itt már nincs jövő, és ezért  (nem tudom vagy nem akarom tudni, de tartok tőle) rohanás , és ott bedarálnak a globális szabadságba. Nm leszel már magyar, lassan egyén sem, csupán egy katyvasz élvezője a langyos ürülékben való úszkálásban.

Indiánokat Székelyudvarhelyen láttam a negyvenes évek vége felé. A Küküllő partján húztak fel egy nagy sátrat, és valami aprópénz ellenében bemehettünk nagytatámmal. Nyolc vagy tíz (megesküdni nem merek, hány) igazi rézbőrű, az egyiket hónapokkal utána láttam, az utcánkban szedte össze a kirakott szemetet. Ültek a tűz mellett, mindeniken tollas fejdísz, középen, a főnökön hatalmas tollkoszorú, és halkan mormoltak valami szöveget, míg egyikük ráütött egy nagy üstdobra, s akkor már hangosabban ment a dallam.  Majd ütemes dobverésre körbeálltak és lassan keringeni kezdtek a tűz körül, ezt mind gyorsabban, mi pedig szédülni kezdtünk. Ők nem, inkább visszaültek a tűz köré, és kézből kézbe, szájból szájba adták a békepipát. Talán később szívódott fel a tudatalattimba a szöveg és a dallam: - Bunga zapparé gomba zapparé allé uzé bamm bamm bamm,  és újra bunga zapparé. Aztán az iskolában, a szünetben egymás mögé álltunk, és körben, az udvaron ment az indián dal és tánc, mígnem az oszifő azt nem mondta, hogy nem szabad. Kész. Mi nem kérdeztük, hogy miért nem, és ö sem mondta. Akkoriban még ilyen egyszerűen intézték el a dolgokat.

Azt hiszem, az EU és a nagyvilág is így fogja majd a magyar kérdést kezelni. Szétszórni nem kell, mert már szét vagyunk. Egy kis vita lesz, mert betiltják a trikolórt, elég lesz nekünk két szín is, azt viszont szabadon választhatjuk meg, hogy sárga legyen vagy kék. A kettő együtt nem, mert az a világot megmentő nemzeté, és elkezdődik a késhegyre menő vita, mert az ország fele kékül, a másik meg belesárgul az épületes vitába, így leszünk aztán lilák.

Lila lesz a délibáb, a szivárvány az égen eső után (az LMBTQ nem, ahhoz nem szabad hozzáérni), és minek nekünk sárga meg zöld dinnye…, De nem folytatom, mert valaki még nem vesz komolyan… A lényeg, hogy megszűnnek Budapesten a közlekedési zavarok, a méteres kátyúk, és a többméteres, mindent elöntő szemét lehetetlenné teszi a dugók kialakulását, és a főpolgármester végre teljesíti a száz-valahány ígéretéből a legfontosabbat, és a következő választáson (ha lesz) lehet, hogy csak egy szavazattal, de ő marad, mert a demokrácia az nem tűnik el azzal, hogy indián törzsekké alakultunk.

Tisztelt Fszk. úr, ezt a cikk-valamit már egy hete elkezdtem írni, de állandóan megzavar, hogy talán fontosabb lenne arról írni, hogy a Tisza párt alelnöke hogyan látja a világot egy lány lába közül felnézve, és miért kell a Dunába dobálni az ellopott telefont. Persze, hogy ez nem kisebbíti, sőt növeli a népszerűségét, mert az a több mint egymillió, aki rá szavazott, ezzel még közelebb került hozzá. Ilyen vezető kell nekünk, kinek feje éjjel-nappal világító lámpás - énekeltük valamikor, és íme, visszajönnek a régi szép idők. Igaz, most már nem kötelező, szabadon lehet dalolni a jövőnek dallamát, elvtársak. De ez mind nem érdekes és nem erről kellene izzadtan írni, hanem a pillanatról, amiért érdemes lenni. Mert volt egy ilyen.

Sorsdöntő focimeccs századik percében (igen, nem kilencven, hanem száz) egy bukovinai székely legény (akit azelőtt pár perccel tett be az olasz edző) fülében ott cseng az edző utasítása: fiam, menj be, és fuss, és lőj gólt. És ő futott, és ÚRISTEN, ilyen nincs, de meghallgattál, és megteszem, bizony Isten megteszem mindazt, amit ígértem, ha gól lesz. És fut a székely gyerek, és lő, és GÓÓL, és megvan, megvan, és meg is marad örökre a PILLANAT.

És érdemes élni! Maradhatunk magyarok a Kárpátok között.

Gyárfás András 2024  júniusának elején

                                        Világbéke

   Nagyon, de nagyon régen nem írtam le, hogy „a régi szép időkben”, mert ezt már röhejesnek érzem.

De tényleg, életem nagyobb részében egy évben négy évszak volt. Ha a levelek hullottak, ősz volt, tél, ha mindent eltakaró hó hullott, és néha olyan is volt, hogy tavasz meg nyár, bár nagyon határozottan nem lehetett tudni, melyik mettől meddig. De hogy tömegesen hulljanak a plakátok, olyan évszak nem volt. Most van. Kampány. Légyfogó ragasztós papírszalag viszont nincs, és az ifjú titán, aki eddig mindent és annak az ellenkezőjét is megígérte szerte az országban, erre nem figyelt. És ebből nagy baj lesz, mert az emberek előbb-utóbb észreveszik, hogy rá sincs semmi szükség.  Akkor aztán emberünk még zümmög és verdes egy keveset, mint a légyfogó ragasztós papírra szállt légy, majd elcsendesedik, de akkor már késő lesz légyfogó papírt kínálni híveinek.

De azt is tisztán látja már mindenki, hogy csak azért nincs államcsőd, mert a most egy csábos ifjú hölgy által vezérelt párt leszavazta a (n)olimpiát. Tessenek belegondolni abba a borzalomba, ha most nyáron idehaza időzne, és nem Párizsban. Ugyancsak neki köszönhető, hogy a nekünk járó pénz nem érkezik. Ne tessék félreérteni, ők nem a magyar nép, hanem Orbán ellen dolgoznak az EU-ban, ezért szavazzunk rá meg negédes barátnőjére, és akkor ők majd biztosítják, hogy a megemelt tanári fizetéseket is vissza kell majd fizetni, és az árnyékban fel- vagy meghűlt politikus asszony harcba szólít a lopások ellen. Persze nem a kedves férje rablásaira gondol, hanem csak úgy lő cél nélkül, mint az ukránok, milliárdokat a levegőbe…

Felmerült a jogállam kérdése is. Senki sem tudja, hogy azt eszik vagy isszák, a lényeg, hogy mi nem élünk jogállamban, amíg ez a kormány regnál.

A kötelező sorozás könnyen kivédhető lesz, mert a békeszerető nyugat elkövette a hibát, hogy férfiakat és nőket említett meg, mi pedig annyira hülyék még nem vagyunk, hogy bevalljuk, melyik nemhez tartozunk. Milliók fognak majd a nem-nembe sorolni és otthon maradni. És ez ellen nem lesz gyógyszer, hisz a nem-nemet is a nyugat találta ki és emelte elérhetetlen erkölcsi magaslatra.

A lényeg, hogy Franciaország hadat üzent Oroszországnak, de hadsereget nekünk kell majd küldenünk, harcos szomszédjainkkal közösen. Franciaországnak elég a Csendes Óceán valamely szigetén rendet teremteni, ahol valami egészen eltévedt őslakos társaság (melanézek, nanakok, etc.) úgy értelmezi a demokráciát, hogy beleszólhat saját szigetének vezetésébe. Hallatlan, fel kellene venni az EU-ba, és rendre tanítani őket!

Afrika már jó útra talált. Kenya elvállalta, hogy Haitiben leveri a rablóbanda vezette puccsot, és ezt az USA is jóváhagyja, mert tudja, hogy ebben Kenya jóval nagyobb tapasztalattal rendelkezik, hisz ott és a környéken egymást érik a puccsok.

Észak-Korea békés lufikat küld Dél Koreába trágyával és szeméttel töltve, csak úgy, a jószomszédi viszonyokat fenntartandó.

Svédország a finnekkel és a lengyelekkel együtt hajlandó atomfegyvereket telepíteni határaira, Fehéroroszország már gyakorlatozik, egyelőre csak technikai (hogy az mitől jobb?) atomfegyverekkel. Románia állig felfegyverezve védi a keleti, meg egy kicsit az északi határait, és át-át néz nyugatra is, ha már felszálltak a NATO repülői.

A világbéke soha ilyen közel nem volt, hisz az atombomba az egyik biztosítéka (mondják a politikusok) annak, hogy nem lesz atomháború, azt pedig nem lehet háborúnak nevezni, ha itt-ott egy kicsit lövöldöznek, azzal csak politikai véleményt nyilvánítanak a békeszerető polgárok. Egyértelmű, minél több fegyvert küldünk oda, ahol egy kicsit tényleg háborúsdit játszanak,  annál tovább lehet jogállamban… izé na, hogy is mondják,.. na jó, valamit csinálni a békéért!

És ha béke van, akkor már csak légyfogó papírszalagokat kell beszerezni.

           Boldogság

A Duna szombaton tetőzik, a választási hangulat ezt már túllépte (ha van neki olyanja), a nagybőgő is csak magas C-t vijjog, és tessék, megébred a komából a meglőtt szlovák miniszterelnök, és azonnal bemondja a TV-ben, hogy megbocsát az ellene vétkezőnek. Hogy nem gyakorol kegyelmet, azt megtanulta a mi hibánkból, arra a hatalma is rámehet, de azért annak se lépjen a szerepébe, aki az imáink szerint az egyedüli, aki megbocsáthat vétkeket. Itt, azaz ott valami bűzlik, mondják is, hogy az elnök harmadik unokatestvérének sógornője lehallgatta a volt férje telefonbeszélgetéseit, melyeket a gyilkos, azaz merénylő negyedik feleségének az ötödik urával folytatott, és ott olyan dolgok derültek ki, melyek jobb, ha nem kerülnek be a globál-médiába, ezért a püpü… nem jár vissza minden. Na de ez legyen az ő dolguk, én örvendek, hogy a miniszterelnök úr felépül.

De a Duna az nem viccel, el fogja árasztani az összes kerületet, ahol nem épültek fel a megígért nyúlgátak, csak a rájuk szánt pénz szaladt el nyúlmódra, vagy csak lenyúlták. Na, minek ezt bonyolítani, itt kérem szépen (ahogy a megboldogult nagyváradi Püspök mondani szokta) marad a régi mester… Akárcsak Ukrajnában, a lejárt elnöki idő ellenére is a ripacs tovább koldul, a feleségének is új gyűrűk kellenek, mert jó, hogy ő ugyanabban a koszos zöld pólóban jár három éve, de a neje még sem engedheti, hogy a francia örökifjú elnök-menyecske leégesse. Na de ezt se bonyolítsuk…

Beszéljünk inkább igazán közérthető és közérdekű dolgokról. Kezdetben volt az idő, a tér és az energia, s mindenikből végtelen sok, és azelőtt is kellett legyen valami, és ez az, amibe már több okos még a középkorban (abban a sötétben) belebolondult, de szerencsémre nekem a Bolyaiban nagyon jó fizikatanárom volt, és ő Newtont idézte: - A világegyetem egyszerre véges és végtelen! Na, ezt sem értettem, de legalább nem foglalkoztam vele többet, mert, ha másokról nem is, de Newtonról elismertem, hogy nem volt hülye.

Ám én nem csak hülyéket láttam, mert például a süketnémákról úgy gondoltam, hogy okosabbak, mint mi, a „normálisak”, hisz kézjelekből megértik egymást. Meg voltam győződve, hogy ők feltalálták és használják az eszperantót, és bárhova mennek a világon, csak integetnek, grimaszokat vágnak és kész, otthon vannak. A minap viszont, megtekintve egy világtalálkozót, rá kellett jönnöm, hogy ez sem úgy van, mert minden nemzetnek, sőt nyelvjárásnak megvan a maga kottája, és ugyanaz a jel mást és mást jelenthet nekünk, másnak meg azt, hogy törölje meg az orrát.

Na, megint eltérített a lényegről a hév. Tehát mi is volt a kezdet kezdetén, és hogyan állunk most? Energiánk fogytán, időnk semmire sincs, azt a vacak kis életet még valahogy húzzuk, de a tér, az annak ellenére, hogy a világegyetem rohamosan tágul, nekünk itt szűkül.

Baj van, és ezt még tetézi, hogy dr. Paul Lee, a paranormális jelenségek professzora bejelenti, hogy fogynak a szellemek, valahova eltűntek a kísértetek, és ha egy hajóról elszöknek a patkányok, az a hajó biztosan elsüllyed, és a világra sem vár jobb sors „szellemek” nélkül.

Ne hagyjuk magunkat meghülyíteni, tartsunk ki még vasárnapig, utána aztán álljunk be a bolondok közé, mert övék a mennyek országa, és itt lent is csak ők tudnak felhőtlenül boldogok lenni.

      Csődugulás-szag

Bárkivel megtörténhet, mindennapi banális történet az alábbi.

Csődugulás a fürdőszobában, szaggal, veszek hát egy Turbo Cleaner szert Kicsit zavar a 13.11.2023 felirat, mert oda van írva: D.V.  Lehet, hogy ki kell várni a 13. hónap 11-ikét, és a 2013 az árat jelenti, de 2500-ból hogyan fog visszaadni 487-t? Nem tudom, de a lényeg, hogy Turbo, s az jó. Olvassuk hát el a használati utasítást.

Hát ez nagyon bonyolult, mert körbe van írva, és olyan apró betűkkel meg számjegyekkel, mintha kínaiul lenne. Kinyitni csak ki tudom, mert egyértelmű ábra van a kupakon. Nyomni kell és tekerni, rajta! Egyik kezemmel megfogom a flakont és nagyon szorosan fogom, mert a múltkor kiugrott a kezemből és leseperte a poharakat a konyhaasztalról. De miért csinálod itt, te okos! Leülők a fürdőszoba padlójára (marha kényelmetlen), és ahogy már írtam, egyik kezemmel a flakont fogom, a másikkal nyomom a kupakot, és most kellene egy harmadik kéz, amelyik forgat. Segítségért kiáltani nem merek, mert jogos lenne a válasz: „legalább ennyit neked is tudnod kellene, nem tehetek én mindent, és különben is….”  Na jó, akkor beszorítom a lábaim közé, egy kézzel nyomok, a  másikkal tekerek. De öregek már a térdek, és forog ez az átkozott izé, a kupak kattog, más semmi. Felállok hát és rátaposok a flakonra, és megpróbálok odahajolni, hogy tekerjek, de a vacak kis nyak becsúszik, és kész, nincs mit megfogni. Közben úgy elállt a derekam, hogy mentőt kell hívni. (Mondtam, ugye mondtam, hogy nem mentőt, szerelőt kell hívni). De hát nem ez az első ilyen pokolgép, amivel harcba szállok. Behajolok hát a kádba, ide azt a disznóölő-kést, és levágom a felső negyedét, ott még úgy sincs semmi. Belekapaszkodok a kád szélébe és felhúzom magam, de közben az az átkozott szer elkezd habzani és kiömlik a flakonból. Igaz, írta, hogy meleg vizet rá. Micsoda szerencse, a tusfej idáig ér, és van forró víz. A forrázott sebeket a kezemen majd rendbe hozza a mentő. Csakhogy a habzás eláll, eltűnt a kanális-szag, ami miatt volt az egész, helyette valami kibírhatatlan vegyszerbűz… Na, majd holnap lemegyek és veszek valami szert ellene.

A felső szomszéd nagyon csenget az ajtón, úgy hogy most ennyi.

Mindezek után nem tudom, holnap kire szavazzak! Hátha erről akar a felső szomszéd is beszélni, az a kicsi bűz csak nem zavarja?!

         Választás

Valami nincs rendben a demokráciával, és nem csak nálunk, hanem az egész világon. Eredetileg azt a kormányzati vagy államformát értették rajta, amelyben, a többségi elvnek megfelelően, közvetlenül érvényesül a nép (démosz) akarata.

És mi van most? Szerte a világon a nép alig valamivel több, mint a fele (és ez a győztes kivétel) járul az urnákhoz. Ennek talán egytizede tudja, hogy mit akar, a többit meggyőzték ilyen vagy olyan érvekkel, ígért előnyökkel, hogy ide vagy oda tegye az x-et. Saját elképzelése nincs.

És akik otthon maradnak? Azoknak minden mindegy? Aztán, ha valami nem úgy sikerül a választások után, ők a leghangosabbak.

A politikában ugyanazt történt, mint a kultúrával. Lezüllesztették az embereket, hogy becsalogassák azokat, kiknek nincs semmilyen ismeretük, tilos utalni erre vagy arra a történelmi eseményre, személyekre, így aztán azt látja a népség, amire éhes (netán valahol ott övön alul.) Egy új messiás botrányt ígért, heccelt, kampányolt, és meglett a siker. Feloszlatta az „árnyékkormányt”, megbukott a Momentum, és teljesen lebénította a fővárost. Bárki lesz majd a főpolgármester, nem lesz képes egy véghezvihető működési tervet elfogadtatni semmilyen téren. Mindez kinek jó? A csőcseléknek.

Gyárfás András 2024 májusában

Unokalátogatás Svájcban.

Igen, ott voltunk, és elűzendő a nyolcvan fölött lassan eluralkodó hangulatot, talán utoljára autóval mentünk, bizonyítani: lám, virgoncak vagyunk, és messze még a messze. Ami viszont nagyon közel volt szemünknek-lelkünknek, az unokáink, két méter felettiek, és... no de hagyjuk a magánügyeket.

Ám távolról sem magánügy, ami akarva-akaratlanul is elénk tárult. Hogy mi? Sok minden, kivált az összehasonlítgatás adta képek. Ahogy átléptük a határt, lett papír a mosdókban, és eltűntek a gödrök meg a múlt hétről ottfelejtett figyelmeztetések az út széléről.

Á, hagyjuk. De mégse. Ausztriában, a szálláson, látva, hogy fáradtak vagyunk, azonnal a szobába kísértek, az intézendőket majd holnap, és a reggeli hattól tizenegyig, de ha még hamarabb akarunk elmenni, hát ő kikészít ezt-azt, és jóéjszakát!

Svájcban bementünk egy nagy üzletbe, ott azonnal öten indultak felénk mosolyogva. Aki elsőként hozzánk lépett, üdvözölt, és a lehető legudvariasabban megkérdezte: - Tudok hasznos lenni?

Beledobtam a kosárba egy zsákocskát, de a kasszánál a hölgy észrevette, hogy egy mandarin mondjuk túlérett (nem romlott, csak túlérett). Azonnal odahívta a gyümölcsökért felelős ifjú embert, és amíg az hozta a „jót”, nem fogyott ki a bocsánatkérésből. Itthon örvendek, ha csak egy rothadt gyümölcs kerül az asztalra. Ezt csak azoknak mondom, akik állandóan a minőségi különbségeket vetik a kormány szemére. Mert a minőségi különbség belőlünk, egyénekből indul…

Ha már a politikánál tartunk: ott jártunkkor még zúgott a botrány: Svájc történetében most történt meg először, hogy az egyik kantonban tanácsi választás volt, és a szokástól eltérően, amikor mindig több párt került kormányra, most egyetlen párt ötvenegy százalékkal abszolút többséget kapott. Hát ennek valahogy véget kell vetni, mert a tradíció… és demokrácia gyógyíthatatlan sebet kapott.

Az államelnök zárta le a botrányt: - Uraim, önök szavaztak, és az Alkotmány mindenekfölött, a többségé a hatalom. Slussz. Négy év múlva majd kiderül, hogy jó volt-e a döntés, de most tessék csendesen beállni a választott tanács mögé, és ne ellene dolgozni!

Na, ezt itt nekünk is elmondhatná. Nagy kár, hogy a svájci német nyelvet itt nem ismerik!

     Zöld zöldség

Na kérem, áll a bál, azaz a választási kampány. Igazuk van azoknak, akik azt állítják rólam, hogy soha nem fogyok ki a panaszból, a többiek pedig hisznek, amit akarnak. Én kérem jót akarok azoknak is, akik hisznek, és azoknak is, akik nem, a többiekkel meg nem törődöm.  Szóval kint voltam a patakparton.

Hát az önkormányzat bizony kitett magáért meghallgatta a gyomok meg a szemét miatt elégedetlenkedőket, és öt belevaló fiú egy nap alatt öt géppel a wimbledoni (na persze nem a megnyitó, hanem az utolsó meccsek foltokban füves, inkább poros) teniszpályával tette egyenlővé. De miért hagyták ott a messze virító táblákat: - Várjuk a beporzókat?!

Kötekedő természetem van, de ezért sem én vagyok a hibás, hanem a TV-s Marcsi (ki ne ismerné a mesterszakácsnőt), aki a múltkor hagyta magát meggyőzni (ezzel minket is), hogy bizonyos gyomnövények határozottan szükségesek a zöldségeskertbe, mert gazdagítják a földet és még egy csomó minden jót tesznek. Persze kitúrják azt, amit ültettünk, de ez nem számít, és így tovább…

El is hinném, ha nem láttam volna a nyugati szomszéd-ország kis falujában, hogy Elefántfüllel (Alocasia macrorrhiza) hintettek be egy óriási területet, és azt állítják, hogy már évek óta az azelőtt terméketlen, gyomos terület most az egész falút ellátja hőenergiával. Nem csak, hogy nagyon magas az energiatartalma, hanem még széndioxidot sem bocsájt ki elégetéskor. Elgondolom, hogy az egész fővárost be lehetne ültetni ezzel… s akkor mi van? Komolyan mondom, néha nem értem önmagamat. Hát kérem, fáztunk mi a télen? Nem, s akkor minek ide az elefántfű?

Inkább idézek a német gazdasági zöld-miniszter sajtótájékoztatójából: „Amiket önök itt most nekem és koalíciós kormányunknak a szemére vetnek, az nem úgy van, mert mi igenis nap mint nap ezekkel foglalkozunk, és csak az AFD hamis felszólalásai állítják az ellenkezőjét, mert kérem csak egy szűk kör nem látja be, hogy mi a gyermekeinknek,unokáinknak és Ukrajnának a jövőjét tartjuk szem előtt, és nem pillanatnyi sikerekre törekszünk.

- Miniszter úr, Ön, mint a zöldek címere, milyen autóval jár? – jött a kérdés. – Diesellel, de…

Itt abbahagytam, és áttértem a snooker- világbajnokság közvetítésére… Pedig később az összefoglalóban meghallhattam, hogy a napelemekkel világelsők lesznek hamarosan. A baj ott van, hogy nem tudják tárolni a termelt áramot, és arra szólítja fel a lakosságot, hogy amíg süt a nap, addig kapcsoljanak be minden villanyárammal működő valamit a házban. Dél volt, és a házigazdánk tiltakozott, hogy miért gyújtom fel a lámpákat, de hát ő nem foglalkozik politikával, míg én már teljesen át vagyok nevelve.

Szóval, ahogy már jeleztem, még egy ilyen cikk, és felpofozom magam.

     Vita

Bedobták a gyeplőt a lovak közé, vagy elszabadult a hajóágyú. Ez a választási kampány mai állása.

Ellenoldalunk feltalálta a „bolhából elefánt-csinálás” művészetét és minden sarkon hirdeti: a nép (ezek csak Ők lehetnek) elvesztette bizalmát a kormányban, és most hajrá, legyen az kocsmaasztal vagy teherautó-plató, zeng a „pedofília” és a „le vele”.

A cél szentesíti az eszközt, vallják, csak elfelejtik vagy nem is tudták, hogy valamikor ez úgy szólt: a „nemes cél”. Ám legyen csak egyszerűen cél, de semmiképpen aljas eszköz! Mecsoda különbség!

Az olaszok még sikeresebbek, „fából csinálnak vaskarikát”. Egy semmi pártocska EU-listájára vette a magyar börtönben mosolygó, ártatlan emberekre orvul támadó bűnöző nőt, akinek most megvan minden esélye, hogy kiengedjék.   EU képviselőként már lophat, ölhet, teljes védelmét élvezve a jogállamot kitaláló EU-nak. Ez az egyetlen programjuk, kiszabadítani a honfitársukat.  Hiszen Olaszországban már nyert választást egy párt azzal, hogy egy prostit küldött a csatatérre, és toronymagasan célt ért.

Visszakívánom a valamikori utcai jelenetet. Két asszony összeveszett valamin, és az utca két oldaláról elkezdték egymást mocskolni: - Te szuka, te marha, te kurva, te hülye, te-te-te… és folytatódott a rikácsolásba fulladó „parlamenti” szópárbaj, mígnem az egyik bedobta az atombombát: - Te normális! –Mi, én normális? Na, ebből elég. Ezzel átrohant a túlsó járdára, megragadta a vitapartner kontyát és elkezdődött a háború. Szerencsére a szomszédunkban lakó tökmagárus-asszony megelégelte és seprűvel szétverte a feleket. Közben végig azt kiabálta: - Hát normálisak vagytok? Szégyelljétek magatokat.

És azóta az utcában csend és rend honol.

   SOS

                                      (avagy tovább a „zöld”-ben)

SOS! Baj van. A tegnap azzal aludtam (?) el, hogy rájöttem, nem hiszek annak az embernek, aki  egy hónappal ezelőtt mást mondott, mint ami az én meggyőződésem, és most az ellenkezőjét, tehát a velem egyezőt állítja, csakhogy most már ezt sem hiszem el. És akkor most mi van? Csak úgy szédülök, tántorgok, valami kapaszkodó kellene, de sürgősen.

Kapaszkodót csak az orvosok tudnak adni, mondja az okos/gondos óra meg a M.I.  Én meg a politikában hinnék, csakhogy az nem volt tantárgy az orvosi meg a mérnöki egyetemen, ezért fennáll a veszélye, hogy meggyőz, álljak be valami pártba - például az övébe - és hát kell az nekem?

Akkor mégis mibe kapaszkodhatnék? Remek, megvan!  A TV közel hatszáz csatornájából kettőtől is választ kaptam.

Az egyiken egy angliai magyar orvos egy órán át (sajnos az első negyedet lekéstem) az ide-oda kapkodásról beszélt. Hogyasszongya, az ottani kutatóintézetben valami egészen forradalmi dologra jöttek rá: visszaültetik az emberbe az éppen kinyomott ürüléket, bámulatos eredménnyel. Mert mi, eléggé el nem ítélhető módon, a WC-kagylóba küldünk egy rakás hasznos baktériumot is, pont azokat, melyek képesek a rákos daganatokat még csirájában elpusztítani. Heuréka, heuréka! Reméli, hogy hamarosan az egész világ felfigyel rá: ők már szarbankot (elnézést, de így nevezte, valószínűleg azért, hogy még én is megértsem) létesítettek, ahova a mélyhűtött és porrá alakított (lásd neszkávé) nagy értéket beteszik, s ha majd kell, akkor az ott van.

A másik csatornán meg egy itthoni zöld-tanyát mutattak be, ahol szintén egy lánglelkű ifjú sorra vette, hogy itt minden, de minden helyben, vegyszerek nélkül termelt anyagból készül. A ház vályogfalait összepréselt szalmalapok borítják, ezzel télen-nyáron megfelelően szigetelt a szoba. Egyébként ezt a szalmás megoldást javasolja a már felépített betonházakra is, és, mintegy kapcsolódva az előző témához, bemutatta a mellékhelyiséget is. Egy kívülről közönséges pottyantósat, melyben láthatóan nincs víz. Amikor valaki elvégzi a dolgát, hát van „zöld-papír”. Az ülőke mellett ott van egy nagy kosár gyaluforgács, melyből egy nagy marékkal ráhintünk a termékre. Ez egyből eltünteti a nem kívánt illatot, és lassan ragyogó komposzttá alakítja a masszát, ami a legjobb a kerti és benti virágvázákba.

Íme, amikor már úgy látszott, nincs kiút, megvan a kapaszkodó, a legfőbb támaszunk: a szar.

Némileg zavar, hogy azt a forgácsot le kell valahol gyártani, ahhoz meg fákat kell kivágni, és gépek működtetése, meg a szállítás, és-és-és, na de ne legyünk ünneprontók, örüljünk a szarnak, ami megmenti a világot, mert aki vagy ami egy lelket megment, az egész világot megmenti, állítja a zsidó-őskeresztény hit.

Igaz, ők most nyakig benne vannak, de ez legyen az ő bajuk.

   Ez van

Nincs két hete, hogy Zugló egén kettős szivárvány jelent meg. Az okosak már akkor figyelmeztettek, hogy „nagy idők jönnek”, hiszen egy is elég lett volna, és tessék, kettő… Csak remélni tudom, hogy az olvasó nem arra gondol, amire én, csak hát úgy látom, igazuk volt, van, vagy lesz?

Vasárnap bérmált a kis unokahúgunk, és a katolikus püspök is így kezdte a spontán beszédét, miután átadta kezéből a pásztorbotot és a fejéről egy kezdő pap (húszan voltak) lekapta a püspöki mitrát, vele együtt a kis piros kipát is.

Szóval a püspök úr azzal kezdte: - Nem fogják kitalálni, de a polgármester úr köszöntőjében volt egy szó, ami arra kényszerít, hogy ne az előre megfogalmazott szöveget mondjam, hanem a pillanat ihletében megszületett áldást/köszönetet. Nem kínzom tovább önöket, ez  a szó „ a pecsét” Ú

Úgy illene, hogy ne emlékezzek a polgármester beszédére és elfogadjam a püspök úr szavait, de az a helyzet, hogy nagyon figyeltem és a”pecsét”nem hangzott el. Ne legyünk kicsinyesek, valahogy egy püspöknek is el kell kezdenie…

Nem teszem tovább próbára az Fszk. úrnak a kampánytól amúgy is megviselt idegeit. Ami a kettős szivárvány után - hihetetlen, de mégis – megtörtént, azt sokan semmibe vették, és a sajtó is csak két, a férfiakat az egész világon megőrjítő kebel látványával szédített. Végül is mi lehetett az?

Nem hiszem, hogy bárki talált valami halvány utalást, hogy a háborúkban valami rendkívüli történt volna. Ott minden a legnagyobb rendben van, valamiféle katonák ezrével hullanak, de emberáldozat nincs. Ja, volt egy sebesült gyerek, és ez megrendítette az egész világra jó atyaként vigyázó Egyesült Államokat. Ők az egyik háborúba (ahol a gyarmatuk harcol) nem tudnak elég fegyvert bedobni a béke érdekében, a másiktól (amelyik szövetségesük jóban-rosszban) megvonják a segítséget ugyanezért. És még arra sem utalok, hogy Németországban Iszlám kalifátust követelnek ezrek, és ütik-verik a plakátokat aggató politikusokat. Sőt, még arra sem gondolok, hogy itthon mi van.

Te jó ég, még mindig távol állok attól, amiről írni szeretnék. Lehet kérem tovább találgatni. Talán az özönvizek?  A pusztaságban mindent magával sodró sártengerek több száz eltűnt emberrel és összeomlott házzal? Vagy a Csendes óceán közepén a Párizs ellen tiltakozó szigetlakók, akik meg szeretnék őrizni legalább a látszatönállóságukat? Vagy talán az agyba-főbe vert német politikusok? Netán a legfrissebb: a miniszterelnök elleni merénylet a szomszédban? Igaz, ezt egy költő tette, és a költőknek mindent meg kell bocsájtani, amúgy is még csak a gyanú áll fenn, ahogy az újságok írják, mert nem elég, hogy füstölgő pisztollyal a kezében teperték le a testőrök, és a tarkaruhás öreg néni - aki állandóan ott van minden képen - mindent látott és mindent el akar mondani, de senki sem áll vele szóba. És még az sem érdemes a szóra, hogy nincs a közelben egy mentőautó sem, és a helikopter egy kilométerre a kórház kapujától teszi le a sürgős beavatkozásra szorulót, és csak lassan, hogy ne rázkódjék a hordágy, kerül be a toronymagas épületbe, melynek  vakolata már félig lehullott… Ó, ez mind nem érdekes, de megnyugtató, hogy ettől kezdve egymást érik az egymással szöges ellentétben álló hírek, melyek  egyvalamiben megegyeznek: „az elnök állapota stabil, de életveszélyes”. Értse mindenki, ahogy akarja…

Na de végre jöjjek már elő a farbával vagy a medvével. Itthon északi fény jelent meg, és ez egy valóságos dolog, Nem csak egy délibábként feltűnő politika párt, melyben ezrek bíznak, mert „változás kell” - mondta egy különben értelmes arcú hölgy. Azt nem tudta megmondani, hogy mivel elégedetlen, amúgy „csak”, és már valami más kell.

Hát igen, mi sem könnyebb ennél. Az új Messiáshoz olyan ábránd vezeti a naiv tömeget, mint amilyen a kamasz fiukat az utcalányhoz, akik azt hiszik, hogy rátaláltak a szerelem lényegére.  

Ahogyan eltűnt az északi fény, úgy bukik majd le a délibáb is a Parlament előtt, aztán majd boldogítja a turistákat a Hortobágyon. Minden a helyére kerül.

Csak tudnám, hogy mindennek hol a helye!

    Csíksomlyó

A világ egymástól távoli forrásai túlcsordultak, és útnak indult egy erecske, és felmutatott egy táblát: „gyertek emberek csodát látni”. És találkoztak az erek, előbb zúgó-búgó patak, majd egy folyó lett belőlük, mely a hegyre fel, a „nyeregbe” kúszott.

Nem az volt a táblára írva, mint amit ma reggel a patakparton százszor akkora óriásplakáton hirdet egy nemzeti színűre festett arcú gyáva valaki, hogy „Egy emberként előre”! Nem, ott a kis hívó felírat azt mondta, amit Dobó, Zrínyi és ezer más magyar hős, amikor csatába vitte harcosait: Utánam emberek!

És megtelt a nyereg. Amíg a szem ellát, valami megfoghatatlan csendes, tiszta erő tartotta össze őket: a LÉLEK ereje.

Az oltár egy Rembrandt-képpé változott, hol a pécsi püspök a sötét háttérből kiválva áldást nyújtó két karjával átölelte az ott és a képernyők előtt várakozó keresztényeket. Nem volt ez tisztán katolikus szertartás, keresztényi volt a szó legtisztább értelmében, meghazudtolva a megszokott rangsorolást, mely a harmadik helyre sorolja a Karácsony és a Húsvét után.  Azokat a világ szatócsai kisajátították, ajándékvásárlássá züllesztették. Itt, a Csíksomlyói Pünkösdön ajándékot kapott mindenki, a Szentlélek hét ajándékát, melyet tarisznyájában hamuba sült pogácsaként vihetett haza. Mint tette azt egykoron (ahogy a pécsi püspök felidézte) az elüldözött Bukovinai székely közösség, mely az utolsó pillanatban még magához vette a kis Jézus-szobrot, és féltve rejtegette száz és száz éven keresztül. Megélve a székely Holokausztot, és nem nyert magának önálló államot, mint Izrael (bár most nem irigylem őket), de örök életre mentette a Székely és az Erdély szavakat. Oly szívesen ide írnám a „magyarokat” is, hiszen anyai nagytatámat (kinek lécfalvi nemessége bizonyított volt, és aki Csíkszentsimonban katolikus kántor-tanító volt) Marosvásárhelyen magyarnak neveltek/neveztek, de most egy aljas ámokfutó ezt a nevet annyira meggyalázta, hogy … De minek is fogtam bele e kitérőbe, hisz a csendről és a tisztaságról szerettem volna írni, meg a zokogásba fúló „vándormadárról/fecskéről”…

Meg aztán a tisztaság, kettős értelemben is. El tudja képzelni egy itteni fesztivál-rajongó, hogy az esemény végén a közel félmillió ember után nem maradt a zöld fűben egy eldobott zacskó, műanyag pohár?  És el tudja képzelni, hogy itt nem volt hazugság, gyűlölet, irigység a lelkekben, de tisztaság várta a Szentlélek ajándékait.

És a püspök nem fenyegetett pokollal, elkárhozással, hanem buzdított. Hogy megértsük és magunkévá tegyük az idei jelszót: „Újuljatok meg”. Nem kell újjászületni - idézte a bibliai bölcsességet -, hanem a jót, amit valamikor a tarisznyánkba tettek szüleink, hamuba sült pogácsaként vegyük újra kézbe. És figyelmeztetett, hogy a gyermekeinkre a virtuális világ gonoszsága tört rá, és valami újjal kell megtölteni a tarisznyát, Édesapák, édesanyák, papok és tanárok vigyázzatok, mert ha érteni nem is tudjátok a gyermekeitek világát, de az örök értékeket (azt a keveset, ami még megmaradt) át kell adni nekik. Érezze az a gyermek, hogy nincs egyedül, vele vagyunk, és velünk van a Kis Jézuska szobra is, és szóljon, mondja el, mi bántja…

Néha, a gondolatok között szüneteket tartott a püspök Úr. Ezek nem a megszokott, olcsó percek voltak egy-egy fesztivál nyerteseinek megnevezése előtt. Hanem mindenki magába nézett, és vallott, és fogadalmat tett. Megújult!

Igen, és százszor meg ezerszer igen: él Erdély, és határai imáinkban, lelkeinkben örökké élni fognak.

Gyárfás András 2024 áprilisában  

Válasszunk                                          

Végre, végre… Megjött az e havi Schweizer Revue, és most már tisztán látok: - Emberek (hívja fel, a figyelmet), elég konzervet halmoztatok fel a pincékben!

Íme, egy állam, amelyik gondoskodik a polgárairól. De nincs egyedül.  Franciaország Ukrajnába küldené fiataljait, a Közel-kelet szétküldte a világba hírnökeit: állítsák már meg Izraelt, hisz ők ártatlanok, és tessék már megpróbálni a segélycsomagokat valahogy úgy odajuttatni, hogy ne üsse agyon az oda rohanókat az égből hulló manna, vagy vízbe fullassza az úszni nem tudó, de tengerbe eső csomagért küzdőket.

A világot nem kell félteni. A tizenkét éves gyermekek tökéletesen tudják használni az apuka fegyvereit, és halomra lövik osztálytársaikat, tanáraikat. Már nem csak a tengeren túl, nem, nem, Német- és Finnországban is így hajtják végre az új tanügyi reformokat. Gyors és hatásos módszer, az EU-ban is át kellene venni a parlamenti gyűlésekre… De hagyjuk, mert a végén még tényleg megteszik. Inkább gyerünk haza.

A tavasz diadalmasan tör előre, az Árkos patak partján is szárba szökött a parlagfű, tereinket elárasztotta a Második Pétert vakon követő tüntetők csürhéje (az első Péter nem a Szent, hanem M.Z.P.) És amíg M.Z.P. azzal hódított, hogy meg akarta védeni hét vagy nyolc gyermeke és neje jövőjét, a Magyar (nem magyar, hanem Magyar) azzal kezdi:

-  Higgyetek nekem, hisz három gyermekemet és feleségemet áldoztam fel a bizalmatokért. Nem jobbra és Balra akarlak titeket szétosztani/terelni, hanem középre (hát én úgy látom, hogy egy arasszal mélyebbre).

Inter faeeces et urinae nascemur (széklet és vizelet között születünk – az anatómiai viszonyok rögzítése – a szerk.) - szól egy régi mondás. Hát ennél az ujjászületésnél egyelőre csak a faeeces meg az urina látszik/bűzlik.

És ha már a Schweizer Revue-val kezdtem (még csak a címlapot olvastam), hát idézzem a nagybetűkkel írottakat: - Nem tesz jót a politikának a túl nagy zaj, robbanó tűzijáték, füstbomba, csak csendesen, emberek…

Állandóan ez a Svájc így meg úgy, és még csak meg se unom. Valami csak kell, hogy legyen ott! Buta turisták azt mondják, hogy nagyon jó ott az élet, de én ott éltem közel negyven évet, és nem találkoztam olyan svájcival, aki ne akart volna még jobbat, és tett is érte, állandó ”elégedetlenségének” nyomása alatt. Hát kellene ez nekünk?

Egyetlen egyszer tudtam zavarba hozni egy ős svájcit, a menekülttábor főnöke volt az áldozat. Meglátta, hogy a kasszánál, amikor fizetnem kellett, a zsebembe nyúltam és kissé gyűrött  bankjegyeket tettem a kasszapultra.
- Na de Ghiárfasz Úr, ezt nem lehet, ez a pénz nem az öné, ez Svájc tulajdona, így nem lehet azt kezelni, azonnal vissza, és vesz egy pénztárcát.

Mit lehet tenni, a főnök az főnök. Visszamentem, amennyi pénzem még volt, kaptam érte egy tárcát, és odaálltam az ős-svájci főnök elé: - Herr Sieg - így hívták – (győzelem, a szerk.), most mit tegyek bele?

Hát itt és most valahogy mi is így vagyunk, választanunk kell: Sorosra vagy Orbánra hallgatunk?

       Részletek

Nagyon zavaró, hogy a zembernek lenne egy jó ötlete és egy poénja is, de gondolkozik (ezt nem kellene), és rájön, hogy ezt már valaki valahol megírta, de hát több ezer éve már írnak (pár száz évvel később olvasnak is), na de akkor mi van…?

Szóval arról van szó, hogy a részletekben van a lényeg. Például: megindul a magyar messiás a Deák térről, követi a rajongók tábora, és észreveszi, hogy nem tudja, hol van. (Ezt a bunkó TV-s élőben adja): - Ki volt az a hülye, aki erre vezetett? Ordít és fordul…

A Német TV-adó elkötelezetten oroszgyűlölő riportere az ukrán fronton helyszíni közvetítést ad a borzalmakról: - El tudják önök otthon képzelni, hogy mit jelent, ha nincs villany? Közben elfelejtkezik, hogy a szomszéd szobából látszik, ahogy az ukrán család többi tagja valami zenefesztivált néz a TV-n!

Hogy a világ leghatalmasabb embere összetéveszti Ukrajnát Uruguay-al?
Istenem, hát idős ember. Mintha én minden percben tudnám, hol is van a… na mi is…?

Nem kell ezt olyan szigorúan venni, csak hát ne halna meg annyi ember az ilyen apróságok miatt. De itt is igazítsunk, azok nem emberek, hanem katonák, és nekik ez a kötelességük, úgyhogy… na, szóval…

Olvassuk a híreket - mfor.hu: Újabb nagy bejelentés érkezett Magyar Pétertől. Elindult a weboldal, megvan az egyesület, lehet jelentkezni és támogatást küldeni. Mellette: Lakások teljes kiüresítése… elvisszük lomjait, lomtalanítás, bútorszállítás, hagyaték-felszámolás, bárhol az országban- 0-24 h. Ja, ez egy ide csúszott reklám volt. Tíz perc múlva le is törölték, pedig de szívesen nézném tovább…

                                        Hülyeség

Na szóval (miért kezdem vagy végzem mindig így, nem tudom, de ha tudnám se írnám le): kínai rendőrök Magyar Országban. Ahogy az magyar képviselőkhöz illik, sőt kötelező, hiszen ezért választották őket valakik valamikor, az EU-ban fel is jelentették a Kormányt!

Mert hát kérem mi ez? Hamarosan kínai katonákat is szerződtetni fognak, hogy ha esetleg megtámad a NATO, hát legyen aki megvédje az itteni kínai közösséget. Igaz, ez elég bonyolult lesz, mert mi hűséges tagjai vagyunk a NATO-nak.  De álljunk csak meg, hát miért is támadna meg minket a NATO? De miért ne?

Kérem szépen, a Szabályzat szerinti hetvennyolcadik cikkely ötvenhetedik pontja tisztán leszögezi, hogy ilyen esetben alkalmazni kell a kilencvenkilencedik határozat harmadik bekezdésének utolsó szavát, ami leírja, hogy ez hülyeség, és hülyeséget csak az első cikkely első bekezdésének értelmében szabad, azaz kötelező az EU-ban élesíteni. Szóval jó lesz vigyázni, Emberek.

Ne tessék a napfoltoktól meg ilyen-olyan meteoritoktól szorongani nap mint nap,  azok jönnek vagy nem jönnek, a fene tudja a  brit tudósokon kívül, s ha itt lesznek, hát itt lesznek. Ennél jóval kézelfoghatóbb a „kínai rendőr”.

Képzeljünk bele! Megyek az autóúton százötvennel, ahogy illik, mert ha lassabban hajtok, rám dudálnak vagy megelőznek jobbról, és bemutatnak nekem. Gyorsabban nem tudok, mert az a marha előttem, hiába dudálok és villantok, nem áll félre, nem, nem és nem. Mit lehet csinálni, hát lemegyek a biztonsági sávba, és ha szerencsém van, nem megy ott egy másik marha, akit meg tudok előzni, azaz nem, én nem előzök jobbról, és csak beállok a középső sávba, de most már szabályosan bekerülök a legbelsőbe, és akkor tessék, elhajt mellettem a rendőrautó, leterel az útról és: Ccsin csan kig babe csiricsári, és mutogat.

Hát nekem ne mutogasson, mert feljelentem az EU-ban! Érti?  Nem érti!

Tettlegességre nem került sor, pedig, szóval… Mert én nem vagyok olyan.

                                        Vicc

Be kell vallani, sokan voltak az utcán és téren, de engem inkább a miért foglalkoztat.

Valamikor régen (régi ember vagyok, bevallom, és, ha nem is idejétmúlt, de nem divatos) olvastam egy verset, pontosan idézni már nem tudom, de a lényege ez volt: - Kit szeretnek a nők?

Hát, aki magasabb, alacsonyabb, szőkébb vagy barnább, az sem baj, ha kopasz, kék szemű vagy félszemű, okosabb vagy butább, gyorsabb vagy lassúbb, idősebb vagy fiatalabb, gazdag vagy szegény… és felsorol a költő még egy rakás jelzőt, a lényeg az volt: „csak más legyen, mint a férj”!

Nekem most ez jut eszembe, válaszként a „miértre”. Nem kell az, aki évek hosszú során át biztonságban vezet… Bármi lehet, csak új legyen.

Ha valaki ráér (öt perc az egész), üsse be a keresőjén a Leonard Cohen Dance Me to the End of Love címet és megdöbben. Két vagy három idős párt fog látni, akik csendesen táncolnak és nézik egymás szemét, fogják egymás kezét, és sugárzik a   bizalom: jó volt téged választanom, jó benned bíznom, és hall egy dallamot, ami otthon tartja, és nem kergeti az utcára tüntetni a jó ellen, hamis ígéretekre hallgatva.

Emberek, hallgassunk zenét, dallamot, ne ordenáré emberek üvöltözését, és rendbe jönnek majd a dolgaink (ez már egy másik sláger), lesznek még szép napjaink.

Kivételesen nem viccet akartam mondani, és nem azért, mert Karinthy már megmondta, hogy egy viccet nem lehet viccesen elmondani.  Hanem mert ami mostanában itthon folyik - nem is folyik, mert az ürülék nem folyik -, az már nem humor, nem tréfa, hanem egy megtévesztett tömeg agymosása, és ebből én kivonom magam. Befejeztem. Köszönöm…

                                        Jeux

A hosszas tapasztalat által kialakította rendszer előbb vagy utóbb meghozza gyümölcsét.

Ha nagyon akarunk nyerni a rulettben, a legegyszerűbb és biztosabb módszer, ha sokat, nagyon sokat teszünk rá egy színre/számra vagy valahova az asztalon, és várunk, és pörög a golyó, és.... nem jött ki. Semmi baj, mert ismerem a rendszert, és most ugyanoda ráteszem a dupláját, és megint és megint, s ha elfogy a pénzem, hát eladom a házam, vesém, májam, s ha azok is elvesznek, akkor idézem Krúdy Gyulát. és megnyugszom: - Mindnyájan csupán nézők vagyunk itt a földön, és nem érdemes semmit sem állandósítani arra az egy pár esztendőre (Az udvar).

A politikában is valahogy hasonlóan történnek, amiknek történni kell. Hatalmas bizalmat keltünk, hazug ígéretekkel és aljas állításokkal, és várjuk a (választási) napot, mikor zár a nagy Kaszinó: Faites vos jeux, majd: Rien ne va plus - hallatszik a krupiétól. És, mielőtt még elhalna a hang, gyorsan eltakarunk minden színt és számot a hiszékeny emberek voksával. És halomban fekszik a sok zseton a piros és fekete színeken, páros és páratlan számokon, és megáll a golyó. És még a holdról is látszani fog, hogy narancsszínűvé vált az asztal.

Igen, mert a sokat ígérő politikus-megváltó elfelejtette, hogy az alapszabály, a rendszer „előbb vagy utóbb”-ra ígér eredményt. Tehát, ami már „előbb” megbukott, azt ne tessék újrajátszani. Ami pedig az „utóbb”-ot illeti, az lehet, hogy valami atomháború utánra vonatkozik…

Játsszanak uraim, de ne az én bőrömre!

Gyárfás András 2024 március végén

                                   Kalitkában

          Istenem, be jó nekem, a kétlábú minden nap magokat, vizet hoz nekem, kitakarítja a kalitkámat. Ilyenkor szétnézhetek a kétlábú kalitkájában. Be jó nekem!

          Csak ne lenne az a nagyfejű bagoly, aki éjszakánként ideröpül az ablakpárkányra, és mindenféle ostobaságokat huhog a társaimról (a szerencsétlenekről), akik időnként elsuhannak az ablak előtt, állandó reszketésben, nehogy valami nagyobb madár rájuk csapjon, vagy akár a néha megvesző kétlábú is sörétes puskával lelője őket, mert odapiszkítanak a kitett heverőkre, egyebekre, és állandó gondjuk, hogy bogarakat, férgeket gyűjtsenek, meg ha jön a hideg, hát több ezer kilométert állandó veszélyek között repülve melegebb éghajlatra vonulnak, aztán meg vissza, és ezt, rövid életük alatt állandóan, a fene érti, milyen törvényeknek megfelelve, újra és újra megtegyék.

          A mindentudó Bagoly a minap valami olyant jósolt, hogy én is alá vagyok vetve valami „állandó fejlődés törvényének”, és hamarosan elvesztem szárnyaimat, és olyan kezeim lesznek, mint a kétlábúnak, és egy nagyobb kalitkába kerülök plexi-üveg mögé, amin csak egy lyuk van, és ha időnként megjelenik a kétlábú és valami pecsétet kér tőlem, akkor én rárikácsolok: - Tessék várrrrni, várrrrjon sorrrrára!

          De továbbra is lesz mit egyek-igyak, és az a valami, amire a bölcs bagoly azt mondja, hogy Szabadság, hát az nem volt, s igazán azt sem tudom, mi az. Nem is kell. Kell a varjaknak!

                                                  Macron

            Macron hülye, menthetetlen hülye, de csak kell legyen valami-valaki mögötte, hiszen teljes önbizalommal hadat üzen Oroszországnak.

Ja, megvan: Cherchez la femme! (keresd az asszonyt!) Fouché, a világtörténelem egyik legaljasabb, de tisztán látó rendőrminisztere több mint kétszáz évvel ezelőtt fogalmazta ezt meg. A hetven éves menyecske a negyven-valahány éves ifjú Macron mellett… Igen, ő az, akinek már elege van a világból, és na…

Bár, ha hiszünk a pletykáknak (a legbiztosabb hírszolgálat a világon), nem is a menyecske az élettárs, hanem valami transznemű. Sajnos abbamaradt a kutakodás, és különben is, kinek mi köze hozzá, hogy Macron kit és hogyan szeret a lamour fővárosában. A lényeg, hogy most kiderült: minket, a világ valamennyi békeszerető emberét nem szereti.

És mi, a békeszeretők, mit tehetünk? Csak nem fogunk fegyvert és állunk a határ mellé, hogy eddig és ne tovább! Hisz szövetségesek vagyunk, és nem olvastuk el elég figyelmesen a ravasz/aljas Fouché emlékiratait (nagy részüket halála előtt okosan megsemmisítette), mert ilyeneket is mond: - Il faut hurler avec les loupes. (A farkasokkal együtt kell üvölteni.)

Hát ilyenek ezek a franciák, vagy csupán Fouché és Macron? Igaz, Karinthy, akiben vakon hiszek, ezerkilencszázharmincnégyben azt írja, hogy Hitler bűnösen ostoba, de pár évre rá meghal, és nem éri meg, hogy Hitler lerohanja a világot, bebizonyítva, hogy nem Ő, hanem a világ a hülye, és akkor most mi jár annak, akinek igaza van?

Igen, fel Brüsszelbe, és, bár ma esélytelennek néz ki, de lesznek választások, amikor nem a kézigránátot, hanem az okosan kitöltött szavazócédulát kell bedobni.

És az történik, ami annak idején Romániába, amikor bizton hittük, hogy „a szar nem robban”, majd…

       Grande Armée

Hát induljon a Grande Armée. Melynek nemzetségi megoszlása annak idején a következő volt: francia, belga, holland 300.000, lengyel 95.000, osztrák 35. 000, olasz 25.000, bajor 24.000, szász 20.000, porosz 20.000, vesztfáliai 17.000, svájci 15.000, horvát 3.500.

Ma: francia  egy sem, mert a gazdák el vannak foglalva, traktorjaikkal Párizstól a Földközi tengerig és Atlanti óceánig szétszórva tiltakoznak Macron gazdasági erőszakja ellen, a többiek meg gyújtogatnak, rendőrautókat meg kirakatokat törnek, s időközben kislányokat, százéves, tehetetlen asszonyokat erőszakolnak…Nem érnek rá, s különben is a keresztények dolgaiba nem szólnak bele…. Lengyel: hát....?

A többi felsoroltból senki, de lesznek ám ott magyarok, az Árnyékkormány és az őt támogató ifjú forradalmárok. A tegnapi parlamenti ülésen is láthattuk, hogy a DK-s szószoló fuldokló-rohamot kapott saját ocsmány szövegétől, és a (legalább is az öltözékéből ítélve) még mindig farsangot ünneplő momentumos rohant egy pohár vízzel, megelőzve a teremőrt. Szóval a füstgyertyát (nem gránát vagy bomba!) dobáló, meg az MTV-épületében az őrséggel birkózó ott lesz. A Párbeszédesek, LMP, MSZP és a függetlenek… így ránézésre gyávának gyáva népség pedig - őszintén szólva - ha nem is Moszkváig, de Boronyóig csak menjenek.

Azért érdemes arra is emlékezni, hogy a Grande Armée 600.000 katonája közül 20.000 tért vissza, és persze maga a Császár. Igaz, ezt ünnepelte Franciaország.

Javaslom, Macron kérdezze meg a MI-t (mesterséges intelligencia - a szerk.), érdemes-e? Ma még kérdezni kell Őt, de rövid időn belül mond nekünk kérdés nélkül is, majd a gyönyörű új világban parancsol. Na, az lesz a jó idő, az lesz a szép idő! Á, ahogy lesz, úgy lesz, és úgy még nem volt, hogy valahogy ne legyen. Na….

                                                  Háború

Háború. De hogyan is történt?

Valaki majd megírja, mi történt, mi okozta. A furcsa, hogy nem éreztük előtte, azaz éreztük, de nem hittük volna, hogy még egyszer megtörténik, amit már kétszer is elszenvedett az emberiség.

Szemtanúja, sőt szenvedő tanúja vagyok az utolsó pillanatoknak, amikor már elhangzott a sípszó, és a lelátók kiürülnek, mindenki szalad, hogy mentse a menthetetlent, az életét, vagy mentse a pénzét, mert az utolsó krajcárt is le kell adni a hadiiparnak, hogy le lehessen gyártani azt a fegyvert, amivel aztán még nagyobb tömegben tudnak minket legyilkolni.

De valahogy meg kell magyaráznom a számotokra érthetetlent. Nem nekünk, embereknek kellett olyan nagyon a pénz, annyi még volt, hogy megvegyük azt, ami a mindennapi élethez kellett, sőt olyasmiket is vásároltunk, amire nekünk nem volt szükségünk, de a másiknak megvolt, és akkor nekünk is kellett.

Nem kérem, a még több pénz a TŐKÉ-nek kellett. Több élelmiszert vagy gyógyszert gyártani nem volt annyira jövedelmező, pedig megpróbálta. Járványt küldött ránk és éhínséget, de ez sem hozta az igazán hatalmas hasznot. És akkor rájött, hogy HÁBORÚ kell, háború, melyben a nép a vérét nem a szabadságért ontja, hanem azért, hogy még több és mindig több és több és újabb és gyilkosabb fegyvert lehessen eladni. És mindezt a BÉKÉÉRT- hazudták. Beálltunk az ördögi körbe!

Unokáim, ha majd a ti időtökben is egyre hangosabban hirdetik, követelik a békét, kezdjetek el tartós élelmiszert vásárolni… Á, marrrhaság, soroltassátok be magatokat, és ahogy éles fegyverhez kerültök, lőjétek le a hozzátok legközelebb álló káplárt, hadnagyot s menjetek…

Hová? Ha kitűzitek a fehér zászlót és átsétáltok az ellenséges lövészárokhoz, már félúton lelőnek. Akkor haza? Hát lesz még olyan? Hisz az az ország, amelyik harcba küldött titeket, ezek után lehet még a hazátok, amelyik oltalmaz/éltet?

Megette a fene, a nagyokos nagyapátok elmegy egy másik világba, és neki kész/vége. Unokáim, ti csak énekeljetek! Vigyázó szemeiteket mégis…

Igen, mégis! Csakazért is! Világ nagytatái, egyesüljetek!                  

                                        Nyugalom

Moszkva, Haiti, Ukrajna, Izrael, Palesztina, Száhel övezet, Tajvan… Baj van, nagy baj, és ilyenkor csak nagyon egyszerű megoldások vezethetnek a jó véghez. De ne kapkodjunk, a BÉKE a legutolsó lehetőség, mert azután rögtön jön a háború. Mert nincs olyan béke, amit ne háború követne.

Nekem például eszembe jut a papírválság ideje, amikor Marosvásárhelyen, a Szent György téren a nyilvános WC-ben a néni nem tett papírt a kagylók mellé, hanem banikért adta az arra szorulóknak. És itt következik a bölcsesség: - Néni kérem, nekem egy szelet papírka nem elég, kérek még… - Lelkem, gyermekem, tanuljanak már az új időkben új módszereket.  Látja, ezt a papírt, na, a közepébe fúrjon egy lyukat, abba dugja be a középső ujját és azzal rendezze a s…-t, utána a papírral lepucolja az ujját. És ez tényleg működött, mert víz még volt, és ha valaki úgy érezte, hogy tiszta, de büdös, hát kezet moshatott. Kész, ennyi.

Ma büdösnek vagy bűnösnek senki sem érzi magát, de azért mossanak kezet és fogat is az EU-ban, amikor a mi nevünkben hadat üzennek Oroszországnak.

Mennyivel békésebb időket éltek eleink! Tamási Áron öccse írja, hogy a békés faluban éjjel ara ébred az öreg székely, valami nincs rendben. Á, megvan, nem jár az óra! – Anyjuk, áll a vacak! - böki meg az asszonyt. - Forduljak meg? Csupán egy kis félreértés, és békésen megegyeztek, hogy az óra állhat reggelig.

Ma is annyi egyszerű, ágyú, meg drón, meg rakéta nélküli megoldás létezne, csak tisztázni kéne, végül is mi a baj?

Gyárfás András 2024 március idusán

                                   Szelek

          Megvan, megvan, végre rájöttem, mi mitől van!

          Erdélyben a Nemere fújt, hideg, de egyenes szél volt. Svájcban, ahol életem felét éltem le, a Főn uralkodott, simogató-melegen vagy fullasztó-forrón, de mindig kiszámíthatóan ölelt/fojtott. Most pedig naponta hallom:  Bize, Sirokkó, Tramondana, Számum, Zefir, Harmattan, Kosava... édesjóistenem, majdnem óránként... Miért?

          A népet a történelem már kicserezte (vagy cselezte?),  elég volt, hagyjanak békén... De nem, itt dühöng a víz, tűz, szelek...

          Eszembe jut az első számtan-tanítási órám Szabédon. Román osztályt kaptam (hogy is másképp), és a padok között sétálva magyaráztam ez és azt... Látom, hogy egy buksi kínlódik az á négyzettel. Csak egy jól irányzott löket (vagy bíztatás) kellene neki, és máris jól írná... Odahajoltam, hogy megsimogassam a fejét: jól van fiam, csak kanyarítsd tovább azt a vonalat -, mire a gyermek oldalt repült/menekült és: - Tanár elvtárs, ne... én már kikaptam az apámtól ma reggel!

          Akkor derűlt ki, hogy legtöbbjük otthon az indulásnál  már kapnak egy vagy két atyai pofont, „hogy aztán az iskolában jól viselkedj fiam!“ Nos, ezt az osztályt nem a Nemere, hanem a Grivőtz (így ejtették ki a román szél nevét) sodorta ide.

          Valahol itt a hiba, én ma az „Európai-szelek“-től szeretnék nem elhajlani se jobbra, se balra, hanem egyenesen maradni, ahogy a Nemere nevelt...

          Tavasz

Több percig gondolkodtam, milyen érzéshez is lehet hasonlítani a ma reggeli látvány okozta „élményt”. Patakpart (ez jutott nekem Budapestből, de ne panaszkodjak, szabadon választottam ezt, mikor átköltöztünk Luzernből), és így, koratavasz-reggeli napsütésben nem is kell több, csak… Csak ne lett volna, azaz ne lenne ott, mert ott van, és most sokáig ott lesz a hatalmas fekete tábla: „Isten? „Haza? Pedofilia!” És Orbán Viktor 6x4 méteres képe. Ezt kérdezi a DEMOKRATIKUS koalíció.”

Az érzés? Hát igen: mintha a Gundelben a házi tyúkhúslevest vaddisznó-sörtével szórták volna tele.

És elsötétült a ragyogó nap, nem láttam az aranyeső máskor tényleg boldogságérzést adó színét, és a fű is elkékült a haragtól. Hol vagyunk? Hát itt mindent szabad, amit lehet? És aki ezt megfogalmazta, a legalpáribb szavakkal, habzó szájjal és ide-oda csapkodó karokkal,kinyújtott, fenyegető újjal szövegelhet a Nemzet Oltára, az Országgyűlés soraiban, és tapsol a póló-inges ifjú forradalmár, kinek főnöke és párttársa  nem szabadna, hogy itt legyenek, mert törvényes bűnözők .

     Mi van itt? És mi hol vagyunk?

Többszörös pedofil bűnös szervez influenszer-tüntetést a gyermekvédelem ügyében, és tagadni sem tudja, hogy kisgyerekeket kért fel, küldjenek neki fényképet a nemi szervükről. A számítógép mindent megőriz!

De nekünk miért kell megőriznünk a nyugalmunkat? Mikor fogunk már összefogni és? ..A dallamot csak fütyölöm.

Hiábavaló visszasírni az időt, amikor Krúdy követei és Göre Gábor esküdtei döntöttek az Ország vagy Lepénd sorsáról. Mert ma képviselők vannak, akik ha nem is furkósbotoknak köszönhetően kerültek oda, mint annak idején a követek, de nyugodtan átállhatnak egyik pártból a másikba,és nem felelnek választóiknak, hogy hát mégis, hogy van ez?

Leírtam, de nem lehet elégszer: A demokráciában mindent LEHET, amit SZABAD!  És lehet az szocialista, polgári vagy ilyen-olyan demokrácia, csak zűrzavar ez, a csőcselék uralma a józan ész felett.

Quod dixi dixi  quod scripsi scripsi!

     Nőnap

Na, ez is megvolt. A „Nők nemzetközi napja”. Nem tudom, jól írtam-e, mert annak idején, boldog kamaszkoromban, amikor először találkoztam ezzel az ünneppel, hát Nemzetközi nők napjának, vagy A nők nemzetközijének napjának hívtuk, szigorúan egymás közt, és röhögtünk nagyokat. Visszanézve se volt szép ez tőlünk, de aztán megnőttünk, és most azon röhögök, amikor a bukott miniszterelnök a képernyő előtt átnyújtja hervadt (lekókadt fejű) tulipáncsokrát. Persze, egy a Klárikáé, a többi hat vagy öt - már nem számoltam – azoké, akiket szeret (hát ezt kérdezze meg Klárika, kik is azok?), de hát ő minden nőnek kíván.  Kész röhej…

     De hogy is kezdődött?

     1918 februárjának végén az orosz nők tiltakoztak és tüntettek a békéért és kenyérért, és ha nem is kaptak meg mindent, de elindítottak valamit, és mára mindenük lett, kenyerük, napjuk… Ja, béke az nincs, azt ők sem gondolták olyan komolyan, hát melyik nő lenne ma boldog, ha békén hagynák?

      És ma utcára kellene menniük a néphit ellen, mert több száz éve igaznak veszik, hogy „Hosszú haj rövid ész!” És ezt pont most, amikor a derékig érő hajzuhatag nőnél, férfinél (?) is rövid. Több, hosszabb kell!

      Azzal vádolnak, hogy nem nézem az ellenzék TV-csatornáit, és így igen egyoldalúan látok, hagyom magam elkábítani. Hát végigmentem a több száz csatornán, de olyat, hogy”ellenzéki”, nem találtam. „Függetlent” - azt igen, csak furcsa volt, hogy azon vitáztak, hogy ebben az ország-világot megrengetett pedofíl-ügyben O.V. százszázalékosan, vagy csak kilencvenkilenc százalékban bűnös. A két meghívott tökéletes példánya volt Brehm híres művének, Az állatok világának. Az egyik most mászhatott le a fáról, még nem volt ideje foltos szőrzetét eltávolítani és makogott, a másik (férfi?) százötven kilójával és általam még nőknél sem látott hatalmas hajkoszorújával bólintgatott szorgalmasan a mindentudó műsorvezetőre, aki ekként tette fel a kérdést: - Uraim, önök tökéletesen tájékozottak, és ha valaki, hát önök tudják ugye, hogy egy normális országban, ha egy miniszterelnök ilyen bűnt követ el, annak azonnal bocsánatot kell kérnie és lemond. Makogás, bólogatás.

     Kérem, ezek után engem ne érjen a vád, hogy nem hallgattam meg a másik oldalt is. Audietur et altera pars  - azaz hallgassunk az öreg párokra.

          Új-ság

          Új lapot indítanánk, és munkatársakat keresünk, lehetőleg olyan valakiket, kiknek már van tapasztalatuk ilyen vagy ezzel rokon téren.

Hoppá, alig tettük ki a hirdetést, máris több százan jelentkeztek. Hát persze, mi figyelmetlenek „lapot” és nem „újságot” írtunk. Uraim, új-ságot, tetszik érteni, új-ságot, az kell az olvasó közönségnek. Új mindenképpen, és „ság” bármilyen mennyiségben.

De hát mi is az a „ság”? Gondolom, „nyilvános-ság”, ez közérthető, na meg „hazug-ság”, ez meg kötelező. Aztán jöhet a bizonytalanság, aljasság, méltatlanság, és-és-és, de a „ség”-ektől kíméljenek meg, mert az őszinteség meg a többség már idejét múlta. Olyan tudósító kell, aki ma nyugodtan leírja az ellenkezőjét annak, amit a tegnap írt, mert az is hülye, aki utána olvas és nem a friss, az ÚJ után kutat, és mi a hülyéknek csak eladni akarjuk a lapunkat és nem értelmezni.

Lehetőleg a magát meg nem nevezőtől kell idézni, és olyan forrásokból, melyek nem megnevezhetők. Csak ijesztő legyen, és a féligazságokat kérnénk előnyben részesíteni. Például: „Gyász-szalag van a királyi palotán ” (mindegy, hogy hol, de ha ragaszkodik hozzá, hát legen az angol, az mindenkit érdekel), és ezt jó nagy betűkkel, és alatta egy hercegnő vagy akár maga a király szomorú képe. Következik egy féloldalas hirdetés, hogy megvan a várva várt univerzális kenőcs aranyérre, fogfájásra, a gomba minden fajára, és ha ezen túlrágta magát a kedves, nyájas olvasó, akkor elárulhatjuk, hogy az egyik komornyik kiskutyája pusztult el nyolcvannyolc évesen.

Vagy: „Bevallotta, hogy kivel és mikor és hogy csalta meg az urát a csodás keblű tájfutó nő”. Itt most egy kebel, esetleg kettő képe jönne, és egy csodaszép táj, és „ide üssön rá, ha részleteket akar”. És ha a kedves, nyájas olvasó ráüt, akkor megkérjük, hogy regisztráljon, adja meg minden elérhetőségét, bank-kontó stb, és ígérjük, hogy hamarosan meglepetések fogják érni.

Hogy ilyen lap, azaz újságok már vannak? Ugyan már, hát a közigény Uram! A tömeg az utcán ordítja, hogy ez kell nekünk, ilyen vezető kell nekünk, az ilyen vezető pompás, „kinek feje éjjel-nappal világító lámpás”.

Elő is lehet fizetni, és aztán, ha megjelenik a lap vagy újság vagy mittudomén mi, Ön visszakap, azaz visz-kézből kap valamit…

De ha ez sem elég, akkor iratkozzon fel az Árnyékkormány honlapjára.

                                   A bohóc

Most kéne abbahagyni,/ Elfutni, elrohanni,/ Érzem, hogy holnap már többé nem lehet. Igen, most azonnal adjanak mikrofont ezer, mit ezer, millió Kovács Kati kezébe, hogy túlkiáltsa az ágyuk hangját.

           A bölcs görög gondolkodó, majd később a világ legokosabb angol (nem brit) költője/drámaírója kijelentették, hogy „színház az egész világ”. Ma már azt hirdetnék, hogy „cirkusz az egész világ”, cirkusz, ahol nem az igazgató kapja ki a bohóc kezéből a hegedűt, hogy nevettetésünkre egy „van másik is” kiáltással egy kisebbet húzzon elő és játssza a szonátát, hanem a bohóc követeli az igazgatótól és a nézőktől, hogy egyre nagyobb fegyvert kapjon a kezébe és lőjön ránk.

            Ma a bohóc nem megjátssza a hülyét, hanem minket tesz azzá. Kit érdekel, hogyan kezdődött és miért? Két fél huzakodott valamin már évtizedek óta, ütni nem akart a nagyobbik, hanem folytonosan arra kérte a kisebbiket, hogy húzódjon legalább hátrább és hagyja a testvéreit szabadon élni/lélegzeni, de nem, nem és nem, sőt, sőt…

           És akkor előrelépett a nagyobbik (akinek történetesen igaza volt), és lökdösni kezdte vitatársat, hogy legyen béke, de hoppá, felébredt - azaz mit felébredt, hisz erre várt - az óceánon túli fegyvergyáros: itt a ragyogó alkalom az üzletre („a charleston újra sikk), fegyverekkel és más emberek életével.

           Államférfiként az utolsó hónapjait élő francia elnök pedig Napóleonként úgy érzi, eljött az ideje, hogy beírassa nevét a világtörténelembe. Hogy a világ ebbe belepusztul, az nem érdekes. És meghívót küld a harmadik világháborúba.

           A bohóc röhög.