www.sorsunk.net

                                       Mariska György

A görög-katolikus Mariska család a középkorban a barcasági Hosszúfaluban élt, a török idők után költöztek fel a Szatmárnémeti melletti Apa/Apafalva községbe,

Nagyapám, Mariska György  csendőr-főtörzsőrmester Ferencz József kíséretében szolgált Bécsben, majd, miután 1916-ban egy albániai kiküldetés során maláriát kapott, Kiskunmajsára nevezték ki őrsparancsnoknak, továbbá Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegye csendőr-főellenőre volt. Tisztességes emberként arra érdemes zsidóknak segített 1919-ben és 1944-ben, akik a Rákosi rendszerben hálából megmentették a családot a hortobágyi kitelepítéstől, de a teljes vagyonvesztéstől nem tudták.

Apám, Dr. Mariska György az átmenetileg visszacsatolt Észak Erdélyben, a kolozsvári egyetemen szerzett jogi diplomát, doktori címet 1943-ban. Egész életét „osztályidegenként”, „B listás”-ként élte le.

Jómagam, Mariska György (1947, Kiskunmajsa) egy hálás zsidó szatócs jóvoltából kerülhettem egyetemre, a Budapesti Műszaki Egyetemen szereztem vegyészmérnöki diplomát, később közgazdászit is. 1971-1990 között a BorsodChem Zrt. műanyagfejlesztési divízióját vezettem, 1990-től, majd 20 éven keresztül, egészen a nyugdíjazásomig a holland FLAIR csoport egyetlen „ex-vasfüggöny mögötti gyárát, a Miskolci Műanyagfeldolgozó Zrt-t vezettem. Kazincbarcikán élek a nejemmel. A „Szilánkokat” hobbyból írom.

U.i. A Kiskunmajsai Helytörténeti Múzeum kérésére kiadtam egy könyvecskét, melyben elmesélem családunk történetét, a turbulens XX. század minden lenyomatával.

SZILÁNKOK  CCCIII.

 -TIME TO GO!

azaz :  „ Itt az idő, hogy menj!”  tette fel az oldalára, Orbán Viktor képével, a miniszterelnök által az EP-ben teljesen megérdemelten nyilvánosan a földbe döngölt, vérig sértődött Manfred Weber Néppárti honlapja, miután az EP-ben ki is jelentették, hogy számukra Magyar Péter a kívánatos jövő.

Azontúl hogy a kulturált világban nem bevett szokás beszólni más államok belügyeibe, egy német részéről egy ilyen megnyilvánulás Magyarországgal szemben különösen bárdolatlanság, mert a XX. században (nem kisebbítve a mindenkori magyar politikai/katonai vezetés szerepét) háromszor avatkoztak be direkt módon a belügyeinkbe, és mindhárom akciójuknak tragikus vége lett. Erre nem mentség Herr Weber szemmel láthatóan hiányos történelmi ismerete, vagy a német felsőbbrendűségből fakadó látványos nemtörődömsége, gőgje.

--- Az Osztrák-Magyar Monarchia 1914-ben kifejezett német nyomásra üzent hadat Szerbiának, a szerb merénylő által a trónörökös Ferenc Ferdinánd ellen elkövetett boszniai merénylet miatt, hiába tiltakozott az utolsó pillanatig Tisza István miniszterelnök. Igaz, ha ez nincs, a nagyhatalmak bizonyára találtak volna más casus bellit, mert már mindenkinek nagyon viszketett a tenyere, de Trianonnal mi fizettük a legnagyobb árat, pedig nekünk nem állt érdekünkben a háború.

--- 1944. március 18-án az ausztriai Klessheim kastélyba kirendelt Horthyval Hitler vöröslő fejjel üvöltözött, bejelentve a szövetséges Magyarország másnapi katonai megszállását, megunva Horthy örökös ellenszegülését. Hitler nyíltan zsarolt: amennyiben Magyarország katonai ellenállást tanúsít (aminek egyébként sem lett volna sok értelme, a németek még sokkal erősebbek voltak), az ország megszállásába (a jegyzőkönyvek szerint) bevonja a valóban fasiszta szlovák Tiso hadseregét, a horvát usztasákat, és a román királyi hadsereget. Trianon után Horthy nem vállalhatta ezt az újabb megaláztatást, ami valószínűleg a szomszédok további területi igényét is jelentette volna.

A britekkel a háborúból való kilépés céljából puhatolódzó tárgyalásokba kezdett Kállay Miklós miniszterelnök helyébe a németek a szervilis Sztójay Dömét ültették, nem engedhették meg, hogy lyuk keletkezzen a keleti front déli szárnyán, amellett szükségük volt a magyar gabonára, logisztikai kapacitásra és mindenekelőtt a zalai kőolajra. Nem mellesleg ideküldték Adolf Eichmann SS-Obersturmbannführert, a „zsidó kérdés” szakértőjét, akinek az irányításával (és Sztójay utasítására a csendőrség kollaborálásával) megkezdődött a vidéki zsidóság deportálása, amire Horthy eddig nem volt hajlandó, és ez tüske volt Hitler szemében. Magyarország elvesztette a szuverenitását és a teljhatalmú Edmund Veesenmayer irányította „német protektorátus” lett.

--- Az 944 október 16-i sikertelen kilépési kísérlet előtt (amelyről a németek jó előre tudtak) Horthy ismét a britek segítségét kérte, de London Moszkvához irányította, mivel az 1943 végi teheráni egyezmény szerint Magyarország szovjet befolyási övezet lesz.  Ez a magyar tisztikar nagyobbik felének nem volt ínyére, a németek a Horthyhoz hű legfelső parancsnokokat (Vörös, Bakay, stb) lefogták. Október 15-én a Kisgazda Párt székházából távozó kisebbik fiát, ifjú Horthy Miklóst egy szőnyegbe tekerve elrabolták, így zsarolták meg újból és kényszerítették távozásra Horthyt és nyakunkba ültették Szálasit, aki a magyar történelem egyik legsötétebb alakja. Továbbá Bécs védelmében, puszta időnyerés céljából feláldozták Budapest Festung-ot. Egy rommá lőtt várost hagyva maguk után.

Szóval ilyen előzmények után felettébb disszonáns, ha újból két német, Ursula von der Leyen és Manfred Weber akarja megmondani, hogy ki lenne a kívánatos magyar miniszterelnök, illetve a nekik tetsző politika. Ráadásul nemcsak mondják, erősen dolgoznak is rajta. Csak most pénzügyileg zsarolnak, egyelőre még neveztek ki új Gauleitert, bár Herr Weber (és a német nagykövetasszony is) kezd úgy viselkedni, és csak őket kiszolgáló bábkormányt akarnak. Megint.

Találó az Orbán barátsággal nem vádolható Schiffer András reagálása: „Herr Weber a 80. évforduló alkalmából távozásra szólította fel a magyar vezetőt. Szerencsére a fiát még nem tekerték szőnyegbe!”

Ha így haladnak a dolgok: „Ami késik, nem múlik!” Van benne gyakorlatuk. Ha lenne egy kis erkölcsi érzékük, visszafognák magukat. De nincs. Nem is lehet, mert ők a felhők feletti, láthatatlan pénzügyi világhatalom emberei. A hasznos hülyék.

Ui: Weber azóta sem nyugszik, büszkén vallotta, hogy minden magyar ellen szavazott, és az általa áhított kormányváltásra célozva a minap publikálta: „Élesszük újjá Magyarország európai jövőjét!”

Az ügynek sokat segítene, ha ő távozna. De nincs hova: otthon nulla, az unióban meg kiskirálykodhat.

-KAMALA HARRIS, CSAK EGY FOLYT. KÖV.

Az USA hivatalban lévő alelnökének elgurult a gyógyszere. A CBS-nek adott interjújában a kínai és az Észak-koreai elnököt, valamint Orbán Viktort nevesítve, egy kalap alá vonva, kijelentette: „Mindhárman diktátorok, autokraták. Emberek, akiket gyilkosnak lehet nevezni!” De lehet, hogy tévedek: ő alapból ilyen ostoba liba…

A budapesti külügyben bizony nagyot kellett nyelni, hogy ne küldjék el a fészkes fenébe… Mert az affér nem most kezdődött. Szíjjártó Péter (Mandiner okt 10-16): „Amikor 2014-ben először elmentem Washingtonba, világossá tették: a magyar kormányt a legmagasabb szinten nem fogadják. Engem Victoria Nuland külügyi államtitkár-helyettes fogadott és miután leültetett egy heverőre (megjegyzés tőlem: tehát nem tárgyalóasztalhoz, ahogy illik, ezzel is jelezve, hogy hol a helyed) odadobott nekem egy kétoldalas dokumentumot, amiben le volt gépelve, hogy pontosan milyen elvárásaik vannak. Szerepelt benne többek között, hogy változtassuk meg az alkotmányt, a médiára vagy éppen az egyházakra vonatkozó szabályozást. Majd világossá tette, csak ha sikerül mindezt végrehajtani, akkor beszélhetünk egyáltalán politikai kapcsolatrendszerről. Ha nem, akkor nem.”-

Mivel Budapest nem adta be a derekát, jöttek az Orbán-ellenes NGO-finanszírozások, a kitiltási botrányok, Goodfriend/Pressman nagykövetek ámokfutása, a kettős adózatás tilalmának felmondása, globális minimáladó ügye, a határon túli kettős állampolgárságú magyarok névsorának igénylése, stb…

De csak ha a demokraták kormányoznak… Most a demokrata Kamala Harris akarja folytatni. Jaj, nekünk!

Ui: Tucker Carlson szerint Harris agyilag tropa. Ő csak tudja, többször készített vele interjút.

-NEM ÉRTEM,  HOGY EBBEN MI A HÍR…   

…hiszen mindenki csak a tőle elvárhatót tette:

----A fiatal lány kiment hegyet mászni az erdélyi Kárpátokba.                                                                        

----Jött egy éhes medve, megtámadta, megölte, és nekiállt lakmározni a húsából. 

----Egy éppen arra járó vadász lelőtte, mert az emberhúsra rászokó medve keresni szokta a következő áldozatot.                                                                                                                                                                    

----A román hatóságok orvvadászat címén letartóztatták a vadászt és a hatályos törvény alapján el fogják ítélni.                                                                                                                                                                 

----A bukaresti méregzöld NGO vezetője szerint súlyos büntetést érdemel, mert „Életet az életért!”

Én azt kívánom, hogy menjen ki néhány hétre a nagyvárosból a medve-járta Kárpátokba bóklászni, ahol felborult az ökológiai egyensúly, a szakértők szerint két és félszer több medve él, mint amennyit az erdők el bírnak tartani. Aztán beszéljen, ha még lesz lehetősége. 

Mindig így van, ha valódi szakemberek helyett a mindenhez (is) értő városi emberek okoskodnak bele a természeti folyamatokba.

-JÓLÉTI ÁLLAM  -  IDEGENEKNEK.

A német nyugdíjasok jelentős része már hozzászokni kényszerült ahhoz, hogy számos – nem dolgozó - migráns nagyobb állami támogatást kap, mint az ő becsülettel megszolgált nyugdíjuk. Emellett kiváló üzletté vált a saját vagy befogadott kiskorúak vállalása. A szíriai Oszama H. például öt gyermek után havi 13.000 eurót kap. Szép pénz, 5,2 millió HUF/hó.

A héten napvilágra került az eddig ismert német csúcs. Egy dörzsölt nigériai migráns 24 gyereket papírozott le magának, ezért évi másfél millió eurót kap a német államtól. Ez testvérek között is hatszáz millió HUF.

Ebből azért már Németországban is el lehet éldegélni. Teljesen érthető, ha ennyi gyerekkel járó (fiktív) kötelesség mellett dolgozni természetesen nincs ideje. Meg minek is.  Igaz, minden bizonnyal nem az ő gyermekei, és jó részüket talán sohasem látta, különben is a gondozásuk az asszonyok dolga, de a jóléti hivataloknak nincs ideje, kapacitása utána járni a valóságnak. Inkább zokszó nélkül fizetnek, mert a rend, az rend. Ha végül beledöglenek is.

Ui: A német ipari és kereskedelmi kamara (DIHK) friss prognózisa mínusz 0,2 % GDP/2024. Ez nekünk is nagyon nem jó.

-A WALESI BÁRDOK, AKTUALIZÁLVA MANAPSÁG AZ UNIÓBAN.

A szerb-magyar határon épített kerítés miatt a hála helyett lassan 9 éve hánynak epét Orbánra, de közben a tarthatatlan migránshelyzet miatt egész sor ország épített határkerítést, vezetett be határellenőrzést, szigorított a kitoloncolási szabályain. Olyanok, akik eddig nagy befogadók, migránsbarátok voltak (németek, franciák, dánok, svédek, lengyelek, osztrákok, finnek, hollandok, olaszok, stb). A szabad uniós határátjárást biztosító Schengeni Egyezmény foszladozik. Viszont Arany János nyomán: „de egy sem bírta mondani, hogy Orbánnak igaza volt…” Beletörne a nyelvük. A gerincük aligha, mert az nem nagyon van…

Brüsszel rendíthetetlen: Orbán kerítése továbbra is a megbocsáthatatlan bűn, a többi meg lehet.

-A KÉTSZÍNŰSÉG ISKOLA PÉLDÁJA

Miközben Magyarországot folyton támadják, hogy érdemi alternatíva híján nem válik le az orosz fosszilis energiaimport vezetékes köldökzsinór-kapcsolatáról, Nyugat Európa 2024. I. félévében soha nem látott mértékben, 3,5 MRD euróért vásárolt spanyol/francia/holland kikötőkön keresztül orosz LNG gázt.  Átcímkézve, Indián keresztül, jóval drágábban. Mert még így is olcsóbb, mint az amcsi palagáz. De ez megfelel az önsorsrontó UNIO-s szankciós politikának.

-EZ FOGJA SZÉTFESZÍTENI VÉGKÉPP AZ UNIO-T.

Brüsszelben megkezdődött a 2028-34. közti periódus költségvetési tervezése. A Bizottság tervezete szerint a tagállamok által összeadott 1.200 MRD (gyengébbeknek: egybillió és kétszáz MRD) euró nem előre lefektetett világos elvek mentén, hanem a Bizottság által – akár menet közben is – megszabott reformokhoz és jogállamisági kritériumukhoz kötötten kerülne újraelosztásra a tagállamok között.

Ezzel csak két baj van:

-Abszolut teljhatalmat adna az önkényes döntésekre Brüsszelnek.

-Olyan futóversenyhez hasonlítana, ahol a zsűri a verseny közben változtatgatná a célszalag helyét: „Barátom, ha nyerni akarsz, fuss még egy kicsit és van itt még néhány plusz akadály is! Különben is, mi mondjuk meg, hogy mikor van vége!”

A szándék világosan mutatja a Brüsszelben koncentrálódott elit és az őket háttérből irányító hatalom ambícióit. Ha az uniót alkotó államokban nem marad annyi életösztön/energia, hogy ezt megakadályozzák, Európa tényleg elsüllyed.

Kb.2024.10. 31.                                          M.Gy.

SZILÁNKOK CCCII.

- AZ UNIÓS CIRKUSZ

Nem kis mazochizmust vállalva végignéztem az EP minapi vitáját, ahol Orbán Viktor felelős államférfiként, soros elnökként felvázolta a nagy bajban lévő Unió helyzetét, legfontosabb teendőit, azaz a magyar elnökség programjavaslatát. De Orbán az érdemi vita helyett főleg Ursula von der Leyentől és a sértődött néppárti (?) Webertől, Magyarországot becsmérlő és személyét érintő méltatlan, durva támadásokat kapott, gyakorlatilag bejelentették, hogy meg akarják buktatni a kormányát, számukra Magyar Péter a jövő. Orbán azonban magabiztosan, frappánsan, keményen, nem finomkodva, sőt szokatlanul szókimondóan a tényeket a fejükre olvasva cáfolta, visszaverte a támadásukat: „Eddig egyetlen bizottsági elnök sem merészelt politikai alapon támadni egy tagországot, Weber pedig frusztrált hungarofób, mert nem akart a magyarok szavazatával elnök lenni és „nem is lett az”.

Orbán az „Amilyen a fogadj’ isten, olyan az adjon isten is!” alapon reagált. Jól tette. Ursula annyira ledöbbent, hogy nem élt a viszontválasz jogával, nem volt érvkészlete, inkább elhagyta a termet.

Maga a program szinte senkit sem érdekelt az EP-ben, a magáról sokat képzelő, jól kereső brüsszeli buborékban. Az ülés (pontosabban a cirkusz) világosan megmutatta, hogy az EP politikai sóhivatal és az unió ebben a formában életképtelen, menthetetlen.

Brüsszel tényleg nem a valóságban él, az uniót inkompetens vezetők irányítják.

Ennek csak rossz vége lehet.

-AKÁR EGY REJTŐ REGÉNYBEN…

Kiss László, Óbuda DK-s polgármestere ellen korrupció gyanúja miatt már javában zajlott a sajtó által nagydobra vert nyomozás, amikor Óbuda előre látó, okos népe június elején újraválasztotta vezetőjének. Csak az járhatott a praktikusan gondolkodó, derék óbudaiak fejében, hogy „Nem baj, ha esetleg börtönbe is kerül, ő akkor is a mi emberünk, neki lehet lopni, mert ő nem FIDESZ-es, de a börtönben azért legalább nem tud!” Tévedtek.

Kiss László augusztus 16-án korrupció megalapozott gyanúja miatt valóban előzetes letartóztatásba került,és a bíróság határozata alapján legalább karácsonyig börtönben is marad, noha november elején hivatalba kellene lépnie.

Így aztán Kiss László a minap a reggelije után nem papot, hanem jegyzőt/közjegyzőt hivatott a cellájába, és a csíkos rabruháját feszesre húzva, egyenes derékkal, annak rendje-módja szerint letette az új polgármesteri esküt, miszerint: „Becsületemre és lelkiismeretemre fogadom, hogy Magyarországhoz és annak alaptörvényéhez hű leszek, jogszabályait megtartom és másokkal is megtartatom!” Egyedül csak arra kellett vigyáznia, hogy közben el ne röhögje magát, majd ünnepélyesen aláírta az esküokmányt. (Ez egyébként nem túlzó vállalás, mert a jelek szerint se becsülete, se lelkiismerete nincs.) Ezért aztán majd november elejétől a cellájából fogja irányítani a szeretett kerületét, és továbbra is jogosult az 1,3 millió/HUF alapfizetésre.

Bennem csak az a kínzó kérdés maradt, hogy a testületi ülésekre a képviselők mennek-e be a börtönbe, vagy öt engedik ki átmeneti eltávra a közügyek felelős intézésére, és az őt hurcolászó rabomilra vonatkozik-e a költségtérítés? Továbbá a reprezentációs keretéből rendelhet-e á la carte büfét vagy ebédet a börtönbeli munkaülésekre?

Tisztára, mint az amerikai gengszter filmekben… Még mondja valaki, hogy Magyarország nem jogállam!


- HA MÁR ITT TARTUNK, NÉHÁNY KÓSZA TÉNY A JOGÁLLAMISÁGRÓL.

Magyarországon minden szintű bíróságon, a tárgyév elején, jórészt számítógépes algoritmus alapján lefektetett ügyelosztási rend szerint osztják ki az egyes bíráknak az év során befutó ügyeket. A rendszerbe nem lehet belenyúlni, a beérkező kereseteket a következő munkanapon iktatni kell, és a rendszer automatikusan kijelöli a következő illetékes bírót. Azaz nem lehet politikai vagy pénzügyi alapon kiválasztani a kényes ügyeket tárgyaló bírót.

Az UNIO luxemburgi bíróságába, amelynek határozatával szemben nincs fellebbezési lehetőség, mind a 27 tagállam delegál egy bírót. Az uniós jogi ügyekben kiválóan tájékozott Pokol Béla egykori alkotmánybíró néhány külföldi kollegájával kielemezte a luxemburgi bíróság tevékenységét. Egybehangzóan megállapították, hogy a testületnek mindig liberális elnöke volt, aki egyszemélyben, kénye-kedve szerint szignálja ki az egyes ügyeket. A 27 tagú bíróságon belüli 12-13 főből álló, közismerten ballibsi elkötelezettségű bírói klikk kapta/tárgyalta a nagyhorderejű, politikai töltetű kényes ügyeket, és majdnem száz százalékban az UNIO javára döntöttek, míg a többieknek a jelentéktelen „tyúkperek” jutottak. De csak nálunk nem működik a tisztességes jogállam.

A magyar parlamentben mandátum-arányosan osztják ki a bizottsági vezetői/tagsági pozíciókat, és a két legfontosabb bizottságot, a költségvetésit és a nemzetbiztonságit mindig ellenzéki politikus vezeti. Az EP-ben egyszerűen kigolyózták a harmadik legnagyobb frakciót képező Patriótákat, egyetlen bizottságban sem kaptak érdemi tisztségeket. Mintha nem is léteznének.

A Budapesten békés járókelőket viperával ütlegelő és ezért jogerősen elítélt Ilaria Salist a magyar állam kiadta Olaszországnak, de ott nem ülte le a maradék büntetését, most képviselőként a magyar állam ellen szónokol és szavaz Strasbourgban. Mert ez a brüsszeli jogállamiság és az „europeer” viselkedés.

Magyarországon az ügyészség kormánytól független, vezetőjét a parlament nevezi ki és neki kell beszámolnia a munkájáról. A legfőbb ügyész nem adhat utasítást konkrét ügyekben. Az UNIO számos országában, így Németországban is, az ügyészség a mindenkori igazságügyi miniszter alárendeltje, aki politikailag motivált utasításokat adhat nekik.

Most akkor hogyan is állunk a jogállamisággal?


-LEGMAGASABB SZINTŰ MŰVÉSZETRŐL, AVAGY HÓDÍT A DEGENERÁCIÓ…

Az ember általában azért jár a színházba, operába, hogy szórakozzon. A Stuttgarti Állami Opera októberi Hindemith „Sancta Susanna”” című, Florentina Hotzinger által rendezett, talán nem véletlenül igen ritkán játszott előadásán 18 néző lett rosszul, hármukhoz mentőt kellett hívni.

A darab a cölibátus és a kéj viszonyát elemzi, egy apácazárda szexuális őrületbe való süllyedésén keresztül. Bizonyára nagyon szórakoztató story…

A polgárpukkasztó, formabontó, egyenesen gyomorforgató rendezéseiről elhíresült, „szabad szellemű” rendezőnő mindent meg is tett, hogy sokkolja a nézőket. A felhőtlen szórakozás helyett botrány.

A begerjedt meztelen apácák végig görkorcsolyával közlekedtek a színpadon, a színen nem imitált, hanem valódi leszbikus szex látható, Susanna letépte a kereszten függő Krisztus ágyékkötőjét, valódi vér csordogált, a díszletet keresztre feszített testek alkották, stb…

Szóval csupa móka, kacagás, amitől jókedvre derülve megy haza a néző. Már akit nem a mentő visz…

-A NYUGALOM ÁRA.

Közismert, hogy az unió bírósága 200 millió euró egyösszegű, továbbá napi egy milliós bírságot szabott ki Magyarországra, mert nem engedi be a migránsokat.

A Magyarországon diplomázott, az aktív életét nálunk becsülettel végig dolgozó Costa Ricai orvosbarátomnak (aki mellesleg sokkal jobb „magyar”, mint számos ide született), sok testvére, nagy rokonsága él odahaza. Don Jorge kalauzolásával rendszeresen jönnek egy – egy európai körútra.

A nyáron az egyik testvére családjával turnézták végig a nyugat-európai nagyvárosokat/nevezetességeket, és a kirándulást Magyarországon fejezték be.

Ennek a végén, egy nyári délután, leültek Szegeden a Kárász utca egyik teraszára fagyizni/nassolni/ellazulni. A testvér egyszer csak azt mondta: „Ezt a nyugalmat nem lehet megfizetni!” (Itt nem kell állandóan résen lenni, hogy hova nem tanácsos menned, ki van a közeledben, kiket kell kikerülnöd, kitől kell távolságot tartani… Mint a fényességes Nyugaton.)

A barátom testvére egyben tévedett: Magyarország éppen ezért fizet, hogy ő is nyugiban kávázhasson.


-„RENDÍTHETETLENÜL HÜLYÜLÜNK MEGFELÉ…” (Hofi)

Hollandia szorgalmatos népe évszázadokon keresztül dolgozott a területének növelésén. Külföldről vásárolt kövekből épített gátakkal nagy tengeröblöket zárt el, a mögöttük lévő immár „beltengereket” kiszárította, az így nyert, tengerszint alatti mélyföldekre (polderek) szabadtartású szarvasmarhákat telepített, akik tették a dolgukat. Legeltek, trágyáztak, a körforgással humuszt képeztek, tejet és húst adtak. Élelmiszert és hasznot termeltek, értelmes foglalatosságot adtak a gazdáknak, tej-és húsiparnak is.

Egy baj van velük: széndioxidot lélegeznek ki és metánt is finganak.

A derék nyugati méregzöldek nem tűrhették ezt a tűrhetetlen állapotot, noha Európa a világ CO2- és metán-kibocsátásának csak 7 %-át adja, úgy érezték, hogy itt az ideje a drasztikus beavatkozásnak.

A holland kormány, természetesen Brüsszel anyagi támogatásával, 100 %-os kártérítést ad azoknak a gazdáknak (bár még nem tudni, hogy ez mit jelent), akik felhagynak a CO2-t és metánt puffogtató tehenészettel. Így aztán majd Argentínából, Chiléből, az USA-ból fog beáramlani a tej és a marhahús, ahol nagy ívben nem törődnek a gázkibocsátással, a Föld légkörének meg egyébként tökmindegy, hogy holland vagy amerikai marhák gázosítják-e el. Ráadásul az import ökológia lábnyoma jóval nagyobb, mert a terméket hűtve kell áthurcolni az óceánon a kontinensek között.

Európa megint öngólt lő, nagy erővel, tudatosan, önsors-rontóan. Ahogy az orosz gáz tilalmával.

Drága barátaim! Nehogy azt higgyétek, hogy véletlenül. Brüsszel asztalán már hat műhús forgalomba hozatali kérelme fekszik, most adták be hetedikként a mesterséges libamájét is. A lobbisták lázasan dolgoznak a hatósági pecsétekért, és épülnek az ipari léptékű műhús gyárak. A szakértők szerint a műhúsok ökológiai lábnyoma ugyan jóval nagyobb, mint a tehénhúsé, de ez senkit sem érdekel, a lényeg, hogy a profit a beruházó tőke zsebébe áramoljon. A gazda meg éhen dögölhet.

A holland barátom mesélte, hogy a két világháború között a lazac volt a szegények eledele, és a magukra adó jobb éttermek kiírták a portáljukra, hogy „Nálunk lazac nincs!” Most majd azt fogják kiírni, hogy „Nálunk igazi hús van!”

Amíg be nem tiltják.

Kb. 2024.10.13. Mariska György

SZILÁNKOK - CCCI.

       -NÉMETORSZÁGBAN A HELYZET VÁLTOZATLAN.

A mindennapossá vált késes merényletek, a solingeni tragédia és a keleti tartományokban elszenvedett katasztrofális választási vereség után az Ampelkoalíció reakciója nem tűnik átütő erejűnek.

Franz Joseph Strauss, a CSU legendás elnöke, egykori bajor miniszterelnök még 1986-ban írta: „Első felvonás: Szörnyű bűntény történik, második felvonás: megdöbbenés, felháborodás, harmadik felvonás: felhívás kemény intézkedésekre, negyedik felvonás: figyelmeztetés a túlreagálás veszélyére, ötödik felvonás: napirendre térés érdemi intézkedés nélkül.”

Pedig akkor még migránsok sem voltak. Most, hogy már milliószámra vannak, Solingenben, a ”Kések városában” a szír merénylő által elkövetett, három halálos áldozattal és nyolc súlyos sérüléssel járó késes merénylet után – amit már nem lehetett a többihez hasonlóan agyonhallgatni - Berlin pontosan a Strauss által felvázolt cselekvési rend szerint jár el. Ahelyett, hogy a migránsprobléma gyökeréhez nyúlna, német alapossággal szabályozni kívánja a közterületi késviselés/késtartás szabályait: milyen hosszú, méretű, alakú stb. lehet magadnál. Mint az UNIO az uborka görbületét.

Aktuális Metternich bon mot-ja is: „Nagyon sok apró dolgot kell megváltoztatni, hogy a lényeges nagy dolgok ne változzanak!” Azaz, maradjanak csak a migránsok. Meg hatalmon a koalíció.

A már bennlévő migránsok tehát jót röhögnek, mert ezt szinte lehetetlen rendesen ellenőrizni. Különben is megnézném azt a német rendőrt, aki megpróbálna egy csadort viselő nőt megmotozni, aki még a férfi nőgyógyászt is elutasítja. De lesz egy, a már bennlévő migránsokra vonatkozó új szabály, ami olyan, mintha cselekedtek volna valamit. Kipipálva.

Az igazság kedvéért hozzáteendő: ijedtükben körkörös határellenőrzést vezetnek be, megtorpedózva a Schengeni egyezményt. Ahelyett, hogy azt mondanák: „Húzzuk már le végre a rolót az UNIÓ külső határain! Igaza van Orbánnak, ideje támogatni! Nekünk is könnyebb lenne!”

Majd meglátjuk, hogyan hatástalanítják a jogvédők a legfeljebb félmegoldást jelentő szúrópróba határellenőrzéseket. A másik énjük viszont ellenintézkedésre készül: megkönnyítik a már bennlévők állampolgárság szerzését és 3 év után már szavazhatnak is. Nem kétséges, hogy kikre, de a lelki szemeim már látják egy iszlám párt körvonalait, létrejötte csak idő kérdése.

A német állam tavaly cca 36 MRD eurót költött a migránsokra, akik köszönik, jól el vannak látva. Az RTL riportja szerint hamburgi utazási irodák szervezésében ebből a pénzből rendszeresen hazajárnak abba az Afganisztánba nyaralni, ahonnan a politikai üldöztetésük miatt menekültek el. Nyilván az üldöztetésük a szabadság idejére nem vonatkozik. A trükk egyszerű: teheráni átszállással repülnek, csak az iráni be-és kilépést pecsételik bele az útlevelükbe, mert Teheránban az útlevelükhöz kapnak egy betétlapot, erre kerülnek a kabuli pecsétek, de a németországi visszatérés előtt a betétlapot egyszerűen eldobják, így nincs hivatalos nyoma a német költségvetés által finanszírozott kabuli rokonlátogatásnak, ajándékvitelnek.

Ügyvédi irodák, NGO-k pazarul keresnek a migránsok kiokosításában, hogyan szerezzenek több állami támogatást és kerüljék el a már elrendelt kitoloncolást. Így aztán a pedáns, jogkövető német állam cca. 300.000 jogerős kitoloncolási végzést képtelen végrehajtani.

Németország még mindig nagyon gazdag, de lejtőn van. (Az INTEL lemondta a 30 MRD eurós chip beruházását, a BASF Ludwigshafenből Kínába költözik, a KRUPP leépít, a VW gyárat zár be stb.) Stagnáló/csökkenő gazdasági teljesítmény, romló közbiztonság, életszínvonal gondok, programozott lakosságcsere, amortizálódó infrastruktúra, lepukkant Bundeswehr, csökkenő nemzetközi tekintély, alkalmatlan politikai elit. Kínos, amikor magától leomlok egy drezdai híd..

De van, amit ebben a helyzetben is kifogástalanul csinálnak. A független bíróság most ítélte jogerősen 2 év felfüggesztett börtönre a 99 éves Irmgard Furchert, aki 1943-44 között, 18-19 éves gyereklányként, a danzigi koncentrációs tábor parancsnokának a titkárnője volt. Nem kínzott, nem ölt, csak gépelt és kávét főzött. Igazi pótcselekvés. De az is lehet, hogy én tévedek: a mai Németországban nincs ennél nagyobb probléma.

Ui: Habeck, a „méregzöld” alkancellár azt javasolja, hogy a gyárak működését a Nap és széljáráshoz kell igazítani. Ha nem süt a Nap és szélcsend van, akkor álljanak le, ne dolgozzanak. Tökéletesen igaz rá a mondás: „Ingyen nem lehetsz ennyire hülye!”

Bár az ő esetében ez nem biztos.        

-„MINDENSZARIZMUS” - avagy a CIA rendületlenül dolgozik az Orbán kormány megbuktatásán.

Kezdetben vala Vona Gábor, aki kiválasztottként élére állt a szélsőségeseknek, a JOBBIK-ot felfutatta cca. 20 %-ra, majd „elvette a lelkét”, de a Gyurcsánnyal/MAZSIHISZ-el való összebútorozás után lenullázta.

Aztán Márki-Zay Péter személyében egy keresztény, hétgyermekes, konzervatív jelöltet választottak, aki ötéves kiképzést kapott a Nagy vízen túl, de rosszul mérték fel a képességeit, a próbálkozás becsődölt.

Aztán a FIDESZ köreiben kerestek és találtak egy jellemtelen renegát árulót. Magyar Péter belepiszkít abba a fészekbe, amelyikben jól élt, de saját magának köszönhetően kikerült belőle. Az Alinsky módszerrel élve fáradhatatlanul támad, gátlástalanul rombol, csúsztat, hazudik, hergel, lubickol a virtuális világban, amelyben otthon van. Kellemetlen, agresszív, egoista, narcisztikus figura, aki meghirdette a „mindenszarizmus” politikáját, amely szerint minden úgy sz..r, ahogy van. Főleg, ahogy Orbánék művelik. Ma már egy szintre képzeli magát Orbánnal, és van képe bicskanyitogatóan kioktatni alkotmányjogból az AB volt elnökét, a jelenlegi köztársasági elnököt. Erkölcsi gátlás nélkül kritizálja azokat a nagyvállatokat is, amelyek irányításában jó pénzért maga is részt vett. Azt nem mondja, hogyan tenné jobbá az országot, de így is meglepően sokan követik.

Egy semmiből jött senki, akit sokan Messiásnak hisznek. Tegyük fel a kérdést: Mihez ért? Semmihez, nem csapatépítő, nem kormányképes politikusi alkat, szakpolitikailag nulla, csak egy, a korunk buzgó influenszerei közül. Ezért veszélyes, mert egyre többen élnek ebben a realitások nélküli, virtuális, mindent is köpködő világban, ahol csak a rossz hír a hír. Ha meg nincs, akkor csinálnak. Ahol Magyar otthon érzi magát, mert egyedül ehhez ért.

Legnagyobb ellenfele azonban a saját jelleme, ő egy csapat nélküli „one man show”. Akkor is, ha profi (amerikai?) kampánytanácsadók/szakértők súgnak neki.

De a FIDESZ sem ülhet karba tett kézzel, mert sokaknak ez is elég. Felnőtt egy új generáció, aki helyet követel magának, akinek a FIDESZ már öreg, és a Magyar szintjén gondolkodik. Kaczynszkiék benézték ezt a veszélyt, remélem, Orbánék tanultak belőle.

Esetleges győzelme esetén aktuálissá válna a Botos Katalin (MDF) elhíresült mondata 1990-ből: „Jaj, Istenem! Győztünk!”   (azaz: Most aztán mit tegyünk?)

Mi meg nyögnénk. Meg az ország is, mert pontosan azt tenné, amit az USA/Brüsszel akar.

Ui: Képzeljétek el miniszterelnöknek. Amint málésan fiatal lányok lába között csúszkál egy diszkóban.

-NEM ÉRTEM A LENGYELEKET

Jó, azt értem, hogy a történelmük során végig két tűz között voltak, balról a németek, jobbról az oroszok gyepálták őket. De a mai viselkedésük ambivalens.

---Brüsszel kedvéért szétrúgták a V-4-t, ami a nyugati túlsúlyt mérséklő életképes formáció lehetne, de ők akkor is másodrendű kelet-európaiak maradnak a Nyugat szemében, ha mindenben a kedvük szerint járnak el.

---Hangosan szorgalmazzák az oroszok elleni szankciók bővítését, miközben az ENSZ (!) adatai szerint tavaly suttyomban 36 MRD USD kereskedelmi forgalmat bonyolítottak le Moszkvával.

---Eltökélten támogatják azt az Ukrajnát, melynek a mai ultranacionalista szellemisége banderista alapokon áll. Címerük közepén a németek oldalán harcoló egységek háromágú szigonya foglal helyet.

A szovjetek ellen hadba lépett Ukrán Felkelő Hadsereg 1943-ban a galíciai Volhina térségében cca 150 lengyel falut rombolt le, a vasárnapi szentmisére összegyűlt cca 150-200.000 lengyel civilt ölt meg. Az eseményt a szejm 2016-ban egyhangúlag népirtásnak minősítette. Ez nagyságrenddel több, mint a Sztálin által elrendelt katyni mészárlás cca 22.000 áldozata.

Utóbbit a lengyelek sohasem bocsájtják meg, míg Bandera ukrán nemzeti hős, aki lengyel területekre is kiterjedő ukrán államot akart létrehozni és számos szobrot kapott a függetlenné vált Ukrajnában. Az oroszok már elnöki szinten mea culpáztak Katynért, Ukrajnának esze ágában sincs Volhináért.

Ennek ellenére a lengyelek egyfelől eszement módon támogatják, másfelől a bocsánatkérésükig kizártnak tartják UNIO-s tagságukat. Nehéz rajtuk eligazodni. Ennek persze lehet számító oka is.

---Minél tovább tart a háború, Ukrajna annál nagyobbat fog veszíteni, és Lengyelország jobb tárgyalási pozícióban jelentheti be a területi igényét az egykor a történelmi Lengyelországhoz tartozó Nyugat-ukrajnai területekre.

---Az USA  európai bázisa akarnak lenni, de az USA a Kínával vívandó stratégiai párbajában semmi perc alatt ejtheti őket, miután már sikeresen taccsvonalra tette Európát. Ők meg ott fognak ülni a két szék között a földön.

---A Tusk kormány látványosan megbolondult. A jó családból származó Sikorski külügyminiszter az orosz drónok/rakéták Lengyelországból indított ellenrakétákkal való kilövését szorgalmazza az ukrán légtérben. Ami a III. VH.-t jelentené. Ha én átdobálnék a szomszédba, jogosan verhetne orrba.

---A kormány az ezeréves magyar-lengyel közös történelem újraértelmezését kezdeményezte. A két ország sohasem háborúzott egymással, kölcsönösen segítették egymást. Az Árpád-ház idején az oda-vissza beházasodások stabilizálták a kapcsolatot. Mátyás után Jagelló királyok uralkodtak, II. Lajos el is esett Mohácsnál, Báthory Gábor az egyik legnagyobb lengyel király volt (1576-86), díszhelyen nyugszik a Wavel katedrálisában. Bem és Dembinsky 1848/49 hősei, Horthy/Bethlen 20 millió lőszert adományozott nekik az 1922-es orosz betöréskor, majd Hitler őrjöngése ellenére 1939-ben nem engedélyezte, hogy Magyarországot felvonulási területként használják a Molotov-Ribbentrop paktum végrehajtásához, sőt befogadott cca. 150.000 lengyel menekültet. Tusk mindezt bagatellizálni igyekszik, hogy annak a Nyugatnak a kedvében járjon, aki hasznos idiótának tekinti.

---A vallásszabadság jegyében központilag korlátozni akarják a hitoktatásban résztvevők számát.

---Summa summarum: Tusk át akarja formálni a lengyel közgondolkodást.

Szóval, mint a mesében: „Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy baráti Lengyelország…” Mert a mai meghasonlott. Magyarország ellen szavaz Brüsszelben, és megszünteti a lengyel-magyar barátságot ápoló szervezetet.

-SEMMI SEM VÁLTOZIK..

Nézem a Tokaj Katlanban az István, a királyt. Ezer éves a dilemmánk: István vagy Koppány? A szívünk Koppány, az eszünk István. Mindkettő mi vagyunk.

Kuruc vagy labanc? Dacosan kitartani vagy engedelmeskedni a nagyobb erőnek? ’48-as függetlenség vagy behódolás? Kossuth vagy Széchenyi?  Előbb a függetlenség, csak aztán a gazdasági erősödés, vagy fordítva, ahogy Széchenyi gondolta? Kiegyezés vagy nem engedünk a ’48-ból?

Nyugat vagy Kelet? A Nyugat sózta a nyakunkba Trianont, a Kelet okozta a lemaradást jelentő, életképtelen szocializmust.

Manapság: Szuverenitás vagy a globalista Európai Egyesült Európai Államok?

Ezer éve folyton választani kell.. Milyen lehet egy olyan dögunalmas országban élni, mint Svájc?

Kb. 2024.09.16.                                             Mariska György

SZILÁNKOK CCC.

-TISZA KASTÉLY, GESZT

Ami nem is kastély, sokkal inkább csak kúria. Útban a Szögedi Szabadtéri felé érdemes kitérőt tenni a román határ mellett fekvő Gesztre, ahol a Nemzeti Örökségvédelmi Program keretében nemrégiben méltó módon állították helyre a Tisza család otthonát. A Békés vármegye északkeleti csücskében fekvő Geszt annyira a semmi szélén van, hogy egy közepes lépés már Romániában landolna.

De itt volt a környéken a cca. 12.000 holdon példásan gazdálkodó Tiszák birtokközpontja. A borosjenői Tiszák nem tartoztak az arisztokráciához, a főnemesi rendhez, a köznemesi rangból emelkedtek fel. Nem a születés, hanem a tehetség/rátermettség okán adtak két sikeres miniszterelnököt az országnak, ráadásul a magyar történelemben példátlan apa-fia konstellációban.

Tisza Kálmán az 1848-as Batthyány kormányban még segédfogalmazóként kezdte, aztán az 1867-es Kiegyezés után, a miniszterelnöksége alatt (1875-1890) robbanásszerűen fejlődött az ország (Közmunkatanács, vasút program, a Duna hajózhatóvá tétele, a Keleti és a Nyugati Pályaudvar, Operaház, Andrássy sugárút, a rakpartok kiépítése, Országház tervpályázat, vármegye-rendszer optimalizálása, iparosodás, első Btk, Magyar Posta, stb). Praktikusan ekkor bontakozott ki a ma látható Magyarország. Keménykezű, céltudatos, okos vezető volt.

Testvére, Tisza Lajos irányította az 1879-es nagy szegedi árvíz után a mai Szeged újjáépítését, s ezért 1897-ben Ferenc Józseftől, a családban örökölhető grófi címet kapott.

Tisza Kálmán fia, a már gróf Tisza István kétszer is miniszterelnök volt, 1903-1905 és 1913-1917 között. Folytatta elődei életművét. 1914-ben a Bécsi Koronatanácsban egyedül maradván a végsőkig ellenezte a szarajevói merénylet miatt Szerbiának küldendő hadüzenetet: „Semmit sem nyerhetünk és mindent elveszíthetünk!”  A németek nyomására végül beadta derekát és beleállt, de a politikai ösztöne előre látta a Trianonhoz vezető tragikus láncreakciót. S igaza lett. Ennek ellenére Ady indulatosan (ittasan?), igaztalanul „háborús gyújtogatónak” és „vad geszti bolondnak” nevezte. (Többek között az egyetemes és általános választójog ellenzéséért, de ma is megkérdőjelezhető az általános iskolából kimaradt félanalfabéta és Széchenyi-díjas professzor szavazatának egyenértéke.)

1917-ben az uralkodásra alkalmatlan új király, IV. Károly kívánságára mondott le, mert nem akaródzott további háborús áldozatokat vállalni, de gerinces módon kiment a debreceni 2. huszárezred önkéntes parancsnokának a piavei frontra, hogy a helyszínen próbáljon segíteni. A Monarchia felbomlása után létrejött hatalmi vákuumban, az Őszirózsás Felfordulás idején, 1918.okt 31.-én ölte meg mindmáig ismeretlen három gyilkos és a felbujtójuk a Hermina úti villájában. A „Kinek állt az érdekében?” kérdésre mindenesetre érdekes egybeesés, hogy gróf Károlyi Mihály éppen ezen a napon lépett hatalomra, amikor a legnagyobb politikai ellenfele eltakaríttatott az útjából, és az őrzésére kirendelt csendőröket a merénylet napján visszarendelték, védtelenné vált. Pedig, ha valakinek, akkor egyedül Tisza Istvánnak voltak olyan vezetői képességei, amellyel a kialakult káosz helyett talán a megfelelő mederben tudta volna tartani a dolgokat, és talán Trianon is másképpen alakul… De ez csak talán…

(A két férfi annyira nem szívlelte egymást, hogy 1913-ban még párbajt is vívtak, mert Károlyi nem fogadta a nála 15 évvel idősebb Tisza köszönését, aki egyórás kardpárbajban harcképtelenné tette a „vörös grófot”.… Így aztán volt oka gyűlölni Tiszát.)

Tisza István, a „Vasgróf”, alapvetően liberális, jellemszilárd, kemény, nehéz ember volt, de az idők is azok… Ellenfelei gyűlölték, az első három merényletet túlélte, a negyedik végzett vele.

Nem más, mint Sigmund Freud írta: „Sohasem voltam az ancien régime feltétlen híve, de kérdéses számomra, hogy politikai bölcsességnek tekinthető-e, ha a sok gróf közül a legokosabbat, Tisza Istvánt, meggyilkolják, a legbutábbat, Károlyi Mihályt, pedig megteszik miniszterelnöknek.” Egyetértek Freuddal, ez végzetes következmény.

A nyári parlamenti szünet idején mindkét Tisza miniszterelnökként is levonult Gesztre, az esti posta lehozta a napi teendőket, a másnapi visszavitte az iratokat a Sándor palotába. A ma is élő Tiszák adományaiból és korhű utángyártásban a kúria gyönyörűen be van rendezve. A két végében ott a két miniszterelnök komplett, hiteles dolgozószobája. A Tiszák nyakas, református, gerinces, egyenes, képzett, okos, a közügyek iránt felelősséget érző, a hazát szolgáló emberek voltak. Jókai az elismerése jeléül róluk mintázta meg „A kőszívű ember fiai” regényének főhőseit. Különösen Baradlay Ödönt.

A feleségek, messze túllépve a kor szokásain, sokrétűen gondoskodtak a környék lakosairól (tehetségek iskoláztatása, segítség éhség, járvány, árvíz idején, ingyenes himlőoltások megszervezése, stb.) A gondozott parkban pedig ott áll Arany János nyári lakja, aki a Bach korszak idején, 1851-ben a Tisza családnál házitanítóskodott. Itt írta többek között a Toldi trilógia középső részét.Az Ótemetőben pedig ott áll a szépen karbantartott, máig használt Tisza Kripta, ahol 32 családtag nyugszik, köztük a két miniszterelnök is. Igaz, Tisza István fej nélkül, mert 1983-ban máig ismeretlenek feltörték sírkamráját és elvitték a koponyáját. A vele temetett ékszereket otthagyták. A Kádár rendszer nem csinált nagy ügyet a szentségtörésből, egy tessék-lássék nyomozás után, rövid úton lezárták az ügyet: „Nincs itt semmi látnivaló! Tessék tovább menni!”

Végig kell sétálni a kúriát, hogy beszippanthassuk a történelmi Magyarország társasági, társadalmi, politikai levegőjét. Egy sima augusztusi hétköznapon meglepően sokan tették.                                 

U.i. Túl a világ végén. A turisták számára építettek egy csinos, jól felszerelt 18 szobás vendégházat, s mivel a világ végén enni is kell, és a környéken sehol sem lehet, így egy napi menüt kínáló „menzát” is. „Ami jól néz ki, csak főzni felejtettek el benne!”- mondta  Rezeda II., miután leküzdötte a menüt.

Az ipari húslevesbe még a Vegeta zacskóját is belefőzték, a hüvelyes zöldbab-főzelékből meg valahogy kifelejtődött maga a zöldbab, hígfolyós lisztes rántássá silányult, nagy művészet volt kivadászni belőle a mutatóba beletévedt néhány kósza zöldbabot. Így aztán Rezeda II. Kázmér kenyérrel ette meg a meglepően jól sikerült, ízletes fasírtgombócokat. „No, ezt a szakácsot minden bizonnyal elzavarták volna a Tiszák!”- summázta Rezeda II.

-A KALOCSAI ÉRSEKSÉG LÁTOGATÓKÖZPONTJA.

A Szent István által alapított Kalocsai érsekség nagyon fontos egyházi és társadalomszervező munkát látott el az elmúlt ezer évben. A mindent is ellopó Orbán kormány az idén fejezte be a Kalocsa főterén fekvő Érseki látogatóközpont kiépítését, a műemlékek (érseki palota, érseki könyvtár, kincstár, Nagyboldogasszony templom) restaurálását. A tér rendbetételét. A ma látható barokk nagytemplom alatt megtalálták az István korából származó első román templom maradványait, benne az egykori oltár alá temetett, a királynak Rómából koronát hozó Asztrik püspök márvány szarkofágját és csontjait. Aztán a fölébe épített gótikus templom falmaradványait, amelynek a tetején a ma látható barokk templom trónol. Ezer év alatt három templom, három szint, egyazon helyen.

A lenyűgöző érseki könyvtár gazdag anyagából most éppen orvostörténeti könyvbemutatót szerveztek, amit a kalauzolást végző történész nagy hozzáértéssel, lebilincselő módon mutatott be.

Az érseki kincstár bámulatos kollekciója azonban kérdéseket generál a látogató fejében: Minek ez a nagy pompa, temérdek ékszer, drágaság, kincs, cifraság, nem lett volna illendőbb nagyobb visszafogottsággal szolgálni az Urat/ügyet? A Nagyboldogasszony barokk pompája, túlaranyozottsága pedig egyszerűen nyomasztó hatással van a látogatóra. Egyfelől tisztelettel adózik a barokk mesterek/festők művészi munkájának, szaktudásának, munkájuk megőrzése az utókor kötelessége, másfelől agyonnyomja a barokkos pompa, a megint rákent 4,5 kg arany. A magam részéről jobban érzem magam a festett fakazetta mennyezetes Árpád-kori csarodai templomban, a veleméri „Fény templomban”, a puritán bélapátfalvi ciszterci vagy a székelyderzsi erődtemplomban. Mondom mindeztezt hívő emberként, aki végigministrálta az általános iskoláját, ma is megtartja a katolikus nagyünnepeket, és be-betér az útjába eső templomokba. Mert kapcsok a múlthoz.

Minden világvallás arra törekedett, hogy determinálja az emberek gondolkodását, megmondja, hogyan éljenek, mi a jó és mi a rossz, mit szabad és mi a tilos. Erkölcsi/etikai szamárvezetőként szolgált. A római katolikus egyház gyalogpapjai, szerzetesei, nővérei felbecsülhetetlen szolgálatot tettek a nép között: tanítottak, neveltek, gyógyítottak, a kereszteléstől a temetésig keretbe foglalták az egyén életét, míg a főpapság - különösen az itáliai reneszánsztól - luxusban és nagy hatalomvággyal élt, elanyagiasodott. Hogy egyebekről szó se essék… Ez nagyban hozzájárult a szekularizáció térnyeréséhez, az emberek gondolkodásának/viselkedésének a befolyásolását fokozatosan a tőke vette át és tartja egyre inkább a kezében. Lásd még a manipulatív média/internet világot.

Bár az ókori vallásokban is felbukkan a bűnbánat gyakorlása, de a katolikusoknál bevett fülbegyónás eredete homályos. A protestánsok el is vetik, ők Istennel számolnak el, a lelkész közvetítését nem használják.

A mise elején gyakorolt kollektív bűnbánat azt sulykolja a hívőbe, hogy bűnös, akkor is, ha nem vétkezett, mert az ima szerint: „én vétkem, én vétkem, én igen nagy vétkem…”, továbbá  „…vétkeztem gondolatban, szóban, cselekedetben és mulasztásban…”- mondja a liturgia.

Az ember gyarló, persze, hogy olykor vétkezik, de hogyan lehet „gondolatban” vétkezni? Miért bűn, ha egy férfinak egy csinos nő láttán átfut az agyán: „El tudnám képzelni…!”  Vagy fordítva… De egyik sem teszi meg, azaz a kósza gondolatot nem követi cselekvés, tett. Mert az ember ura maradt a cselekedeteinek.

Valahol Bayer Zsolt írta: Üldögéltem Székelyföldön a homoródalmási Szépasszony kocsmában, mellettem egy öreg székely iszogatta a magáét, amikor bejött egy fiatal turista csapat, köztük egy feltűnően szép, csinos lánnyal. Az öreg szomszédom alaposan végignézte, aztán dörmögve belesóhajtotta a poharába: „Drága Jó Istenem! Ha már a képességet elvetted, hát miért nem veszed el a vágyat is?” Most aztán a poharát, kapát, kaszát, elhányva szaladjon üstöllést gyónni az öreg? Ugyan már!

A Vatikán képtelen megújulni, lépést tartani a korral.  Az elmúlt száz év legnagyobb újítása az volt, hogy pap már nem háttal misézik a híveknek és megengedett az anyanyelvű misézés. Előtte hívek a szertartásból kizárt, passzív szereplői voltak a misének. De a mai ember már nem fogadja el ezt a permanens bűntudati megközelítést. Ideje lenne a gyónási renden is változtatni, mert a gyóntatószékek üresen árválkodnak. Ha lesz még következő életem, a református vallást választanám. Egyszerűbb, puritánabb, emberközelibb.

De azért a Kalocsai Érseki Látogatóközpontot okvetlenül meg kell nézni. Része a történelmünknek, a maga értékeivel, erényeivel és túlzásaival. Ami akkor is becsülendő és a miénk, ha mai szemmel nem minden eleme tetszik.

-BLASZFÉMIA.

Sportrajongóként tudatosan nem néztem a Párizsi Olimpia nyitó- és záróünnepségét, mert az ösztönöm azt súgta, hogy woke-ban szenvedő franciák kiborítják majd a bilit. Így is lett. A világ józan része felhördült, számos elemzés foglalkozott vele, beleértve az egyértelmű szabadkőműves szimbolikákat is.

De mi maradjunk csak Leonardo da Vinci „Utolsó vacsorájánál”. A polihisztor zseni 1498-ban festette meg Francesco Forza herceg megbízása alapján a milánói Santa Maria delle Grazie kolostor refektóriumának a főfalára. 1943. augusztus 15-én az angol-amerikai bombázók áldásos tevékenysége nyomán az egész épület megsemmisült, egyedül a festményt ábrázoló fal maradt állva. A szépen restaurált kép 1980 óta a világörökség része. Teljes joggal.

Leonardo az Újszövetség, a keresztény vallás/liturgia születésének pillanatát örökítette meg, amikor a bor és kenyér használatával kimondatik a mondat: „Ezt cselekedjétek az én emlékezetemre!” Ez az origo.

Az utolsó vacsora drag queenekkel, szakállas nőkkel, Krisztus helyén a feje körül arany-glóriával trónoló 130 kg-os, nőnek látszó lénnyel történt életre keltése ezt a pillanatot gúnyolja ki, megspékelve az asztal közepére „felszolgált” meztelen Bacchussal, aki ugye a bor, mámor mitológiai istene. Az utolsó vacsorából LMBTQ bacchanáliát fabrikáltak, ahol az egyik pasinak látszó fehérjehalmaznak a rövid gatyájából tudatosan megkomponálva kilóg az egész micsodája. Undorító, ízléstelen, egy milliárdos egyház gyalázatos megsértése. Beleértve engem is. Nesze nektek keresztények!

Macron nyeglén reagált: „Ez Franciaország!” Tévedett, ez már nem Franciaíország. Ez már a világuralmat átvevő sötét háttérerő műve. Amiben Franciaország már csak egy puzzle-darab. Kultúrember tiszteletben tartja a más kultúrához/valláshoz tartozókat. A franciák kiiratkoztak ebből a körből.

Ha Lloyd Webber kikötheti, hogyan játsszák el a musicaljeit, az olimpiát elnyerő városnak a NOB miért nem szabja meg a nyitó/záró ünnepség peremfeltételeit? Semmi politika, semmi történelmi újragondolás, semmi ideológia, csupán a sport, cirkusz és legfeljebb a folklór! Párizsban nem valósult meg az olimpiai himnusz lényege: „Béke vagy te sport!” Mert tudatosan békétlenséget generált. Minden bizonnyal a NOB előzetes tudtával.

Thomas Bach elnök lemondott újraindulási szándékáról: „Változás kell!”

Egyetértek, olyan Nyugaton kívüli elnök, aki a normalitás talaján áll.

-EGY „ANTISZEMITA” ORSZÁGBÓL JELELENTEM

2024 egyik augusztusi hétvégéjén a Tokaj fesztiváltalanban tartott nagyszerű „István, a király” koncert előadás után (Feke Pál, Dolhai Attila, Malek Andrea, Herczeg Ágnes, stb) este 23 óra körül Bodrogkeresztúron keresztül hajtva haszid ortodox zsidók 60-70 fős csapatát látom hazatérni a sabbat esti szertartásról. Békésen sétálnak az utcán, a hagyományos viseletükben: fekete selyem kaftán, fehér hosszú harisnya, fekete lakkcipő, hatalmas fekete prémkalap/kucsma, hosszú pajesz és szakáll.

Próbálnák ezt meg a toleráns Párizsban, ahol életveszély nélkül kipát sem viselhetnek….

Ui: Nemcsak Steiner Jesája, a híres csodarabbi sírjához zarándokolnak a muzeális temetőben, hanem egyre többen települnek le, nyugalmat keresve. Egy hírhedten antiszemita országban.

Kb. 2024.08.19.                                               Mariska György

SZILÁNKOK  CCXCIX

  - „A  TÁRSALKODÓNŐ”

Köztudott, hogy Orbán Viktor nehéz csatában áll Brüsszellel, és azon kevés vezetők egyike, aki nem támogatja von der Leyen újrázását a Bizottság vezetőjeként. Emiatt aztán kap is hideget-meleget a szélrózsa minden irányából.

Az ismert, jó tollú publicistának, Hont Andrásnak, mivel 2005-ben összerúgta a port Orbánnal, mert Terézvárosban együtt szavazott az SZDSZ-MSZP formációval, távoznia kellett a FDESZ-ből. Így nem barátja az egykori pártjának és aztán rögtön hivatalosan is átállt a túloldalra. Jelenleg a keményen kormánykritikus, USA-ból pénzelt www.atlatszo.hu és a SPIRIT FM munkatársa.

Ebben a minőségében írta von der Leyen második ciklusának brüsszeli előkészítéséről: „Jó intézmény az Európai Tanács is. Felőlük újrázhat egy, a vezetési képességek totális hiányát bemutató, korrupció gyanúba keveredő, annak vizsgálatát adminisztratíve akadályozni igyekvő, egyebekben tökéletes politikai fantáziatlanságot árasztó társalkodónő.”

Erre meg én mondom, hogy tökéletes. A legnagyobb sértés, hogy „társalkodónőnek” nevezi, még véletlenül sem „politikusnak”. Mert nem is az, de annak képzeli magát.

A francia Patrióták vezetője, Florian Phillippot szerint, von der Leyen „fuldoklik a dühtől, rendkívül elégedetlen” Orbán békemissziója miatt, mert az szembemegy az UNIO harcias hisztériájával. Orbán meg fikarcnyit sem törődik a narcisztikus hiúságukkal, hangsúlyozza, hogy a saját nevében tárgyal és nincs UNIÓ-s mandátuma, de a föderalista Brüsszel érzi, hogy valahogy mégis helyettük. Mert tényleg nekik kellene.

A „brüsszeli homokozóban” ezért kicsinyes bosszút forralnak, Orbánt az ET soros elnökeként nem akarják engedni felszólalni az EP alakuló ülésén, alacsonyabb szinteken képviseltetik magukat a magyar elnökség rendezvényein. Kinek ártanak ezzel? Magának az uniónak, mert a normál ügymenetet hátráltatják.

Miközben az „elszigetelt” Orbán egészen más pályán játszik. Két hét alatt az ukrán, orosz, francia, német, olasz, kínai, török első számú vezetővel, a türk tanáccsal, a NATO régi és új vezetőjével egyaránt tárgyalt. No meg Trumppal. Azt hiszem, hogy ezzel egyedülálló a világon.

De Brüsszel szerint Orbánt senki sem veszi komolyan. Világos, ezért tárgyalnak vele a nagykutyák…

Arról nem is beszélve, hogy a diplomáciának alapvető feladata a szemben álló felek közti kapcsolat és a párbeszéd fenntartása. Különben minek van? De Brüsszelnek az esze ágában sincs. Mert ez az USA ukáza.

 - JUSTIZMORD.

Ami ugye a „jog általi gyilkosság”, másképpen az ártatlan kivégzése. Ismert, hogy az unió bírósága a minap 200 millió euró büntetésre ítélte Magyarországot a szerb-magyar határon már évekkel ezelőtt megszüntetett tranzitzónák „jogellenessége” miatt, kimondván, hogy a Szerbia felé nyitott, egyébként teljes ellátást nyújtó létesítmények embertelenek, és jogellenes volt a kérelmük elbírálásig itt várakoztatni a migránsokat. A határvédelem tagállami hatáskör, de felróják, hogy Magyarország nem volt jogkövető a brüsszeli migráns-utasításokat illetően.

A Bizottság cca. 2,8 millió euró büntetést indítványozott, de a bíróság ennek cca 70-szeresét állapította meg. A jogállamiság legnagyobb dicsőségére: fellebbezésnek helye nincs.

Példátlan eset. Bevett gyakorlat, hogy a sértett érdekeit képviselő vádló mindig igyekszik feltupírozni a vádlott vétségét és maximalizálni a büntetését. Ez a dolga.

Most tessék elképzelni: egy vádló egy év büntetést kér a vádlottra és a bíróság a vádló által feltárt tények és bizonyítékok alapján (hiszen új, súlyosbító körülmények nem állnak fenn), ennek 70-szeresét szabja ki. Nonszensz.

Nem beszélve arról, hogy az uniós országok saját törvényei „tól-ig” meghatározzák az adott  vétségre kiszabható büntetés mértékét is, a bíró csak ezen korlátok között mozoghat, de jelen esetben az uniós jog szerint a luxemburgi EU-bíróságnak ilyen kötelme nincs, így a kénye-kedve szerint döntött.

A lényeget tekintve: Magyarországot azért érte –éppen a jog kiforgatásával – súlyos retorzió, mert a hatályos nemzetközi szerződésekben megfogalmazott határvédelmi feladatát ellátta. Jogi nonszensz.

Az EU bírósága politikai indíttatású justizmordot követett el. Sokat elárul a bíróság függetlenségéről, hogy mind az öt tagja kapcsolódik valahogy Soroshoz, és a magyar üggyel foglalkozó főtanácsnok részt vett Alexander Soros esküvőjén…

Előbb az elkottyantott „pénzügyi kiszárítás” céljából a nekünk járó uniós forrásokat mindenféle mondvacsinált ürüggyel visszatartják, majd méretes bírságot is kiszabnak. Mert a szuverenitását védő Magyarországot minden áron be kell törni.

Most nyer értelmet igazán Orbán zseniális stratégiája: ha Brüsszelből nem jön elég forrás az ország fejlesztéséhez, akkor keletről hozunk működő tőkét.

Lévén, hogy többszörösen le-és kirabolt ország vagyunk. Nincs más mód.

-„KIVÉVE A GYEVI BÍRÓT!”

Amikor régi kedvencem, Annalena Baerbock újabb viselt dolgairól hallok, Móra Ferenc remeke jut eszembe, amelyben az álruhás Mátyás király megleckéztette a magát a törvények felettinek minősítő gyevi bírót. A német Zöldek harcias vezetője elszántan harcolt a Frankfurt feletti éjszakai repülési tilalom bevezetésért, amelyet még a foci EB idejére sem függesztettek fel, így 23:00 után tilos a felszállás, ill. bármilyen légi forgalom..

A szabály azonban a külügyminiszter asszonyra nem vonatkozik, a Bundeswehrtől kölcsönzött különgépe 06.23.-án 23:54-kor szállt fel, hogy a mindössze 184 km –re fekvő Luxemburgba repüljön vele. A két város között kitűnő vasúti összeköttetés és autópálya áll rendelkezésre. A német autópályán cca. másfél óra a luxemburgi hotelig, s ha tekintetbe veszem a repülőterekre ki és a városba bevezető procedúrát, az ennél többnek tűnik.

De egy német külügyminiszternek a vonat és az autó snassz! Neki katonai gép jár és fittyet hány a maga alkotta tilalomra is. Az csak a pórnépre vonatkozik.

Pont úgy, ahogy gyevi bírónál…

Ui: A derék asszony 2022-ben potom 167.500 eurót költött csak sminkelésre a TV-s/fotós szereplései előtt. Természetesen közpénzből.

Persze értem én! Ha már külügyminiszternek harmatgyenge, legalább nézzen ki jól!

  - ZÁRÓRA

A végnapjait élő MSZP eladta az egykor szebb napokat megért állampárt koronagyémántját, a Villányi úti pártszékházát. Teljesen igazuk van, ha már tagság/párt nincs, akkor székház sem kell. Különben sem volt jó helyen, egy templom mellett.

Így adták el korábban szabad akaratukból a veszteséges NÉPSZABADSÁG-ot is és a FIDESZ-re fogták a megszüntetését.

A képlet egyszerű: szét kell osztani a maradék vagyont az utolsó mohikánok között. Amíg vannak még néhányan.

Ui. Az 1990-es rendszerváltáskor a hivatalos vagyonleltár szerint az MSZP-nek 375 ingatlanja és összesen (akkori pénzen!) 10,7 MRD HUF vagyona volt. Ez ma legalább a tízszeresét érné és semmi sem maradt belőle… Néhányan nagyon jól jártak.

 - GERONTOKRÁCIA

Nézem Zelenszkij savanyú ábrázatát, amint a washingtoni NATO csúcson a tőle egy méterre álló Biden „Putyin elnök úrnak” szólítva hívta az új fegyverszerződés aláírására. Ha van valami, amit Zelenszkij nem akart hallani, az éppen ez… Aztán Biden fülébe súghattak, és korrigált…

A sokadik kínos bakija egy birodalom hanyatlásának a sokadik szimptómája. A vak is látja az alkalmatlanságát, de nincs helyette más.

A helyzet a ’80-as évek Szovjetuniójára emlékeztet. Brezsnyev a végén már tartós elemről működött, az őt követő agg Csernyenko, majd Andropov regnálása tiszavirág élettartamú volt, a haláluk előtti utolsó hónapjaikban töltötték be az elnöki/pártfőtitkári posztot, a megbuktatott Gorbacsov kétségbeesett reform-kísérlete után már a birodalom szétesése következett, a Jelcin fémjelezte káosszal.

A folyamat visszafordíthatatlan volt.

Azon gondolkodom, hogy az amerikai deep state-nek van-e „B-terve”? Mert egyelőre nem látszik.

Az USA is egy agonizáló birodalom és a gerontokrácia jeleit mutatja. Hiányzik egy rátermett, friss nemzedék, aki kiszellőztetné az országot. Vagy van, csak nem engedik szóhoz jutni?

Kb. 2024.07.13.                                                            Mariska György

SZILÁNKOK  CCXCVIII.

-NÉMETORSZÁG AGÓNIÁJA RENDÜLETLENÜL FOLYTATÓDIK…

…és húzza magával lefelé egész Európát, beleértve a magyar gazdaságot is. 2023-ban a G-7 országok között egyedül a német teljesítmény csökkent, de a kontárokból álló koalíció, Scholz/Habeck/Baerbock vezetésével rendíthetetlenül menetel a gödör alja felé. Nem zavarja igazán őket, hogy az uniós választásokon  három pártjuk összesen 31 %-t kapott, és a hiteles felmérések szerint a német polgárok 70 %-a elégedetlen a kormány teljesítményével.

Folytatják a túlhajszolt Energiawende-t, 7x-es áron veszik az amerikai palagázt és stikában (közvetítőkön keresztül) a megdrágított oroszt, miközben a szakértőik szerint az országnak cca 50 évre elegendő, ki nem aknázott földgáztartaléka van.

Theodor Weimer, a Deutsche Börse vezetője szerint: „az ország ócska bolt lett, ahonnan menekülnek a befektetők.” Ő már csak tudja. Ezt mondta lényegében a német gazdasági kamara is a kancellárnak, de eddig falra hányt borsónak minősült…

A SPIGEL lehozta, hogy a svájci IMD Egyetem tanulmánya szerint Németország globális versenyképessége tíz év alatt a 6. helyről a 24.-re zuhant. Hihetetlen, de az innovációs listán a vizsgált 67 állam közül a németek már csak a 64.-ek. Azok a németek, akik a XX. század első harmadában, érdemi gyarmatok nélkül, új iparágakat teremtve, lekörözték a fél világot uraló briteket.

Már a meglévő iparukat sem képesek megtartani. A gazdasági krízis legfrissebb jeleként a német (vegy)ipar egyik zászlóshajója, a BASF a minap jelentette be, hogy a ludwigshafeni központi telephelyén a magas anyag/energia költségek miatt bezárja 11 üzemét (köztük a tavaly átadott 1 MRD euró értékű TDI üzemét, amely szigetelő és üléshabokat gyárt az autóipar számára) és 10 MRD tőkeráfordítással áttelepíti őket Dél-Kínába. A BASF hozzáfűzte, hogy a külföldi gyárai mind nyereségesek, csak éppen otthon halmozódott fel tarthatatlan veszteség. Nem törődnek azzal, hogy Kínát a német kormány és Brüsszel folyamatosan köpködi.

A nagyon színvonalas, háztartási gépgyártó MIELE hasonló okokból bezárja a német gyárát és áttelepül Lengyelországba. A folyamat már korábban beindult, és továbbiak fognak következni.

De semmi gond, a dicső triumvirátus a ciklusa végén majd dicstelenül és felelősségre vonás/következmények nélkül elvonul, mint aki jól végezte a dolgát. Az USA szemszögéből nézve, tényleg. (Már, ha kihúzzák addig, mert a Bundestag előtti 2025-es költségvetés tervezeten még mindig 40 MRD lyuk tátong, és a három párt háromféle módok kívánja befoltozni.) 2400 MRD államadósság mellett.

Az viszont gond, hogy a Merkel Mutti által balra tolt, már csak a nevében keresztény/konzervatív CDU/CSU hatalomra jutása sem jelent majd érdemi változást. Az amcsik jó munkát végeznek, szépen kiherélik Németországot. A német nép meg bambán tűri. Aki teheti, az házat vesz és áttelepül Magyarországra, ahelyett, hogy odacsapna az asztalra.

Ui: Nyugat-Európa deindusztrializációja folyamatosan zajlik. Jólétük az eredeti tőkefelhalmozásból és a gyarmatosításból szerzett vagyonból ered, ez a tőke kering körbe, de közben óhatatlanul kopik, és az elkényelmesedett országok nem pótolják elegendő friss értéktöbblettel.

Borús jövő előtt állnak.

-KARÁCSONY GERGŐ

Csak dörzsölöm a szemem, amikor olvasom, hogy keresetet nyújtott be a saját (hajszálnyi) győzelmének megsemmisítésére, és új választást kér. Azt a választást szeretné annulálni, amit a vezetése alatt álló Fővárosi Önkormányzat szervezett, és a törvény szerint csak bizonyított, rendszerszintű szabály/törvénysértések esetén van lehetőség az ismétlésre. Csak nem tud ilyenekről?

Babits „Jónás könyve” jut eszembe, amelyben Jónás „rühellé a prófétaságot”, inkább a pusztába menekült, nem vállalva az Úr által rája osztott feladatot, hogy rendet tegyen az elzüllött Ninivében. Gergő barátunk is menekül. A közgyűlés összetételét látva, nem is nagyon csodálom. Eddig volt, aki megmondta neki, hogy mit tegyen, de a vészesen meggyengült DK-ra már nem számíthat. Küzdelmes jövő vár rá.

„Anyám! Én nem ilyen lovat akartam!” –sóhajt a reggeli kakaója szürcsölgetése közben, mert most aztán lavíroznia, egyezkednie, dolgoznia kellene. Ez sosem volt az erőssége, persze, hogy rühelli a feladatát.

Ui:  Budapest elűzte Tarlóst, az elmúlt nyolcvan év legjobb főpolgármesterét és újra inkompetens vezetőt választott. Méltó utóda Demszkynek, aki tüntetett a saját kátyúi ellen, amiket neki kellett volna befoltoztatnia. Tüntetni, menekülni egyszerűbb, mint dolgozni…

- MAGYAR PÉTER LÁTVÁNYPÉKSÉGE…

Ahogy Pressman nagykövet nyilatkozta: „Cselekszünk!” – mármint az Orbán kormány megbuktatása céljából, immár 14 éve. Folyamatosan, mert a mélyállamot nem érdekli, hogy éppen ki a regnáló elnök, ők zavartalanul ügyködnek. Nézzük a dolgokat folyamatában…

    ---Miután belátták, hogy Gyurcsányból többet nem lehet miniszterelnök, megpróbálták a főleg budapesti 30-as korosztályt tömörítő MOMENTUM-al. A hazai és a nemzetközi egyetemeken, ahol a CIA előszeretettel horgászgat, kipicézték maguknak, becserkészték az erre alkalmasnak látszó, elsősorban a nagyvárosokból származó kádereket.

Fekete-Győr András (jogász/ELTE, Heidelbergi és a berlini Humboldt Egyetem, General Electric), Cseh Katalin (orvos, később orvos-menedzser diplomát szerzett a Rotterdami Erasmus Egyetemen), Donáth Anna (szociológus, majd migrációs és etnikai szemesztereket hallgatott az Amszterdami Egyetemen). Mindhárman elkötelezett liberálisok, perfekt angolok, de nem látnak túl a Nagykörúton, nem élnek a való világban. Hiányzott belőlük a politikusi tehetség is. A MOMENTUM mára gyakorlatilag elsüllyedt, a belétolt pénz ellenére.

---A következő kiszemelt a keresztény/”konzervatív” Márki Zay Péter volt, akit a CIA 5 éves amerikai kiképzéssel nevelt ki, de alaposan mellényúlt vele. Mára nem tényező, hiába öltek belé milliárdokat.

                                                                                                                                                                             ---A CIA/Soros tandem ezután taktikát váltott, keresett egy FIDESZ közeli árulót, akit Pressman úr „felkent” és alátoltak egy csomó pénzt. Most Magyar Péter a legújabb csodafegyver, igazi internetes „látványpékség”, ahol azonban kenyeret nem sütnek, azaz nincs valódi politikai tartalom, nézetrendszer, program. Csak hőbörgő, zavaros hókusz-pókusz. Nem lennék meglepődve, ha a kormánybuktatónak szánt házassági balhéja is előre megkomponált koreográfia lett volna. Eddig nem jött be, de mindközül ő a legveszélyesebb.

Felnőtt ugyanis egy új, kozmopolita, harmincas-negyvenes korosztály, aki „éhes”, dominálni akar, és a globalista világban gondolkodik. Nekik a FIDESZ már túl öreg, túl ódivatú, túl patrióta, és úgy érzik, hogy eljött az ő idejük. A stábjában, EP-listáján számosan élnek külföldön. Ez sem véletlen. A CIA talált az élükre egy gátlástalan, arrogáns, indolens, amorális, törtető, szuperaktiv figurát, aki nagyon otthonosan mozog az internet világában, ami  korosztályának az éltető közege. Meglepően sokakat tudott megszólítani, anélkül, hogy érdemi mondanivalója lenne. Egy darabig nincs is erre szükség, de az idő mégsem neki dolgozik:

-----Egyrészt a FIDESZ is igyekszik a lehető legjobban az új generáció kedvére tenni, (tanulás, lakás, otthon, gyerek, család, karriertámogatási programok, stb.) nem sok teret/témát hagy az ellenzéknek. Amellett látható fiatalításba is kezdett, szaporodnak az új arcok..

-----Másrészt Péter barátunk minél többször megnyilvánul, annál jobban kiviláglik a saját jelleme, pontosabban a jellemtelensége, személyiségzavara. Az elkapkodott, indulatból írt, majd visszavont facebook bejegyzések, a be nem tartott ígéretek (beharangozott kormánybuktatás, mégis beül az EP-be, stb), a bombasztikusnak szánt, de kipukkadt blöffjei, az arroganciája. Nem vet jó fényt egy részegen kötekedő, agresszív, verekedő, nőket molesztáló EP-listavezetőre, ha kigyúrt kidobó emberek a nyakánál fogva terelik ki a mulatóból.

----Ezt a maga diktálta tempót nem lehet sokáig bírni, de ő kényszert érez, hogy mindig rátegyen még egy lapáttal. Nem vezető típus, nem is csapatember, ez a „one man show” sokáig nem űzhető, valószínűleg ki fog pukkadni. Idegileg, fizikálisan, tartalmilag. Az első jelek már látszanak, egyszerűen kisétált a kormánybarátnak nem nevezhető ATV-ből, a neki kényelmetlen tényekkel való szembesítésekor.

Én úgy gondolom, hagyni kell, hogy folytassa a szereplés kényszeres ámokfutását, és fogyni fognak a hívei. Önmaga hitelessége ellen dolgozik, és a fékezhetetlen, narcisztikus egója lesz a végzete.

A CIA/Soros majd egy újabb messiás után nézhet. De azért nem árt vele vigyázni, mert mindenre képes.

Ui: Tessék elképzelni Magyarország következő miniszterelnökének.  Brrr!

-EGY RÉGI NÉZŐTŐL

Idén tavasszal beültünk a Miskolci Nemzeti Színházba, az egyébként kitűnő Molnár Ferenc „Üvegcipő” darabjára. (Ez ugyan nem tartozik a legsikerültebbek közé, de mégis). A főszerepet Rudolf Szonja, az általunk nagyon kedvelt Nagykálózy Eszter és Rudolf Péter lánya játszotta. Rögtön látszott, hogy sajnos benne nincs meg a szülei tehetsége, de ami igazán zavart, hogy az ötödik sorban nem értettük a színpadi szöveget. A barátainkkal kérdőn néztünk egymásra, hogy a füleinkkel van-e baj, de meg kellett állapítanunk, hogy a színészek nem tudtak érthetően artikulálni, mert egyikünk sem érti. Így az első szünetben otthagytuk. Sokan másokkal együtt.

A mi korosztályunk még emlékszik olyan színészekre, akiknek a suttogását is lehetett hallani még az utolsó sorban is, mert megtanították őket „színpadon beszélni”.

Aztán a nejem kívánságára júniusban elmentünk a Madáchba, 41 év után ismét megnézni a Macskákat. Előzőleg még a bemutató évében, 1983-ban láttuk az „Ősmacskákat”, katartikus élmény volt Haumann Péterrel, Almási Évával (Hűvösvölgyi, Szerednyey, stb) Szirtes Tamás/Seregi László koreográfus kitűnő rendezésében.

Most is remek előadást láttunk, de egy egészen mást. Szirtes Tamás mozgalmas, látványos, dinamikus, pergős, jókedvű baletté formálta át, méltán kapott zúgó vastapsot, talán még Seregi László is elégedetten bólogatott odafenn. Látszott, hogy az egész stáb beletette a szívét-lelkét, a darab négy évtized után sem fáradt el, hanem megújult.

Egyetlen kifogásunk volt: a szereplők cca felének nem lehetett érteni az ének-szövegét. Derekasan táncoltak, énekeltek, de a dalszövegük érthetetlen volt, pedig a „rímhányó” Romhányi zseniális szöveget adott a szájukba, és jó lett volna hallani a bálozók élettörténeteit. Úgy tűnik, hogy képzési hiányosságban szenvednek, nem tanították meg őket érthetően artikulálni.

Igaza volt a darabbeli öreg színházi macskának: „Ma már nem kell a régi rutin, a régi színész!” Ő speciel kristálytisztán érthetően intonált. Mert, hogy ő még régi színész volt..

-PRESSMAN

Egyszer elmagyarázhatná nekem valaki, hogy mit keres az amerikai nagykövet méretes USA lobogót lobogtatva a BUDAPEST PRIDE első soraiban, és milyen jogon ítéli el a magyar demokráciát, a népszavazáson 3,5 millió ember által támogatott gyermekvédelmi törvény miatt.

Jó, tudjuk, mert büszkén hirdeti, hogy meleg. Ha sima résztvevőként elvegyül a sokadalomban, az talán még elmegy. De USA lobogóval a kezében, rögtön az élbolyban, más színezetet kap a dolog. Máskor meg családi LMBTQ pikniket szervez a nagykövetségen…

Mit szólnának a Fehér Házban, ha washingtoni nagykövetünk magyar zászlóval a kezében egy ottani bevándorlás- vagy woke-ellenes tüntetésen vonulna? Megmondom: haza küldenék.

KB. 2024.06.25.                                                                          Mariska György


SZILÁNKOK  CCXCVII.

-VÉGRE EGY „IGAZ BELGA”

Szakállas vicc, hogy a végítélet napján az Úr felszólítja Belgium népét, hogy a flamandok balra, a vallonok jobbra álljanak. Kohn barátunk ott marad egyedül középen és kétségbe esetten kérdi: „Én, igaz belga, hova álljak?”

Az Úr döntése okos volt, mert a két népség nemigen szívleli egymást, a nemzetekkel szívesen sakkozó európai nagypolitika csak 1830-ban hozta létre a mesterséges belga királyságot, de az ellentét máig megmaradt és az ország a kettészakadás szélén billeg.

Személyes élményem, hogy Flandriából jövet hiába kerestem az autópályákon Vallónia nagyvárosát, amit az egész világ Liege-ként ismer, a derék flamandok csak a holland nevét, Luik-ot voltak hajlandók kiírni, és nekem jó időbe tellett, mire rájöttem, hogy ez a Liege. Amúgy Liege francia szó, de a helybéli francia vallonok Lidje-nek nevezik. Minden világos, ugye? Szóval, közös nyelv, történelem nélküli katyvasz, mesterségesen összegereblyézett tákolmány az egész. Pont alkalmas a „sokszínű” UNIO központjának, amit politikailag erőszakosan igyekeznek balliberálisra homogenizálni..

Így történhetett, hogy az 1926-ban alapított patinás Claridge hotel kerületének polgármestere, a török származású Kerim Kir, aki egy „igaz belga”, megtiltotta a konzervatív szemléletű NatCon konferencia megtartását a hotelban. Kerim Kir csak egy stróman, a döntést magasabb szinten hozták, erre utal, hogy Brüsszel Close nevű, a neve alapján valószínűleg német gyökerű főpolgármestere megerősítette, mondván, hogy „A városunkban nem látunk szívesen ilyen rendezvényeket!” Ha pedig mégis megtartanák, egyszerűen kikapcsolják a hotel áramellátását, szólt a fenyegetés, ennek nyomatékául a tulajdonos gépkocsiját lefoglalták.

Tehát aktív és volt miniszterelnökök, professzorok, akadémikusok, demokratikusan választott pártelnökök, politológusok stb, akik amerikai és UNIO-s polgárok, nemkívánatos személyek Brüsszelben. A pluralizmus, és a szabad véleménynyilvánítás jegyében. Utóbb a bíróság ugyan megsemmisítette a tiltó határozatot, de a történtek híven tükrözik az UNIO állapotát, ahol a nemi identitás 74 féle lehet, de a politikai alapállás csak egyféle. Beteg dolog.

Ui: A Budapest CPAC 2024–n egy német előadó beszámolt róla, hogy Németországban törvényt hoztak arról, hogy minden 50 főt meghaladó vállalkozásnak kötelező „személyzetist” alkalmazni, aki ügyel a politikailag korrekt beszédre/magatartásra. Magyarul spiont, besúgót. Aki vét ez ellen, az megnézheti magát. Nálunk a Rákosi korszakban volt hasonló.

-MÉG LOPNI SEM TUDNAK RENDESEN…(Avagy a Lánchíd-botrány néhány tanulsága…)

Ismert, hogy Tarlós lezárta a Lánchíd felújítására kiírt közbeszerzési tendert, amelyet az A-Híd Zrt 21 MRD-vel megnyert. Az eredményt senki sem támadta meg, Karácsonynak csak alá kellett volna írni a kivitelezési szerződést. Ehelyett új tendert írtak ki, amelyet ismét az A-Híd Zrt nyert meg, de már 26 MRD-ért és kimaradt a két hídfőnél lévő villamos alagúthurok felújítása.

A „Miért tették?” kérdésre egyetlen logikus válasz van: A feltupírozott összeggel meg kellett teremteni a pénzalapot, amit meg lehet csapolni, mert a Tarlós által a csontig lefaragottból nem lehetett.  De ostoba választás volt: a Lánchíd az ország közepe, a téma fókuszban van, különösen, hogy a kormánnyal kötött társfinanszírozási szerződésben vállaltak ellenére, a felújított hídra nem engedték rá a személyautókat. Pedig a híd azért van, hogy használják, különösen egy híd-szűkével küszködő városban. (Összehasonlításképpen. Prágának a Moldván18, Budapestnek 7 közúti és 2 vasúti hídja van.)

Hogy miért választották mégis az emblematikus Lánchíd projektet? Talán tudták, hogy ők nem lesznek képesek hasonló nagyságú, pénzfialó projekteket indítani. Ebben igazuk volt.

Az aláírást követően az A-Híd Zrt 2020 júliusától 2022 novemberéig 1,5 MRD-t utalt át Víg Mór ügyvéd által frissen vásárolt „alvó” Sunstrike Kft-nek (sehol sem látható reklám tevékenység címén), amit aztán az utalások napján vagy az azt követő napon azonnal tovább is utaltak Víg Mór ügyvédi letéti- és magánszámlájára, amiből 39 részletben 1,4 MRD-t készpénzben azonnal fel is vettek. (egyenletes pénzkivételt feltételezve ez 40 millió HUF/alkalom) Néhány tízezer eurót egy monacói számlára is átpasszoltak.

Hab a tortán, hogy Víg Mór barátunkat közben, 2022 januárjában a Kúria jogerősen (egyéb ÁFA csaló, számlagyáros, olasz maffiás ügyei miatt) kizárta ügyvédi hivatásából, a letéti számláját azonban (ismét szabálytalanul) nem szüntette meg, és a buli zavartalanul folytatódott, mintha mi sem történt volna. Igaz, a végén egy Hegedűs nevű ügyvéd-barátja besegített a pénzkivételbe. A kivett pénzekkel aztán elballagtak a Lövőház utcába a Mamut bevásárló központ biztonsági felügyeletét ellátó, Apáthy Zoltán tulajdonolta Argus Security Kft-hez, ő pedig elsétált vele az apja, Apáthy Endre családi érdekeltségébe tartozó A-Híd Zrt-hez. Az öreg Apáthy pedig visszahordta a körbe járatott, „tisztára mosott” pénzt a Városházára, mert azt senki sem gondolhatja komolyan, hogy ez a tekervényes akció csak az A-Híd Zrt érdekeit szolgálta. A pénz visszajutott oda, ahonnan elindult. Csak most már magánzsebekbe, ahol eltűntek. Mindenesetre az ügyben érintett összes irodát azonnal kiürítették, a szereplők megpróbálnak felszívódni… Mint egy vándorló indián törzs, ahol lombokat kötnek az utolsó ló végére, hogy elgereblyézzék a nyomokat.

Számos kérdés adódik.

--- Miért gondolták, hogy az új közbeszerzés, csökkentett tartalommal, de túlárazva nem lesz feltűnő?

---Miért gondolták, hogy a pénzmosást egy ÁFA csaló, a NAV által már figyelt, a Kamarából is kizárt „zugügyvédre” kell bízni? Aki azóta az egyéb gazdasági és köztörvényes ügyei miatt már börtönben is van.

---Miért gondolták, hogy a nagy összegű, sorozatos készpénz-kivételek feltűnés nélkül maradhatnak? A bankoknak van pénzmosás-jelentési kötelezettségük, és ott vannak a titkosszolgálati megbízottak is. Ráadásul a NAV is mindent lát és figyel.

---Miért gondolták, hogy mindezek figyelembe vételével az A-Híd Zrt és az Apáthy család elkerülheti a figyelmet?

---Hogyan gondolhatták, hogy ezzel a primitív, könnyen lekövethető módszerrel csalhatják el a zsozsót? Hogy nem buknak le?

Egy logikus válasz van: a mohóság, ostobaság és az érinthetetlenség mítosza: „Megcsináljuk és elsikáljuk! Ahogy mindig is szoktuk, erre valók az ügyvédeink. Majd 15 év múlva lesz egy behajthatatlan jogerős ítélet. A kitartó szavazóbázisunkat meg különben sem érdekli. Rájuk számíthatunk.”

A szerencsétlen, bamba főpolgármester –akit, lehet, hogy ki is hagytak a pénzosztásból – meg csak kínosan vigyorog: „Nincs itt semmi látnivaló, tessék tovább menni!”

Neked kellene, Gergő! Már a tieid is palira vesznek.

-„KELL MÉG VALAMIT MONDANOM, ILDIKÓ?”

(…egy klasszikus, Gyurcsánytól…)

A brit kormány feje az indiai Rishi Sunak, a most lemondott skót miniszterelnök a palesztin Humza Yousef. (Elképzelem, ahogy a skót nemzeti ünnepeken tradicionális skót szoknyában feszítve, skót dudaszó kíséretében, Allahu Akbart kiállt. Aztán Ramadam idején hidzsabot visel.) De mindketten „igaz britek”. A maradék bennszülött brit, pedig Kölcseyvel élve: „Szerte nézett s nem lelé honját a hazában…”

Ui: A németeknél sem jobb. Április 27-én, szombaton, néhány ezer muszlim fiatal az utcán vonulva követelte egy Iszlám Kalifátus létrehozását Hamburgban. De az UNIÓ migráns paktumját továbbra is le akarják nyomni az országok torkán.

-A KORRUPCIÓRÓL.

Médiahír: Az ügyészség februárban emelt vádat Varga Mihály pénzügyminisztériumának 54, már korábban kirúgott alkalmazottja ellen, akik a vád szerint 108,  főleg uniós és 8 hazai forrásból finanszírozott, cca 25 MRD összegű egészségügyi pályázatot manipuláltak. A 12 főkolomposra börtönbüntetést kért. A hazai ellenőrző rendszer buktatta le őket, jó néhányan előzetesben vannak.

Az anyagi javakkal járó jogosulatlan előnyszerzés/előnyadás ősi módszer, amely főleg az állam, a közvagyon megjelenésével terebélyesedett ki. Már a „régi görögök”-nél is honos volt, a fogalmat egy Polübiosz nevű egykori „politológus” találta ki, és a reneszánszban, a modern államelmélet atyja, Macchiavelli, úgy aktualizálta, mint a „kormányzás romlását” jellemző mutatót. De vajon létezik-e romlatlan kormány, önkormányzat? Nyilván nem, csak a korrupció mértéke szerint van köztük különbség. Ez olyan természetes kapcsolat, mint a veréb és a lócitrom, ahol közpénz van, ott korrupció is. Volt, van, lesz. Magyarországon is. Mindörökké, ámen!

Az Eurobarometer szerint Magyarország az unió középmezőnyében foglal helyet, a Soros féle NGO-k természetesen a sereghajtók közé sorolnak bennünket. Utóbbiak hitelességét erősen megkérdőjelezi, hogy a legkeményebben kormánykritikus Transparency International felügyelte és kiemelkedően jónak minősítette a Lánchíd projektet. Magát nyilván nem vizsgálta.

Brüsszelben rosszabb a helyzet: úgy néz ki, hogy von der Leyen simán megússza a 35 MRD eurós Pfizer-bulit, az arab pénzekkel, több százezer euróval tetten ért Eva Kaili és tettestársai ott ülnek a parlamentben és a megszavazzák a magyar korrupciót elítélő határozatot.

Ja, és a Brüsszeli uniós székház körüli ötszáz méteres sugarú körben cca kétezer világcégnek van irodája/képviselete. Nyilván csak turistáskodni szoktak, sokat látogatják a Manneken Pist.

De Brüsszelben példásan védik az UNIO érdekeit és kezelik a közös pénzt.

Helmuth Kohl tiltott pártfinanszírozás miatt bukott meg, Scholz kancellár még hamburgi főpolgármesterként került máig tisztázatlan zűrbe, miután cca 100 millió euró adót segített elcsalni egy banknak. A spanyol miniszterelnök, Pedro Sanchez felesége ellen korrupciós vádemelés történt, de Sanchez, miután alaposan megvizsgálta önmagát, úgy döntött, hogy a nép ettől függetlenül őt akarja. Tehát marad. A pénzzel együtt. Az olaszokról, görögökről meg ne is beszéljünk.

Folytathatnám, de minek. Náluk minden rendben van, csak nálunk dúl…

-NAGYON BESZÉDES

…a kínai elnök európai látogatása, elárulja, hogyan látja Kína a mai Európát. Hszi Csin ping három nemzetállamot keresett fel, s nem ment el Brüsszelbe, mert az uniót hiteltelen szüleménynek tartja, aki ráadásul sokat kárált Peking ellen. Von der Leyennek kellett elzarándokolnia Párizsba, hogy ismét csak egy mellékszereplőként találkozhasson vele. Már csak a forma kedvéért, mert nem Macron mellett ült, hanem tőle jobbra, vagy négy székkel… A slepp között.

Már tavaly is a helyére tették, amikor Macron pekingi látogatásához csatlakozott. Az elnöki géppel érkező Macront államfőnek kijáró állami protokollal fogadták (díszzászlóalj, díszszemle, vörös szőnyeg, stb), majd a mindezekből kizárt von der Leyen magányosan, utolsóként ballagott fel az elnöki palota hosszú lépcsősorán. Levegőnek nézték, megsértődött, és idő előtt, az elnöki különgép helyett egy polgári járattal repült vissza Brüsszelbe.

A kínai elnök ezúttal kihagyta Berlint is, mert a mai Németország erősen lejtőn van, árnyéka korábbi önmagának és a kormányon lévő Zöldek fanatikusan Kína ellenesek.

Tehát Németország már nem tényező, vele találkozni időpazarlás.

Ritkán értek egyet egy izraeli miniszterrel, de most igen. Még a kínai elnök látogatása előtt, a világ konzervatív erőinek a mobilizálására célozva, Gila Gamliel kijelentette: „Orbán újra feltette Magyarországot a történelem színpadára!” Úgy, en bloc.

Ui: Kedves barátaim! Most próbáljátok elképzelni az új ellenzéki messiást, Magyar Pétert Hszi Csin-ping, Trump, Macron vagy Putyin társaságában. Mert én nem tudom. Ők csak komoly emberekkel állnak szóba.

-CSAK A PAPÍRFORMA.

Ismert, hogy az idei Eurovíziós dalfesztivált a svájci Nemo nevű énekes nyerte, egy habos rózsaszín felsőbe és szoknyába öltözött férfinek látszó lény, aki magát „nembináris”-nak nevezte. (Az LMBTQ terminológiában nem járatosaknak: ez azt jelenti, hogy se nem nő, se nem férfi.) Szerintem: önbeporzó. Legszellemesebben Marija Zaharova, az orosz külügyi szóvivő kommentálta: „Nyugat-Európa temetése zökkenőmentesen zajlik.” Megtalálták Conchita Wurst méltó utódát. Mert a normalitás ki van zárva.

Kb.  2024. 05.13.                                                      Mariska György

SZILÁNKOK  CCXCVI

- HOGY VALÓBAN ÉRTSÜK, MIRŐL IS VAN SZÓ.

A Széchenyi-díjas Vörös Győző (1972) akadémikus ókorkutató, a Pápai Biblikus Egyetem jeruzsálemi fakultásának kutató professzora, a Mississippi Állami Egyetem kutatócsoport vezetője, a Jordán Régészeti Hivatal Holt-tenger parti igazgatója, stb. 30 éve dolgozik a térségben, és nincs már olyan díj, kitüntetés, amit ne kapott volna meg a Szentföldön végzett, kimagaslóan eredményes régészeti munkájáért. Legutóbb a Holt –tenger partján Machareust, Heródes király palotáját tárta fel és rekonstruálta. Sikeresen ásott Cipruson, Thébában és Alexandriában is.

Abszolút szaktekintély a Szentföld ügyeiben, nemrégiben nagyinterjút adott a Mandinernek:

-Újságíró: A Szentföldön ma is háború dúl. Van valami egyértelmű ókori összefüggés is a múlt ősz óta tartó eseményekkel?

Ábrahám fiai ma is ölik egymást és az evangéliumok ma is közöttünk játszódnak. Ráhel siratja fiait, mert nincsenek többé. Nemsokára indul a szent család egyiptomi menekülése is, természetesen Gázára gondolok. (Tőlem: a palesztinok is Ráhel fiai)

Az utolsó nagyobb izraeli-arab háború az 1973.október 6.-án kitört jom kippuri háború volt. Vannak ortodox zsidó ókorkutató barátaim, akik már tavaly ősszel jelezték, nemsokára lezárul a háború jóbel-évfordulója, latinul a jubileuma, amikor majd megszólalnak a sófárok, a kosszarvkürtök, és az elvett vagy elzálogosított földeknek addigra a mózesi törvényeknek megfelelően vissza kell kerülniük az eredeti tulajdonosukhoz. Ez a jubileumi nap 2023. október 6.-a, péntek volt. Aznap este feljött a csillag és beállt a sabbat. Ekkor Jeruzsálemben megszólaltak a sófárok. Másnap hajnalban kevesebb, mint húsz perc alatt ötezer rakétát lőttek ki Gázából, túlterhelve a tel-avivi és a jeruzsálemi vaskupolát, hatalmas pusztítást végrehajtva. A mélyen vallásos muszlimok pontosan tudják, hogy mit jelent a zsidóknak az ötvenedik évforduló, a jóbel év. Azóta megkezdődött a földek visszavétele a zsidók részéről. Az ókor ismerete nélkül senki sem értheti meg valódi mélységében a mai Közel-Kelet különleges világát.”

Tehát szó sincs „meglepetés szerű” Hamasz támadásról. A palesztinok ismerték a mózesi törvényt és a zsidók tudták, hogy a muszlimok tudják, és hagyták, hogy megtegyék a támadást, hátravonták csapataikat, hogy a Hamasz áttörhesse a falat, s elég nagy casus belli generálódjon a földek visszavételére. Gázának pusztulnia, a palesztinoknak menekülnie kell, erről a szándékáról az USA sem tudja lebeszélni Izraelt. (Hogy valóban akarja-e, vagy csak úgy tesz a kormányzat, az más kérdés.)

A föld birtoklása ősi reflex, a mózesi törvények ma is működnek és erősebbek.

A világon két állam van, aki bármit, bármikor, érdemi következmények nélkül megtehet. Az egyik az USA, amelyik a II. VH óta vállalhatatlan háborúk sorozatát indította el. A másik Izrael, aki nemcsak őshonos palesztin tömegeket üldözött a szomszéd országokba, hanem még át is lövöldözhet a szomszédaiba, Jordániába, Szíriába, Egyiptomba, Libanonba, elég annyit mondania, hogy gyanús palesztinokat/irániakat jelentett náluk a MOSZAD. Büntetlenül levadászhat embereket, szétlőheti a diplomáciai védelmet élvező konzulátusokat, nagykövetségeket, az ENSZ/Vöröskereszt, Vörösfélhold segélykonvojait. Mert következmények nélkül megteheti.

-VALÓSZÍNŰLEG EZ A VALÓSÁG.

Közismert, hogy nagy a ködösítés az Északi Áramlat II. felrobbantása körül, és a vezeték 51 %-át birtokló oroszokat nem engedték a NATO felügyelte vizeken lefolytatott „kivizsgáláshoz”.

Az orosz titkos szolgálatok most nyilvánosságra hozták a maguk verzióját. Eszerint 2022 márciusában a NATO, elsősorban az USA és Norvégia hangsúlyos részvételével, katonai hadgyakorlatot készített elő a Balti tengeren.

A műholdak szerint 2022. júniusában megtartott „Balti Operations ’22” hadgyakorlat során a különleges szolgálataik hidroakusztikus bombát helyeztek el a vezetékre. Ekkor a térségben 9 nevesített, tételesen felsorolt NATO, köztük német (!) hadihajó tartózkodott.

Ezt követően a norvég haditengerészet Boeing P-8-Posseideon repülőgépe 2022. 09. 26.-án ledobta a detonátorként működő hidroakusztikus bóját a vezetéken elhelyezett bomba fölé, ami távirányítással megadta a jelet a robbanásra.

A robbanás idején négy, arra felé tartó óriás tanker ill. konténer hajó szokatlan, illogikus kerülő utat tett. Nekik időben szóltak, hogy kerüljék el a helyszínt.

Természetesen gondoskodtak elterelő műveletről is, 4 nevesített ukrán búvárt kiképeztek a zsitomiri bányatóban és az Andromeda nevű ukrán yacht a térségbe szállította őket. Ezzel a médiában el lehetett hinteni az esetleges ukrán érintettséget, ami sima porhintés, csakúgy, mint a később szóba hozott lengyel yacht, mert ez high tech művelet volt.

-KÖRKÉP A MI KIS ELLENZÉKÜNK KÓRKÉPÉRŐL.

Kezdetben volt Horn Gyula, akit ’94-ben visszahozott a nosztalgia. Taktikus, ravasz, vén róka volt, aki a magának kisajátított határnyitásból ügyes nimbuszt épített ki magának. Utólag úgy látom, hogy mind közül még mindig ő volt a legrátermettebb. Belül ugyan végig kommunista maradt, de az idők szavát megértve úgy tett, mintha demokrata lenne.

A  Brüsszelnek mindenben megfelelni akaró Kovács Lászlóról mindent elmond a „Merjünk kicsik lenni!” jelszava. A sajátjai által leváltott Gyurcsány után a „libás” Bajnai Gordon csak átmeneti megoldás volt, ő technokrata bankár, nem politikus.

Az erős lejtmenetben lévő MSZP további elnökei, „potentátjai”, Mesterházy, Lendvai, Tóbiás, Molnár Gyula, Tóth Bertalan, Kunhalmi Ágnes gyenge epigonok.

Az SZDSZ nevű, a privatizációra szakosodott „projekt párt” megszűnt, ahogy megszedte magát, nagy adósságot hagyva maga után.

A budapesti belvárosi/hegyvidéki „aranyifjúságból” létrejött Momentum gyorsan amortizálja  tehetségtelen vezetőit, és érdemi mondanivaló híján a tevékenységük kimerül a brüsszeli áskálódásban. Erősen lejtőn vannak.

Vona Gábor az egykori MIÉP-ből kiszervezett JOBBIK-ot átkompolta a baloldalra, az elvégzett feladatát elment lejelenteni a magyarországi zsidóság szellemi szentélyébe, a SPINOZA HÁZ-ba, megkapta érte a buksi simogatást, csak azt nem vette észre, hogy a tagsága nem követte. Mára gyakorlatilag nincsenek.

Az új kiszemelt, Karácsony Gergő is megkapta a Spinoza ház áldását, de idő előtt bedobta a törülközőt, mert belátta, hogy a fejszéjéhez képest túl nagy a miniszterelnöki fa. Utóbb kiderült, hogy még Budapest is.

A CIA által kitalált, felépített, szponzorált Márki Zay szintén bírta a Spinoza ház áldását, de mára kipukkadt. Van, amikor a CIA is mellényúl.

Gyurcsánynak nem kellett levizitelni a Spinoza házban, elintézte helyette az anyósa. De neki az a terhe, hogy a kormányzati teljesítménye, az Őszödi beszéde és a 2006-os tüntetések brutális szétverése után sohasem lehet miniszterelnök, és hiába tolja maga elé a feleségét, mindenki tudja, hogy valójában ő dirigálna. Mert azon az oldalon kétségkívül ő a dirigens. Legalábbis eddig.

A legújabb messiás, Magyar Péter, az „újracsomagolt Márki Zay”, szintén eredményes audencián járt a Spinoza házban, az előzőek alapján ez kifejezetten rossz omen. Arról nem is beszélve, hogy ujjat húzott az egyetlen ellenzéki állócsillaggal, Gyurcsány Fletoval, ami azon az oldalon még senkinek sem jött be. Mindazonáltal minden eddig aspiráns közül a hatalmas egójával ő a leggátlástalanabb, legnyomulósabb, legveszélyesebb. Minden olyan tulajdonsággal rendelkezik, ami miatt az ő „menedzser mentalitása, nemzedéke” visszataszító. Érdekből volt FIDESZ-s, érdekből lett áruló.

Az amcsik „mikro adományok” és NGO-utalások formájában beletoltak majd 5 Mrd HUF-ot az Orbán-buktató projektbe, sikertelenül, mert beletört a bicskájuk. (Kaczynszkiék viszont benyelték.) Az erodálódott pártstruktúrák helyett hiába finanszíroztak NGO-kat, önjelölt influenszereket, akik semmiből jött senkik, eddigi befektetésük kútba dobott pénz volt.

De Pressman nagykövet világosan beszélt, eddig ugyan nem jött be, „De cselekszünk!”-mondta vészjóslóan.

Ez azt jelenti, hogy most Magyart kezdik pénzelni, futtatni. Ő az új emberük, azaz ügynökük.

Orbánéknak észnél kell lennie, mert az emberek befolyásolása áttolódott a virtuális térbe, a profin kezelt internetes világban nagy hangulati cunamikat lehet generálni. Érdemi politikai program nélkül is, mert az neki sincs.

Ilyen az, ha az ember szövetségese az USA. Ahogy mondják: ellenségre már nincs is szüksége.

Ui: Figyelemre méltó, hogy az ellenzéki oldalon csak az próbálkozhat, aki bírja a Spinoza ház áldását. Ők az összekötő kapocs az amcsi „mélyállammal”.

-VAN JÓ HÍR IS.

Most, hogy a Nyugat pénzügyi köldökzsinórján életben tartott Ukrajna nagyobb bajban van, Zelenszkij elnök megvette a sokadik külföldi ingatlanját. Minden bizonnyal nem az elnöki fizetéséből. Ezúttal magától a brit Károly királytól vásárolta meg a Highgrave House-t. Szívet melengető érzés, hogy az impozáns középkori kastély vételárához az Ukrajnának adott uniós támogatáson keresztül mi is hozzájárulhattunk.

Szegény II. Rákóczi Ferencnek egyedül Rodostó maradt, Kossuth kénytelen volt Torinóban rostokolni, de Zelenszkij kedvére válogathat a kontinensek/országok/kastélyok/villák között.

Bizonyára kiérdemelte.

Ui: Az benne a gyönyörű, hogy miközben Brüsszel a kákán is csomót keresve, nagyítóval vizsgálja a tagállamok pénzköltését és a COVID helyreállítási alapból 14 ország még nem kapott pénzt (némelyek némi előleget), addig Ukrajnába nyakló és kontroll nélkül öntik az euró-milliárdokat, aminek Kijev legalább a harmadát  rögtön el is lopja.

A megnyerhetetlen háborújukat addig folytatják, amíg lesz miből lopni. Aztán kivonulnak a külföldi magán-paradicsomaikba, és utánuk a vízözön.

-A SZÉP ÚJ VILÁG.

Olvasom Dr. Bardócz Zsuzsanna biokémikus, táplálkozástudományi professzor emirata, akadémia doktor interjúját. A professzorasszony szerint a világ pénzügyi nagykutyáit tömörítő Világgazdasági Forum (WEF) által készíttetett tanulmány azt állítja, hogy egyetlen adag otthon készült étel ötször annyi energiát használ fel, mint ha nagyipari módon állítanák elő. A WEF fel is kérte a Föld kormányait, hogy próbálják leállítani a termények (zöldség/gyümölcs/hús) otthoni termesztését/tenyésztését és a belőlük való ételkészítést.

Az ellátásunkat/etetésünket majd a gigantikus latifundiumok, nagyvállalatok fogják átvenni.

Így kell nézni az ukrajnai háborúra és traktoros tiltakozásra is. Ők már ébredeznek. Ki tudja, hogy mire lesz elég.

Kb. 2024.04.14.                                                                            Mariska György

SZILÁNKOK  CCXCV.

-EGYSZERŰEN NEM ÉRTEM…

…azt a mély gyűlöletet, primitivizmust, unintelligenciát, ami a Demokratikus Koalícióból árad.

A kegyelmi botrány kapcsán telehintette az országot olyan óriás plakátokkal, amelyeken

                                        „ Isten? Haza?

                                           PEDOFÍLIA!”

felírat áll, mellette Orbán Viktor arcképe, alul pedig, hogy félreértés ne essék

                     „Készült a DEMOKRATIKUS KOALÍCIÓ megbízásából”

Az ellenzéknek az a dolga, hogy alternatívát mutasson fel, és rámutasson a kormány vélt vagy valós hibáira. De ez túlmegy minden határon.

A magyar nyelv szabályai és a kompozíció összeállítása szerint ez egy személyre illetve szervezetre vonatkozó célzott állítás, ami egy gúnyolódó, becsületsértő ocsmány hazugság.

Egy közszereplőnek tűrni kell még a méltatlan támadásokat is, de Orbán helyében ez esetben én mégis perelnék, mert a személyét hozzák összefüggésbe a pedofíliával, holott miniszterelnök/kormány még soha nem tett többet a gyermekvédelem/család érdekében.

Elgondolkodtató, hogy milyen aljas lelki nyomorról tanúskodik a DK, miközben a lelkük mélyén maguk is tudják, hogy ha valaki tényleg nem pedofil, az éppen Orbán.

-A „micron” MACRON.

Az ember nem tudja mire vélni az „izmozását”. A gall kakas hirtelen átvedlett dürrögő fajdkakassá, aki a szerelmi hevületében duplára fújja fel magát, és se nem lát, se nem hall. Elveszti a kapcsolatát a való világgal.

Macron francia/NATO csapatok oroszok elleni hadba küldéséről vizionál, egy olyan ország megsegítésére, akihez semmi köze/köteléke nincs.

Még mindig a francia gloire, a nagy francia dicsőség motoszkál a fejében, ami persze már régen nincs, és ami maradt belőle, arra sem lehetnek büszkék.

Nézzük csak, hogy is áll ez a francia gloire…

---Az 1700-as évek közepén a britekkel szemben elvesztették az Észak-Amerika és India birtoklásáért indított gyarmatszerző háborúkat.

---A Nagy Francia Felfordulás cca százezer- zömében ártatlan- áldozattal járt, aztán Napóleon ugyan lerohanta Európát, de ez a győzelmi futam csak Borogyinoig tartott, ahol 1812-ben Kutuzov és Tél tábornok megsemmisítette Napóleon hadait, és a francia trikolór a Lipcsei Népek Csatájánál, majd Waterloonál végképp lehanyatlott.

---A francia-porosz háborúban Moltke serege 1870-ben Sedannál megsemmisítő csapást mért III. Napóleonra, és az addig több tucatnyi grófságra/fejedelemségre tagolódott németek, a franciák legnagyobb dicsőségére, a Versailles-i királyi palota tükörtermében kiáltották ki az egyesült Német császárságot, s hivatalba lépett Bismarck, a „Vaskancellár”.

---Az I. VH.-ban a partra szállt amerikaiak húzták ki őket a csávából, mert hatalmas veszteségeket elszenvedve, igencsak vesztésre álltak, de rögtön győztesnek kiáltották ki magukat és olyan méltánytalan, igazságtalan békerendszert erőltettek rá Európára, amit máig nyög.

---A II. VH-ban a Wehrmacht, Guderien páncélos hadosztályaival az élen, az „áttörhetetlen” Maginot vonalat áttörve/megkerülve, hetek alatt lerohanta Franciaországot és elfoglalta Párizst. A franciáknak ugyanabban a Compiegne-i erdőben, ugyanabban a vasúti vagonban kellett aláírniuk a kapitulációt, ahol a németeknek az első VH. végén. Hogy teljes legyen a megaláztatás, Hitler beleült Foch marsall egykori székébe, de az aláírást Keitel tábornagyra hagyta.

Petain marsall megtarthatta a dél-francia Vichy-féle formációt, annak fejében, hogy kollaborálnia kellett a nácikkal. A londoni emigrációra kényszerült kormánynak sikerült néhány, főleg afrikaiakból álló hadosztályt összeverbuválnia, de a Normandiai partraszállásban marginális szerepet játszottak, és az ütközetekben előre tolt színes bőrű katonáikat be sem engedték vonulni a visszafoglalt fővárosba. De Gaulle mindenesetre oda ügyeskedte magát a győztesek asztalához, noha a szövetségesek győzelméhez vajmi keveset tettek hozzá.

---Az 1946-1954-ig tartó Indokinai háborút elvesztették, a Ho Si Minh/Diap tábornok vezette seregek Dien Bien Phu-nál agyonverték a híres idegenlégióval és a gyarmati hadosztályokkal feltuningolt francia haderőt, akiknek véres fejjel kellett kivonulniuk Vietnamból, Kambodzsából és Laoszból.

---Az 1954-1962 közti francia-algír háborút De Gaulle kénytelen volt vereséggel, kivonulással lezárni, noha korábban Algériát már hivatalosan is „francia megyének” sorolták be.

Hát ez az elmúlt kétszázötven év dicsőség-listája.

Igaz, közben sikerült számos íjjal és lándzsával harcoló afrikai/arab törzset legyőzni, és a fekete kontinensen 14 mesterségesen kialakított gyarmati államot létrehozni, amelyeket kiszipolyoztak, és ma is félgyarmati sorban tartanak, de én ezt nem nevezném dicsőségnek. Ebben főszerepet játszott a külföldi kalandorokkal, zsoldosokkal, büntetés elől szökött bűnözőkkel teletűzdelt, a kegyetlenségéről hírhedt idegenlégió, aminek jóformán csak a tisztikara volt francia.

De mára már ezekből az országokból is kiszorulóban vannak. És erre olyan büszkék. A helyükben én nem lennék.

A Micron/Macronnak van cca kéttucat atomfegyvere, de az oroszoknak meg több, mint kétezer. Nem érdemes az orosz medvével szórakozni, mert megint újjá kell építeni a „véletlenül” leégett Notre Dame-t. Már ha maradna valaki élve közülük..

De az is lehet, hogy a gloire jegyében egyből mecsetnek építenék vissza.

Ui: A sportberkekben ezt úgy mondják, hogy „Macron birkózó sz...rt evett!” Amit a választások miatt takarékra kapcsolt amcsik adtak a szájába. Mindig kell egy hasznos hülye.

-A MEGBONTHATATLAN UKRÁN-MAGYAR BARÁTSÁG.

(Avagy a munkácsi turul szobor hányattatása…)

A magyar országgyűlés 1896. évi  VIII. törvénycikke elrendelte, hogy a Millennium tiszteletére az ország hét pontján méltó emlék állíttassék. Köztük volt a Munkácsi vár (a Rákócziak egyik ősi fészke) bástyáján felállított Turul szobor, amely a Vereckei hágón keresztüli Honfoglalásra emlékeztetett. A kitárt szárnyú kerecsensólyom egyben a város szimbolikus védelmezőjének is számított.

Mivel Kárpátalja az I. VH után Csehszlovákiához került, 1924-ben a várárokba döntötték.

Aztán 1945-ben Kárpátalja a Szovjetunió része lett, az árokból kiemelt szobrot beolvasztották és helyére stílszerűen vörös csillagot helyeztek.

A munkácsi származású módos Pákh család szívügyének tekintette az emlékmű visszaállítását, és az Amerikában élő, híres Munkácsy képgyűjtő, Pákh Imre, 2008-ban az ukrán államtól és helyi közigazgatóságtól beszerzett, minden hivatalos engedély birtokában újraöntette és a régi helyére, a munkácsi vár fokára felállíttatta. Az engedély alapján a szobor a magántulajdona maradt.

2023-ban az egész Kárpátalját behálózó, rettegett Baloga klán feje, Viktor Baloga, a helyi kiskirály, önkényesen ledönttette és helyi hivatalos szervek nem merik visszaállíttatni.

Továbbá, az ukrán kormány a háború közepén fontosnak tartotta egy törvényben elrendelni, hogy a kommunista és az orosz korszak minden emlékét el kell távolítani. Ennek alapján Munkács utcáiról leverték a festőfejedelem Munkácsy Mihály, Báthory Zsófia (II. Rákóczi György felesége, I. Rákóczi Ferenc édesanyja, nagylelkű adakozó), stb. névtábláit.

Mert gyűlölt orosz kommunisták voltak…

Kárpátalja 5-6 nemzetisége az elmúlt ezer évben megtanult békében egymás mellett élni, de Kijev mostanában tudatosan mérgezi a légkört. Mennyivel egyszerűbb lenne a helyzet, ha Kádár elfogadja Hruscsov jegyzőkönyvekben dokumentált, egész Kárpátalja visszaadására vonatkozó ajánlatát, de Kádár félt belepiszkálni Trianonba… Pedig az akkori Szovjetunió érvényesíteni tudta volna a döntését.

A megfélemlítésre jellemző, hogy az amerikai Pákh Imre pert kezdeményezett a magántulajdona megsértése miatt, de egész Kárpátalján nem talált egyetlen ügyvédet sem, aki a Baloga klán ellen elvállalta volna képviseletét, így kijevi ügyvédet kellett fogadnia.

A mai Ukrajnában így sem számíthat sikerre és az ügyvédjének vigyáznia kell az életére is…

A neve alapján ez a Baloga família valaha magyar lehetett (az ómagyarban a „balog” szó balkezest jelentett), de végzetesen elukránosodott maffiózók lettek. Akik uralják a terepet és tesznek a törvényekre.

-A VIDÉK, MINT TEHER.

Úgy döntöttem, hogy a jövőben Ungváry Krisztián egyetlen cikkét/tanulmányát/könyvét sem fogom elolvasni, és ha meglátom a TV-ben, tovább kapcsolok. Ebbe ő nem fog belehalni, de én nem mérgezem magam a hazafiatlan gondolataival.

A ballibsik által sztárolt történész a Trianonról írt egyik elemzésében arról értekezik, hogy a „fejletlen peremvidék elvesztése még jó is”, mert nem jelentett terhet az ország fejlettebb részei számára.

Neki a történelmi Magyarország 2/3-a „fejletlen peremvidék”. Micsoda beteg gondolat!

A bányáink, erdeink, vízforrásaink, havasaink, a zsíros bácskai/bánáti földek, Csallóköz, Kassa, a „kincses” Kolozsvár, Nagyvárad, Szabadka, az Őrvidék, stb, a törökdúláson kívül maradt műemlékeink, a határainkon kívül rekedt magyarok milliói neki terhet jelentenek. Teher a föld, ahol ezer év óta „a sírjaink domborulnak”.

Persze, lehet, hogy a maga szempontjából nézve még igaza is van… Egy ilyen nagyvároslakónak ma is kolonc a maradék „trágyaszagú” vidék, aki nem hajlandó kozmopolita módon gondolkodni, élni, s főleg szavazni.

Mennyivel egyszerűbb lenne az uniós átlagot meghaladó fejlettségű Budapest városállamban élni. Az europeer csak bemegy a TESCO-ba, Metro-ba, megveszi a sok „E-betűt”, meg a szermaradványos marokkói paprikát, aztán meg beül hamburgert enni a MEKI-be, és jól elvan… Teher nélkül.

Legfeljebb néha elviszi a gyerekét az állatkertbe és megmutatja neki a tehenet: „Látod? Azt mondják, hogy régen ebből a büdös állatból jött a tej, de ma már szójából, meg kókuszból. Legalábbis ez van ráírva. A húsát meg megették, de ma már steril műhúst ehetünk a MEKI-ben!”

Ez az Ungváry Krisztiánok világa.

-VARGA JUDIT- MAGYAR PÉTER BOTRÁNY.

Noha nagy hullámokat vert, de nekem nincs kedvem foglalkozni vele. Egyrészt még nincs vége, másrészt olyan méltatlan az egész.

---Értem, ha egy regnáló hatalom próbál tájékozódni az alárendeltségében lévő ügyészségnél a gyanúba keveredett tagjának ügyében (Schadl- Völner ügy) és kárenyhítésre törekszik. Ha nem is tetszik, ez a világon mindenhol így van. A példás demokrácia hazájában, az USA-ban, még a valóban „független” bírókat is megkörnyékezik.

---Értem, hogy vannak arrogáns, szemétláda pasik, akik terrorizálják a feleségüket, gyermekeik anyját. Ők a szememben gennyládák. Erre nincs jobb szó.

---Értem, hogy vannak az uborkafára felkapaszkodott, amorális, narcisztikus, gerinctelen, karrierista alakok, akik aljas módon belepiszkítanak abba a fészekbe, amely eltartotta őket. Én „Hegedűs hadnagynak” hívom az ilyeneket. Sima árulók, akik mindig is voltak és lesznek is.

---Amit nem értek: hogyan lehet egyeseknek józan ésszel Messiásnak tekinteni, követni őket? Vezetőjüknek tartani ilyen rongy embereket…

Ez az ami teljesen abnormális.

Kb. 2024.03.29.                                          Mariska György

SZILÁNKOK   CCXCIV.

                                       -„A BOLONDOK  HAJÓJA SÜLLYED…”

…ezt nem én mondom, hanem Herr Maassen, a Szövetségi Alkotmányvédelmi Hivatal exelnöke (2012-2018), akit a CDU őszinte, realista, de a mai Németországban már radikálisnak számító nézetei miatt kizárt a tagságából, majd visszavette, mire ő 2024 januárjában önként kilépett a politikai arcélét elvesztő CDU-ból, hogy új, igazi konzervatív pártot alapítson Werte Union néven. (Azóta megfigyeli az Alkotmányvédelmi Hivatal, amit korábban ő vezetett.)

A Hamvazószerdán mondott beszédében az őrült ideológiai alapon kormányzó koalícióra és a vele süllyedő Németországra célzott, amit már Franz Josef Strauss is megjósolt cca 50 évvel ezelőtt, arra az esetre, ha a „vörösök” és a”zöldek” együttesen kormányra kerülnek.

A következményekkel még a gazdasági kormányzásért felelős Robert Habeck alkancellár is egyetért: „a német gazdaság drámaian rosszul teljesít”, hozzátéve, hogy „rendszerszintű problémáink vannak”. Persze, mert nem a német érdekeket tartják szem előtt. Az elemzők pesszimisták, recessziót jósolnak 2024-re is, Christian Lindner pénzügyminiszter szerint a „német gazdaság kínos és veszélyes helyzetben van.”

Habeck azt ugyan elfelejtette mondani, hogy a probléma oka az elfuserált Ampelkoalicio, benne ő maga. Rögvest javulna a helyzet, ha átadná a helyét egy hozzáértőnek, és visszatérne a békés civil foglalkozásához, a mesekönyv-íráshoz. Vihetné magával Baerbock külügyminiszter asszonyt is, aki nem adott engedélyt a SIEMENS ENERGY-nek, hogy a PAKS I. után, a PAKS II.-höz is leszállítsa a központi vezérlőt, így a francia FRAMATOME kapta a megbízást.

Aztán csodálkoznak, ha süllyednek… Mert PAKS II. nélkülük is megépül, ők meg elszalasztják az üzleteket és ezzel önmaguknak ártanak. Süllyednek.

Hülye ideológia okokból.

               -A HALOTTLÁTÓ ELNÖK

Joe Biden a február 07-i Las Vegas-i kampánybeszédében mesélt a legutóbbi G7-es csúcsról, ahol kijelentette: „Amerika visszatért”. Majd folytatta: „Mitterrand Németországból, úgy értem Franciaországból, rám nézett és azt mondta: mennyi időre jöttél vissza?”

Ez valóban különleges képességeket igényel az elnöktől: Francois Mitterrand 1995-ig volt Franciaország elnöke és 1996-ban meg is halt…

Szomorú látni, hogy szürke gomolyag hullámzik az elnök agyában, amelyben összemosódik a múlt és a jelen. Meg még sok minden, ezért nevezi Hszi Csin Pinget orosz elnöknek.

És újra akarják indítani…Mert tökéletesen megfelel a háttérhatalomnak, azt teszi, amit mondanak neki.

                 -NOVÁK KATALIN, VARGA JUDIT TÁVOZÁSA.

Végtelenül sajnálom őket, két kiváló ember. Az ügyhöz csak néhány megjegyzésem van:

---Undorító az ellenzék viselkedése, azok csináltak 180 fokos fordulattal hisztérikus balhét, magasra csapó gyűlölet-cunamit, akik konzekvensen támadták itthon és Brüsszelben a gyermekvédelmi törvényt. Az mindennek az alja, hogy a „betiltott” Klubrádióban egy Arató András nevű fehérjehalmaz, mert embernek nem nevezném, a „Kurvák cseréje” címen kárörvendezett és az ellenzék még csak el sem ítélte ezt a gusztustalan írást.

---Én ab ovo nem értek egyet az elnöki kegyelemmel: aki vétkezett, ülje le a büntetését. A sokévtizedes szokásoknak megfelelően azonban a pápalátogatáskor Novák Katalin cca 40 kegyelmi döntést hozott, amelyek a törvény szerint titkosak, de ezt valaki kikukázta közülük. Az esetet az amerikai pénzből működtetett www.444.hu hozta nyilvánosságra. Az elnöki hivatal szerveréhez egy ilyen mezei honlap nem férhet hozzá, ehhez sokkal felkészültebb, professzionális titkosszolgálati erők kellettek. Vagy egy beépített „vakond” a Sándor Palota - Igazságügyi Minisztérium közti szolgálati úton, ahol végigfutott a határozat. Az elnökasszony a Magyarországot minden áron fegyelmezni akaró, kutakodó ország „baráti tűzében” esett el. A magyar titkosszolgálatoknak meg feladata akadt. Sajnos, utólag.

---Novák úgy búcsúzott, hogy „A köztársasági elnöknek a nemzet egységét kell képviselni!” Szép idea, de nincs ilyen, nemzeti megosztottság van, még az alapvető kérdésekben is. Az ellenzéknek még az Alkotmánybíróság párton kívüli elnöke, az új köztársasági elnök is a „FIDESZ golyóstolla”. Aki egyébként komoly, hiteles, szuverén ember. Eddigi életútja szerint egyáltalán nem „automatikus golyóstoll”. Nem kell megszavazniuk, lehet tartózkodni is, de tüntetőleg kivonulni a megválasztásakor, az politikai bunkóság. Hogyan várhatnak el tőle ezek után jóindulatot?

---Orbán „ki nem kényszerített hibának” nevezte a pedofil főnöke ügyét eltussolni segítő bűnsegédnek adott kegyelmet. Igaz. De, az én szememben Balog Zoltán, a Református zsinat püspök elnöke a „hunyó”. Neki nem rá, hanem lebeszélnie kellett volna az elnökasszonyt. A presbitere a fél évnyi házi őrizetet féllábon is kibírhatta volna. Balog sokkal tapasztaltabb, a belpolitikai mocsárvilágban járatosabb ember, volt miniszterként neki éreznie kellett volna a politikai veszélyt. Ehelyett jégre vitte a jólelkű Novákot, mert az embernek nehéz visszautasítania a püspöke kegyelmi kérését. Ráadásul az első körben még nem is érezte tettének a súlyát, amikor a zsinat 86 %-os támogatottságával a hivatalában akart maradni.

De Bayer Zsolt feltette neki az egymillió dolláros kérdést: „Ezt értjük, de vajon hogyan szavazott a Jóisten?”Ezek után mennie kellett.

Szerintem elsőként kellett volna, több bűnbánatot, alázatot mutatva… Elnökbuktató, rossz tanácsadó volt, egy végzetesnek bizonyuló, de a maga nemében piszlicsáré ügyben.

Őszintén remélem, hogy egyszer még látjuk a két hölgyet közéleti szerepben.

                              -NEM KELLETT VOLNA.

Ha az ember lelki harmóniában akar élni, távol kell tartania magát mind a magyar, mind az EU parlamenti ülésektől. Hosszú idő után azonban, az új köztársaságielnök-választás és a svéd NATO szavazás miatt belenéztem a magyar országgyűlés nyitó ülésébe. Nem kellett volna.

Böde Dávid, a MOMENTUM vezérszónoka, szakadt farmerben, zakó nélküli rövid ujjú pólóban, bicskanyitogató, arrogáns, pofátlan stílusban támadt. Ezért a hangnemért egy rendes kocsmában biztosan pofán vágnák és kihajítanák az utcára. Azon a helyen ordibál, ahol egykor Mikszáth ült…

A régi jobb volt…” írja sorozatában Bayer Zsolt. Igaza van: 1913-ban gróf Tisza István miniszterelnök kardpárbajra hívta gróf Károlyi Mihályt, mert nem fogadta a nála 15 évvel idősebb Tisza köszönését. Ez a mitugrász, meg büntetlenül pocskondiázik…

Gyurcsány barátunk meg megtért. A többször bérmálkozott, valójában ateista pártvezér egyszeriben hívő lett, prófétikus magasságokba emelkedve, előbb az évértékelőjén, aztán a parlamentben, bibliai idézeteket citálva, istenre és a keresztényi Magyarország erkölcsiségére hivatkozva prédikált, noha korábban az egyházi iskolák és az egyházak ellen szónokolt és ellenükre kormányzott. Nem átallja a szájára venni a „haza” fontosságát, amit anno többszörösen kiárult. (MALEV, MOL, stb)

És nem szakadt a fejére a mennyezet.

                           -MÁR MEGINT

Az ukrán-orosz háborúnak alig titkolt célját mondta ki a minap Macron elnök: „nem hagyhatjuk, hogy Oroszország győzzön, nyugati katonák is beavatkozhatnak, minden eszköz lehetséges, ami a célokat szolgálja!” A Bundeswehr főtisztjei meg a krími híd felrobbantásáról diskuráltak.

A franciák és a németek egyszer már megpróbálták… Ahogy Orbán mondta: „Talán még a régi térképek is megvannak!”

A kérdés az, hogy mire ez a nagy nyugati vehemencia? Ha az oroszok nyernek, akkor is a nyugatiak kezén marad a maradék Ukrajna minden fontos értéke. A „fekete föld”, a bányakincsek, stb.. Még csak be sem kell vagonírozni a nagy humusztartalmú csernozjomot, ahogy a nácik tették és hordták talajjavítás céljából Poroszországba.

De a háttérben valószínűleg sokkal többről van szó. Macron a Rothschild bankház neveltje, a globális elit érdekeit ötvözi a megkopott francia „gloire”-al.

A világ jövőjével foglalkozó stratégák szerint Oroszország 17 millió km2-es területe túl nagy egy mindössze 146 milliós lakosságnak. Részekre, befolyási övezetekre kell szabdalni, hogy könnyebben hozzá lehessen jutni a szinte kimeríthetetlen nyersanyagforrásaihoz. A birodalom peremországai már leváltak róla, most az anyaország szétzilálása következne.

A status quo széttrancsírozásához a magukat még mindig világhatalomnak képzelő franciák nagyon értenek. Igaz, hogy az I. v.h.-t a partra szállt amerikaiak nyerték meg nekik, de ők győztes pózba vágták magukat, felrúgták a vesztesek érdekeit is figyelembe vevő, sok évszázados múltú „méltányos békekötési” elvet, és olyan béke diktátumot erőltettek rá Európára, amelyet máig nyög:

---Lengyelországot cca 200-300 km-el nyugatabbra tolták, sok millió embert kényszerítettek szülőhelye elhagyására.

---Életre hívták Csehszlovákiát, ami mára szét is esett.

---Megalkották a hét egymást gyűlölő nemzetből álló Jugoszláviát, ami véres háborúk sorával hullott darabokra, és még nincs vége.

---Trianonban tartós békétlenséget programoztak be a Kárpát-medencébe.

Továbbá a gyarmatbirodalmuk széthullása után, a britekkel együtt, olyan mesterségesen meghúzott országhatárokat hagytak maguk után, amelyek nem veszik figyelembe a történelmi, törzsi tagoltságokat és a Közelkelet, Afrika országai máig háborúskodnak.

A zavarosban mindig jobban lehet halászni, az „Oszd meg őket és uralkodj rajtuk!” elv tökéletesen érvényesül.

Macronból egyszerre beszélt a globális elit, a francia „nagy arc” és a nyugati felsőbbrendűség. Ahogy Victoria Nuland mb. amerikai külügyminiszter-helyettes feltette a világhálóra: „Putyin országa nem az az Oroszország, amelyet mi akarunk!” Tehát át kell alakítani.

(Innen nézve az USA sem…)

Csakhogy.

Csakhogy ott van az oroszokkal szomszédos Kína is, melynek szűk a meglévő országa. Már Ten Hsziao Ping bejelentette Kína igényét 10,5 millió km2 orosz területre, (ez Magyarországnál 113-szor nagyobb), ami kvázi egész Szibéria. Már a ’80-as években meg is próbáltak túlterjeszkedni az Amur határfolyón, de az akkori Szovjetunió a földbe döngölte őket.

Akkor még nem jött el az ő idejük, de az idő nekik dolgozik.

Ezért kell most sietnie a Nyugatnak, ha birtokon/befolyáson belül akar lenni. Ennek a folyamatnak része az Ukrajna-projekt is.

Nem lennék az oroszok helyében, ha az ukránokat meg is verik, történelmi távlatokban nem jöhetnek ki jól ebből a helyzetből. Ha nem tudják belakni a területüket, veszíteni fognak belőle. Az vár rájuk, ami az egykori történelmi Magyarországra.

                           -„ORBÁN BŰNE”.

Orbán szívós, konzekvens magatartással elérte, hogy a Magyarországot tartósan szapuló Svédország leszálljon a magas lóról, és Kohl szavaival élve: szemmagasságból tárgyaljon Budapesten a magyar miniszterelnökkel. Ezt követően a magyar parlament példátlan többséggel - utolsóként – megszavazta NATO tagságukat.

Ezt nehezményezve, az ultraliberális belga exminiszterelnök, Guy Verhofstadt, Magyarország „régi barátja”, sietett megjegyezni: „Ezt nem felejtjük el Orbánnak!” Hogy lenézett közép-kelet-európaiként merészelt egyenrangúként viselkedni…

Ebben a rövid mondatban minden benne van, ami a nyugati felsőbbrendűséget jellemzi.

Kettejük között annyi a különbség, hogy Verhofstadt emlékét belepi majd a por, lehet, hogy a mesterségesen összetákolt Belgium is kettészakad majd Flandriára és Vallóniára, de Orbán politikai életművét biztosan megőrzi majd a magyar történelem.

Kb. 2024.03.04.                                                             Mariska György

SZILÁNKOK - CCXCIII.

 - MA MÉG FUTURISZTIKUSNAK TŰNIK, DE KÖZELEG.

Brüsszel asztalán - elfogadásra várva - ott hever az új „állatjóléti intézkedés”-csomag, amely en bloc megtiltaná a ketreces állattartást. (Eddig csak az egy állatra eső férőhelyeket írta elő, tiltotta a házi moslék használatát, stb.)

Elismerem, hogy fontos a tyúkok közérzete, boldogsága, de furcsállom, hogy ezek az előírások – komoly versenyhátrányt okozva - csak az uniós gazdákra vonatkoznak, míg az unión kívülről jövő élelmiszerimportra egyáltalán nem.

Könnyű lenne azzal lezárni, hogy az európai tyúk fontosabb, mint az európai ember, de sajnos sokkal mélyebb, károsabb folyamatokról van szó. Szembeötlő ugyanis az „emberjóléti intézkedések” hiánya, minek következtében az unió piacait elárasztotta a GMO-s és az unióban 20-30 éve betiltott vegyszerekkel kezelt ukrán gabona. Ami ráadásul tönkreteszi az európai termelőket, akik számos országban végre rájöttek, hogy a bőrükre megy ki a játék, soha nem látott tiltakozásokba kezdtek.

Olyan a mesében sincs, hogy egyfelől szigorítom az uniós termelőkre vonatkozó normákat/előírásokat, de megvonom az eddigi pénzügyi támogatásokat, ráadásul új adókat vetek ki rájuk, ezekkel duplára növelve az önköltségüket, másfelől féláron/dömpingáron rájuk szabadítom az ilyen minőségi feltételekkel/adóterhekkel nem terhelt ukrán termékeket.

Ha nincs egészséges, versenyképes európai termény, nincs egészséges hús sem, bedől az egész európai gazdatársadalom. De az ukrán földeket bekebelező amerikai/arab érdek fontosabb, mint az európai…

Világosan kirajzolódik – a woke jegyében - az európai agrárium tönkretételére való törekvés. Piacot úgy is szerezhetsz, ha kiiktatod a konkurenciát. Ráadásul nem titkolt cél a társadalom átalakítása sem. A gazda szuverén egyén, a maga ura, a maga erejéből két lábon áll a földön, nem kiszolgáltatott városlakó. Fel kell tehát számolni a nyakas, több generációs gazdaságokat, mert könnyebben tudsz uralkodni a városba kényszerített népségen. Félelmetes a hasonlóság a kollektivizálást erőltető Rákosi/Kádár rendszerrel. Nem létezik, hogy ez csupán Brüsszel/Berlin hozzá nem értéséből adódik. Erre szokták mondani: „Ingyen nem lehet senki ennyire hülye!” (Bár Berlin esetében lehet, hogy tévedek…)

Ha pedig a távlatokba nézünk, a dolog ott kap egy vajszínű árnyalatot, hogy Brüsszel asztalán ott fekszik a mesterséges, másképpen „műhús” előállítására kidolgozott koncepció is. Minek a gazda, a tyúk, meg a tehén, ha egyszer gyárilag is elő lehet állítani a hússzerű fehérjét: állati embrióból kinyert őssejtek növekedést elősegítő hormonokkal való manipulálásával. Egy Petri csészében is készülhet a karajnak látszó valami…

A gond csak az, hogy a pontos összetevőket lehetetlen ellenőrizni, azt etethetnének meg velünk, amit csak akarnak. Mi van akkor, ha majom-őssejtből tenyésztenek műhúst? Régi bölcsesség: „Azzá leszel, amit eszel!”. Szóval, majmok leszünk? A mangalica az mangalica, a műhús pedig ki tudja, hogy milyen kreálmány.

Mindenesetre a jövő embere (ha még lesz), már műhúst eszik, amit a további racionalizálás folytán pirulázni fognak. Ez nem vicc, az izraeli Aleph Farms-nak és a Bill Gates tulajdonolta Upside Foods-nak már megvan a forgalomba hozatali engedélye… (Akárcsak a COVID-nál. Hogy miért nem lepődök meg?... ) Egyelőre nagyon drága, még piacképtelen, de lázasan dolgoznak az olcsóbbításán.

Az igazi veszélyt valószínűleg a sejtosztódást gyorsító hormonok fogják jelenteni, amelyeket szermaradványként a műhússal együtt a fogyasztója is benyel, és lehet, hogy a tumorok növekedését is gyorsítani fogják…

De a vegánok sem járnak jobban, ők kapszulázott algát fognak fogyasztani.   A saláta macerás, vetni kell, öntözni, gondozni, majd felszedni, míg az algát meg csak le kell halászni. Magától terem, ha belepisilsz a tengervízbe.          Szép jövő előtt állnak az utódaink!

Az élő disznót/disznóvágást még nem látott Donáth Anna Momentum elnök lelkesen támogatta Brüsszelben a műhús/porított tücsök és lisztkukac teóriát. Mivel Brüsszelben sok a „Mehemed, ki sosem látott tehenet”, ott könnyű szájalni, javaslom, hogy legközelebb próbáljon meg kampányolni a műhús koncepcióval a Csabai Kolbászfesztiválon vagy egy alföldi böllérfesztiválon. Nagy siker lenne, ha ép bőrrel megúszná..

Kedves barátaim! Most egyetek mangalica karajt, kitudja, hogy mi lesz holnap!

-A GOMBOSTŰ, MINT HALÁLOS FEGYVER.

Brüsszel lázasan dolgozik az oroszok elleni 12-ik embargós csomag összeállításán, noha az előző 11 csomag az uniónak nagyobb károkat okozott, mint Oroszországnak. A sok kitűnő javaslat közül az oroszokra nézve a litván a leghalálosabb, mert „Litvánia javasolja a fűtőtestek, szögek, gombostűk és varrótűk Oroszországba irányuló exportjának a betiltását”.

És ilyet épeszűnek látszó, közpénzből fizetett „politikusok” ötletelnek. Ha ez a „csodafegyver” sem kényszeríti térdre Putyint, akkor már tényleg nincs mit tenni. Bár a litvánok bűnös feledékenységgel a gémkapcsot kifelejtették. Az lenne az igazi, halálos döfés egyenesen az orosz medve szívébe.

A józanul gondolkodó ember ilyenkor a kínjában röhög, elképzeli, amikor Putyin beleül egy félelmetes litván gombostűbe és felkiált: „Itt a vége! Feladjuk, kapitulálunk!”

Miután az unióban minden a legnagyobb rendben van (eltekintve az Ukrajna-problémától, a versenyképesség drasztikus csökkenésétől, a szaporodó tüntetésektől, az eladósodottságtól, a középosztály lesüllyedésétől, a migránsválságtól, stb.) Brüsszel elérkezettnek látta az időt, hogy végre az igazán fontos ügyekkel is foglalkozzon, ezért napirendre tűzte a prostitúció engedélyezésének  megkönnyítését célzó jogi csomagot. Ami 100 %-ig tagállami hatáskör, de ez Brüsszelt nem szokta zavarni. A Bizottság vezetője nő, az Európai Parlament 40 %-a szintén nő, mégis közülük kerülnek ki az ügy leghangosabb támogatói, a korlátlan emberi szabadságra hivatkozva, eltekintve a női méltóság megvédelmezésétől.

Tényleg elmentek nekik otthonról.

-MÉG LOPNI SEM TUDNAK OKOSAN

Ismert, hogy Karácsony Gergely felbontotta a Tarlós által már lezárt, kihirdetett eredményű, a Lánchíd felújításra kiírt tendert, amelyet az A-Híd Zrt nyert meg, és új ajánlatot kért tőlük. Ami nem meglepetésként, szűkebb műszaki tartalommal, de cca 5 Mrd HUF-al drágább lett. Eddig csak a szokásos papírforma, meg kell teremteni azt a pénzalapot, amit meg lehet csapolni.

Az Orbán kormánnyal baráti viszonyt nem ápoló ATV.HU kiszúrta, hogy, hogynem, az A-Híd Zrt  2021-től 2022 júliusáig több részletben át is utalt összesen 1,4 MRD-t a Víg Mór tulajdonában lévő Sunstrike Kft-nek (ami Napfényt jelent) és a cégbejegyzés szerint video/filmkészítéssel foglalkozik. A Sunstrike Kft ÁFA-csaló számlagyárként működött, ezért a NAV nyomozást indított ellene, de ez nem zavarta, a pénzeket rögtön átutalta az ügyvédi tevékenységtől a Kúria által már 2022 januárjában jogerősen eltiltott, az Ügyvédi Kamarából kizárt Víg Mór barátunk magán- és megmaradt ügyvédi letéti számlájára, ahonnan 900 milliót rögtön fel is vettek készpénzben. Jól látható, hogy az átutalásokat/pénzfelvételeket még az ügyvédi praxis törlése után is folytatták, amikor már a NAV látókörében álltak. Mintha mi sem történt volna…És a pénz, már a beérkezése napján, hipp-hopp, eltűnt. Adómentesen.

Az benne a különösen gyönyörű, hogy a rovott múltú exügyvéd Víg Mór testvére, Víg Dávid, a magyar Amnesty International igazgatója, aki elszántan mószerolja a magyar korrupciót. Seperhetne a testvére háza előtt is egy kicsit. A Víg fiúk nagyon praktikusan osztották fel egy más között a feladatokat, az egyikük lop, a másik a lopásokat vizsgálja. Így mindkét oldalon otthon vannak.

Ez nem példa nélküli a magyar történelemben. A török idők után az Andrássy család is kettészakadt:

---A monoki ágat megalapító Andrássy István mindvégig kuruc generálisként harcolt Rákóczi oldalán.

---A betléri ág feje, a mulatozós Andrássy György (másképpen „Andrássy pasa” vagy „Kocsma generális”, a lőcsei fehér asszony szeretője) egy idő után átállt labancnak. Biztos, ami biztos, ha rosszul alakulnak a dolgok, a túloldalon is kell a befolyás.

Szóval ez egy régi trükk, nincs új a Nap alatt.

-KÖZLEKEDÉSI TROMBÓZIS.

Egy csendes január végi, budapesti kedd délután a Kiscelli Múzeum és Lion’s Garden hotelközti 8,3 km távolságot, a WAZE által leggyorsabbnak javasolt útvonalon (Árpád híd - Róbert- és Hungária körút) 38 perc alatt tettem meg, ami 13 km/óra sebességnek felel meg. Aznap este mesélem a taxisofőrnek, mire ő: „Uram! Maga szerencsés volt. Én napközben már ki sem jövök dolgozni, csak este és éjszaka.

Állandóan és értelmetlenül változtatják a közlekedési táblákat, a ki nem használt biciklisávok beszűkítik az autók mozgásterét, hogy a tömegközlekedésre sarkallják az embereket, de ritkítják a legfontosabb 53 járatot, amit Karigeri pofátlanul letagad, de aztán a felháborodás hatására visszavonatja azt, ami szerinte nincs is. A belváros maga a katasztrófa, mindenki parkolóhelyet keresve kering, ott a Lánchíd, amit a többiek nem használhatnak, pedig a híd dolga az, hogy könnyítse az átjárást. Dilettánsok gyülekezete az egész banda!” Mondom neki: „Maguk választották, az utolsó 60 év legjobb polgármestere, Tarlós, helyett! És van esélye az újrázásra is.” -„Sajnos! De még csak az kéne!” – zárta le a beszélgetésünket.

Másnap reggel 07.45-kor az M5 bevezető szakaszán, a Budapest táblán kívül már cca 3 km-s sor állt, egészen az Nagyvárad térig. Ami több mint egy óra nekik. Ezért nem laknék/dolgoznék már semmi pénzért Budapesten, pedig üzleti okokból heti három napot jártam oda. Akkor még elviselhetőbb volt. Kérdem a barátomat: „Mit csinálsz, ha az araszolgatás közben pisilned kell?” --„Van egy lefűrészelt tetejű PET palackom, végszükség esetére… Aztán csak ki kell löttyinteni!”  Bravó! És a lányok?                             Kb. 2024.02.02.                                                                                                                                                             Mariska György

SZILÁNKOK   CCXCII.

-A  BRICS BŐVÜLÉSE, AVAGY ERŐSÖDIK A KIHÍVÓ.

A „Nyugati” világ vezető hatalmai 1976-ban megalapították a G7 társulást, hogy erőiket összehangolva stabilizálják a helyzetüket és megszabják a világgazdaság táncrendjét. (Tagok: USA, Kanada, Franciaország, Németország, Japán, Egyesült Királyság, Olaszország)

A velük szemben létrejött tömörülést 2001-ben, a 2008-as pénzügyi válságot kirobbantó Goldman Sachs Bank nevezte el BRICS-nek. (Brasil, Russia, India, China, Republic South Africa)

A BRICS azt az ambiciózus célt tűzte ki maga elé, hogy 2050-re uralni akarja a világgazdaságot, és felvette a kesztyűt a G7 –el szemben, megalapította a Világbank ellenpólusát jelentő Új Fejlesztési Bankot (Sanghaj), meghirdette a világpénznek számító USD-t kiváltó pénzügyi/kereskedelmi célkitűzést. Számos tekintetben összehangolják gazdaságpolitikájukat. A 2023-évi Johannesburgi ülésén ennél is tovább mentek, a tagságra jelentkezők közül meghívták új tagnak Szaúd-Arábiát, Iránt, Egyiptomot, Etiópiát, az Egyesült Arab Emírséget és Argentínát. (Bár ez utóbbi a kormányváltás után kivár, miután az új elnök, Javier Milei minapi New Yorki útján római katolikusból hirtelen zsidó vallásúvá vált. Ha egyszer ez a támogatás ára!)

Látszik, hogy sokasodnak azok az országok, amelyeknek elegük van a G7-et domináló USA csörtető hegemóniájából, és több, mint érdekes, hogy közülük eddig néhányan az USA elkötelezett, masszív szövetségesei voltak.

További kandidálók: Törökország, Indonézia…

A mérvadó prognózisok szerint 2024-ben az alábbi mutatók jellemzik a riválisokat:

                                                        G7 országok                        kibővített BRICS 

világ népesség                                    9,5 %                                     40%

világ GDP                                           43    %                                     30%

Látható, hogy BRICS Pluszban hatalmas fejlődési potenciál van és a történelem arra tanított bennünket, hogy a feltörekvő éhes „barbárok” mindig legyőzték a fejlettebb, de elkényelmesedett, eltunyult, jómódú birodalmakat. Arról nem beszélve, hogy ez az országcsoport birtokolja a XXI. századi modern technológiákhoz szükséges alapanyagforrások döntő részét.

Az urániumot, ritka földfémeket, stb.

A visszaszámlálás megkezdődött. Hogy jó-e ez nekünk, az más kérdés…

-CSAK ÍGY TOVÁBB, VAN MÉG LENTEBB IS..

A Nemzetközi Atomenergia Ügynökség összesítése szerint a világon jelenleg 58 nukleáris erőmű épül, cca 60.000 Megawatt teljesítménnyel és a jövőben 34 országban további, mintegy 430-450 atomerőmű építésével kell számolni. Az olcsó, CO2-mentes áram a versenyképesség alapja.

Ezzel szemben a derék németek tavaly zárták be utolsó három atomerőművüket, alázatosan vásárolják az orosznál 4-5x drágább amerikai palagázt, és az egyébként ostoba méregzöld politikájukat szembeköpve sorra nyitják a barnaszén bányáikat/erőműveiket. Fuldokolnak a migránsáradatban (az ország lakosságának 26 %-a bevándorló hátterű). A romló működési feltételek miatt az ipar elkezdett külföldre menekülni. Értelmetlen dolgokra költik a pénzüket, a segélyből élők 62 %-a migráns, szép csendben megkezdődött a középosztály eróziója,

egy német 41 euro-centet, míg egy francia 23 euro-centet fizet 1 kWh áramért. Forronganak a gazdák, lázadozni kezd a társadalom, mert a trutyi már sokak küszöbét nyaldossa…

Hosszan sorolhatnám. Aki nézi a híreket, láthatja.

Mindezek következtében a G7 csoport tagjai közül egyedül Németország zárta recesszióval a 2023-as évet. Inkompetens a kormány, nincs érvényes költségvetés 2024-re.  Ami évtizedek óta elképzelhetetlen volt.

A német politikai elit teljesen meghülyült. Ez a hülyülési folyamat pártsemlegesnek tűnik. Az összetákolt „Ampelkoalicio” a bukás küszöbén, de a CDU sem mutat markáns alternatívát.

Működik Mutti Merkel Altkanzlerin - amerikai megbízás alapján kimunkált - hagyatéka.

Az 1990-ben újraegyesült Berlinnek 1957 óta kizárólag szocdem polgármesterei voltak, de a migrációs helyzet okozta elégedetlenség, Berlin egyes kerületeinek „iszlamizálódása” miatt, 2023-ban 66 év után a CDU-s Herr Wegner lett a polgármester.

Az új polgármester rögvest kijelentette, hogy Berlin kész önként további 15.000 migránst befogadni, noha az elődjét többek között az elfajult migránshelyzet miatt váltották le.

Minek következtében előreláthatólag további városrészekre fogják kiplakátozni, hogy „Ez már Afganisztán!” Ahol a saria uralkodik.

Szóval, csak így tovább, fiúk! Még nem vagytok a gödör alján! De jó német szokás szerint kitartóan meneteltek feléje.

-AZ EMBER NEM TUDJA, HOGY SÍRJON VAGY NEVESSEN!

Médiahír: A budapesti Katona József Színház a Demokratikus Koalíció tagjainak, a pártigazolványuk felmutatása után 25-30 % jegyár kedvezményt adott, cca 40 esetben.

Kedvezményt a rászorulóknak szokás adni; a nyugdíjasoknak, mozgássérülteknek, tanítóknak/tanároknak, stb. De párttagoknak?!

Deja vu érzésem van. Az jutott eszembe, hogy a Rákosi korszakban szegény édesanyám este 8-kor odaült a kisszéken a húsbolt ajtaja elé, de másnap reggel nyitáskor közölték, hogy már nincs hús, elvitték a hátsó ajtón a pártigazolványosok.

2022 áprilisában a kormány és a főváros egyezséget kötött: négy budapesti színház (Katona, Radnóti, Örkény, Trafo) kizárólagos fővárosi irányítás/finanszírozás alatt marad, a többi pedig vegyes, vagy állami finanszírozású.

Ez a négy színház kemény kormányellenes műsor/színház politikát csinál, amivel semmi baj nincs, ennek is helye van az ég alatt. Az már kevésbé komilfó, hogy némely tagjuk rendszeres, szenvedélyes szónok az ellenzéki nagygyűléseken, de még ez is belefér. Az már kevésbé, ha egy aktív politikai ellenfél személyes tragédiájáról íratnak/játszanak darabot. (A „Bajnok” című darabban a FIDESZ-es Kósa Lajos ismerhető fel, akinek a kétgyermekes családanya feleségét elszerette az olimpiai bajnok Hrisztov Éva.) Az én felfogásom szerint ez túllépi a megengedhetőt.

A jegybotrány kapcsán Máté Gábor, a Katona igazgatója, nagyinterjút adott a baráti index.hu-nak, és azt olvasván csak dörzsöltem a szemem, nem hittem neki. Nyilatkozata szerint sem ő, sem a gazdasági igazgató nem tudott a DK-s tagoknak adott kedvezményről, de „a hiba elkövetődött”. Csak úgy, magától. A hibák már csak ilyenek, önjárók, jönnek, mennek, „elkövetődnek”.

Régi igazság, hogy „Szarnak, kárnak, nincs gazdája!” Ha Máté Gábor igazgatóként valóban nem tudott az akcióról, az kínos, ha füllentett, az meg ciki. Egyik verzió sem vet jó fényt rá.

Végül találtak egy szerencsétlent, mert muszáj volt, akire rákenték, és kirúgták.

De igen figyelemre méltó Máté Gábor további szövege. Nemrégiben, vagy 10-12 igazgató kollégájával együtt egy munkamegbeszélésen találkozott Csák János kulturális miniszterrel, az értekezletre szellemiségi kollégájának, Kovács Adélnak, a Radnóti igazgatójának az ajánlására hívták meg, aki hiányolta „az ország legjobb színházának a részvételét”.

Csakhogy, az ország legjobb színháza Máté Gábor szerint komoly válságban van, hiányoznak a nézők. „Novemberben leállt a jegyvásárlás. Nem üres, de fél házak előtt játszunk! Az „”Apák és fiúk”” előadásokon le kellett ereszteni a nézőteret megfelező függönyt!”

Na mármost. Régi igazság, hogy ha a kupleráj nem megy, akkor nem az ágyakkal van a baj, hanem a madame-mal és a lányokkal! Azaz a szolgáltatással.

Ez a nézőhiány több mint furcsa. Az országban 447 színjátszó hely van, és a színházszerető magyar nép eltartja őket. Budapest többségben lévő ballibsi népe nem tud eltartani egy világnézeti ízlésük szerinti színházat? Pedig a budapesti színházak általában telt házasak, és számos helyre/előadásra egyszerűen nem lehet jegyet kapni.

A helyzet megmentésére a Katonában kétségbeesett kísérletnek tűnik DK-sokat hívni, akkor is, ha a műsorpolitika őket célozza meg.

Így lesz a Katona Színházból, Pártkatona Színház. Ami azért kínos.

-A LÉNYEG.

A magyart anyanyelvi szinten beszélő, magát magyar zsidónak valló, Robert C. Castel (született Kohn Róbert, Arad, 1970), aki az izraeli hadsereg volt vezérkari századosa, jelenleg titkos szolgálati munkát/tanácsadást végez, kiváló interjút adott a Mandiner folyóiratnak, amelyben tűpontosan fogalmazza meg az UNIO alapvető ellentmondását:

„Óriási veszélyt látok abban a munkamegosztásban, ami az Európai Unióban kialakult: a hatalom az enyém, a felelősség a tiéd. Brüsszel akarja hozni a döntéseket, a felelősséget viszont a tagállamokra hárítja. Úgy könnyű döntéseket hozni, hogy a következményeket nem ő viseli.

Ha valami baj történik, és Oroszország netán megtámadja a balti államokat, akkor a bombák nem Brüsszelre, hanem Tallinnra, Rigára, Vilniusra fognak hullani. Brüsszelnek nem kell katonákat küldenie, mert nincsenek katonái.  Demokrácia-oldalról is megközelíthetjük ezt a kérdést: Orbán Viktort öt perc alatt ki lehetne szavazni a hatalomból, ha a választók úgy akarnák, de a brüsszeli bürokratákat nem. Az EU-s elitnek ez remek konstrukció. Úgy van elképesztő hatalma, hogy nincs felelőssége. Úgy hozhat döntéseket, hogy a döntéseinek nincs rá nézve következménye. Ez furcsa és veszélyes konstrukció, olyan rossz minta, ami láthatóan terjed a nyugati demokráciákban.”

Minden szavával egyetértek.

Kb. 2024.01.17.                                 Mariska György

Mariska György

REZEDA II. KÁZMÉR KALANDJAI

Rezeda II. nagy bolondja a jóféle töltött káposztának. Amolyan tipikusan „magyarosch” ételnek tartotta, de aztán rájött, hogy számos országban, sokféle változatban ismerik. Így aztán Rezeda II. jártában-keltében végigkóstolta a Kárpát-medence környékének széles töltött káposzta választékát.

-De, korábbról kell kezdeni!- dörmögte Rezeda II., miután kiokosította magát a töltött káposzta viselt dolgairól.

A honfoglaló magyarok, és még előtte Attila fejedelem Erdélyben ragadt hunjai, akiket ma székelyekként ismerünk, csak a káposztás húst ismerték, innen maradt meg annak a bizonyos elődnek „székelykáposztaként” a neve.

-Ami azt illeti, az sem rossz!- ismerte el Rezeda II. Szép sertéscombból/dagadóból, enyhén zsíros, csípős, paprikás káposzta reszelékkel, házi tejföllel megloccsintva, bizony, megnyalja utána az emberfia mind a tíz ujját. Pláne másnap, amikor még egyszer fölmelegítik és a káposzta rendesen megtöpped!  Még jobban összeérik az étel. Jót tesz neki a másnaposság!

A korabeli történetíró, Apor Péter jegyezte fel a horvát bán Zrínyi csáktornyai várának krónikájához: A káposztánál magyarhoz kelendőbb étket nem tartanának a régi időkben.

Komolyan szóba került, hogy Erdély címerébe is beveszik. Mikes Kelemen meg Rodostóban búsongott a jó húsos káposzta hiányán, amit Rezeda II. megértően kommentált: Szegény bujdosók rossz helyre kerültek, mert Mohammed megtiltotta a muszlimoknak a disznóhúst!

Mert csak abból az igazi.

Magát a töltött káposztát, a rizses húsgombócnak a káposztalevélbe való töltését a perzsák találták ki, és törökök hurcolták be Magyarországra, bár ők birkahúsból készítették: - A sok pusztítás közben a fürdők mellett legalább csináltak egy másik hasznosat is! – gondolta Rezeda II.

Misztótfalusi Kis Miklós 1695-ben elsőként írta le a törököktől honosított töltött káposzta receptjét. Igaz, akkoriban a piros paprika hiányában még sáfránnyal ízesítették, mert az Amerikából fondorlatos úton becsempészett, „törökbors” néven ismert dísznövény még az urasági kertek színes dísze volt, és csak a XVIII. században kezdték fűszernövényként használni.

Aztán a töltött káposzta elterjedt a Balkánon és a Kárpát-medencében, ahol ki-ki a maga módján készíti.

A Dél-Balkánon kétféle is van: a „dalma” az előre elkészített, hordó alakúra formált levelekbe begyömöszölt töltelék, a „sarma” pedig a kiterített káposztalevélbe belegöngyölített. A bolgárok joghurtos löttyel öntözik, a szlávok a „galambocskájába” pedig gombát és répát is kevernek.

Rezeda II. utazásai során végigkóstolta a választékot. A székely- és kalotaszegi paradicsomos szaftútól a vidéki éttermek falusias, a csárdák parasztos, a nagyvárosi elegáns éttermek, hotelek fogadásain felszolgált, urbanizált töltött káposzta falatkákig. Édes és savanyított káposztából készülteket, egyaránt. A falusi disznótorok feledhetetlen töltött káposztájától, a szatmáriak szőlőlevélbe burkolt, sokszor paradicsomos szaftú „töltött káposztáján” át, a rizs helyett puffasztott árpagyönggyel, azaz gerslivel töltött deviáns borsodi variációkig. Amit - köztünk szólva - ki nem állhat.

Megtanulta, hogy a töltött káposzta bizalmi étel. Sok tisztességtelen szakács a konyhai maradék temetőjének használja, mielőtt kidobná a megmaradt húsokat, még beleszuszakolja egy töltött káposztába, de egy tisztességes konyha sohasem követ el ilyen merényletet.

A legmegrendítőbb élménye a kiskunmajsai Lópofa csárdában volt, ahol bizonyára mumifikált mamuthúsból készített, kőkemény gombócokat toltak eléje. Némelyikről még a káposztaburkolat is hiányzott. Lemállott az idők során. Golflabdára emlékeztető, barnára öregedett kérgű, borzalmatos húsgolyók voltak, a múlt évezredekből.

„Ha valakit halántékon találna, az biztos belehalna, de az elfogyasztásába méginkább!” Visszaküldte, de a séf azt sem mondta, hogy „Bocs!”, eltette a szomszédos, kedvelt termálfürdőből betérő következő külföldi vendégének, hogy tovább öregbítse a magyar konyha hírnevét.

„Szép példája a dolgok újra hasznosításának!” - konstatálta Rezeda II. –„Vajon hány éve keringhet a házban?" Ráadásul a csárdának még volt pofája megpróbálni számlába állítani az ehetetlen szörnyedményt.

A másik feledhetetlenül megrázó élménye még ifjonc korában élte, munkahelyi kollégája paraszt-polgár lakodalmában. A borsodi faluban jól megtermett férfiököl méretű gölődinyeket hordtak az asztalokra, amelyeket másfél centisre duzzasztott gerslivel készítettek, hús-és fűszerszegényen. „Legfeljebb focizásra való gömböcök!” – summázta Rezeda II., és nem kis trükkjébe került kicsempészni a ház kutyájának, aki hozzá sem szagolt, az ösztöne azt súgta neki, hogy számíthat ennél sokkal jobb falatokra is.

Viszont Margó sógornője disznóvágásos töltött káposztája mindig nagy élmény. Friss dagadóból készül, ami nem is száraz, de nem is zsíros hús, szóval pont jó. Sőt, a legjobb. Pompásan fűszerezi, nem csinál hatalmas méretűeket, mert a hús/káposzta arány is nagyon fontos. Aztán szépen egysoros vonalba rakva néhány percre beteszi a sütőbe, hogy a tetejük egy kicsit megsüljön, éppen hogy csak megbarnuljon, aztán jöhet rá a jóféle házitejföl, mellé meg a friss kenyér. „A Jóisten áldja meg mind a két kezét! Aki ennél jobbat tud, az festi magát!” - szokta ilyenkor Rezeda II. mormolni, mert a sógornője arra is ügyel, hogy elvitelre is jusson belőle.

Pohner Ádám nem festi magát, de ő is prímát tud készíteni, csak másképpen, vérprofi módra, erről éppen szilveszteri ebédjén győzte meg Rezeda II.-t. Pohner Ádám ugyanis nem akárki… Rezeda II. már korábban értekezett róla, de azért nem árt egy kicsit frissíteni. A veleszületett ösztönös tehetségű Ádám barátunk a budapesti Olimpiában, a balatonszemesi Kistücsökben és a tatai Platánban pallérozódott, kiváló séfektől tanulva a szakmát, majd 2018-ban megnyerte a magyarországi Bocuse d’Ort. Aztán hazatért a szülőfalujába, Mályinkába, a Bükk szélén fekvő zsákfaluba, ahonnan a busz is visszafordul. A lepukkant helyi kocsmából mára egy olyan bisztrót fabrikált, aminek hamar híre ment, és művészet helyet foglalni nála. A bisztróját ISZKOR-nak nevezte el, így tisztelegve a nagyapja emléke előtt, akivel gyerekkorában sokat üldögéltek az erdőszéli berkenyefa alatt, amit a helybéliek iszkornak hívnak.

Ádám nem felejtette el a csúcsgasztronómia stílust, a 2023 évi hazai Bocuse d’Ort a Nyíregyháza Sóstói Hunguest hotel séfje, Kelemen Roland nyerte, akit Ádám készített fel a versenyre. Aztán- országos tekintélyként - maga is ott ült a zsűriben. Rezeda II. meg is kérdezte tőle, hogy miért nem maga indult, simán nyert volna. „Engem csak a maga főzés/alkotás érdekel, a többi velejáró herce-hurca, az akadémia bürokrácia nem!”- szólt a válasza.

„Hála Istennek!” - sóhajtotta Rezeda II. – „Ezzel mi járunk jól!”

Viszont az ISZKOR-ban leszállt a fellegekből, a túlhangsúlyozott díszítésű, extravagáns látványkreációk, a versenyművek világából, és nagyon jó színvonalú, magas minőségű házat visz. A táljai szemre is gyönyörűek, de nem fél hozzájuk nyúlni az ember. Az ízekről, íz-kombinációkról meg ne is beszéljünk. Zseniálisak, jól fogyaszthatók. Szigorúan környékbeli alapanyagokból készített, szűk étlap, jól ehető, magas minőségben.

A szilveszteri héten „Töltött mangalica káposzta, házi kimchivel” is szerepelt és Rezeda II. magától értetődően ezt választotta. Három okból is. Először is: mert töltött káposzta, egy művészi kézből. Másodszor: mert a mangalica a disznók királya, hál’ Istennek megmaradt, noha a Rákosi rendszerben a „korszerűtlensége” miatt majdnem sikerült kipusztítani, viszont ma a reneszánszát éli. Harmadszor: a „házi kimchi” miatt, amire Rezeda II. felettébb kíváncsi volt. A „kimchi” koreai kifejezés (alapvetően savanyított kínai kel, retek, zöldhagyma, uborka stb. keveréke, de sokan, sokféle módon készítik). Ez most savanyított káposzta volt, csak így egzotikusabb.

Maga a savanyítási módszer ősidők óta ismert, tudományosan fermentálásnak hívják. A levegőben és a zöldségeken lévő tejsav-baktériumok tudják a dolgukat, maguktól beindulnak, a hozzáadott só pedig féken tartja a rothadást okozó károsakat. Az így savanyított zöldség roppanós tud maradni, nem kap hőterhelést, tehát nem károsodnak a benne lévő vitaminok, hasznos tápanyagok, nincs agyon sterilizálva, javítja a bélflóra állományát. Hogy Ádám még mit tesz mellé, az az ő titka.

Rezeda II. már a nyár végén látta a bisztro előtti polcokon napozó nagy, zöldséges üvegeket, és úgy vélte, hogy ideje megkóstolni őket. Nagyon nem bánta meg.

Egy forró, magas karimájú cseréptálba a fenekükre állítgatva, álló helyzetben belehelyezte a félbevágott, töltött káposztákat, amelyek paprikás, káposzta reszelékes közegben fürödtek, a tetejükön meg jóféle házitejföl-kalap trónolt. Pont annyira volt savanykás, paprikás, zsíros, amennyire kell. A mértéktartó fűszerezés kitalálásával nem is érdemes megpróbálkozni, az a séf titka, tudománya. Hozzá friss, puha, kellemesen langyoskás, saját sütésű kenyér.

Rezeda II. becsülettel elfogyasztotta és nem ülte meg a gyomrát. „Na, ilyen az, amikor valaki érti a dolgát!” – mondta az utolsó falat után.

Aztán Rezeda II. a tapasztaltakat összegezve arról elmélkedett, hogy az élete hátralévő részében aligha eszik már jobbat a sógornője és Ádám barátunk töltött káposztájánál.

De azért próbálkozni fog, akkor is, ha nem sok siker kecsegteti. Mert töltött káposzta az töltött káposzta.

Kb. 2024.01.03.                                                                                 Rezeda II. Kázmér

SZILÁNKOK CCXCI

-KI VAN EZ GONDOLVA.

A FORBES szerint a látható vagyonok alapján jelenleg Elon Musk a világ leggazdagabb embere, vagyonát 188 MRD USD-re becsülik (TESLA MOTORS, Space-X űrhajós cég, PayPal, Twitter, amit éppen most keresztel át „X”-re, stb).

Ő megteheti, hogy kimondja, amit gondol, őt nem tilthatja le a Facebook, mert a Twitter az övé.

Ezért feltette a Twiterre, a saját közösségi oldalára, Anthony Blinken USA külügyminiszter, amerikai zászló előtt tett hivatalos nyilatkozatát, miszerint „az USA és az UNIÓ által Ukrajnának adott pénzügyi támogatások 90 %-a amerikai cégeknél landol és ezzel az amerikai gazdaságot pörgeti!” Eredeti angolban fenn van a neten, bár a mainstream média agyonhallgatja.

Mr. Blinken egy kicsit tévedett, mert jelentős részét az ukránok ellopják, csak a maradék 90 %-a csoroghat vissza az USA-ba.

Az eddig adott hatalmas támogatások ellenére Ukrajna szükségszerű vesztésre áll a háborúban, és az amerikai kongresszus leszavazta Biden újabb 60 MRD USD-s igényét. Úgy látszik, hogy az amcsik már megszerezték az elérhető legértékesebb ukrán vagyonelemeket, a többi meg már magától az ölükbe esik. Egyelőre minek költenének rájuk többet?

Az UNIÓ azonban az eddig adott cca 100 MRD euró után tovább kardoskodott újabb 50 MRD euró (hitelből felvett) támogatás mellett, amit Orbán megvétózott. (A másik hat ország, aki előzőleg vétóval fenyegetőzött - köztük Nehammer osztrák kancellár – természetesen kussolt, örültek, hogy Orbán helyettük is elviszi a balhét, otthon nem kell a koalíciós partnerek és a média kellemetlen kérdéseire válaszolni.)

Ha ebbe Magyarország belement volna, akkor lényegében Gipsz Jakab Mágocs-Alsómocsoládi kistermelő adóforintjaiból fedeznénk az Ukrajna számára felvett UNIÓ-s hitel visszafizetését, ami Mr. Blinken kijelentése alapján az ukrán oligarcháknál és az amerikai hadi beszállítóknál kötne ki.

Egyszóval a csórikám Magyarország is finanszírozná a bitang erős Lockheed Martint és a Boeing-et…

Szép, ugye?

Ui: Miközben a hazai ellenzéki média Orbán totális vereségén örvendezett, a vele nem rokonszenvező SPIEGEL szerint zseniálisan tárgyalt: „Orbán mindenhol győzött, semmi igazán jelentőset nem áldozott fel!”, kifejtve, hogy az eddig visszatartott pénzből hozzáférhetővé tett 10 MRD eurót, aztán7-8 órás meddő vitára kényszerítette a Tanácsot Ukrajna semmi konkrétumot nem jelentő tagjelölti státuszáról. Majd Scholz kancellárral előre egyezetett módon (De Gaulle „üres székek” megoldását követve) kiment az ülésről, a tagjelöltségét a távollétében fogadták el, aztán visszatérve 5 perc alatt megvétózta az ukránoknak szánt 50 MRD eurós közös hitel felvételét. De konstruktív maradt: ha nagyon akarják Ukrajnát támogatni, nyissanak a költségvetésen kívüli „adománygyűjtő kasszát”, amibe önkéntes alapon minden ország annyit tesz bele, amennyit jónak lát.

Már előre látom, hogy nem fognak tolongani… A mi pénzünket viszont könnyű kézzel adták volna neki.

-„KÉPZELT RIPORT AZ UNIÓ TAGFELVÉTELI IRODÁJÁBÓL.”

A helyszín: Brüsszel.

-„Kérem a következőt és a sorszámát!”

-„Itt vagyok! Tessék!”

-„Látom! De hiszen maga előtt még heten-nyolcan várakoznak vagy 10-15 éve!”

-„Tudom, de éppen Önök hívtak előre!”

-„Ja, persze.” Akkor kezdjük az adategyeztetést! A neve?”

-„Ukrajna.”

-„Az mit jelent?”

-„Hogy valaminek a széle. Valamikor a közepe voltunk, mi voltunk a Kijevi Rusz, de mára a szélére sodródtunk és háborúban állunk a többiekkel! Különben is maguk, a Nyugat ugrasztottak bele minket!”

-„Igen, rémlik valami! Ezért jöhettek előre. Területük?”

-„Azt nem tudom, meg kell nézni a CNN térképét, hogy ma éppen hol áll a front. De úgy saccolom, hogy maradt még cca 75-80 % a valamikori 603 000 km2-ből”

-„Létszáma?”

-„Csak a Jóisten tudja! 1991-ben 53 milliónyian indultunk, mára talán maradt 33-35 millió. Legalábbis remélem!”

-„Lakossága?”

-„Hát ukrán!  Ugyan lakott/lakik itt még vagy tucatnyi egyéb, magát őshonosnak mondott náció, de majd beolvasztjuk őket!”

-„Nyelvezete?”

-„Csakis ukrán! A többi tilos!”

-„Államformájuk?”

-„Elnöki rendszerű köztársaság. Parlamenti demokrácia, legalábbis papíron, mert valójában az oligarchák irányítanak.”

-„Elnökük?”

-„Mr. Zelenszkij, aki magát „”vallástalan szovjet zsidónak”” vallja. De már megtanult ukránul. Civilben sorozat színész.”

-„GDP-jük?”

-„Ki tudja?!  Visszaesett vagy 35-40 %-al!”

-„Pénznemük?”

-„A hrivnya. De az semmit sem ér, már amerikai dollárban és euróban számolunk, mert abból élünk! Így praktikusabb!”

-„Hadseregük?”

-„Erősen lankadóban, fogyóban. De, most hogy megkaptuk főparancsnoknak a nagytapasztalatú amerikai Antonio Aguto tábornokot, majd ő gatyába rázza őket!”

„ Mit szeretnének tőlünk?”

-„Hát, sokkal több pénzt! Kell a háborúra, fizetésekre, nyugdíjakra!”

-„Adnánk is, de itt van ez folyton akadékoskodó magyar, az Orbán, ő a továbbiakat megakadályozza!”

-„Majd elintézzük őt!”

-„Ez nagy szívesség lenne, de addig sajnos nincs pénz!”

-„ Addig is mit tudnak kínálni?”

-„Reményt, ami nem kerül pénzbe, de lehet, hogy maguknak is várni kell 10-15 évet, ha nem intézik el hamarabb az akadályt!”

-„Azon leszünk!”

Ui: Melegen ajánlom Orbán Viktor testőreinek a figyelmébe…

-JÓ REGGELT CSEHORSZÁG!

A cseh barátaink (bocs, igazából sohasem voltak azok, mindig fentebb hordták az orrukat) mindvégig odaadóan támogatták az Oroszország elleni akciókat és epés megjegyzéseket tettek az azok értelmetlenségét valló Magyarországra, mert (egyéb valós lehetőség híján) ragaszkodott az urán/olaj/gáz import folytonosságához.

A kommunista párttagsági múlttal rendelkező, most vadliberális, új cseh elnök, Petr Pavel még rá is tett egy lapáttal, Orbánt egységbontónak, Putyin barátnak nevezte, és további szigorításokat sürgetett.

A minap azonban szóltak neki, hogy nagy baj van: az embargós orosz vas/acél import nélkül egyszerűen leáll a cseh ipar, többek között a VW/SKODA Művek is, mert nem tudnak máshonnan beszerezni.

Így aztán kénytelen volt kivételes eljárást kérve nagy alázatosan, a küszöb alatt bekúszva Brüsszelhez folyamodni, hogy engedélyezze évi 500.000 tonna acéláru importját, amelynek betiltását korábban lelkesen megszavazták.

Tetszettek volna egy kicsit korábban gondolkodni!

Az ember megszokja, hogy mainstream média félrevezet. A Financial Times szerint: „Az egész földrész biztonsága az ukránok sikerétől függ!” –azt sugallva, hogy az oroszok nem fognak megállni a lengyel határnál.

Azonban Petr Pavel előző életében tábornok volt, tehát szakember, mégis képtelen abbahagyni a néphülyítést: ”Ha Ukrajna elbukik, mi is…” (speciel érte nem lenne nagy kár.)

Miközben katonaként pontosan tudja, hogy Putyin nem hülye, esze ágában sincs nekiugrani a NATO-nak, mert az a biztos vereségét jelentené.

Mégis szajkózza, mert ez az ára az esetleges importengedélynek.

-AMI NINCS JÓL.

Az egykor szebb napokat látott Miskolc lakossága a szocialista nehézipar összecsuklása után cca 210.000 főről 150.000 alá csökkent, de a gazdasága az elmúlt bő évtizedben újra elindult felfelé.

A várost vezető FIDESZ-es Dr Kriza Ákos polgármester a halálos betegsége miatt 2019-ben nem indult újra a harmadik ciklusért, és nyolc ellenzéki párt támogatásával a „független” Veress Pál simán győzött 54 %-al.

Veress Pál városszerte ismert, elismert, megbecsült, komoly ember, a Földes Ferenc Gimnázium igazgatói székét (1997-2019) cserélte fel a polgármesterire.

De volt egy hatalmas hibája: nem volt hajlandó (Karácsony Gergelyt követve) permanens háborút vívni a kormány ellen, az értelmes megoldásokat, az ésszerű kompromisszumokat kereste, és ennek eredményei meg is látszanak a város infrastrukturális fejlődésén és gazdasági növekedésén.

Ezért kihúzta a gyufát a Demokratikus Koalíciónál, Gyurcsány megvonta tőle a bizalmát és ellenjelöltet indít vele szemben, az MSZP-ből a DK-nál landolt Hegedüs Andreát, aki civilben nevelőtanár.

Minden bizonnyal gyengébb kvalitású Veress Pálnál, viszont jó pártkatona. És csak ez számít.

Viszont  a FIDESZ helyében én a DK által cserbenhagyott Veress Pált támogatnám. Simán nyerne.

-EGYSZERŰEN TÖKÉLETES.

Nem illő dolog idős emberek egészségügyi állapotán élcelődni, kivéve, ha aktív politikusok és nem vonultak vissza időben az unokáik buksiját simogatni.

Az én korosztályom még emlékszik a hajdanvolt Szovjetunió végvonaglására. A csókos szájú, dús szemöldökű Leonyid Iljics Brezsnyev pártfőtitkár az utolsó éveiben már Duracell tartós elemről működött, csak úgy, mint az őt követő Andropov és Csernyenko.

Hasonló tüneteket mutat Joe Biden is, akit Szentesi Zöld László publicista szellemes módon rokonított: Leonyid Iljics Biden-re keresztelve a regnáló elnököt.

Ebben minden benne van.

-ÍGY VAN JÓL.

A Miskolci Szimfonikus Zenekar karácsonyi koncertjének második felében a Fazekas Általános Iskola cca 130 tagú gyerekkórusa (6-tól a 14 évesekig), talpig ünneplőben, karácsonyi énekeket énekelt, majd a koncert zárásaként Miskolc tíz nemzetiségi önkormányzatának a képviselője, egyenként, külön-külön, de mindenki a saját nyelvén elénekelte a „Csendes éjt”.

Így a „Holy night” elhangzott a némettől kezdve az örményig, görögig. Pontosan tízszer, tíz különböző nyelven. Változó színvonalon, de ez nem érdekes, mert mindenki komolyan vette, készült rá.

Aztán a legvégén, mindenki, együtt.

Ezt hallgatva az ember azt érzi, hogy ez az európai kohéziót jelentő kultúra, ami összeköti a népeket. Ami mélyen ott lakozik mindannyiunkban.

Nem a vallásról van szó (az mindenkinek a magánügye), hanem a kultúráról. Ezt kell foggal-körömmel védeni, ha meg akarjuk tartani Európát.

Az agyament Brüsszel ellenében is.

            Kb. 2023.12.21.               M. GY.                                                     Áldott, békés karácsonyt, mindenkinek!

SZILÁNKOK  XCCC.

              -„HITLER SZINDROMA”

Ismert, hogy Hitler a sztálingrádi és a mindent végleg eldöntő kurszki csata után elvesztette a valóság érzékelését, és teljesíthetetlen utasításokat, parancsokat adott a hadseregének.

Ennek a jelei látszanak Zelenszkijen is, miután az ukrán ellentámadás már az elején elakadt, azóta is egyhelyben toporog, mégis napi 500-1000 méter előrehaladást követel a fronton, amit a vezérkari főnöke, Zaluzsnij lehetetlennek tart, mivel nincs meg hozzá az ember/eszköz állomány, és a morál sem. A vezérkari főnök azt követeli, hogy a katonai parancsnokokat ne a politika, hanem maga a hadvezetés nevezze ki, szigorúan alkalmassági kritériumok alapján.

Zelenszkij önkontrollját vesztve dühöng, az NBC News-nak adott zaklatott hangú interjújában „kib…tt terroristának” nevezte Putyint.  Aki látta Hitler titkárnőjének a visszaemlékezései alapján a Führer végnapjairól készített „A bukás” című filmet, annak logikus asszociációi támadnak.

(Egyébként nem értem. A média szerint Putyin halálos beteg, a hasonmása flangál a Kremlben, mert már 278x meg is halt. Viszont holtában is csodákra képes: miután Párizsban Dávid-csillagokat rajzoltak a zsidók lakta házakra, a brüsszeli Politico szerint Putyin keze van a dologban. Messzire elér a koporsójából…)

         -MÉGEGYSZER AZ ADÓSSÁGRÓL.

Korábban megtárgyaltuk, hogy a világ összadóssága háromszorosa a világ összesített éves GDP-jének. Ezt a hatalmas adóssághalmazt számos tényező váltotta ki:

1. A nemzetközi pénzhatalom ügyes stratégiával államosította a kiadásokat, de privatizálta a bevételt/hasznot. Bevett gyakorlat, hogy az állam a bevételeinél jóval többet költ, a felhők fölötti pénzvilág által finanszírozott politikusok a tőlük felvett hiteleket pedig visszacsorgatják a magánzsebeikbe. Évtizedek óta működő, bevált rendszer. Csak a hitelből fizetett iraki/afgán háborúk 3.000 MRD USD bevételt hoztak a konyhájukra.

2. A kezükben lévő médiahatalommal rászoktatták az embereket, hogy a valós lehetőségeik/szükségleteik feletti módon éljenek, előre költsék el a még meg sem keresett pénzüket, azaz adósodjanak el.

Mindezek következtében az IMF és az OECD kimutatásai szerint a világ 50 legnagyobb gazdasági egységében már kisebbségben vannak az államok, és többségben vannak a befektetési alapok/bankok… Nem is oly régen, ez még elképzelhetetlen volt, ma rögvalóság.

Maga az UNIO is ezen az úton jár, látványosan romlanak a mutatói:

---Az eurózóna eladósodottsága az elmúlt 30 évben cca 60 %-ról, cca 90 %-ra nőtt.

---Az uniós országok 1990-ben még a világ össz-GDP-jének 23 %-át adták, ma már csak 15 %-át. Az unió látványosan rombolja saját versenyképességét. Az IMF és az OECD prognózisa szerint 2030-ra a világ tíz legnagyobb gazdasága közül kiszorul Nagy Britannia és Franciaország, egyedül Németország marad benn, az utolsó, 10-ik helyen szerénykedve.

---Európa nyugati fele (a németek kivételével) évszázadokig az Újvilág meghódításából/kirablásából származó ingyenvagyonból élt, ez a könnyen szerzett tőke forgott körbe, de mára elkopott, mert egyre kevésbé termelt valódi értéktöbbletet, egyre többen csak a tőkejövedelemből akarnak megélni. Ráadásul lassanként leszoktak az ön-és fajfenntartás ösztönéről, a munkáról, eluralkodott az egoizmus, individualizmus. Még az egykor szorgalmas, kötelességtudó, munkamániás németeknél is.

---Brüsszel ahelyett, hogy a folyamatok javításán dolgozna, ennek éppen az ellenkezőjét teszi, jogászkodásba, liberalizmusba fullad, értelmetlen dolgokra költi a pénzét és a könnyű kézzel felvett hiteleit.  Olyan országot, háborút finanszíroz, amihez semmi köze, amiből haszna nem, csak kára származik. Az eddigi milliárdok után (ez 130 MRD volt) újabb 50 MRD eurót akar adni Ukrajnának, miközben a hasznot az USA teszi zsebre. Az ukránok már az amerikai média szerint is ellopják a támogatások 30-40 %-át, tehát segítünk feltőkésíteni az ukrán oligarchákat, akik tényleg az utolsó ukránig szeretnék folytatni a kilátástalan háborút, mert közben gazdagodnak. Ez a legkönnyebb pénzszerzés.

---Ideológia gyarmatosítást folytat, liberalistára akarja formálni az egész uniót, jogi köntösbe bugyolálva politikai feltételekhez köti a tagállamoknak járó forrásokat

---Elvágta magát az olcsó orosz energiaforrásoktól, és hatalmas pénzeket költ olyan LNG terminálok/hálózatok kiépítésre, amelyekkel majd a jóval drágább amerikai palagázt fogadja. Addig is kerülő úton (India, Pakisztán, stb) visszavásárolja az embargós orosz gázt/olajat, csak jóval drágábban.

---Tárt karokkal fogadja a zsidó-keresztény gyűlölő muszlimok tömegeit, akik majd belülről átformálják a maguk képére. Miközben az uniós parlament tovább erőlteti a befogadásukat, szétosztásukat, már 11 ország cca 25 szomszédjával szemben zárta le a határait, s vezetett be határellenőrzést, tőrt döfve az unió legnagyobb vívmányába, a Schengeni Egyezménybe. 

---Ostoba, túlhajszolt, instabilitást okozó, önköltségnövelő, „méregzöld” klíma/gazdaságpolitikát folytat.

Ennek nem lehet jó vége.                       

-PÉLDÁS NEMZETKÖZI EGYÜTTMŰKÖDÉS

Norvég tulajdonban lévő, Svájcban bejegyzett, panamai zászlók alatt hajózó hajók, amelyeket amerikai pénzből működő német NGO-k bérelnek, hordják szorgalmatosan a muszlim migránsokat (azaz fél Afrikát) a líbiai partoktól az olasz kikötőkbe, de a szomszédos franciák lezárták az olasz határukat. Katyvasz a köbön.

A problematikus határlezárástól eltekintve azonban minden jogszerű.

-HA EZ KELL NEKIK.

Nézem a berlini olimpiai stadionban rendezett Németország-Törökország barátságos foc meccs képeit. A kamera körbepásztázza a zsúfolásig megtelt 76.000-es lelátót, amely a török félholdas vörös zászlók tengerében úszik. A vörös mezbe öltözött lelátón egyetlen árva német zászlót látok, és több tízezer törököt. Pedig Berlinben vagyunk, ami jelenleg még a Németországnak hívott formáció fővárosa. Ki is kaptak 3:2-re. A Nationalelf kapitánya utóbb azt nyilatkozta, hogy hazai pályán „idegenben” játszottunk.                                                                                                                              Ez a helyzet alakul az iskolákban is…

Közeleg a pillanat, amikor szorgalmazni fogják az állam átnevezését átmenetileg Német- Iszlám államra, mielőtt Iszlám-Német Kalifátus lenne.

-EZ LENNE AZ ÚJ POLITIKUSI NEMZEDÉK?

Az ország szuverenitását megtámogató nemzeti konzultációt bevezető kormányzati kampány részeként Magyarországon megjelentek az Alex Soros és von der Leyen képével illusztrált óriásplakátok: „Ne táncoljunk úgy, ahogy ők fütyülnek!” Brüsszel természetesen megtámadta a konzultáció intézményét, zavarja, ha megkérdezik a népet.

Az Európai parlamentben felszólalt ellene Cseh Katalin momentumos képviselő, aki nem átallotta azt mondani, hogy „egyik tagállamunkban antiszemita kampány folyik”. (Alex Soros azonban nem a zsidó mivolta, hanem a politikai tevékenysége miatt került fel a plakátra, emiatt szingalézként is ott lenne a helye…)

Cseh Katalin állítása duplán hazugság:

----Azt már megszoktuk, hogy akkor is ráhúzzák az Orbán-kormányra ezt a jelzőt, ha számos nagytekintélyű külföldi és magyar zsidó szervezet/egyház Európa legbiztonságosabb országának minősítette, hogy működik az Orbán meghirdette „zéro tolerancia”, hogy Budapesten „lezsírozott” tartalék lakóparkok állnak vészhelyzet esetén a rendelkezésükre, hogy Izrael a háború miatt egy „antiszemita” országba hozta a Svájc és Románia elleni „hazai” meccseit, stb

----Az benne a durva, hogy Cseh Katalin nyilvánvalóan Magyarországra célzott, de már nem magyarként, hanem valamiféle europeer felsőbbrendűségiként, aki nem tartozik a hazájához, az őt delegáló ország már csak az „egyik tagállamunk”. Ő már nemzetek feletti, neki már „csak térkép ez a táj”. És ez a budapesti fiatal generáció akarja átvenni az ország irányítását. Nekünk annyi lenne.

A Momentum egész vezérkara maga a tömény csalódás: Fekete-Győr, az előző elnök TV interjúk sorozatában demonstrálta felkészületlenségét, képzetlenségét, alkalmatlanságát. Szerinte a napelem egy mini atomerőmű, és a csodálkozik, ha az elektromos rollerje egy kiadós zuhanyoztatás után beadja a kulcsot. A mostani elnök, Gelencsér, nemes egyszerűséggel „államférfinak” minősítette önmagát, pedig csak egy ostoba, szürke egér, aki építési kordonok ráncigálásával politizál és meghívottként „misére” megy a zsinagógába. Amit ott nem tartanak.

Az a baj, hogy ez már a „kompetenciás készségre” nevelt nemzedék, a tudás nem a fejükben van, hanem a neten. De a lebutított spotify-okkal nem lehet országot irányítani.

-MÁR AZ ÉG SEM A RÉGI…

….mert nem szakad rá Gyurcsány fejére, amikor álszent képpel azt mondja: „Azt nem tudom, hogy jöttek-e pénzek külföldről, azt meg végképp nem, hogy kampányra…”

Köztudott, hogy a Demokratikus Koalíció és a szövetségesi holdudvara vezetője Gyurcsány, aki erős  kezű ember, engedélye, tudta nélkül azon az oldalon a fű sem nő. Elképzelhetetlen, hogy a titkosszolgálatok által felderített, külföldről jött 4,5 MRD HUF, majd még a választások után +500 milkó csak úgy, a tudta nélkül, észrevétlenül besurran a konglomerációt övező satelit NGO-kba, és nincs tudomása az eredetéről, felhasználásáról… Arról nem beszélve, hogy valószínűleg ő maga intézt/ett/e el a külföldi támogatásokat. Ha nem kampányra költötték, akkor mire? Kávépénznek egy kicsit sok.

Tényleg ideje betömni az NGO-k külföldi pénzelését lehetővé tévő jogi lyukat. Mekkora csinnadratta volt, amikor az oroszok állítólag beleavatkoztak az amerikai elnökválasztásba… De az amcsiknak lehet a másokéba?

-IZRAEL - PALESZTINA  II.

A zsidóság szétszóratása után az oszmán birodalom részét képező Palesztinában az 1690-ben tartott népszámlálás szerint csak 2 % zsidó élt. Az ENSZ által 1947-ben elfogadott „Palesztin rendezési terv” idején, amely zsidó és palesztin területekre osztotta fel az országot,  a gyéren lakott ország lakossága összesen 872.000 fő volt, de 1948-ban a zsidó állam kikiáltásakor – szintén az ENSZ hivatalos adatai szerint- az őshonos palesztin lakosság 80 %-a, cca 700.000 palesztin elhagyta az országot.

Azonban az „alija”, a „hazatelepülési program” révén az ország összlakossága mára 9,7 millió, azaz egy magyarországnyi ember él 20.770 km2-en, ami Magyarország méretének 22 %-a. Ráadásul az ország jelentős része, elsősorban a Negev sivatag, szinte lakhatatlan.

Szóval nagy a zsúfoltság, ezért 75 éve folyik a palesztinok szisztematikus kiszorítása. Ezt Izrael kifinomultabb eszközökkel, de konzekvensen csinálja, mert kell a hely. (Golan Fennsík, Ciszjordánia bekebelezése, palesztin falvak ledózerolása, stb). Amire a palesztinok esetenként brutális, állatias kegyetlenségű akciókkal válaszolnak.

Kevés szó esik arról, hogy ezenfelül Izraelnek van egy dédelgetett terve, a Ben Gurion csatorna, amely a túlterhelt, korszerűtlen, a mai nagy konténerhajók számára már szűk, homokos fenekű (ezért állandó kotrást igénylő) Szuezi csatorna alternatívája lenne. A Ben Gurion csatorna a Vörös tenger Akabai öbléből indulna és Gáza – Ciszjordánia között, Jeruzsálem alatt torkolna a Földközi tengerbe. Cca 100 km-el hosszabb lenne a Szuezinél, de sziklás mederben futna, szélesebb, valamint 10 méterrel mélyebb lenne. Alkalmasabb a nagy hajók számára, és ezt Izrael ügyes üzleti politikával ki is használná. Évi cca 20.000 hajó áthaladása alsó hangon 6-7 MRD USD bevételt jelent. Nagy üzlet.

Egyetlen probléma, hogy veszélyesen közel van Ciszjordánia és útban van Észak-Gáza, emiatt a nemzetközi biztosító társaságok számára túl nagy kockázatot jelentene. Tehát az utóbbit el kell takarítani az útból.

A magam részéről egy percig sem hittem el, hogy Izraelt meglepetés szerűen érte a Hamasz támadása, hiszen a térség minden négyzetméterét figyelik a műholdak, és a tízezernyi rakéta/drón Gázába szállítása olyan sokszereplős logisztikai/üzleti/banki feladat, amely a kiváló ügynöki hálózattal rendelkező MOSZAD figyelmét nem kerülhette el. Ezt alátámasztandó, az antiszemitizmussal nem vádolható The New York Times a minap szellőzette meg a Hamasz 40 oldalas támadási tervét, amely egy éve (!) Izrael birtokában volt, és Jeruzsálem a „Jerikó falai” néven süllyesztette a fiókba. Már az elnevezés is sokatmondó, hiszen Jerikó falai leomlottak, csakúgy, mint most a határfal. A katonai szakértők szerint a Hamasz pontosan e terv szerint hajtotta végre a támadását.

Magyarul: Izrael hagyta, hogy megtegye, mert kellett egy alapos casus belli Észak Gáza eltakarításához. Meg is lett.

Kb.2023. 12. 02.                                                                    Mariska György

Mariska György

SZILÁNKOK - CCLXXXIX.

  -ÍGY MEGY EZ..

Közismert, hogy Ukrajna az USA/UNIÓ pénzéből él. Enélkül azonnal becsődölne. Már a nyugati média is arról ír, hogy a fennen hangoztatott hazaszeretet ellenére a külföldi támogatások 30-40 %-át egyszerűen ellopják, mert a magánzseb mégiscsak fontosabb a hazaszeretetnél.

A háború kellős közepén az ukrán First Lady elugrott New Yorkba shoppingolni, mert a háborúban megfáradt a ruhatára és az ékszerkollekciója is frissítésre szorult. A férje ugyan zöld katonai pólóban járja a világot, követeli az újabb támogatásokat, de ő mégiscsak az első asszony, és követnie kell a divat-trendet. Így aztán Olena Zelenska betért vásárolni a Fifth Avenue-n lévő Cartier ékszerüzletbe is, ahol egy készséges eladónő igyekezett a segítségére lenni, amit a First Lady nagyon zokon vett és arrogánsan, tipikus ukrán modorban utasított el: „Ki mondta, hogy szükségem van a véleményedre?” és kirúgatta az eladónőt.

Előtte azonban még elköltött az üzletben 1,1 millió USD-t, aminek a blokkját a kirúgott eladónő diszkréten eltulajdonította és bosszúból feltette a világhálóra.

Nincs ebben semmi különös. Az ukrán First Lady csak visszavitte a pénzt abba az országba, ahonnan származik. Ez rendes tőle, mert elkölthette volna Párizsban is. Ez így tisztességes. Ajándékozhatta volna ukrán hadiárváknak is, de ez valahogy nem jutott az eszébe.

A férje külföldre menekített hatalmas vagyonáról (ingatlanairól, befektetéseiről) is egyre több információ jelenik meg, Zelenszkijnek is lesz mit tejbe aprítania, már, ha élve megússza.

A szerencsétlen maradék ukrán meg még mindig nem fogta fel, hogy most háborúzzák/lopják el a jövőjét, mert „Nincsen ingyen ebéd!”, mindent bevasalnak majd rajtuk.

Ajánlom a figyelmükbe, hogy Nagy Britannia 2022-ben fizette ki az USA-nak a II. v.h. alatt kapott támogatások utolsó részletét. Pedig ő hivatalos szövetséges volt.

Mert az üzlet, az üzlet… A háború pedig nagyon az.

  -KI ÉRTI EZT?

Ismert, hogy Ukrajnát feltétel nélkül, bőkezűen támogató Kanada meghívta Zelenszkijt, aki Trudeau miniszterelnök jelenlétében pénzt kérő beszédet mondott a kanadai parlament számára rendezett díszülésén.

Az ünnepség fényét emelendő, a jól tájékozott Anthony Rota házelnök meghívta díszvendégnek az évtizedek óta Kanadában élő 98 éves, ukrán származású Jaroszlav Hunka-t, és nemes egyszerűséggel „nemzeti hősnek” nevezte, mivel a II. v.h. alatt a németek oldalán harcolt a szovjet (orosz) hadsereg ellen. Az ünneplőbe öltözött képviselők felállva vastapsolták meg a prominens díszvendéget.

Az esemény a politikai vakság tökéletes megtestesítője, két okból is:

1.    A II. v.h. alatt Kanada az USA oldalán részt vett a szicíliai és a normandiai partraszállásban, a szovjet (orosz) hadsereg szövetségeseként harcolt a németek ellen. Tehát a német oldalon harcoló „háborús hős”, azaz Mr/Herr Hunka az ellenségük volt.

2.    Az ukrán Jaroszlav Hunka ugyanis 1943-ban önként (!) lépett be a 14. „Galizien” Waffen SS hadosztályba. Köztudott, hogy a „Waffen SS” (harcoló SS) végezte el azt a piszkos munkát, amitől gyakorta maga a Wehrmacht is elhatárolódott (kegyetlenség, zsidó-és népirtás, stb). Bizonyított tény, hogy ebben a 14. „Galizien” SS hadosztály is tevékenyen részt vett, többek között elevenen elégetett cca 2.000 lengyelt és zsidót. Mindez nem zavarta a politikailag végtelenül korrekt Kanadát, a II. VH. után befogadta a „Galizien” hadosztály menekültjeit, állampolgárságot adott nekik és eltűri, hogy Edmonton és Oakville temetőiben hősi emlékművek emlékeztessenek a dicső tetteikre.

Kanada mai vezetőinek joga van tudatlan hülyének lenni, de a magát nyíltan zsidónak valló, ismert balos történész, Ungváry Krisztián (aki egyébként viszonylag tárgyilagos könyveket írt Budapest ostromáról és a II. v.h. magyar vonatkozásairól), idősebb korára megbolondulni látszik. Zsidó létére hosszú cikkben mentegeti Herr Hunka-t, kifejtve, hogy „aki tagja volt a Waffen SS-nek, az még nem háborús bűnös.” (telex.hu)

Én meg ezt olvasván csak dörzsölöm a szemem, nem akarom elhinni, amit olvasok. Ugyanis a II.v.h.-val foglalkozó zsidó szervezetek nyomására az UNIO-ban a közelmúltban ítéltek el háborús bűnök miatt Herr Hunkához hasonló szépkorúakat: egy koncentrációs táborban dolgozó titkárnőt, egy szakácsot és egy kerítésőrt. Ők Ungváry szemében háborús bűnösnek minősültek, noha minden bizonnyal kevesebb vér tapad a kezeikhez, mint az ünnepelt Herr Hunkanak…

A politikailag is igen aktív Ungváry Krisztián skizofrén lett. Mint sokan mások a ballib oldalon, mert annyira ukrán barátok lettek, hogy senki sem szólal meg: „Ejnye, Ungváry úr! Ezt mégsem kellene!”

  -KINEK TARTOZIK A VILÁG?

Az IMF kimutatása szerint a világ összadóssága 305.000 MRD USD, ez 305 billió USD. A világ összesített GDP-je ezzel szemben csak cca 100.000 MRD USD (100 billió USD) Az össztartozás tehát 3x nagyobb, mint a világ három évi összesített teljesítménye. Magyarul: az egész világnak 3 évig minden bevételéről (nem a nyereségéről, hanem a teljes bevételéről, fizetéséről stb) le kellene mondani, hogy törlessze az adósságát. Ami elképzelhetetlen.

Mégis, kinek tartozik a világ, aki előre elköltötte a három évi teljes bevételét. És vajon miért?

A megoldást Mózes V. könyvének 15.6 pontja sugallja: „Mert az Úr a te Istened megáld téged, amiképpen mondotta néked, és sok népnek adsz zálogos kölcsönt, te pedig nem kérsz kölcsönt, így sok népen fogsz uralkodni és terajtad nem uralkodnak!” Világos, ugye? Tessék csak végiggondolni, mindegy, hogy milyen jelmezt viselnek!... Ki van ez találva’

Ez az új eszme, a „woke” megvalósításához vezető folyamat egyik eleme, ami a „pénz” megszűntét fogja jelenteni. Minek fenntartani, ha úgysem lehet megadni?  Marad majd egy „adat”, ami felett csak korlátozottan rendelkezhet az egyén. Aztán a gyalogember magántulajdona jön…

A felhők fölötti világelitre/világkormányra persze mindez nem vonatkozna.

Mariska György                                                    SZILÁNKOK  CCLXXXVIII.

-HOL VOLT, HOL NEM VOLT….

  … volt egyszer egy bikaerős Németország, akit irigykedve néztünk a vasfüggöny keleti oldaláról. De, csak volt, mára nincs.

Európa gazdasági motorja korábban elképzelhetetlen recesszióba fordult. Önpusztító, a versenyképességét erodáló, ésszerűtlen, ideológia-vezérelt „méregzöld” gazdaságpolitikát folytat. A gazdasági/ipari kamara szerint a beruházni készülők cca. 30 %-a készül külföldre. Már a 2022-es tőkebehozatal/kivitel szaldó is mínusz 125 MRD euró. A mérvadó prognózisok szerint a világ ezidőtájt negyedik legnagyobb gazdasága pár éven belül az ötödikre csúszik vissza. Ebben semmi meglepő, ha a német gazdaságot a civilben mesekönyv-írásból élő miniszter, Herr Habeck vezeti. A gödör felé.

A valaha karakteres pártjai a mesterségesen kialakított „koalíciókényszer” miatt mára egybemosódtak, dominánssá vált a ballib/woke szemlélet. A totálisan alkalmatlan, tekintély nélküli, inkompetens, egymással folyton vitatkozó vezetőire csak rálegyintenek a világban. Szó nélkül eltűri, hogy felrobbantsák az orosz gázbetápját, demográfiás mélyponton van, migránskrízisben fuldoklik, a Bundeswehr romokban, a kormánygép lerohad Abu Dzabiban, stb. Nancy Faeser belügyminiszter az önkormányzati választásokon szavazati jogot akar adni a német állampolgársággal nem rendelkező migránsoknak is.

Egy olyan ország, ahol több száz internetes „Jelentési ponton” be lehet jelenteni, ha rasszista/fasiszta/LMBTQ /iszlám vallás ellenes stb. jelenséget, vagy személyt tapasztalsz/vélsz. Bizonyíték nélkül, névtelenül. Elég, ha ráfogod a vádat a szomszédodra, mert rosszul parkolt a házad előtt. A bejelentéseket egy állami pénzből támogatott NGO gyűjti, regisztert készít, amit ki tudja hogyan fognak kezelni. (Forrás: Neue Zürcher Zeitung és a www.berliner-register.de). Szóval ez egy Berlinből indult, államilag támogatott spicli-hálózat, amelyben az informátor névtelenségét júliustól egy törvény védi. Ha a német állam pénzt ad valamire, akkor az eredményét használni is akarja, kiváló szelektáló eszköz az állami/közhivatalok betöltésénél. Egyelőre talán csak ott. Félelmetes hasonlóság a Rákosi korszakkal, ahol elég volt besúgni, hogy valaki Szabad Európát hallgat.

A mai Németország az önfeladás földje, egy olyan ország, ahol beteg eszmék hódítanak, és nem hajlandó őszintén szembe nézni a realitásokkal. Valami nagyon elromlott benne. Ha nem akarsz magadnak problémát: „Pofa be!”

A legújabb szégyen, hogy a nagysikerű Budapesti Atlétikai VB-n 46 ország nyert valamilyen érmet, de az egykori atlétikai nagyhatalom, Németország nincs köztük. Egyetlen érmet sem szerzett. Még egy árva, nyavalyás bronzot sem. A kimaradó németek helyett olyan nagyságok jutottak fel az éremtáblázatra, mint Bahrein, Burkina Faso, Grenada, Brit Virgin Szigetek, Barbados, Botswana, Ecuador, Puerto Rico, Dominika, stb, akiknek az összlakossága/GDP-je töredéke a németekének. Tehát ezidőtájt még sokkal szegényebbek, sokkal rosszabbul élnek.

Már meg sem lepődik az ember, hogy minap az alig jegyzett Japán 4:1 lealázta Wolfsburgban az egykor „legyőzhetetlen” Nationalelfet.

Viszont Németország az elszánt híve a föderalista Európai Egyesült Államoknak. Csak halkan jegyzem meg, hogy az atlétikai VB-n minden érmes/résztvevő azonnal a nemzeti lobogójába burkolódzott, de az európaikon nem láttam egyetlen UNIÓ-s zászlót sem… Most még nem kötelező, de ahogy elnézem Brüsszel szándékait: közeleg az idő.

 A HITELES NÉMET ZÖLDPOLITIKA, AVAGY A KÉPMUTATÁS MAGASISKOLÁJA..

A német Zöldpárt tartósan szajkózza a CO2 emisszió-csökkentés szükségességét. De Annalena Baerbock külügyminiszter egy bérelt Airbus 350-es kormánygépen repült ki Texasba, mert mégsem vegyülhet a pórnép közé egy polgári járaton. Mivel a földi közlekedés kisebb CO2 kibocsájtással jár, Frau Baerbock példát statuált a médiának. Austinban a média díszkíséretében egy bérelt minibuszba szállt, elbuszozott a 250 km-re fekvő Houstonba, hogy kitűnő felvételek készülhessenek arról, hogy ő milyen derék zöldpárti, környezettudatos, CO2 emisszió ellenes politikus, aki a szent cél érdekében még a kényelmetlenséget is vállalja. Azonban az Airbus 350 üresen utána repült, és ugyanannyi CO2-t bocsájtott ki, mintha rajta ült volna. Aztán Houstonból továbbrepült vele Wichita Fallsba, ahol Bundeswehr katonák továbbképzése folyik. A lényeg, hogy a környezetkímélő minibuszos tudósítások bejárják a világmédiát.

-PRIGOZSIN (1961-2023)

A hírhedt Wagner zsoldossereg alapító-parancsnokának halála után folyik a találgatás, hogy ki lehetett a megrendelő. Ha feltesszük a szokásos kérdést: „Kinek állt az érdekében?”, szép hosszú listát kapunk, (A „Kinek nem?” lista rövidebb), mert a zavaros múltú, zaklatott életű kalandor oligarchának bizony számos ellensége volt.

Eredeti neve Prigozhin. Mind a korán elhalt szülőapja, mind a nevelőapja zsidó származású, ő maga rendkívül zavaros előéletű és kitűnő üzleti érzékű, de erkölcsileg „alulfejlett”, kalandor természetű ember volt.

Síelőnek készült, sok iskolát elkezdett, de egyet sem fejezett be, lopásért/rablásért 13 év börtönt kapott, amiből 9 évet le is ült. Szabadulása után a mostoha apjával hot dogot árult a leningrádi bolhapiacon. Kicsiben kezdte, de az oroszoknál újdonságnak számító hot dog bizniszt, amerikai mintára, sikeres országos hálózattá fejlesztette, megszerezve az első egymillió dollárját. Az így szerzett tőkéjét előbb a szerencsejáték-üzletbe, majd egy nagy éttermi és vendéglátós hálózatba fektette. Hatalmas állami megrendeléseket kapott, a Kreml beszállítója lett, ezért gúnyolták „Putyin szakácsának”. Ennek a feltétele lehetett, hogy tagja lett az orosz katonai hírszerzésnek, a GRU-nak is.

2014-ben alapította meg a cca 25 ezres katonai magánhadseregét, amit ugyan tiltanak az orosz törvények, de neki „elnézték”, és számos piszkos munkára kapott megbízást. Zavaros fejére jellemző, hogy zsidó létére nagy Hitler-rajongóként magáról a Führerről akarta elnevezni a csapatát, de ez már túl sok lett volna a Kremlnek, ezért kompromisszumként Wagner lett a sereg neve, aki köztudottan Hitler kedvenc zeneszerzője volt, így tisztelegve a nagy példakép emlékének. Így is elég pikáns, különösen, hogy a Wagner-zsoldosok Ukrajna zsidó vezetése ellen harcoltak, utóbbi pedig nemzeti hősként tiszteli és szobrot állít a II. VH. alatt sok-sok tízezer lengyelt és zsidót meggyilkoló Sztepan Banderanak. Enyhén szólva is bonyolult helyzet…

Prigozsinnak sokat járt a szája, túl sokakat haragított magára, ezért, miután Bahmutot bevette, a Kreml kivonta az ukrajnai frontról. Alapvető hibát követett el, amikor túlontúl erősnek képzelte magát, és sértődöttségében Moszkva, ill. a katonai vezetés ellen vonult. Putyint döntésre kényszerítette, akinek a hivatásos katonái mellett kellett kiállnia. Érdemei miatt bocsánatot/menlevelet kapott, legalábbis látszólag.

Hogy végül is ki ölte meg? Sokan jöhetnek számításba:

---Legvalószínűbb, hogy Moszkva. Vagy közvetlenül a Kreml, vagy a vérig sértett katonai felsővezetés, mert a római légiók törvénye máig érvényes: „Bűn, árulás nem maradhat büntetlenül!” És Moszkva az ilyen esetekben nem szokott finnyáskodni, mindig akad egy kis novicsok idegméreg, radioaktív kence, vagy egy ügyesen elhelyezett bomba. Vagy a nemkívánatos személy egyszerűen csak kizuhan a sokadik emeleti ablakon.

---Lehetett Kijev is, mert elég sok ukránt megölt. Nagyon biztonságban érezhette magát, amikor a Putyintól kapott (megtévesztő?) amnesztia alapján az egész vezérkarával felült a gépére az orosz légtérben, kitűnő célpontot kínálva a bosszúra.

---Az amerikai szál sem elképzelhetetlen: az amerikai választásokba való állítólagos beavatkozási kísérlete miatt az FBI körözést adott ki ellene és 250 000 USD „vérdíjat” tűzött ki a fejére. Ennyi pénz sokakat megmozgat. Nem mellesleg a halála segítség az USA által támogatott ukránoknak is.

---Érdekében állt a csecsen Kadirovnak is, hogy a riválist véglegesen kiszorítsa az ukrajnai háborúból és újabb tartós megbízást szerezzen a saját hadseregének. Amit meg is kapott.

---A belorusz Lukasenkának is tüske volt a körme alatt a hazájába áttelepült, kiszámíthatatlanul viselkedő Wagner-sereg. Prigozsin halálával neki egy gonddal kevesebb és cserébe kérhetne valamit Putyintól.

-Emellett ott van még fél Afrika, ahol sok ellenséget hagyott maga után, és egy új, belső trónkövetelő akciója sem kizárt, mert ez egy jól fizető vállalkozás.

Szóval, ez egy sok ismeretlenes egyenlet, valószínűleg sohasem derül ki a teljes igazság. De, egyáltalán fontos ez? Egy „problémás” emberrel kevesebb van a Földön. Így is maradt még éppen elég. És ez nem cinizmus. Viszont lehet majd marakodni a nemzetközi szakértők által ezer MRD rubelre (cca 4.000 millió HUF) becsült látható vagyonán. (Ez több, mint az éves magyar nyugdíjkassza.) A többi homályban van.

-SOHASEM TANULNAK

A Nemzetközi Atlétikai Szövetség elnöke, Sebastian Coe szerint Budapest minden idők legjobb VB-jét bonyolította le, de a mi derék ellenzékünk végig ellene kampányolt. Miközben az egykori rozsdaövezetből a civilek által is használható szabadidő-park született. A felmérések szerint az ország 85 %-a, Budapest 75 %-a támogatta a VB-t. illetve az egész projektet.

Aki számít, az mind ott volt, még a „hiperpasszív” nyelvtudása miatt társalgásképtelen, magányosan kornyadozó Karácsony is ott ücsörgött a VIP páholyban, egyszerűen nem tehette meg, hogy a rendező város első embereként tüntetőleg távol maradjon, de a mindent is ellenző, a fővárosi közgyűlésben domináló Demokratikus Koalíció pedánsan eltartott kisujjal, testületileg bojkottálta a részvételt. Ennek is megvolt az előnye: egészségesebb maradt a levegő… Az ember nem érti, miért gondolják, hogy érdemes ennyire szembe menni a közvéleménnyel?

Így voltak az Augusztus 20.-i tűzijátékkal is: „Minek az! Elpuffogtatunk 10 MRD-t!” Az ország 72 000 MRD HUF GDP-je és majd 30.000 MRD HUF éves költségvetése mellett ez a 10 MRD (ha tényleg ennyi volt, és nem kevesebb) eltörpül, a költségvetés 0,33 %-a. Olyan, mintha a havi jövedelmemből vennék még egy plusz üveg vörösbort. Az ünnepség sorozatot lezáró látvány százezreknek okozott örömöt.

Nem értik, hogy a szürke hétköznapok forgatagában szükség van az ünnepekre is. Mert nemcsak kenyérrel él az ember.

-PÉLDÁK A KÖVETKEZETESSÉGRE

Ukrajna konkrét indokok nélkül az oroszokat támogatók fekete listájára helyezte a magyar OTP-t, mert az orosz bankszektorban nem szüntette be az egyébként jelentéktelen aktivitását. Sem a lakosságit, sem az embargó alá nem eső üzletit. Miért is vonult volna ki?

Ezzel szemben:

---Az USA 2022 I. félévben még csak 188 tonna dúsított uránt, 2023 I. félévében már 418 tonnát vásárolt az oroszoktól. Egy MRD USD értékben.

---Németország 2021-ben összesen 38.500 t műtrágyát importált az oroszoktól, de mivel a hazai műtrágyaipar a magas energia és amerikai cseppfolyós földgáz-árak miatt versenyképtelenné vált, visszaterhelni kényszerült, ezért 2023 első felében már 167.000 tonnát vett tőlük. A nitrogén-műtrágya köztudottan földgázból és a levegő nitrogénjéből áll, ahelyett, hogy maguk gyártanák, megveszik a földgázt feldolgozott formában, magasabb áron. Meg az orosz levegőt.

Mindkét ország az oroszok elleni embargók élharcosa, de adódik a kérdés: akkor most üzletileg ki támogatja jobban Putyin háborúját? Nem nekik kellene szerepelni az oroszok háborúját pénzelők listáján?

-UNIÓ-S APRÓSZILÁNKOK

-Aki egy kicsit is konyít a gazdasághoz/piachoz, az első pillanattól kezdve tudta, hogy nem fog működni az ukrán mezőgazdasági termékeknek nyitott vámmentes szárazföldi tranzitfolyosó, mivel a kereskedők az eddigi célországok, a fejlődő világ éhező országai helyett közvetlenül az Ukrajna szomszédjaira terítik rá az olcsón megvásárolt gabonát, hogy megspórolják a további fuvarköltségeket. Hatalmas extra-profitot kasszíroztak, a helyi (főleg V-4-es) gazdák meg belefulladtak a nyakukon maradt készletekbe. Ember nem tudja megmondani, hogy kik a végső nyertesek, de a 44 millió hektárnyi csernozjom cca 40 %-a már bizonyítottan külföldi, főleg amerikai birtokban van. Nyilván a tárolókkal, készletekkel együtt.

-Brüsszel továbbra is erőlteti a folyamatot, nem véletlenül van az uniós székház körül 500 méteres sugarú körben cca 2.000 multicégnek hivatalos irodája. Átnyúlva a tagállamok felett, ők mindent elintéznek… Meg aztán a renitenskedő V-4-ket is leckéztetni kell. Az utóbbiak mostantól kauciót kérnek a „tranzitált” szállítmányokra, amit csak akkor kap vissza a kereskedő, ha a rakomány ténylegesen elhagyta az országukat. Brüsszel válasza kötelezettség-szegési eljárás lesz… Merthogy az uniós „értékeket” védi. A tagállamaival szemben.

-Brüsszel meghirdette 2030-tól a belső égésű motorok forgalomba hozatali tiltását. Legújabb kitalációjuk, hogy kétszintű „B” kategóriás jogosítvány legyen. Aki nem szerzi be a „B+” jogsit, az csak max. 110 km/órával mehet az autópályán és nem vezethet 1800 kg-nál nehezebb önsúlyú gépkocsit. A cca 500 kilós akkumulátorok miatt már a középkategóriás elektromos autók nagyobb része is átesik ezen a súlyhatáron. A két dolog nem fér össze, de ez egyelőre nem zavarja az okos fejüket…

-Ismert, hogy Magyarország két éve nem kapja meg a neki járó kohéziós és COVID helyreállítási forrásokat, mindenféle korrupciós és jogállamisági kifogásokra hivatkozva. Szándékos pénzügyi kiszárítási kísérlet zajlik, miközben maga az EUROSTAT állapította meg, hogy Magyarország az UNIÓ-s korrupciós rangsor jobbik felébe esik, és az ország teljesítette Brüsszel minden, az igazságszolgáltatás átalakításával kapcsolatos kérését. (Ez egy újabb csel: mert a végrehajtó hatalomnak szigorúan távol kell tartania magát a bíróságoktól, de a külföldről finanszírozott NGO-k „érzékenyíthetik”, azaz befolyásolhatják a bírókat…)

A bírói függetlenséget megerősítő törvény normaszövegét Brüsszel hivatalosan elfogadta, majd váratlanul újabb tíz kérdéssel állt elő. Ezek közül a legviccesebb, hogy van-e elég irodai férőhelye az Országos Bírói Tanácsnak? (Ezek után már csak a toalettek számának az előírása jöhet…)

Az ember nem tudja, hogy sírjon vagy nevessen. Pedig nem vicces a helyzet.

                                                     Kelt kb. 2023.09.25.                                                              M.Gy.

Mariska György

SZILÁNKOK   CCLXXXIV

             -  ZAVAROS VIZEKEN

A szép reményekkel indult MOMENTUM a jövő reménységet nyújtó pártjaként definiálta magát, aki túllép a régi, megcsontosodott pártstruktúrákon, és friss szelet hoz a közéletbe.

Ehelyett jobbára a Rákosi/Kádár korszak belvárosi, hegyvidéki elitjének a leszármazottaiból áll, beszorult Budapestre, és a gondolat/program nélküliségét a garantált médiaszereplést jelentő kordonbontogatással próbálja elérni.

Annak, aki nincs képben: a Budai várban csak a Karmelita kolostor új toldaléképülete és az újjáépítés alatt álló egykori Honvédelmi Főparancsnokság közti szűk/kicsiny, cca 50 méteres Színház utcát zárták le, ami valóban építési terület: rakodási hely, daruk, betontrélerek, teherautók, targoncák mozognak rajta, tehát tényleg veszélyes útszakasz. A lezárás munkavédelmileg logikus, sőt törvényszerű, ezen az utcán nem mozoghatnak turisták ezrei, ezért ők a másik oldalról, a Honvédelmi Főparancsnokság Déli pu. felőli oldalán veszély nélkül sétálhatnak be a Várpalota területére/múzeumaiba. A Karmelita kolostor történelmi főépülete, a miniszterelnök kerítésmentes munkahelye ezzel a kerülővel, illetve a Sikló felől szabadon megközelíthető, fényképezhető.

(Próbálná ezt meg valaki Londonban, már a Downing Street elejét is vasrács, szigorúan őrzött kapu zárja el, közönséges halandó a közelébe sem jut a 10. szám alatti miniszterelnökségi hivatalnak/rezidenciának.)

De a MOMENTUM, gimnazista gyerekeket tolva maga előtt, a teljesen becsavarodott Hadházy vezetésével, ádáz dühvel cibálja az építési terület kerítését. Ez politikai pedofília. Ennyire képesek. Ez a mondanivalójuk.

Mostanában csatlakozott hozzájuk a „Magyar anyák” fehérruhás kiscsoportja, élén a pedagógus-tüntetéseken is igen aktív „Tanítanék mozgalom” elnökével, Törley Katalinnal. Az elnökasszony, civilben a tehetős szülők kevés pontszámot elért gyerekeinek a helyeket pénzért áruló, elit Kölcsey Gimnázium tanáraként, nemrégiben a „Rólunk, hozzád!” kampányban egy, a maga előtt tartott „LE A MONOGÁMIÁVAL!”tacepaoval fotóztatta le magát, így nyilvánítva ki a legtitkosabb vágyait.

Az a baj, hogy ezzel ötven évet késett, hetven felett már nincs értelme csatlakoznom az izgalmas poligámia mozgalmához, ilyenkor már untig elég egy feleség/férj és Gizus különben is kikaparná a szememet. Szóval én lemaradtam róla. Ahogy a friss fotóit elnézem, már érte sem sokan tolonganának.

Viszont az unokáimat nem íratnám be az osztályába… Mit taníthat ez a hölgy az osztályfőnöki óráin?

Valamikor egy gimnáziumi tanári állás komoly státusz volt. A Horthy korszakban, de még a Rákosi/Kádár diktatúrákban is simán kipenderítették volna az állásából egy ilyen tacepaoért, de a gaz „zorbáni diktatúrában” a haja szála sem görbült emiatt. Merthogy akkora a diktatúra!

Munkamegtagadásért rúgták ki, ami viszont a gyerekek üdvére szolgált.

            -A MAZSIHISZ-RÓL.

Európa második legnagyobb, cca 110-120 000 fős zsidó populációjában jó ideje dúl a megosztottság, a viszály. Az 1867-es emancipációs törvény garantálta az izraelita vallást követők polgári/politikai egyenjogúságát, azaz felvétettek a történelmi egyházak sorába, de a következő években rögtön három, egymással azóta is rivalizáló zsidó egyházközösség létesült.

Közülük a legnagyobb, a neológ vonalat vivő, ma a MAZSIHISZ-ként ismert hitközösség, mára valójában meglehetősen elvilágiasodott/elanyagiasodott, és súlyos belső konfliktusokkal, anyagi vitákkal terhelt. Különösen Heisler András elnöksége alatt (2013-2023) egyre többen elégedetlenkedtek a vezetéssel, ennek tudható be a vallási vezető, Róna Tamás főrabbi távozása. Ami önmagában is kínos. A MAZSIHISZ mindig is balra húzott, leginkább a vészkorszakot túlélő budapesti zsidóságot tömöríti, az egykori SZDSZ támaszát jelentette, és nem tudta megemészteni, hogy az SZDSZ felbomlásával megszűnt a direkt politikai befolyása. Heisler pedig nyíltan Orbán-kormány ellenes magatartást tanúsított, annak ellenére, hogy Európa számos országával szemben a magyar zsidóság békében élhet. Az Orbán kormány zéró toleranciát hirdetett az antiszemitizmussal szemben, és nagyvonalúan támogatta a zsidó hitközösségeket, így a MAZSIHISZ-t is. (Zsinagóga/temető felújítások, intézményi és kulturális támogatások, stb). De Heisler túlment egy határon, amikor Netanjahu-t is kritizálta az Orbánnal való jó viszonya miatt, és a 2022-es választások előtt lepaktált a korábban harsányul zsidóellenes JOBBIK-al is. (Bár ez ügyben nehezen ismeri ki magát az ember: Jakab Péter maga vallotta be, hogy ő zsidó származású elnök volt, akkor meg színjáték volt az antiszemitizmus?)

Heisler körül lassan elfogyott a levegő. Mérgében bántó butaságot mondott: „Az orbáni zéró toleranciának vége. Budaházy már szabad! A kormány mesterségesen alapított zsidó szervezeteket erősít a független MAZSIHISZ képviselettel szemben!”

----Először is: Budaházy Györgyöt nem zsidóellenes terrorcselekmény vádjával fogták perbe. A magyar jogszolgáltatás legnagyobb dicsőségére a 13 évig tartó peres procedúra során előbb 13, majd 17, végül 6 év börtönre ítélték, de ennél többet ült le előzetesben/ténylegesen és házi őrizetben. Novák Katalin nem felmentette, hanem időleges végrehajtási kegyelemben részesítette, amikor a példátlanul elhúzódó jogi eljárás miatt „méltányossági” okokból 5 évre felfüggesztette a büntetését. Ez elsősorban a jogszolgáltatásnak szánt figyelmeztetés az elfogadhatatlanul elhúzódó jogi herce-hurca miatt. Budaházy priusza megmaradt, a közügyektől el van tiltva, erkölcsi bizonyítványt nem kaphat és a Demoklesz kardja függ a feje felett. Ha újból vét a törvény ellen, visszamegy. Orbánnak ehhez nem sok köze van.

----Másodszor a „mesterségesen alapított” zsidó szervezetek közül a Kesler András vezette Magyarországi Autonom Orthodox Izraelita Hitközség (MAOIH) 1871-ben, báró Eötvös József kultuszminisztersége alatt szervezett izraelita kongresszus révén jött létre, a Köves Slomó irányította Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség (EMIH) pedig nem sokkal ezután, 1877-ben alakult. Státuszaikat az 1920-as években, a Horthy korszakban, meg is erősítették. Orbán akkor még nemigen élt, hogy mesterségesen létrehozza a már évtizedek óta létezőket… A MAOIH a klasszikus ortodoxiát képviseli, az EMIH pedig a neolog versus ortodoxia közti középutat, gyökerei a hegyaljai és a szatmári bor/pálinka kereskedéshez nyúlnak vissza. Ők felügyelik a hegyaljai „csodarabbik útját” és vették át az Orbán kormány által felújított, Europa Nostra díjas, kultikus mádi zsinagóga gondozását, amit a MAZSIHISZ üzleti megfontolásból,visszautasított.                                                                                                                                                       Ezt Heislernek is tudnia kell, de nem tetszett neki, hogy ők nem a konfrontációt, hanem a normális együttműködést keresik a kormánnyal…

Köves Slomó cáfolta, hogy az Orbán kormány kivételezne velük: az elmúlt 12 évben a MAZSIHISZ 5x több, mintegy 40 MRD HUF állami támogatást kapott, mint az EMIH, de a vallási élet szervezésében kudarcot vallott. Pedig hitközösségek szövetsége lenne, de inkább politizált.

A MAZSIHISZ meggyőző többséggel megválasztott új elnöke, Grósz Andor (73) repülőorvos, nyugállományú professzor/egyetemi tanár, altábornagy, a Magyar Honvédség volt egészségügyi főnöke, akit a szakmai munkájáért a Gyurcsány és az Orbán kormány is kitüntetett. Komoly ember és józan hangot ütött meg: „Nem lehet az államtitkár helyettessel kedélyesen beszélgetni reggel (tőlem: a pénzről), majd délután jól odamondogatni a kormánynak, végül este egy antiszemitával vacsorázni.” (Pressman nagykövet szeder vacsoráján Gyöngyösivel.)

Grósz Andor remélhetőleg békésebb vizekre navigálja a MAZSIHISZ-t. Itt lenne az ideje.

               -A SZANKCIÓK ÉS VEZETŐINK.

A The Washington Post egyike a hitelességét még megőrző médiának, a híreit biztos forrásból szerzi, és közlés előtt leellenőrzi.

Ha a WP amerikai hírszerzési forrásokra hivatkozva azt írja, hogy Magyarország megbüntetése céljából Zelenszkij a helyettesével a BARÁTSÁG kőolajvezeték esetleges felrobbantásáról vizionált és von der Leyen erre rá is bólintott: „Ha magyarok továbbra sem engedik elárasztani az országukat (tőlem: az eredetileg Afrikának szánt rossz minőségű, GMO-s, szermaradványos) ukrán gabonával, akkor nyugodtan robbantsák fel a vezetéket!” – akkor az úgy is volt.

Érdemben nem cáfolta senki, és helyreigazítást sem kért senki. Az USA fenntartja magának a jogot eldönteni, hogy mikor, melyik vezetéket robbantsák fel. Valószínűleg Washington fogta le Zelenszkij kezét, mert ezt a nálunk prosperáló amerikai vállalkozások is megsínylették volna, és Magyarország mégiscsak egy, a NATO-ban jól teljesítő tagállam.

De milyen UNIO-s vezető az, aki így „képviseli” a tagországa érdekét? Megmondom: pocsék.

Ui: a hivatalos közlés szerint az Oroszország elleni olajembargó „sikerességét” igazolja, hogy az utóbbi egy évben az orosz olajkivitel 8 %-al nőtt. Kínán és Indián keresztül áramlik vissza Európába az orosz olaj, csak sokkal drágábban. A szankciómámorban úszó Brüsszel a képmutató farizeusok, a hülyék gyülekezete. A kérdés az, hogy az UNIO/Európa túléli-e az alkalmatlan vezetők és a beteg ideológiák korszakát?

                -KI ÉRTI EZT?

Míg Budapest hídszűkében, Karácsony Gergely előrehaladott, krónikus hídfóbiában szenved, pedig a hidak szerepe, hogy megkönnyítsék a közlekedést a Duna két oldala között.

A Lánchíd autós forgalom előli lezárása ”hídpazarlás”, a többi dunai híd további túlterheléséhez vezet.  Az meg végképp érthetetlen, hogy főváros ellenzi a Galvani híd (amely tehermentesítené a belvárosi hidakat, javítaná a déli agglomeráció közlekedését), és az új déli vasúti híd építését (ami gyorsítaná a kelet-nyugat forgalmat, összekötné a Kelenföldi és Ferencvárosi rendező pályaudvarokat).

Mindkettő hasznos lenne, mindkettőt ingyen kapná az állami költségvetésből, de nem kell neki.

Ésszerű magyarázat nincs rá. Illetve van: a hídfóbia helyett helyesebb diagnózis az elhatalmasodott Orbán-fóbia. Menthetetlen.

            -NEKIK IS ELMENTEK OTTHONRÓL

Az Amerikai Filmakadémia most nyilvánosságra hozott kritériumrendszere szerint 2024-től csak az a film nyerhet OSCAR-díjat, amelyiknek a „társadalmi sokszínűséget biztosító irányelvek szerint” legalább egy főszereplője, valamint az alkotó gárda legalább 30 %-a valamelyik „alulreprezentált kisebbséghez” tartozik. Tehát tételesen etnikai kisebbség tagja, LMBTQ-emberek, fogyatékkal élők, nők.

Ez utóbbit végképp nem értem, hiszen a világon enyhe többségben vannak a nők.

De a tanulság: ha szerepelni akarsz egy filmben, vágasd le az egyik ujjadat/karodat, vagy hazudd magad LMBTQ-hoz tartozónak, imitáld, hogy Down-kóros vagy. Minden tiszteletem a fogyatékkal élők iránt, de Robin Hoodot mégsem alakíthatja egy kerekes székes ember és az sem lenne fair, ha Nottingham bírája lenne invalidus. A korabeli Angliában furcsán venné ki magát egy színes bőrű Marionn Oroszlánszívű Richard unokahúgaként..

Ez a marhaság egyúttal az emberek rossz emlékű kategorizálását/listázását is jelenti… Ilyenben már volt részünk és semmi jó nem sült ki belőle. Ebből sem fog.

-HOGY MI IS AZ ARÁNYTALANSÁG

A Nyugat sehogy sem bírja megemészteni Orbán sorozatos győzelmeit. A befolyásos FOREIGN POLICY, a globál-ügyekkel foglalkozó amerikai hírkiadvány azt írja, hogy „Orbán nagyon aránytalan választási rendszerben győzött”.

Ilyenkor az ember elgondolkodik, hogy miért nézik ennyire hülyének.

1.     Magyarországon, a világ számos országához hasonlóan, vegyes választási rendszer van, a parlament összetétele a pártlistás és az egyéni mandátumokból áll össze, az 5 % -os küszöböt el nem érő pártok szavazatait súlyozottan elosztják a bejutottak között, tehát a vesztes ellenzékiek is kapnak belőle. Emellett az egyéniben vesztes jelöltek és a győztesek többletszavazatait összegzik és ezeket a töredék szavazatokat (egy redukciós szorzóval) hozzáadják a bejutott pártok listáihoz, tehát ismét kapnak belőle a vesztes pártok is. Ebben az európai rendszerben egyetlen szavazat sem vész el, de kétségtelen, hogy a győztes pozícióit erősítik a nagyobb kormányzási stabilitás érdekében.

2.     Viszont az USA-ban az adott államban többséget szerző párt viszi az összes elektort, hiába ér el a vesztes 49,9 %-ot, a szavazatai mennek a lecsóba. (A legutóbbi választási csalások pedig külön „szilánkokat” érdemelnének.)

3.     A mintademokráciának számító Nagy-Britanniában nincs pártlistás szavazás, csak 649 egyéni körzet. Ad absurdum, ha az egyik párt minden körzetben csak +1 szavazattal győz, akkor a pártja országosan 649 szavazattöbbséggel 100 %-t szerezhet az Alsóházban. A vesztes pedig ki van semmizve, a 68 milliós országban mínusz 649 szavazattal rághatja a küszöböt. Kívülről.

Most akkor hogyan is állunk az aránytalansággal?                                 Kb. 2023.05.25.

SZILÁNKOK  - CCLXXXIII

-MEGALÁZÁS, HELYRETÉTEL

Macron meghívta magával von der Leyen asszonyt a három napos kínai látogatására, aki volt olyan ostoba, hogy el is fogadta, pedig az előzőekben nem győzte hangoztatni, hogy le kell építeni az UNIO és Kína gazdasági/pénzügyi kapcsolatait. Így aztán ennek megfelelő fogadtatásban is részesült.

Bár a mainstream média nem kapta fel, de Macron delegációjának tagja, Florian Philip (Les Patriotes párt vezetője) a brüsszeli Politiconak megszellőztette a kínos részleteket.

Együtt repültek Pekingbe a francia elnök különgépén, ahol a reptéren a kínai külügyminiszter ünnepélyesen fogadta Macront, von der Leyent pedig a kínai környezetvédelmi miniszter a turistafolyosón kalauzolta ki. Lássuk be: nem ez a protokollút és a legfontosabb tárca a kínai kormányban…

Macron zsúfolt programot bonyolított le, a neki kijáró állami protokollban részesült, díszszemlét tartott a Tienanmen téren, vörös szőnyeget, katonai díszsorfalat/díszsortüzet kapott, minderről von der Leyen lemaradt. Csakúgy, mint a Hszi Csin-ping kínai elnökkel folytatott négyszemközti tárgyalásokról, amelynek csak a legvégére engedték be. A kínai útja előtt washingtoni eligazításon részt vett von der Leyennek Hszi Csin-ping a tudtára adta, hogy Kína kész munkálkodni azon, hogy „A Kína-EU kapcsolatok a helyes útra terelődjenek!” Mert most nincsenek rajta.

Hszi Csin-ping széles mosollyal jött le a Népi Nagyterem impozáns lépcsőjén Macron elé, de a látványosan megszégyenült von der Leyennek később egyedül kellett felballagnia. A diplomácia nyelvén nagyon beszédes, hogy Macron díszvacsorált Hszi Csin-pinggel, miközben von der Leyen magányosan állt a sajtó elé az UNIO pekingi székházában, hogy a semmiről beszéljen.

A kínaiak levegőnek nézték, nem osztottak neki lapot, és annyira megsértődött, hogy nem várta meg a hivatalos program végét, egy Peking-Brüsszel menetrendszerinti járattal szépen hazarepült. Egyedül. Több, mint kínos…

Macron az elnöki különgépen hazaúton tartott nemzetközi sajtótájékoztatóján De Gaulle-t követve arról beszélt, hogy Európának semmi köze a Kína-Tajvan feszültséghez, stratégiai autonómiára van szüksége, és az EU nem lehet az USA vazallusa. (De Gaulle fordított Monroe elve: „Európa az európaiaké!”)

Meg is kapta rögtön a magáét, a washingtoni képviselőház külügyi bizottsága nemes egyszerűséggel „árulónak” minősítette. Mindenki áruló, „aki nem lép egyszerre az USA-val”, még a szövetséges atomhatalom vezetője is.

Én sosem bíztam a franciákban, de úgy tűnik, hogy az elhúzódó orosz-ukrán háború terhei, az amerikai belföldi gázáraknál 5-7x magasabb „baráti amcsi LNG ár” kijózanító hatással van Macronra.

Von der Leyennel mindkét államfő világosan éreztette, hogy ő csak a korrupciós ügyei miatt Washington által sakkban tartott, megvásárolt, súlytalan csinovnyik, aki csak a saját kis szemétdombján kiskirályoskodhat. A nemzetközi nagypolitikában nem tényező.

-A KIS-BRITANNIA TEMETÉSE

A tömegmédiává vált internet hemzseg a bombasztikus címektől, a fake news-tól és a fogalmazási, helyesírási hibáktól. Az utóbbiak még a tekintélyesnek, megbízhatónak, minőséginek mondott portálokon is gyakoriak.

A MAGYAR HÍRLAP internetes oldala vastag szalagcímmel üvölti világgá: „VESZÉLYBEN LEHETETT A BRITT KIRÁLYI CSALÁD!” Így, a britt két „t”-vel, múlt időben. Sokan kívánják a szerintük idejétmúlt monarchia végét, de nem így kellene temetni őket… (A hír egyébként az, hogy a kedvenc autómárkájuknak (Jaguár Land Rover) rejtett műszaki hibája veszélyeztetheti utasai biztonságát, emiatt sokan perelik a céget.)

A bennszülött Kis-Britanniának lassan tényleg vége… Az angol miniszterelnök az indiai gyökerű Rishi Sunak, London főpolgármestere a pakisztáni Sadiq Khan, Skócia miniszterelnöke a szintén pakisztáni Humza Yousef, tucatnyi angol nagyvárosnak van színes bőrű, bevándorló polgármestere. III. Károly elhunytával pedig Wilmos személyében anyai ágon zsidó királya lesz Kis-Britanniának. Pikáns együttállás.

Nincs ezzel semmi baj. A britek akarták így… Akinek ez nem tetszik, legfeljebb majd kivándorol.

-GYÖNGYÖSI MÁRTON (1977) SZÍNEVÁLTOZÁSA.

Sokakban komoly megütközést keltett, hogy a nyíltan homoszexuális, (amihez semmi közöm, tudnom sem kellene), zsidó David Pressman nagykövet egyetlen politikusként meghívta az USA nagykövetségén rendezett bensőséges széder vacsorára a valóban durva antiszemita megnyilvánulásairól elhíresült Gyöngyösi Mártont, a haldokló JOBBIK soros elnökét. (Széder=rend, a vacsorát a zsidó húsvét, a pészah előestéjén rendezik, szigorúan tradicionális menüvel, alkalmat adva az elmélkedésre, az egyiptomi fogságból való szabadulásra emlékezve.

A nagykövet úr a főhelyre, rögtön a baljára ültette az illusztris vendéget, a jobbjára, tehát éppen a kipát viselő Gyöngyösivel szemben Heisler András MAZSIHISZ- elnököt, hogy a tűz és víz jól el tudjon beszélgetni egymással. A dialógust Gyöngyösi eldicsekedte, Heisler tagadta.

Az ősi szokás szerint a házigazda válla mögött egy üres széket tartanak fenn a meg nem érkezett vendégnek. E logika mentén erre Adolf Eichmann vagy Mengele doktor kísértete is esélyes lehetne…

Az eset mind a hazai, mind a nemzetközi zsidó körökben nagy felháborodást váltott ki, de Mr. Pressman azzal magyarázkodott, hogy éppen azért hívták meg, mert korábban ugyan antiszemita volt, de mára megtért… Ami nem valószínű, mert kutyából nem lesz szalonna, de úgy tűnik, hogy az USA szemében mindenki szalonképes, aki Orbán ellen van. (Ezért nem kaphatott meghívót a kormánnyal normális viszonyt fenntartó Köves Slomó vezette EMIH.)

Lehet azonban egy ennél még gyakorlatiasabb ok is. Gyöngyösi Márton a CIA beépített embere lehetett a JOBBIK-ban, ami mára gyakorlatilag megszűnt, ő elvégezte a dolgát, megkezdődött a szalonképessé tétele, mert új feladatot fog kapni.

Gyöngyösi apja jól pozícionált külkereskedő volt, számos helyen teljesített külszolgálatot. Így Márton barátunk is végigjárta vele a világot. Gyerekkorában laktak és tanult Egyiptomban, Bagdadban, Kabulban, Indiában, Dublinban diplomázott, ösztöndíjasa volt a Nürnbergi Egyetemnek is. Az ilyen „világfiakra” szívesen vadászott a CIA. Gyöngyösi csak 2004-ben költözött haza, és hogy, hogy nem, a semmiből jött emberünk 2006-ban már Vona Gábor JOBBIK elnök főtanácsadója volt.

Sokan vélik úgy, hogy maga a JOBBIK is a CIA szüleménye. Minden országban, így nálunk is van néhány százaléknyi valóban szélsőjobbos, antiszemita választó. Csurka betegségével, halálával szétesett a MIÉP, de szimpatizánsai megmaradtak. Régi bölcsesség: ha valamit nem tudsz megakadályozni, akkor állj az élére. Így kézben tarthatod az újjá alakuló pártformációt, manipulálhatod és adott esetben felhasználhatod a kormány és az ország lejáratására.

Ezt a titkos akciót nem kell feltétlenül a magyar zsidóság orrára kötni, ők csak utálják joggal a JOBBIK-ot, így hihetőbb a történet.

Vona Gábor már megkapta a feloldozást a magyar zsidóság szentélyében, a Spinoza házban, miután a JOBBIK-ot átkormányozta a Gyurcsány koalícióba. Most a sokcélúan felhasználható, multifunkcionális Gyöngyösit mossák tisztára, mielőtt új feladatot kapna. Egy ilyen jól képzett, gerinctelen embert nem hagyhatnak veszendőben. Tessék hozzászokni a színe változásához!

-AGYRÉM

Szaud-Arábia nem egy tipikus alpesi ország, közel fekszik az egyenlítőhöz, sivatagjaiban gyakori az 50 fokos hőség. Volt már, hogy a magas hegyeiben esett a hó, de ez ritka, mint a fehér holló.

Ez nem zavarja a kőgazdag sivatagi királyságot, aki nem tud mit kezdeni a temérdek pénzével, és ahelyett, hogy az Európa felé áramló iszlám hittársainak segítene egy jobb infrastruktúra/élet finanszírozásában, elhatározta, hogy síparadicsomot épít.

Dubainak eddig is volt egy cca. 500 méter hosszú fedett sípályája, de most a szaudiak egy igazi szabadtéri, legalább száz kilométeres sípálya-rendszert terveznek építeni az ország alsó felén, a Jemen közelében lévő Sarawat hegységben. A TROJENA projekt becsült költsége 500 MRD USD és az az ambiciózus cél, hogy vetekedjen az olasz Val d’Iser és svájci Zermatt alpesi síparadicsomokkal. Az édesvíz, műhó előállítása, megtartása iszonyatos működési költséget jelent és alaposan megterheli a környezetet, de mindez nem számít. Európa zöldít, Szaud-Arábia tesz rá. Jó dolgukban azt sem tudják, hogy mit csináljanak. Délelőtt tevegelsz egy kicsit az ötven fokos sivatagban, délután síelsz egy jót, talán még át sem kell öltöznöd a lebernyegből… Az is lehet, hogy egyből a tevével.

Ami holtbiztos: ez az irdatlan pénz sohasem térül meg, de ez nem számít. Mint ahogy az sem, hogy ebből sok tízmillió muszlimnak lehetne megélhetést biztosítani, édesvizet, élelmiszert termelni. Ja, és mindezt az olajárakon keresztül mi fizetjük…

-KÉT KÜLÖN VILÁG.

Nézem a BBC HARDtalk műsorát, ahol a riporter agresszív hangon akarta kicsikarni Szijjártóból, hogy Magyarország kinek drukkol az orosz-ukrán háborúban, és nem érte be azzal, hogy a békének. Arrogánsan kérte számon az oroszoktól ytörténő gáz/olaj/uránium fűtőrudak vásárlását és az ukrán gabonaimport blokkolását.

A magyar külügyminiszter hiába magyarázta, hogy energiaügyben minden alternatív megoldás keresési igyekezetünk ellenére megmaradt a fizikai kényszerkapcsolat, szomszédjainknak még 3-4 év kell az érdemi transzfer-kapacitások kiépítésére. Addig sem ülhetünk a sötétben. A gabona/étolaj/csirke stb tranzithoz pedig hozzájárultunk, de azok az éhező afrikai célországok helyett Ukrajna szomszédos államaiban landoltak.

Mintha a borsót hányná a falra, értelmes válaszai süket fülekre találnak.

Brüsszel megint ostoba döntést hozott az ukrán mezőgazdasági termékek vámmentes importjának engedélyezésével, és (szándékosan?) nem írt elő szigorú tranzitálási szabályokat. Ha az UNIO országaiban 2,5-szer nagyobb a gabonatermelés önköltsége, mint az ukrán termék ára, világos, hogy a zömmel nyugati importőrök, a multiláncok bolondok lennének Afrikába szállítani, ha már rögtön a szomszédos országokban is nagy haszonnal eladhatják. Így a drágább helyi termék a gazdák nyakán marad, de a magasabb belföldi alapanyagárakra való hivatkozással a belőlük készült késztermékek bolti árát a láncok feltornázzák. Ez nekik kétszeres extraprofit, az UNIO-s gazdáknak meg eladatlan készletek, csőd.

Ezt minden, a piachoz kicsit is konyító ember előre láthatta. Gyanítható, hogy Brüsszel tudatosan akart nehézséget okozni a vele leginkább ellenkező kelet-közép-európai országoknak. Az csak hab a tortán, hogy az UNIO-ban rég betiltott vegyszereket mutattak ki a gabonában, és egy vásárló feltette a netre, hogy a multiláncban vásárolt csirke igencsak kéken fluoreszkál a mikróban…

De velünk megetetnék.

                                         Mariska György, 2023.04.24.


Nemrég volt egy amatőr

művészeti verseny Hollandiában

és a meghívottaknak ábrázolnia

kellett a jelenlegi helyzetet

Európában.

  <<<  Ez lett a győztes.

.
BLU201205-7807-1810