Dr. Kövesdy Pál katt ide >>> Husz_evvel_ama_sotet_ej_utan.docx
Dr. Kövesdy Pál (főszerkesztő)
Mámorosan
Magyarázom a címet. Nem egy
átmulatott éjszaka, de egy hihetetlen győzelem utáni kábulatban élünk. Igyunk
hát rá egy Szent János áldomást, és lépjünk is tovább. A kábulat dacára, vagy
inkább annak köszönhetően biztos lábakon.
Győztünk. Győztünk a gyűlölet fölött, győzött a határok nélküli magyarság, az anyaország és a leszakítottak egyaránt, magyar állampolgársággal vagy anélkül. Győzött az összetartozás érzése. Közös jövőnk reménye újabb virágot hajtott, a magyar lelkek újfent éltető erőt nyertek, és (ismétlem magam) a magyarság külső védőburka erősebbé, ellenállóbbá vált.
Politikusi-politológusi megközelítésben az erdélyi (a külhoni magyarságot egyáltalán) jobboldali minősítéssel szokás illetni, többnyire ezzel a szemlélettel, megítéléssel közelítenek hozzá. Vesztes hozzáállás az ilyen, a nyertes, a Fidesz-KDNP viszont felismerte, hogy itt egész egyszerűen a nemzeti érzés munkálkodik és határozza meg a történéseket. Ilyen egyszerű ez.
Első feladatunk természetesen a köszönetnyilvánítás. Piciny csavarként igyekeztünk mi is részt venni a hatalmas gépezet munkájában. Illesse elismerés kiváló barátainkat, akik megtisztelték rovatunkat írásaikkal. Szívből köszönjük. És köszönet illet minden választópolgárt, aki eleget tett hazafias kötelességének, és élve a lehetőséggel, hozzájárult a nagy közös feladat megoldásához.
De lépjünk túl sajátos, erdélyi szempontjainkon. Nehéz feldolgozni egy vereséget, ennél csak a győzelem feldolgozása nehezebb, a kétharmadot meghaladóé meg különösen. Erőt, tudatosságot, egyben szerénységet is igényel, de kikerülhetetlen. Miközben tisztában vagyunk vele, hogy a politika külön tudomány, kontároknak ott helye nincs. Miként ez most oly fényesen beigazolódott. Különösen fölértékelődik a szakértelemmel párosult nemzeti elkötelezettség a jelenlegi, pusztulással fenyegető kontinentális őrületben, ezért tekintenek ránk mentsvárként a tisztán látók, és ez teszi győzelmünket az országos szempontokat messze meghaladóan igazán jelentőssé.
Lássuk tehát az új erőviszonyokat. A kialakult parlamenti patkót. A külső szemlélő számára egyértelmű, hogy a Mi Hazánk Mozgalom bekerülésével a Fidesz-KDNP egy kényelmesnek mondható közép-helyzetbe került, a két, szélsőségesnek mondott erő közé. De ne áltassuk magunkat. A globális világhatalom számára most már nem csak a Fidesz, de az egész ország, az egész nemzet megkapja - már meg is kapta - a nekünk kijáró negatív minősítést, és negyvennyolc órával a választások lezárulta után Ursula asszony ki is hirdette a fenyegető eljárás sürgős beindítását. Lelkük rajta, annál kirívóbbá válik a kirekesztő, ellenséges hozzáállás ténye, a kétféle világszemlélet összeférhetetlensége. Végső soron: az élet, élni akarás, és a pusztulás-pusztítás összeférhetetlensége. Hogy látva lásson bárki.
Ebben az új helyzetben magam
–jóhiszeműen és reménykedve – egy új lehetőséget is látok. Annak lehetőségét,
hogy kétféle megközelítésben, kétféle gyakorlati hozzáállással immár két
különálló parlamenti párt fog egyazon célért, a nemzet javáért dolgozni. A Mi Hazánk
(de léteznek a parlamenten kívül is józan és jóindulatú erők) pedig a „nem
ellened, de érted haragszom” jegyében lesz kritikusa a nagyobbik testvérnek. (Istenem,
hány éve már, hogy megfogalmaztam e hozzáállást?!) Amihez szigorú önkontroll,
önmérséklet és a realitásoknak megfelelő szemléletmód szükségeltetik. Naivitás?
Meglehet, de elvárásaink nagyon is létezőek.
Végezetül: hálát adhatunk Teremtőnknek, hogy megértük e napot! Hogy ismételten, az eddigieket is meghaladó erővel mondhatjuk: jó ma magyarnak lenni, magyar földön élni!
* * * * * *
Dr. Kövesdy Pál
2022 telén-tavaszán
Kuka… vagy az öröm könnycseppjei
Minden feleslegessé vált mocskos dolog gyűjtőhelye a kuka. Ahova Magyarország ellenzéke, Klára asszony nyájas hangján, a vérünkké vált Alaptörvényünket, Nemzeti hitvallásunkat szánja. Úgy vélem, ennél semmi más nem fejezi ki jobban a teljes „ellenzéki” eszmerendszert, ezért talán érdemes végiggondolnunk, mit is tekintenek ők kidobandó szemétnek. (Előbb azonban jegyezzük meg, hogy Hitvallásunk tézisei jórészt már megvalósultak, ill. megvalósulóban vannak, az elvekkel együtt tehát az elért eredményeket és egész jövőnket is kidobni készülnek. Méghozzá akár feles választói támogatással is megtennék, lábbal tiporva a jogállamiságot. Sőt, e logika mentén minden választói támogatás nélkül is megtehető lenne. Kimondom: nem más ez, mint színtiszta terrorizmus!)
(Az alábbiakban többnyire első személyben szólaltatom meg őket.)
„Isten, áldd meg a magyart!” - áll nemzeti hitvallásunk élén. Akkor hát: kukába velük. Elsőként istennel (így, kis betűvel), aki – mint tudjuk - halott. A „magyar” sajnos még nem, de teszünk róla, hogy mielőbb azzá váljon, addig egy rasszista-populista hangulatú-tartalmú avítt kifejezésként sajnos itt ül a nyakunkon. Kukába hát vele! A Nemzeti Hitvallás-ból a kirekesztő „Nemzeti” szintúgy, a „Hitvallás” pedig már foglalt, férjuram szívére tett kézzel szokta gyakorolni, lila ködben, két feles és két bérmálkozás között.
De maradjunk a halott istennél. Nietzsche kijelentése, miszerint isten halott, magyarázatot követel. Az utána következő két évszázad történetét illetően szólt, arról, hogy mi következik, „mi az, ami már nem jöhet másként: a nihilizmus megjelenése... Egy ideje már egész európai kultúránk katasztrófa felé halad” - írta 135 évvel ezelőtt. Hát így! Belzebub malmai folyamatosan őrölnek, legyen tehát világos: aki eldobja Istent, az ő karjaiban találja magát. Tertia non datur.
Logikai sorrendbe áll itt össze minden. Isten bennünk az erkölcsöt jelenti, alaptörvényünk pedig az erkölcs kontrollját a jog fölött. Dobjuk kukába az alaptörvényt, ezzel kukába dobtuk az erkölcsöt, ezzel magát az Istent. Az életadót. Ahol pedig az élet hervad, ott (Shakespeare szavaival) tort ül a halál. Belzebub. És ott belepisilnek a szenteltvíz-tartóba.
Itt akár pontot is tehetnénk, de érdemes azért beljebb lépni.
„Büszkék vagyunk arra, hogy Szent István királyunk ezer évvel ezelőtt szilárd alapokra helyezte a magyar államot, és hazánkat a keresztény Európa részévé tette.”
Igen, sajnálatos tény valamennyi, változtatni rajta már nem tudunk. Azaz dehogy nem, a keresztény Európán nagyon is. A változtatás sok helyen jórészt már megtörtént, a keresztet leverték, a mi (demokratikus, koalíciós) hitvallásunk, politikai célkitűzésünk pedig nem más, mint mielőbb csatlakozni ehhez az új, sok helyen már a leggyakoribb kereszt-…(elnézést) személynevet, a Mohamedet viselő Európai Unióhoz. (MEU). Irány a végvonagló, szivárványos szörnybirodalom! És még azt mondják, hogy a „baloldalnak” nincsen programja!
„Büszkék vagyunk az országunk megmaradásáért, szabadságáért és függetlenségéért küzdő őseinkre. Büszkék vagyunk a magyar emberek nagyszerű szellemi alkotásaira. Büszkék vagyunk arra, hogy népünk évszázadokon át harcokban védte Európát, s tehetségével, szorgalmával gyarapította közös értékeit.”
Legyen büszke rá a rosseb, az egésznek mára tragikus eredménye lett, maga Orbán Viktor és tolvaj bandája, így aztán mielőbb kukába velük, de csak a lámpavas után! Demokratikusan!
„Elismerjük a kereszténység nemzetmegtartó szerepét.”
Sajnos, ez tagadhatatlan, Hunyadi Jánost és Zrinyi Ilonát például már nem lehet leszedni a várfokról, ők örökre ott maradtak. Éppen ezért kell ide egy jókora kuka, az egész, politikailag inkorrekt magyar történelem számára, zusammen, és mielőbb.
„Becsüljük országunk különböző vallási hagyományait.”
De azért a zsidókat listázzuk, ami biztos az biztos alapon, elengedhetetlen ez egy ilyen antiszemita-fasiszta országban. Ja, hogy ezt most megint mi csináljuk, az összeölelkezett szélsők? Semmiség, letagadjuk, és kész.
Villantsunk fel még néhány „érzékeny és veszélyes” kitételt Alaptörvényünkből. Mint pl: „Felelősséget viselünk utódainkért, ezért anyagi, szellemi és természeti erőforrásaink gondos használatával védelmezzük az utánunk jövő nemzedékek életfeltételeit…
Még mit nem!... Az erőforrásokra szüksége van Rotschildéknak meg a mieinknek toszkán villára Floridában, és ha valami még marad, az esetleg mehet segélyre („aggyanak”…) Dolgozni nem kell, a cigánykérdés megoldva, szavazatuk ömlik.
Valljuk, hogy együttélésünk legfontosabb keretei a család és a nemzet, összetartozásunk alapvető értékei a hűség, a hit és a szeretet”.
Megannyi túlhaladott gondolat. Ursula asszony ki is mondta: szégyen a családvédelmi törvény. A népszavazáson pedig mindenki adjon le érvénytelen szavazatot, de inkább dobja azt rögtön a kukába. Követeljük kihelyezni minden szavazófülke mellé, ahogy ez egy igazi demokráciában illik. És reméljük, hogy a trágyatáplált és fogyatékos (trágyából csak fogyatékosok nőhetnek ki, világos) magyar nem gondol rá, hova is vezet ez az út! Bizony oda (ezt már én mondom - K.P.), ahol kisgyermekeink lelkét megmérgezik, testét megcsonkítják, életét tönkreteszik, az öngyilkosságba vezető úton őket elindítják. Hát igen (vissza hozzájuk), kukába a gyermekekkel, kukába a nemzettel, kukába magával az emberrel, szavazzatok az egyesült, progresszív ellenzékre!
„Ígérjük, hogy megőrizzük az elmúlt évszázad viharaiban részekre szakadt nemzetünk szellemi és lelki egységét. Kinyilvánítjuk, hogy a velünk élő nemzetiségek a magyar politikai közösség részei és államalkotó tényezők…”
Számunkra kiemelt ponthoz érkeztünk, nem is idézgetem őket tovább. Bosszankodva tapasztalom, hogy kedvenc vitaműsoraimban, ha fel is villan a téma, hamar túllépnek rajta, talán a politikai pragmatizmus okán (kisebb szavazati súly, csak pártlistára szavazhatnak). Akkor hát pótoljuk.
Gyurcsányék (így, összefoglalóan) 2004 óta visszatérően hangoztatott, és most ismét előhúzott lózungjairól van szó: „ne döntsenek helyettünk azok, akik nem viselik döntésük következményeit”, valamint „az szavazzon, aki itt adózik”.
Ami az elsőt illeti. Kérem szépen, tessék utána nézni, mi minden realizálódott a határon túli magyarság érdekében, csak anyagiakban, és utána végiggondolni mindennek szellemi, érzelmi, tudati következményeit. Potápi Árpád államtitkár úr minapi tájékoztató anyagából idézek: A kormány 2010 óta megtízszerezte a külhoni magyarság támogatását, erős intézményrendszert építettek ki, gondoskodnak a magyar közösségekről, valamint növelték a szülőföld megtartó erejét – sorolta. Beszámolt arról is, hogy Magyarország évente több mint ötezer intézményt és szervezetet támogatott, a minőségi anyanyelvi oktatást pedig 300 ezer gyermek számára tették lehetővé a Kárpát-medencében és a diaszpórában.
Ami a második felvetést illeti, a ki, mikor, hogyan adózik kérdését: a válasz ezer évre nyúlik vissza, de mindenképpen az elmúlt 102 évre, az elszakítottak kitartására, áldozataira. Csak kapásból: Nyergestető hősei, Szárazajta vértanúi… Végtelen hosszú a sor. Egy családi vonatkozás: csíkzsögödi apósom vére a dunaföldvári híd védelmében…sok ezernyi bajtársa mellett… Tessék szíves mindezt forintosítani, demokratikus uraimék, hiszen szakértői a kérdésnek!
Az egységes nemzettudat ténye áll előttünk. Melynek éltetése egyik kiemelt vívmánya a legutóbbi tizenkét évnek. Melynek értékét, hatalmát, megtartó erejét az elszakítottak érzik (és őrzik!) csak igazán! Ha mindezt egyetlen mozzanatban kellene kifejeznem, talán az állampolgári eskütételeken előtörő könnyáradatot említeném. A szívfacsaró, boldog érzést: „ezért a pillanatért érdemes volt megszületni, élni, kitartani…” Meg azért a pillanatért, amikor a száz éves Trianonról emlékező parlamenti ünnepi ülésén házelnökünk (rá két napra miniszterelnökünk) köszönetet mondott az elszakítottaknak száz éves kitartásukért. Kitartásunkért. Igen, megérte…
Nos, a „kuka-világban”, a „szurokvilágban” mindez ismeretlen. A gonosz örök törvényének megfelelően rántanának a mélybe, és erről szól majd április harmadika: hagyjuk-e, vagy sem! Választhatunk: kukavilág, anyagi-szellemi-lelki padlás-lesöprők, vagy az öröm könnycseppjei.
* * * * *