Törvényi védelmet az ‘56-os zászlónak!

A petíció elindítója: Magyar Politikai Foglyok Szövetsége (POFOSZ) Címzettje: Magyar Országgyűlés - 2024/10/04

Az 1956-os lyukas zászló, amely annyi magyar számára jelképezi a hősiességet és a szabadságot, most veszélyben van. Nemcsak egy jelképről van szó, hanem a nemzetünk nagy családjának közös örökségéről.

A szabadságért küzdő hősök emlékét soha nem szabad politikai vagy kereskedelmi célokra felhasználni. A zászló méltóságának megőrzése ezért közös felelősségünk, és együtt kell kiállnunk érte.

Nemzeti hagyományaink megőrzése az élet és a szabadság dicsérete. Ez a zászló a magyar történelem egyik legszentebb jelképe, amely összeköti a múltat a jövővel.

Egy törvényi rendelkezés megakadályozná a politikai és kereskedelmi visszaéléseket, és biztosítaná, hogy a zászló továbbra is a szabadság és a nemzeti összetartozás jelképe maradjon.  Elérkezett az idő, hogy összefogjunk, és kiálljunk nemzeti történelmünkért.

Október 23., az 1956-os forradalom 68. évfordulója: tökéletes alkalom arra, hogy magasba emeljük ezt a minden honfitársunkat büszkeséggel eltöltő nemzeti jelképet.

A zászló sorsa a mi kezünkben van. Tegyünk közösen azért, hogy ez a jelkép továbbra is az élet, a szabadság és az összetartozás szimbóluma maradjon!  Erkölcsi kötelességünk, hogy megvédjük nemzeti értékeinket és azok kifejezéseit. A zászló minden magyaré, nem sajátíthatja ki egyetlen politikai csoport sem.

Ha sikerül megvédenünk 1956 zászlaját, megmutathatjuk, hogy a magyarok kiállnak hagyományaik és értékeik mellett. Tegyünk azért, amit ez a zászló képvisel!

Kérjük, csatlakozzon a Magyar Politikai Foglyok Szövetségének felhívásához, és írja alá a petíciót! Sürgessük az Országgyűlést, hogy október 23-ig fogadjanak el törvényt az 1956-os lyukas zászló védelmére!

Aláírás a következőn  >>>        https://citizengo.org/hu/pat/14052

Nyílt levél

Tisztelt Szövetségi Kancellár Úr, Herr Olaf Scholz,

Tisztelt Labdarúgó Szövetségi Elnök Úr, Herr Bernd Neuendorf,

Tisztelt Szövetségi Kapitány Úr, Herr Hans-Dieter Flick!

Alig másfél éve, 2021 júniusában, a német és a magyar labdarúgó-válogatott európa-bajnoki csoportmérkőzésén Bajorország fővárosát, Münchent szivárványszínbe öltöztették és az Allianz Arénát a szivárvány színeivel világították ki.

A lelátó szivárványzászló-rengetegben úszott, a német válogatott kapusa, Manuel Neuer, szivárványszínű csapatkapitányi karszalagban lépett pályára.

Önök az egész mérkőzést átpolitizálták, az ezeréves bajor-magyar kapcsolatokat felülírták. Demonstrálták, hogy az LMBTQ+ közösséget ért vélelmezett sérelem, amit azzal okoztunk nekik, hogy „érzékenyítő” tevékenységüket kitiltottuk a magyar bölcsődékből, óvodákból és iskolákból, Önöknek olyan fontos, hogy felülír mindent: a sportszerűséget, a barátságot, a szövetségesi viszonyt, a vendégszeretet és az udvariasságot is.

Mindennek tetejében egy LMBTQ-zászlót lengető provokátor futott be a pályára az egyébként füttykoncerttel kísért magyar himnusz alatt. Tudomásul vettük, hogy az Önök futball-válogatottja nemzeti színeit szivárványszínűre cserélte le, mert az jobban kifejezi elkötelezettségüket, pontosabban leképezi identitásukat és egyben lojalitásukat.

Itt az idő, hogy a transz- és meleg közösség iránt érzett megkülönböztetett elkötelezettségüket a hamarosan kezdődő katari futball-világbajnokságon ugyanilyen formában juttassák kifejezésre. A csapatkapitányuk, sőt, az egész csapatuk viseljen szivárványszínű karszalagot, illetve mezén a Katarban üldözött melegekkel való szolidaritást kifejezésre juttató jelzést. Követeljék a stadionok szivárványszínű kivilágítását, és hogy lássák el a közönséget szivárványszínű zászlókkal. Ez annál is inkább kötelességük, hiszen mostantól, az orosz diktatúra ellen tiltakozva, a nyilván kifogástalan demokráciát működtető katariaktól szándékoznak olajat beszerezni.

Mivel pedig Önök nyilván ezúttal is morális alapokon állnak, amit velünk, magyarokkal kapcsolatban az utóbbi években minden alkalommal hivalkodóan ki is nyilvánítottak – például a migrációs krízis csúcsán –, kétségem sincs afelől, hogy ezúttal a Katarban valóban üldözött LMBTQ+ emberek jogaiért állnak majd ki határozottan.

Amennyiben ez nem történne meg, az azt bizonyítaná, hogy Önök gyávák és férfiatlanok, és hogy a tavalyi demonstrációjuk nem szólt másról, mint arról a szándékukról, hogy minket megalázzanak.

Ám Önök saját magukat alázták meg. Nem először.

Gyáva népnek nincs hazája. Az Önök hazája, Németország már rég odalett.

                                                                                                                                                      Schmidt Mária

(magyarnemzet.hu)

Az Átalvető 2021. júniusi számának levelezési rovata egy írást közölt Balázsi Dénes tollából. Szerinte, akik még a Sorsunk web-lapba írnak (sorsunk.net), azoknak szavai „kárvallásos sirámok, akár a színűket hordozó fekete varjak károgása. És: „nehogy kiderüljön, hogy a SORSUNK-at valamelyik rosszul halló öreg olvasó SOROSUNK-nak kezdje silabizálni, mert ennek ugye pénzszaga lenne." És így tovább. Válaszolni kényszerültem nevezettnek, de a téma jellege, súlya miatt – számos utólagos kiegészítéssel - sajnos közzé is kell tennem. Végül is nevezett levél csupán apropót szolgáltat néhány súlyos gondolat kimondásához. (K.P.)

Tisztelt Balázsi Dénes!

A „tisztelt” megszólítást szememben Ön néhány írásával kiérdemelte, melyeket én mindannyiszor örömmel szerkesztettem be a lapba. Ezen lényegileg az a gyűlölettel teli kifakadás sem változtat, amit az Átalvető júniusi számában ránk öntött. Értem, tudom az eredetét: Egy pusztító, agyat-lelket mérgező járvány. Az ön esetében a kontakt-személy: Osvát Ágnes. Akivel ön szoros kapcsolatban van, akin keresztül írásai sorra eljutottak hozzám. Aki most önt is tévútra vezette. De vegyük sorra a tényeket.

            Jézus Pilátus előtt. (Az Átalvető 2020. négy számában, folytatásokban közölt írása önnek.) Én korrektúráztam, senki más. Nem volt ebben semmi rendkívüli, a szokásos és törvényes olvasószerkesztői és korrektori munkámat végeztem, mint 27 éven át szakadatlanul (amikor is „szekeressándori interpretációban” minden írásba jogtalanul beavatkoztam és meghamisítottan őket.) Napok mentek rá. Soraiból úgy vettem ki, méltányolta a munkát (melyet ön O. Á. hozzáértő szerkesztésének tulajdonított.) Örömmel tettem, mert a tartalom megérte, leginkább a befejező részé a decemberi számban, abban a lapszámban, melynek nagyobb része szintén az én munkám nyomán alakult ki, és amelyet felterjesztettem Szekeres Sándornak. Mert hónapokon át úgy szólt a „parancs”, hogy ezt még én „csinálom”, aztán, a kész anyag birtokában SZ. S. bejelentette, hogy már ezt sem. (Reszketett, nehogy benne maradjon egy rossz szó is vele kapcsolatosan, még a tördelőszerkesztőt és a nyomdászt is megfenyegette, hogy ez esetben nem fizeti ki őket. Hiszen ő a tulajdonos, á’lá Simicska, és nekem „semmi közöm a pénzügyekhez.”)

            Osvát Ágnes. Jól ismerte az egy éve ellenem indult hadjárat minden mozzanatát, szüntelenül szörnyülködött. Ezekben a legdurvább jelzők sorakoztak Szekeresről (magánlevelekről lévén szó nem idézhetem őket, bár minden dukumentálva van.) Meg volt győződve, hogy a lapnak vége, az új főszerk.-ről meg az volt a véleménye, hogy csak kitaláció, olyan, mint „Columbo felesége.” Idéznem kell viszont egyik előző, közzé is tett nyílt leveléből:

            „Aki ennyire lebecsüli a mások több évtizedes munkáját, semmibe veszi azokat az értékeket, melyeket közel három évtizeden keresztül, szívós munkával és szeretettel létrehoztunk, az a saját embervoltát becsüli le. Az Átalvetőnek megvan egy masszív olvasótábora, amit mi alakítottunk ki azzal a hozzáállással, melynek folytán – mondhatni – éltető erővé vált nagyon sok idős ember számára, szinte úgy igénylik már, akár a falat kenyeret. És nyilván, nem csak Erdélyben, hanem a világ távolabbi pontjain is, ahol csak magyarok élnek. Nem túlzás, a rengeteg visszajelzés igazolja, hogy nem beszélek a levegőbe.“ 

         Igazán szép, igaz sorok, és ez volt az alapja annak, hogy a nemtelen támadássorozat alatt magam mellett tudtam őt. A decemberi, elorzott számban maradt szerkesztőként, mondván, csak ebben az egyben, mert olvasóit nem hagyhatja cserben. Megértettem, igazat adtam neki. Kérdéseimre, hogyan látja tovább, a válasza ismételten a „nem kell elsietni“ volt. Kivárt. Aztán, amikor kiderült, hogy a lap él tovább, és Columbo felesége is megjelent a színen, pillanatok alatt 180 fokos fordulat, majd a márciusi számban közzétette azt, amit. (Az Átalvetőt nem ismerő olvasó megtekintheti az EKOSZ honlapján - www.ekosz.eu.) Fő indoka: nem hallgattam el. Itt mondom el: mertem védekezni a közben megszületett Sorsunk-ban. Mert nem adatott meg nekem az annyira remélt és elvárt, tisztes, méltó befejezés, hanem fél éven keresztül ömlött rám a hazug rágalom, és a végső, odadobott konc Sz. S.-tól: „a továbbiakban kapsz egy oldalt a lapban.“ 30 évnyi munka után.

Osvát Ágnesről - csupán utalásszerűen, nevének említése nélkül - annyit írtam, hogy „egyesek mentek jobbra, mások balra“ Ezt ő totálisan félreértette, pedig irodalmárként illett volna látnia: nem politikai (nevetséges!), hanem erkölcsi jelentése van (lásd pl. Ady: Az isten balján.) És hűségesen szolgálni kezdte a „sófalvi bugris parasztot“, feledve minden előző tapasztalatot, meggyőződést, érzést. Értem én, mennyire fontos neki a lap, amely leginkább neki kösztönhetően hasonlít most még némileg a régihez, de a nagy kérdés: meddig lehet elmenni az önfeladásban?! Mindezt pedig le kellett rendeznie magában. A megoldás, a lélektani magyarázat: az én legyilkolásom. Így váltam áruló gazemberré, kibe belerugni kötelessége minden jótét magyar embernek. Jól mondom, kedves B. D.?

         Ön le merte írni, hogy az Átalvető (most a Sorsunk) írógárdájának, személyiségeinek munkássága „kárvallásos sirámok, akár a színűket hordozó fekete varjak károgása“, írásaik valótlanok és károsak.  Ezt a megjegyzést kikérem magunknak,  mindazon remek emberek nevében, akik a lapot évtizedeken át hűségesen szolgálták, és egy elorzásra érdemes, kívánatos falattá tették a fő-kiéhezett számára. (Ismétlem: Osvát Ágnes is eme áldozatkész szolgálók között volt, az ön fenti megjegyzése rá is vonatkozik tehát!) Honnan veszi ehhez a merészséget?

De újfent bemocskolta az újat, továbbá foltot ejtett magán az igencsak tiszteletre méltó legújabb főszerkesztőn is, kinek neve ott áll a lap impresszumában. Az előző „új“ - fél év, szűk másfél lapszám után! - bedobta a törülközőt, miután végre ráébredt, mibe keveredett. De előbb gátlástalanul, mint a legújabb „illetékes“, aláírta Szekeres Sándornak a márciusi (számára az első és egyben utolsó) lapszámot bevezető beteges eszemenését. Igaz tisztelettel kérdem a kiváló erdélyi és jobb sorsra érdemes, „legújabb“ főszerk-től: ugyanbizony milyen hatáskörrel rendelkezik most „ő királyi fensége“ mellett/alatt?

Hogy én győzködtem a szerzőinket, hagyják ott az Átalvetőt? Megmondtam, javasoltam, szétküldtem: mindenki szabadon, belátása szerint írjon bárhová, akár mindkét helyre is. Csak hát ugyebár a történéseket ismerték, és néhány kivételtől eltekintve mindenki tette azt, amit egyenes lelke és gerince diktált. Mert ilyen is van még a mai világban, tetszik tudni? Akaratlan bábúknak gondolják őket? Mint amilyenné vált Szekeres számos áldozata? Szörnyű végiggondolni! Hát nem. (Elnézést kérek mindazoktól, akik – a régiek közül - szerzőként még megjelennek a lapban, nem rájuk vonatkoznak e szavak. Rájuk, mint fuldoklónak a deszkadatab, nagy szüksége van a „tulajdonosnak“.)

Ehhez kapcsoltan még egy megjegyzés. Osvát Ágnes azzal a váddal illetett, hogy ellenlapot indítottunk. Kijelentem: nem ellenlap a sorsunk.net, hanem a régi, az eredeti Átalvető szellemének átmentése. Azon értékeknek az átmentése,  „melyeket közel három évtizeden keresztül, szívós munkával és szeretettel létrehoztunk“ (L. fent.) E szavak írója sajnos nem vállalta ezt a kényszerű és súlyos áldozatot jelentő útat, beleragadt a külső burokba, ezzel elveszejtette saját magát. Bár csak ne lenne igazam!

            Ami a Sorosra történő utalást illeti. Rettenetes azt tapasztalni, hova süllyedhet egy ember, hogyan tudja egyik pillanatról a másikra feledni-feladni három évtized tapasztalatait. Nem tudom, elolvasott-e ön tőlem bármilyen írást - megannyi „dagályos, szirupos” szöveg O. Á legújabb megítélésében - az utóbbi években, de mondjuk csak a tavalyiban. (Bennünk égő Trianon, Harc a nagyúrral, Töviskoszorúnk, stb.) De legfőképpen: ismeri-e Szász István Tas, Szabó István, Serdült Benke Éva, Gyárfás András, jeles orvosprofesszorok - hadd ne soroljam – megjelent írásait? Olvasta-e ön a Potápi államtitkár úrnak az erdélyi magyarság megannyi kiváló személyiségének támogató csatlakozásával elküldött és általa igencsak méltányolt beadványunkat, melynek Szekeres Sándor mondvacsinált indokokkal útját akarta állni!? Hát akkor javaslom, rágja magát keresztül rajtuk, és utána tekintsen arra az emberre, aki mindezt Soros-kontextusba képes helyezni! Aki valótlannak és károsnak ítéli mindezeket! Egész közel van önhöz! És akinek rólunk a pénz-szag jut eszébe. Ha nem tudná, elárulom önnek, hogy 30 éven át egy fillér „tiszteletdíj” nélkül végeztük munkánkat. Valamennyien! Ön azt sugallja, hogy Soros-kitartottak lennénk! Igen, kitartottak-megtartottak voltunk, de olvasóink lelke, szeretete által.

         Egyvalakit azért nem hagyhatunk ki. Hiszen Ön a sorsunk.net lapunkat nevesítette, ezzel óhatatlanul telibe találta annak alapítóját, Pintye Tamást. Nos, elmondanám, kit kapcsol Ön össze Sorossal. Amikor a szekuritate a legdurvább fenyegetésekkel akarta beszervezni (Tőkés Lászó-ügy), akkor döntött: inkább életét adja, de azt nem. Koromsötétben, az őr-kutyák ugatásától kísérten vergődött át a határon egy akácerdőn keresztül, Magyarországra lépve nem is észlelte, hogy tüskék százai állanak ki a testéből. Ott bábáskodott az EKOSZ megalapításánál, vezeti a Győri Erdélyi Kört, szívvel-lélekkel, kemény munkával szolgálja naponta Erdélyt, az erdélyi magyarságot. Hát most Ön döfött a lelkébe egy jókora tüskét. Jópofaság, ugye?

         Joggal kérdezik többen: miért reagálok az ilyen alja-mondatokra? Hát először is azért, mert az ilyen szövegek sorra jelennek meg az „új” Átalvetőben, degradálva annak megannyi értékes írását. És, a lap 27 éven át volt gazdájaként, még most sem tudok közömbös maradni. Továbbá, mert bízom a belátás tisztító lehetőségében. Orvosként viszont azt is tudom, vannak gyógyíthatatlan betegségek is.

Másrészt, és mindenekelőtt: nyolc éves gyermekként vallásórán azt tanultam, teremtőnktől értelmet és szabad akaratot kaptunk. Mára - amikor megbomlanak az agyak és szertefoszlanak a jellemek - oda jutottunk, hogy nagy tömegek értelmüket és szabad akaratukat vesztetten szakadnak el teremtőjüktől és állnak be egy másik oldal „jelesei”-nek szolgálatába, akik viszont nagyon is élnek értelmükkel és szabad akaratukkal, ámde a gonosz szolgálatában. Szörnyű ezt látni mai világunkban, kicsiben és nagyban egyaránt. Erről szól egész jelenünk, és ez teszi kérdésessé egész jövőnket, kontinensünkét, és jaj, talán hazánkét is. Ezért aztán, aki teheti, az legalább szóljon. Mert kötelessége.       

         Dr. Kövesdy Pál, Szekszárd, 2021. június 1. Jelen írás – az eredetihez képest - további kiegészítéseket, módosításokat tartalmaz.                 

                                               Hozzászólás

Kedves Balázsi Dénes!

         Ön megfosztotta az országot egy olimpiai éremtől. Ha ezt a levelet még márciusban közli, lett volna időm benevezni a tokiói olimpiára a Falramászás új sportágába. Ne tévessze meg idős korom, a legtöbb sportágban a lelki mozgatóerő a döntő, és ez az izé… cikk/levél/iromány annyit adott ebből, hogy talán a párizsi olimpiára is futja.

A színűket hordozó fekete varjuk is a szemükkel látnak, és ha valami érthetetlent (pl. az Ön írása) olvasnak, akkor silabizálnak, de nem a fülükkel, a szagot aztán végképp mással érzékelik.

Meglehet, ön humorosnak szánta sorait, sajnos rágalomfröcskölés lett belőle, a Sorsunk íróira és olvasóira egyaránt. De ez nem sikerült, ez kérem csúnya, és ami nem szép, az nem jó - állapították meg jóval előttünk a bölcsek.

Mi örömmel írunk a rosszul hallóknak, de szomorúan olvasunk rosszindulat szülte leveleket. Ennyi.

                                                                                                                                                        Gyárfás András

Magyar Nemzet- Fricz Tamás blogja

A globalista ultraliberálisok a homoszexuális propagandát európai alapértéknek hazudják

Azt hittük, hogy az Európai Parlament fősodratú szárnya, szocialisták, liberálisok, néppárti „kereszténydemokraták” (sajnos), zöldek és radikális baloldaliak egyszerűen csak felelőtlenek, és azért támadnak minket a gyermekvédelmi törvény kapcsán, mert el sem olvasták azt. Sajnos az a nagyon rossz hírem, hogy de. És ez az igazán nagy baj.

Azt hittük, hogy lehetnek ellentéteink a fősodorral, de az nem lehet kétséges, hogy saját gyermekeiket ők sem akarják kitenni olyan befolyásnak, amelynek hatására felelőtlen, elhamarkodott, ám később vissza nem vonható döntéseket hozzanak a saját nemükkel kapcsolatban.

Nos, ebben kellett most csalódnunk.

Többeket is lehetne idézni – mind egy húron pendültek -, de legyen itt elég a méltán hírhedt parlamenti LIBE-Bizottság már-már „örökös” elnökének, a spanyol szocialista Juán Fernando López Aquilarnak a nyilatkozata, akit volt szerencsétlenségem személyes is megismerni 2012 februárjában, amikor éppen a magyar civil társadalom „szörnyű” állapotairól tartott meghallgatást a Bizottság, s jómagam, mint a CÖF képviselője szóltam hozzá – „természetesen” a vitában résztvevő egyetlen nemzeti, konzervatív értékrendű emberként.

Aquilar szavait nem tudom szó szerint idézni, de természetesen odavetette a riportereknek, hogy a törvény szembe megy az európai értékekkel (mikor lett az LMBTQI európai érték? – kérdezem tisztelettel), ezért Magyarországot meg kell büntetni stb., stb.

Arra a kérdésre, hogy nem érzi-e problémának, hogy gyerekeket homoszexuális propagandával bombázzák különféle NGO-k, azt válaszolta: miért lenne probléma a homoszexuális propaganda? A gyermekeket nem kell félteni ettől, semmi rossz nem származik ebből, hiszen nincs semmi baj a homoszexualitással.

És itt a lényeg.

„Nekik” nem okoz gondot az, ami nekünk igen.

Mert ők már nem pusztán egy tolerálandó szexuális másságnak tartják a homoszexualitást és a többi szexuális egyediséget, hanem olyan valaminek, ami természetes, normális, a gyerekeknek ez nem árt, s ha a propaganda hatására nemváltásra határozzák el magukat, azzal semmi baj nincs. Sőt: így találhatják meg igazán identitásukat a felnövekvő generációk.

Ők ezt már „európai alapértéknek” hazudják.

Nos, ezért azt mondom, hogy itt válnak el az útjaink, ugyanis értékrendjeink gyökeikben és alapjaikban állnak szemben egymással.

Arról már nem is beszélve, hogy az EP végtelen cinizmussal egy Cyrus Engerer nevű, homoszexuális bosszúpornó- felvételek nyilvánosságra hozása miatt két év felfüggesztettet kapott, züllött alakra bízta a magyar gyermekvédelmi törvénnyel kapcsolatos jelentést.

Ez egyrészt mindent, de mindent elmond az EP fősodratú részének erkölcsi állapotáról. Másrészt azt is megmutatja, hogy a globalisták fogott embereket dolgoztatnak, akik viselt dolgaik miatt mindent elvállalnak, amit csak nem szégyellnek – de ők tényleg nem szégyellnek semmit, azon már régen túl vannak.

Bizonyos értelemben ilyen fogott embernek tartom korrupciós ügyei miatt Věra Jourovát, illetve – magasabb fokozatban – Jean Claude Junckert is, de a sor tovább folytatható. Sajnos, ebből fakadóan, kulturális, értékrendi és erkölcsi szakadékok tátonganak a felfogásaink és világlátásunk között. Ezek áthidalását immáron nem tartom lehetségesnek.

Ceterum censeo: kulturális és értékbeli vasfüggöny hullott le ismét Európa közepén.

És ezt a vasfüggönyt nem mi húztuk le. (magyarnemzet.hu)

* * * * *

Szalma György - kontra.hu

Románia csak és kizárólag szenvedést okozott mindenkinek, aki benne és körülötte él.

Románia a nagyhatalmak egyik rosszul sikerült projektje. Ütközőállamként hozták létre bizonytalan eredetű/jellemű jöttmentekből, aztán egy olyan szörnyállammá vált, amelynek megalakulása óta az a legnagyobb teljesítménye, hogy Európa minden nagyvárosát sikerült megtölteni koldusokkal és bűnözőkkel.

Ennek az országnak a létezését Amerikán kívül már mindenki más megbánta. Az oroszok, törökök, bolgárok egy zsigeri bűnözőt kaptak a hátukba létrejöttével. 

Románia egy 150 éves kudarc, ezt talán a józan gondolkodású románok is érzik.

Románia csak és kizárólag szenvedést okozott mindenkinek, aki benne és körülötte él. Igazából a románoknak is rossz Románia. A románok egy része legfeljebb azért nem érzi át, hogy milyen nyomorú dolog a román lét, mert nincs viszonyítási alapjuk. A dédnagyapáik korában is egy pöcegödör volt az ország, most is az. Világháborúk, kommunizmus, nácizmus, forradalom, rendszerváltás zajlottak, a románokkal azonban olyan nagyot nem változott a világ. Maradtak, akik voltak.

A probléma ezzel az egésszel leginkább az, hogy ehhez a közepes méretű félalbán pöcegödörhöz hozzákötötték Erdélyt, a magyarok tündérkertjét.

Egy rémtörténet vált ezzel valósággá: a bűzölgő, mindenütt szőrös piszkosszürke színű szörny, miután megölte a királyfit, megerőszakolta a királykisasszonyt.

És ezt Európa egy szerződéssel szentesítette.

Az erdélyi magyaroknak azonban van viszonyítási alapjuk. Nem volt olyan rég, amikor a nagyszüleik idejében még tisztességesen élhettek a Magyar Királyságban. A magyar kultúra, jellem, lelki karakter, szokások, vallási élet, minden tekintetben jelentősen különbözünk a románoktól. Két külön világ.

Mi, magyarok, például ragaszkodunk többek között a tisztasághoz, a szőrtelen talpakhoz, illetve a törvényességhez és a jogállamhoz.

Egyszerűen ezt szoktuk meg, nekünk ez a természetes. Ezért olyan borzalmasan nehéz egy magyarnak Romániában élni.

A román közállapotok számunkra zavaró jellegzetessége például az is, amikor ugyanazt a magyar vagyont kétszer akarják ellopni a románok. Bosszantó.

Számtalan esetet fel lehetne eleveníteni, amikor a román állam a kommunizmusban ellopott vagyont 20-30 évvel a rendszerváltás után is még visszatart vagy visszalop. Ez történt a Székely Mikó kollégium, a Római Katolikus Státus vagyona, számtalan visszalopott erdő, kastély, kolostor, termőföld ügyében.

Most pedig ugyanez történik a Zilahi Református Wesselényi Kollégium esetében is.

A legfrissebb ügyben büntetőeljárást kezdeményezett a román ügyészség Csűry István, a Királyhágómelléki és Kató Béla, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke ellen az egykori Wesselényi Kollégium épületének visszaszolgáltatása ügyében. A két püspököt okirat-hamisítással, kenőpénz kifizetésével és hamis okirattal való visszaélés gyanújával idézték be az ügyészségre.

A Királyhágómelléki Református Egyházkerület 2003-ban igényelte vissza a zilahi Wesselényi Kollégiumot, amelyet a kommunisták 1948-ban elloptak a magyar egyháztól. A visszaszolgáltatási bizottság első körben elutasította a református egyház keresetét, a határozatot azonban az egyházkerület megtámadta a Kolozsvári Táblabíróságon. Első fokon ugyan elveszítette a pert, a Legfelsőbb Ítélő és Semmítőszék azonban elfogadta az egyház fellebbezését és hatályon kívül helyezte az elsőfokú ítéletet, az ügyet visszaküldte újratárgyalásra.

Ez a fordulat sokaknak nem tetszett Bukarestben. A bíróság nem úgy ítélt, ahogy azt várták. Bezzeg Codruta Kövesi idejében nem volt ilyen, akkoriban a két püspököt még gond nélkül bezárták volna. Ha magyarokról volt szó, a Momentum kedvenc románja azonnal börtönt javasolt.

Az erdélyi református püspökök elleni eljárás nyilvánvalóan elterelés, azért kreáltak büntetőpert, hogy a Wesselényi Kollégium épületének polgári perét késleltessék. Ennyi. Románia így működik.

Félő volt, hogy a végén a bíróság a magyaroknak ad igazat, így gyorsan kellett lépni, amíg mindent előkészítenek a következő per idejére. A megfelelő ítélet megalkotása időt vesz igénybe.

Romániában így működik az igazságszolgáltatás rendszere, meg úgy általában minden más is. Ez nem olyan nagy baj, ha az ember lelkileg román.

A románok semmibe veszik a törvényeket, újra kirabolják az erdélyi református egyházat, és erre egyetlen szót sem szól a nyugati közvélemény.

Miért nem lehet hallani sem Vera Jourova, sem Weber, sem a holland miniszterelnök, sem annak a rettentően rusnya palinak a szavait, aki azt a pártcsaládot vezeti, amely magát zöldnek hazudja, miközben multicégek finanszírozzák működését, és amelynek a Momentum is a tagja.

Mindegy is a neve, hamar elmúlik, éppen úgy, mint Románia. Ezt pedig türelmetlenül várjuk.

Apropó Momentum. Ha a nyugati liberálisok nem is, de miért nem szólal meg Fegyőr Bandi, Cseh, a Donáth? A Jobbik sem tiltakozik, pedig nemzetinek mondják magukat. És hol vannak a CEU és az SZFE mellett tüntető semmirekellők? Nekik nem fontos a magyar oktatás helyzete? Naná, hogy nem!

Igazából a románok csak azt teszik, amihez értenek, és amit megengednek nekik. A magyarok elleni bűncselekményekért azok felelősek, akik a gyeplőt tartják Bukarest nyaka körül. A románok jól tudják, hogy jelenleg bármit megtehetnek.

Ez nem egy hős nép. Ha élesre fordulna a helyzet, egy perc alatt átállnának a reformátusok oldalára.

(Az írás a világhálón fellelhető, publikus anyag.)             

A sátáni terv

Az ország politizáló része nem győz csodálkozni Gyurcsány-Cipolla varázsló bűvésztrükkjein. Nem érti, mit akar ez a népszerűtlen, ezerszer leszerepelt, hazug, csaló gazember milliárdos. Mit akar azzal, hogy indítja feleségét, a bolgár nőt, akinek anyai nagyapja, Haynau módjára rendezett vérfürdőt az 1956-os forradalom és szabadságharc idegen fegyverekkel való leveretése után, és apja, Dobrev bolgár ezredes felbérelt egy asszasszint, bizonyos Ali Ağcát, hogy gyilkolja meg János Pál pápát, ezt a szent embert. Ugyanakkor látványosan támogatja a miniszterelnöki szék elnyerésében az ország leghülyébb alakját, ezt a tehetetlen Jancsi bohócot, aki mint politikus már nullára égett Zugló polgármesteri székében, és legjobb úton halad, hogy gyönyörű fővárosunkat élhetetlen pusztasággá tegye.

Csak Thomas Mann Mariójaként nézzük a varázsló érthetetlen trükkjeit, és nem tudjuk, hol végződik a mutatvány, és hol kezdődik a tragédia? Pedig átlátható, ócska és egyszer már bevált trükkről van szó. Ahogy megválaszttatták Medgyessy Pétert, végrehajttattak vele egy sor népszerűtlen intézkedést, és amikor a népnek már elege lett, akkor jött a „Megváltó”, a nagy varázsló. Ezt a sikeres forgatókönyvet újra el kell játszani. Miniszterelnökségi bársonyszékbe taszítani ezt a szerencsétlen hülyét, ezt a Sztójai Döme reinkarnációt, aki meghozza a „szükséges” intézkedéseket. A nemzet mint olyan megszüntetése, az Egyesült Európai Államok közösségéhez való csatlakozással, a keleti nyitás politikájának felszámolása, a migráció maximális támogatása, Soros pénzügyi elképzeléseinek megvalósítása, a V-4 Szövetség felszámolása, a külföldi magyarok minden szinten való támogatásának azonnali beszüntetése. Belpolitikailag új, liberális Alkotmány létrehozása, a parlamentarizmus és a többpártisság megszüntetése, az Orbán-kormány tagjainak és holdudvaruknak büntetőjogi felelősségre vonása, a szimpatizánsok „földönfutóvá” tétele, az egyházi és nemzeti intézmények felszámolása, a nemzeti jelképek (Szent Korona, címer, Hymnus, szobrok, emlékhelyek) „száműzése”, bankáruralom, a bérek és a nyugdíjak radikális csökkentése, az adók emelése, a családi támogatások megszüntetése, a honvédség felszámolása, a rendőrség minimalizálása, új és liberális, enyhe BTK életbe léptetése (ugyanakkor a politikai „bűncselekmények” eltérő vélemény, izgatás, összeesküvés, csoportosulás stb. legkeményebb szankcionálása), infláció elszabadítása, eddigi létesítmények (pld. Városliget és egyéb projektek felszámolása), az egészségügy privatizálása, vizitdíj bevezetése, a mezőgazdaság kollektivizálása, vegán életmód bevezetése, szabados szexuális élet, az iskolák tanterveinek egységesítése, a sajtó és az irodalom silány egyhangúsága, a nyugati „limonádé kultúra” népszerűsítése, a fekete faj „herrenvolkká” tétele, a „fehér, keresztény és heteroszexuális képződmények” megszüntetése (HEIL! NIEDERMÜLLER!) és így tovább.

A sorsunkról lehet dönteni egy esetleges új Wannsee-i Konferencián. Ezt majd László doktor, alias „Mengele”’ levezényli. És amikor a népnek elege lesz, és a belpolitikai helyzet feszültté válik, a levitézlett rongybábút (Kari-Genyát) a szemétdombra lökni, és jön a megváltó: DOBREV KLÁRA. Ahogyan 1956-ban jött Rákosi után Kádár. Valamivel élhetőbbé válik a bel-politikai helyzet, a csomagolás jobb lesz, de a tartalom ugyanez marad.

Hát ez rejlik Gyurcsány bűvészdobozában, ahonnan majd kellő időben, gombnyomásra kiugrik az Ördög. Ezt a nemzetgyilkossági kísérletet egyféle módon lehet elkerülni: a Kossuth-nóta felhívása alapján 2022-ben „mindnyájunknak el kell menni”, és a bal-liberális bandát oda küldeni, ahová valók.

                             Bp. 2021. 05. 23.                                                         Földi Pál

(Az írás a neten továbbadási céllal lett közzétéve. A fent felsorolt horror-tervhez a magunk részéről tegyük hozzá: a külhoni magyarság megtagadása, újabb elszakítása testvérnek a testvértől.)

* * * * * * *