Super Trump

      Még meg sem száradt a tinta az amerikai választók szavazólapjain, még ki sem hirdették a hivatalos végeredményt, a régi-új elnök, Donald Trump és a republikánusok földcsuszamlásszerű győzelme máris elindította a dominóeffektust, ami akár lavinává is alakulhat. A német kormánykoalíció órák alatt beomlott, ez előrehozott választásokat generál, amire legkésőbb jövő márciusban sor is kerül. A Biden-adminisztráció elsőként menesztette azt a különleges ügyészt (Jack Smith-t), aki a Trump elleni koncepciós eljárások irányítója és levezénylője volt. Az utcai zavargásokra készülődő Antifa és BLM-brigádok vissza lettek parancsolva odúikba, pedig a jobban értesült washingtoni kereskedők már jó előre bedeszkázták kirakataikat. Arra készültek, hogy a szélsőbalos, radikális szabadcsapatok ismét törnek-zúznak majd, illetve sajátos önsegélyezésbe fognak, és a már tőlük megszokott módon, fizetés nélkül cserélik mobiltelefon- és laptévé- kontingenseiket.

      A nyugati politikai vezetők versenyt gratulálnak DJT-nek. Akik eddig szakmányban gyalázták, gúnyolták Trumpot, de minden tengerentúli, liberális/demokrata (mélyállami) igényt azonnal, kritika nélkül teljesítettek, most „alig várják”, hogy együttműködhessenek az új washingtoni vezetéssel. Zelenszkij az elsők közötti és legnyálasabb hűségesküt tette, majd meghatódva emlékezett korábbi személyes találkozására Trumppal. Most meg Orbán Viktor előtt hajbókol, kissé megtört testtartásban, hátha tud neki intézni egy amnesztiát Putyinnál.

      Nyilvánvaló, mindannyian tisztában vannak vele, hogy olyan eredmény született, ami megkérdőjelezhetetlen, sem csalásokkal, sem jogi hercehurcákkal nem lehet megingatni az elnök pozícióját, ráadásul kényelmes többsége lesz a republikánusoknak a képviselőházban és a szenátusban is. Ez gyakorlatilag teljhatalmat jelent, Trump finoman szólva is megvalósíthatja programjának minden pontját. És meg is teszi. Soha jobb esély még nem volt arra, hogy visszatérjen a normalitás az USA-ba és így a világ nyugati felébe. Az emberiség fellélegezhet újra.

      Azt, hogy ehhez az eredményhez mi vezetett, még sokan és nagyon sokáig elemzik, különböző nagyszabású megfejtések születnek majd, nyilván oldalszimpátiának megfelelően. A jó hír az, hogy az emberekből láthatóan nem veszett ki a józanság és a már említett normalitás iránti igény. Sőt, minden eddiginél fajsúlyosabban tört felszínre. Csodálkoznak is a liberális társadalom-mérnökök, akik elhitték, hogy a teljes mainstream sajtóhátszél, a közösségi médiafelületek manipulációi elegendőek lesznek arra, hogy totálisan beteg világukat ráerőltessék a tömegekre. Ők most gyászolnak, és talán még fel se fogták, hogy mit is vesztettek el. Az amerikai politikai infrastruktúrát gazdatestként használó háttérhatalom, a mélyállam viszont pontosan be tudja árazni veszteségét. Egyrészt dollár-milliárdokat égettek el a demokrata kampányra. Ennek van számszerűsíthető része, amit a kampánytámogatások bevallott részében centre ki lehet mutatni, és van olyan része, ami az árnyékban került felhasználásra és ott is maradt. Ilyen például az a 400 millió dollár, amit a Soros birodalom arra költött, hogy 227 állomásból álló kereskedelmi rádió-hálózatot vásároljon az USA-ban a választások befolyásolásának szándékával. Persze ne legyenek illúzióink, a Soros birodalom már ennek többszörösét kivette a demokrata vezetésű Amerika és a világ iránta barátságos vezetésű országainak kasszájából. Most viszont jó esély mutatkozik arra, hogy elapadjanak forrásai, legalábbis a tengerentúlon. Sajnos a rossz hír az, hogy a jelek szerint a háttérhatalom „B” terve Európa. Az már régen közismert, hogy előörseik szinte kirobbanthatatlanul bevették magukat az európai politikai, intézményi, média-, vagy párt- struktúrákba. Ennek „gyümölcseit” régóta „élvezzük” az Európai Parlamentben, a Bizottságban, de a nyugati mainstream média is gyakorta emlékeztet minket, magyarokat arra, milyen is az, ha mást gondolsz a világról, mint amit a globalisták szerint kell.

      Az amerikai választás eredménye átsodorja őket az öreg kontinensre, főleg, ha a Trump-i erőterek kihasználják minden adottságukat. Nyilvánvaló, hogy a mélyállamot működtető multinacionális vállalatbirodalmak is kénytelenek lesznek komoly veszteségeket elkönyvelni. A Blackrock, a Raytheon, vagy a Monsanto nehezen írja majd le ukrajnai befektetéseit, ha Ukrajna nem kap további támogatást az USA adófizetőitől, az amerikai költségvetésből, és ezért orosz kézre kerülnek a nyersanyagokban és termőföldben oly gazdag ukrán területek, de az ő erejük nehezen, vagy egyáltalán nem megingatható. Ráadásul erőst kacsingatnak az euróban kifizethető támogatások felé. Amikor azt halljuk „európai” politikusoktól, hogy Ukrajna támogatását a végsőkig folytatni kell, akkor biztosak lehetünk abban, hogy ezeket a mondatokat nem a szolidaritás, hanem a mesés profit elvesztésétől való félelem diktálja.

      A globalizmus általuk kitervelt megvalósítása egyelőre csorbát szenvedett. A szereplők sokkban vannak, nagy a tét, de teljes sarokba szorításuk hiba lenne. Főleg, ha Kennedy elnök pályafutásának szomorú végére gondolunk. Donald Trump viszont régi vágású üzletember. Az ő generációja még nem akarta versenytársát mindenáron elpusztítani, inkább a win-win szituációkat kedvelte, ha őt magát nem fenyegette veszély.

      Donald Trump győzelme önmagában is varázslatos teljesítmény, tekintettel a szemben álló erők elképesztő mindenhatóságára. Gondoljunk csak arra, hányféleképpen próbálták félreállítani az útból, nem visszariadva a fizikai, pszichikai, vagy egzisztenciális megsemmisítésétől sem, mégis ez a közel 80 éves harcos mindent és mindenkit legyőzött. Nincs szükség patetikus méltatására teljesítményének értékelésekor, de a SuperTrump (így egyben) nevet mindenképp megérdemli. Viszont e varázslatos győzelem még csak elővetíti azokat a lehetőségeket, meléyek előtt most Amerika és vele együtt a világ - ha felismerik - most áll. A világ többi része is fogékony lehet egy új hangvételű amerikai politika befogadására, ami inkább érdekelt az együttműködésben, mint a konfrontáción alapuló, felsőbbrendűségét hirdető, gőgös yenki attitűd továbbvitelében.

      Nekünk, európaiaknak még meg kell harcolnunk saját szuverén státuszunkért, le kell ráznunk a háttérhatalmi struktúrákat, és ki kell söpörnünk helytartóikat, csatlósaikat. Egy támogató Amerikával jó esély van erre, de kellenek itt is a szuverenitás iránt elkötelezett harcosok. Szerencsére vannak már, nem is kevesen, egyre jobb pozíciókban. Ráadásul egyik legkarizmatikusabb szereplője ennek a harcnak Orbán Viktor. Ő az, aki pertuban van a világ összes nagyhatalmának vezetőjével, nimbusza messze kinőtte már egy közép-európai kis ország adta kereteket. Ő is óriási lehetőségek kapujában áll, reméljük, hamarosan neki is járni fog a "szuper" jelző, mert akkor jobb hely lesz a világ.