Az emberek a fejükre estek

Repült a karcsú palack a repülőből, lepottyant az afrikai busman törzs tagjai közé és óriási ribilliót okozott. Ez jutott eszembe, amikor az elmúlt hetekben megláttam, hogy az egyik televíziós csatorna újra műsorára tűzte Az istenek a fejükre estek című dél-afrikai-botswanai vígjátékot. A rendező Jamie Uys, az afrikai filmgyártás kiemelkedő alakja a világhírig jutott, sziporkázó alkotásával. A film komikus allegória egy utazó busmanról, aki sajátos módon találkozik a modern civilizációval, az elején mindjárt az isteni eszköznek vélt Gonosz Valamivel, a strapabíró üveggel. Nálunk is óriási sikerrel játszották az 1980-ban készült alkotást, s lám, még ma is vannak sokan, akik kíváncsiak a kilenc évvel később egy második résszel is kiegészülő mozira. Jamie Uys szerintem egy szent ember, de legalábbis a végletekig megszállott. Mert éppen 2024-ben volt 50 éve annak, hogy elkészítette munkatársaival másik sikeres filmjét, a Sivatagi showt. Apró stábjával négy évig forgatták a 92 perces összeállítást,161 000 kilométert utaztak, a felvett filmszalag hossza másfél millió méter lett. A rendező a produkció mindenese volt, producer, forgatókönyvíró, vágó, operatőr és sofőr. Meg is lett az emberfeletti munka eredménye, a film felülmúlhatatlanul látványos, szórakoztató és informatív egyszerre, és ahogy a kritikus fogalmazott: „ma is csak szeretettel tudunk rágondolni”.

Nemzedékek látták a szenzációs felvételekben tobzódó, eredetien szerkesztett, toplistás természetfilmet, amely a Kalahári és a Namíb-sivatag állatait mutatja be gyengéden és rengeteg humorral. Ki ne emlékezne a spicces hernyóra, vagy a másnaposan a fejét fogó majomra? Én sem feledem nagymamám kiskacsáit, miután befalták a málnaszörp megerjedt, kipasszírozott maradékát és egész délután aludták részeg álmukat. Cirmosunk is volt, aki elegánsan felugrott a forró tűzhelyre. Négy napig ápoltuk a talpait, meggyógyult, de soha többet nem ment még a közelébe se a sparheltnak. Az állatok tudják és tisztelik a természet törvényeit, vannak veszteségek, de az óriási többség tanul a tapasztalatokból. Nem így az ember. Beképzelt magabiztosságában rálel valami rosszra és azonnal beleáll. Megleli a bódítás módját, félreteszi az óvatosságot és termelni kezdi a kokaint. Semmi sem számít, csak a haszon. Az mindent felülír. Karácsonyi hír adta tudtunkra, hogy amerikai tudósok, egyetemi kutatók palackorrú delfinekben találtak fentanil nevű, rendkívül veszélyes drogot a Mexikói-öbölben. Már ott is, mert a vizekben jó ideje kimutatható Európában a nyugtatók, relaxánsok, hormonok jelenléte. A kutatók megijedtek, mert azt állítják, hogy jelenleg fentanil-krízis zajlik a világban, és ha ezek a kábítószerek, gyógyszerek elérik a tengert, elpusztítják az élővilágot. Nem értem a döbbenetet, ma már a világ nagy része busás haszonnal csempészi, forgalmazza az embereket is halálba taszító kábítószereket, Budapesten is éppen most folyik a kötélharc belövő szobák létesítése okán. Hiába mondja a drogkutató intézet felelős szakembere, hogy a főváros készülő drogstratégiája bebetonozza a szerhasználatot, pusztítjuk magunkat hatalmas ráfordítással, minden erőnkkel. Miközben erről olvasgattam, a világháló huszadszor is elém vetette a Top 5 Ugatásgátló eszközt. Dühömben végül kinyitottam, és tessék! A reklám szerint kiválasztották 2024 legjobb termékeit. Amolyan távirányítókat, melyeket megnyomva, elállítható a kutya vég nélküli hangoskodása.

Hasít a fejlődés, bárki tapasztalhatja, hiszen „reprezentatív demokráciában” élünk. Ezt egy üde nyilatkozatból tudom, a Tisza Párt egyik friss mandátumos európai parlamenti képviselője az elkövetője. Dávid Dóra szózata hozzánk, renitens magyarokhoz szól, roppant korszerű, jó sokszor elolvastam, már fejből is idézgetem. Miről másról, mint a migrációról elmélkedik, és azt sürgeti, mit sürgeti, nyomatékosan hangsúlyozza: a hozzáállásunkon változtatni kell. „Reprezentatív demokráciában élünk, a reprezentatív szóban benne van, hogy mindenkinek az érdekét próbáljuk meg bevonni a párbeszédbe és az alapján kialakítani egy közös álláspontot, amivel, bár kompromisszumok árán, de azt az álláspontot tudjuk elérni, ami a legjobb mindenkinek az adott érdekek képviseletében”.

New Yorkban karácsonykor vádat emeltek egy 33 éves illegális migráns ellen. A guatemalai férfi - amúgy Brooklyn egyik hajléktalanszállójában éldegélt az elmúlt hónapokban - fényre vágyott a téli sötétségben. Két nappal a vádemelés előtt öngyújtóval lángra lobbantotta egy metró kocsiban alvó nő ruháját. Kicsit még meg is legyezgette a lángot, ezután, mikor az igazán erőre kapott, kiült a Coney Island állomás egyik padjára és reprezentatívan végig nézte a nő halálát. A bőrünkön tapasztaljuk, tudjuk, hogy szervezetten zajlik a migráció, van hozzá mesterterv, rengeteg pénz, kerítőnő és embercsempész. A feltűnést kerülő körök gondos munkával tervezik a végső harcot, a globális kormány győzelmét. Táskahordozóik is vannak szép számmal, akik némi baksis reményében harsogják az ideológiát, hadd higgyük, mi, ellenállók, a józan ész partjáról, hogy az ő igazságuk az igazi. Pedig dehogy, a vesztünkre törnek. Olyanok, mint azok az emberek, akik a fejükre estek. És ott is maradnak, amíg el nem jön a kijózanodás. Régen Rómát a barbárok kívülről támadták, egyértelmű volt az erőszak, és úgy, ahogy, lehetett ellene védekezni. Ma alulról és belülről támad a homály, többé „nem a rend és a józanság irányít, hanem a rendetlenség és a szenvedély”. Nem kéne lecserélnünk az angyalt a sárkányra, csak azért, mert néhány erőszakos lázadó ezt kiabálja. A kutyát meg úgysem tudja meggyőzni, az azért is ugat majd. Akkor mi se hagyjuk.