TIZENKÉT ÖKÖR

Vicces világunkban nem csak a tudásnak, a bölcsességnek van tárhelye, de már a butaságnak is van enciklopédiája. 2010-ben jelent meg magyarul Matthijs Van Boxsel átfogó munkája, a méretes kötet szerzőjéről azt írta egyik méltatója: az ötvenes éveiben járó holland bölcsész 1995 óta abból él, hogy az emberi hülyeségről írogat. Jól teszi, ha jól jövedelmez, végül is a téma határtalan. Albert Einsteinnek tulajdonítják a véleményt /de azt is olvastam, hogy ez tévedés/, miszerint „A világon két dolog végtelen: a világegyetem és az emberi hülyeség. Bár az elsőben nem vagyok biztos.” Mindenesetre Jean-Francois Marmion a világhírű tudósra hivatkozik, amikor idézi A hülyeség pszichológiája című művének 333. oldalán a fenti két mondatot. A fajankók velünk élnek, amióta világ a világ, ezt tetszik, nem tetszik, el kell fogadnunk. Mindig voltak, vannak és lesznek olyanok, „akik különös szenvedélyt táplálnak az olyan következtetések iránt, amelyekre a maguk eszével jutottak.”

Csak hát az arányok, az a fránya mérték. Amire már az ókori görögök is oly kényesek voltak. Soha nem építettek egyetlen templomot sem hatalmassá, mindig emberi léptékűnek illett lennie, hogy amikor a földi halandó megközelíti, belép a szentélybe, az átölelje, befogadja és ne nyomja agyon a méreteivel. Azóta eltelt párezer év, jó sokat fejlődtünk itt Európában. Többnyire elegáns demokráciákban éldegélünk, de már nem sokáig, szívós, kitartó erők munkálkodnak azon, hogy lassan mindezt elfeledjük. Egy kommentben olvastam valahol, hogy a népuralom se lehet meg eszetlenség híján, enélkül fojtogató diktatúrává silányul a rend. Érdekes vélemény, van is benne valami, de már örülhetünk, ennek egészen biztosan vége. Szó sincs már a fegyelem egyeduralmáról, az ostobaság előre tört, nyerő helyzetbe hozta magát és mindent visz.

Ott van például Párizsban az a csinos kis színház, a Théatre de la Gaité. Egykor Jacques Offenbach is vezette, és ott mutatták be a francia zeneszerzőzseni Orfeusz az alvilágban operáját, pontosabban annak kibővített változatát 1874. február 7-én. Közhellyel szólva azóta sok víz lefolyt a Szajnán, mostanra meg is valósult a teátrumban az alvilág, elefántcsontparti és guineai fiatal férfiak erőteljes asszisztenciájával. Néhány woke aktivista ugyanis decemberben konferenciát hirdetett arról, hogy miként lehetne a francia bevándorláspolitikát hatékonyabbá tenni. Professzorok, kutatók, orvosszakértők tartottak előadást a témában, a hírek szerint egy baloldali ifjúsági szervezet több tucat migráns meghívásáról is gondoskodott. A kellemes helyszín hamar népszerűvé vált, a csapat megmakacsolta magát, maradt, most már többé nem költözik, a létszám közben 300 főre duzzadt, valamennyien papírok nélkül vannak és kiskorúnak vallják magukat, természetesen. Az ifjak a próbatermekben alszanak, az udvaron mulatoznak, tisztálkodnak, füveznek, verekednek és hangoskodnak, a környékbéliek nagy örömére. A Gaité Lyrique blokád alatt áll, nincs bemutató, előadás, van viszont higiéniai és járványügyi probléma, naponta tüntetés a „rasszista és gyarmati” bevándorláspolitika ellen, meg hamarosan csőd is lesz, mert nincs bevétel. Ja, a színház nem kér segítséget. Miért is? Humanitárius okokból. A helyi belvárosi lakosok meg sorsuk jobbra fordulásáért mehetnek imádkozni a felújított Notre-Dame székesegyházba, az közel van ugyanis, csak egy kisebb séta a teátrumtól.

Hiába is óvakodnánk a felvilágosult tökfejektől, jut belőlük minden hétre. Idézet egy hírportálról: „Charles Darwin sírját rongálták meg hétfőn Londonban környezetvédelmi aktivisták. Az incidens a parlamenttel szemközt emelkedő ősi Westminster apátságban, az evolúció elméletét kidolgozó XIX. századi brit természettudós nyughelyén történt, ahol a fosszilis üzemanyagok használata ellen küzdő Just Stop Oil környezetvédő csoport két tagja narancssárga krétaport szórt a síremlékre.” „Hülyegyerekek”, szaladhatna ki a számon, ha nem lennék tisztelettudó. Igaz sem lenne, mert nem két hevülő kamasz balhézott egy kicsit, figyelmet követelve magának, hanem két nő, egy 66 és egy 77 éves szépkorú. Hogy miért nem unokáznak inkább a sárga por szórása helyett, azt sosem tudjuk meg, csak tettük indokát: Darwin, a természettudós „forogna sírjában, ha tudná, hogy a világ a hatodik kihalási hullám kellős közepén jár.”

A végére hagytam kedvenc témámat, ami olyan eminens, mint juhok között a szamár. /Hiába, az ostobaság olyan börtön, ahonnan sosem kerül ki az ember, nem harmadolnak jó magaviseletért, ez életfogytiglani büntetés./ Az ötlet egy német zöldpárti miniszterelnöké, és mint ilyet, valakik mégiscsak megválasztották az urat a tisztségre. Winfried Kretschmann a minap arról értekezett, hogy az oktatáspolitikát belengi az avítt konzervativizmus. Baden-Württemberg tartomány vezetője forradalmi javaslatot tárt a kabinet elé: fölösleges tanítani a térképolvasást, nem kell helyesírás, az idegen nyelv is minek. Itt az ideje, hogy az okostelefonokon keresztül a tanulókat a mesterséges intelligencia segítségével korrepetálják az iskolákban. Milyen óvatos ez az ember, nem ront ajtóstul a házba, nem mondja, hogy le az iskolákkal! Pedig az AI meg is oldhatja a feladatot, minek azzal zavarni a nebulót, van annak úgyis elég gondja a kognitív disszonanciával.

Miniszterelnök úrnak helyzetgyakorlatot javasolok. Menjen el szépen a bajor erdőkbe, okostelefonnal, amit, ha véletlenül beleejt a patakba, hát akkor oldja meg maga a szituációt és találjon haza. Nyelvünk páratlanul árnyalt, a magyar nép meg egyenes, szókimondó, nálunk az ilyen emberre mondják, hogy „olyan okos, hogy 12 ökör sem tudná kigondolni az eszét.” Attól tartok, a német tartományi kormányfő nincs egyedül, ma Európában vannak még hozzá hasonló eminens vezetők.